Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-04-10 / 1827. szám
1954. április 10. BÉRMUNKÁS 3 oldal Dulles fenyegetőzik AZ INDUSTRIAL WORKERS OF TUE WORLD IPARI SZERVEZET ELVI*HL ATKOZ AT A (Vi.) Minden újságolvasó ember emlékezhet arra, amit Dulles mondott a berlini konferencia előtt, hogy “csak a keletnémetországi vörösök megsemmisítésével végződhet a konferencia”, vagyis csak úgy volnának hajlandók a németekkel a békét megkötni. Most megint a genevai konferenciára készülődve, Dulles szerint azt sem béke, hanem háborús konferenciává akarja átalakítani. Dullest megelőzték a többi fenyegető politikusok, mint szenátor Wilew, aki nagyon közel áll, vagy ül Dulleshez. Ezzel azt is bizonyítja Dulles, hogy csak azért vesz részt a genevai konferencián, hogy megakadályozza a franciákat az Indokinai háború beszüntetésében, fegyverszünet vagy békekötésben. Dulles március 29-én tartott beszédében, ahol a szövetségeseket arra hívja fel, hogy mentsék meg Indokinát, persze nem tette hozzá, de minden szavából kilátszott, hogy nem az indokínaiak akarják azt megtenni, hanem a francia bankárok, akik az ő gazdáival a Wall Streettel nagyon jó viszonyban, szövetségben vannak. Egyetlen szóval sem emlegetik, hogy akár Franciaország, akár Amerika szóbaállna az indokínai forradalmárokkal, vagy azoknak a kormányával, csak a kínaiakkal akarnak tárgyalni, de amint Dulles mondja: “Mi nem vagyunk hajlandók a kommunista Kínának megadni amit akar, csupán azon ígéretért, hogy a jövőben jobban fognak viselkedni”. Ezt megerősíti azon fenyegetéssel, hogy “Mi reméljük, hogy bármilyen indokinai tárgyalás arra lesz jó, hogy megismerteti a kinai kommunistákkal azon veszélyeket, mely Dél- Ázsia meghódításának tervezetét illeti, úgy azt feladják”. Hogy milyen gonoszul megtévesztik az amerikai népet, azt minden lapban, minden Íródeák, minden politikus megmutatja. Dacára, hogy nincsennek ottan kínaiak, oroszok, mégis azt hitetik el az amerikai hívőkkel, hogy csak a kínaiak akarják ott a harcot és azok irányítják a benszülötteknek semmi közük hozzá. Sőt még azt is elhitetik ezek a jó hívőkkel, hogy a franciák és amerikaiak, akiknek az ottléte nélkül nem volna ott háború, sőt még nem is lehet polgárháborúnak mondani, mert a benszülöttek, még a polgári, hazafias elemek is a franciák ellen vannak és harcolnak, a szabadságot demokráciát védik ott és nem a nemzetközi tőkét. Dulles ezen jól behirdetett beszédében egészen nyíltan még nagyobb beavatkozást, még nagyobb háborút akar Indokinára zúdítani. Minden jel, minden szava arra irányul, hogy nem csak Amerikát, hanem az angol birodalmat, Ausztráliát és New Zealandot is bevonják az indokínai háborúba. Már annyira elvesztették az eszüket a nemzetközi tőkések, hogy Chiang Kaisheket is bevonnák, hogy ami nem sikerült Manchurian keresztül, azt megtegyék a déli kapun, Indokinán keresztül, bevigyék Kínába a reakciót. Ez a lényege azon kijelentésnek, hogy a nemzetközi bankárok szövetségét szervezik, melynek T. V. Soong, Chiang Kaishek éppen olyan tagjai mint Anglia vagy Amerika. Nyíltan kijelentik, hogy azokat a természeti kincseket, melyeket Indokínában kizsákmányolnak jelenleg, nem engedhetik, hogy a “vörösek”, a benszülött nép kezeibe kerüljön. Persze hozzáteszik és elég logikusan, hogy ha Indokínában a nép veszi át az uralmat, ezen külföldi kezekben levő természeti kincseket, termelési és szállítási eszközöket, akkor a szomszédos országok is fogják azt követni. így egész Délázsia kincseit elveszíthetik. Ezért véli Dulles könnyűnek a nemzetközi tőkések kormányainak bevonását, közreműködését ezen törekvésben. Beígéri tehát Dulles, hogy a forradalmárok megsemmisítése nélkül nem hajlandók békétkötni. A detroiti Newsban S. L. A. Marshall hadi szakértő és kommentátor, nagyon helyesen megírja, hogy “az öreg Kina barátai a kongresszusban többségben vannak és megtudják akadályozni, hogy Dullesnek hatalmában legyen a konferencián megegyezni.” Megmeliti még Marshall, azt is, hogy Sygnman Rheet felbiztatták, hogy ne vegyen részt a genevai konferencián, mig Amerika meg nem Ígéri, hogy az ő uralma alá hajtja az egész Koreát, ha mindjárt egy millió amerikai katona életébe kerül is. DRAGASAGI PÓTLÉKKAL JÁRULTÁK A BÉRMUNKÁS FENTARTASAHOZ április 3-ig: M. Klausz, Cleveland ....... 1.00 N. N., Los Angeles........... 2.00 A. Miklós, Chicago.......... 2.00 Paul Pika, Chicago .......... 2.00 L. Odor, Newark ............... 1.00 Jámes Asztalos, Phila....... 2.00 J. Kovács, Cleveland ___ 1.00 Lapolvasók, Los Angeles 128.65 Mancy Gidaly, L. Angeles 10.00 Mrs. Lővinger, L. Angeles 10.00 A. Köhler, L. Angeles ..... 5.00 J. Simon, Los Angeles __ 3.35 S. Király, Los Angeles..... 3.00 S. Erdődy, Los Angeles .... 2.00 S. Faragó, Los Angeles .... 1.00 E. Rusznyák, Los Angeles 1.00 D. Majlák, Westport ....... 4.00 S. Gafrick, Chicago ......... 1.00 F. Lipus, Downey .............. 1.00 Kultur Club, Bridgeport .. 1.00 E. Vida, Bridgeport ____ 1.00 G. Vajda, Fairfield ........... 1.00 A. Medvegy, Fairfield ..... 1.00 J. Horváth, Cleveland __ 1.00 Emery Gáli, Mantua ....... 2.00 John Zára, Los Angeles .. 3.00 Mary Kovács, Cleveland .. 5.00 Helen Smith, Los Angeles 5.00 J. Sali, Elsinore ............... 1.00 J. Steinberger, Detroit __ 2.00 A. Sibak, Long Island___ 2.00 L. Varga, Fieldsboro ___ 2.00 A. Barta, Cleveland ......... 1.00 R. Klein, Cleveland ........... 3.00 Lapolvasók, Cleveland .....82.91 A munkásosztály és a munkáltató osztály között s^mnii közösség nincsen. Nem leket béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában. Így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer bezeté* épltiük a »égj társadalom keretein belül. ÜZEN A SZERKESZTŐ J. B. Los Angeles — Idősebb emberek között gyakran akadunk olyanokra, akik a nyugalomba vonulással nyert szabadidejük egy részét versfaragással vagy nóták komponálásával igyekszenek eltölteni. Amig az ily kísérletezés csak időtöltés s az illető JÓL TUDJA, hogy az SEMMI MAS MINT IDŐTÖLTÉS, amely nem hoz maradandó értékű termést, csak dicséretet érdemel, mert közben tanulmányozza a jó köl- *---------------------------------------tők munkáit is és igy azokat jobban tudja értékelni, vagyis nagyobb élvezetet talál bennük. Baj csak akkor lesz belőle, ha az illető bebeszéli magának azt, hogy kezdetleges kompozíciói már nagyon értékes költői termékek s beképzeli magáról, hogy ő már NAGY KÖLTŐ, NAGY ZENESZERZŐ, vagy mindkettő együttvéve. Az ilyen embereket a barátai, az ismerősei, — ha nem is a szemében, de a háta mögött kinevetik, kigunyolják. Sajnos időközönként még lelkiismeretlen szerkesztők is segítenek nekik, midőn pár dollár felülfizetésért leközlik a gyerekes tákolmányokat és még hízelegnek is a NAGY KÖLTŐNEK, akit azonban alattomban kinevetnek. Ezt azért irtuk meg ily őszintén, mert leveléből látjuk, hogy teljes tudatában van annak, hogy a verse kezdetleges munka. (A zenéhez nem értünk, de egy zenértő munkástárs véleménye szerint a nóta is kezdetleges). így önnél nem áll fenn az a veszély, hogy ez a kritika elkedvtelenitené. Azért megjegyezhetjük azt, hogy versének alapgondolata érdekes, csupán a kidolgozás gyenge. Ez az alapgondolat az, hogy mit szólna Petőfi Sándor, ha most elkerülne a Hortobágyra? Ha látná a hortobágyi csárda vidékét? Hát bizony ezen lehetne vitatkozni. Véleményünk szerint, ha Petőfi meglátná a hortobágyi pusztát átszelő erdősávokat, meg a rizsföldeket, hát egyszerűen NEM HINNÉ EL, hogy a Hortobágyon van. Mert abban az időben, amikor ő itt járt, nagyon sivár, ijesztően kietlen volt a csárda vidéke, amit Petőfi igy mond el: é És amilyen maga ez a csárda, Olyan a vidéke, Körülötte a homobuckáknak Se hossza, se vége. A meztelen homokban alig teng Egy-két gyalogbodza, Mely fekete gyümölcsét nyaranként Kedvetlenül hozza. A harangszó a távol falukból Meghalni jár ide, S az eltévedt madár körülnéz csak, S odébb megy izzibe. Még a nap sem süt itt úgy, mint máshol; Bágyadtabb sugara, Mintha szánakozva tekintene Ez árva csárdára. A csárdától vagy száz lépésnyire, Kopár dombtetőn fent, Senki általmeg nem látogatva, Ä11 egy régi kőszent; Ennek is valaki egy kopott tarisznyát Akasztott nyakába, Mintha mondta volna: menj isten hírével, Mit álsz itt hiába! így elhisszük, hogy Petőfiből nagy örömet váltana ki az a pezsgő élet, amit ma a Hortobágyon találna. De azt már kétségbe vonjuk, hogy örömében úgy viselkedne mint a ön verse mondja: Kettőt enne a jó paprikásból, Inna rája az öblös pohárból, A lányokkal táncra kerekedne’ Mindannyival vígan énekelne. Nem gondoljuk, hogy Petőfi olyan nagy étkü és ivó ember lett volna; inkább úgy képzeljük fi. hogy egy másik szép verset írna a Hortobágyról.
