Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-04-10 / 1827. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1954. április 10. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ..........................$3 00 Félévre ............................... 1.50 Six Months ..................... 1.50 Egyes szám ára _____ 5c Single Copy ________... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _______ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ........................................_... $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE fflj r Exit, McCarthy! Amerikai biztonsági törvények megkövetelik, hogy színházak, gyüléstermek és egyéb gyülekezési helyek több kijárattal rendelkezzenek, amelyeket feltűnő módon látszó EXIT jelzésű táblákkal kell megjelölni. Ha azonban ezt az “exit” szót valamely közszereplő egyén neve elé teszik, az nem azt jelenti, hogy az illető már kimehet valahonnan, hanem azt, hogy neki már lejárt, hatalma elveszett, nem veszik komolyan s mehet akár a pokolba is. Minden jel arra mutat, hogy az utóbbi napokban Joe McCarthy, az amerikai diktátorságra törekvő demagóg szenátor kapta meg ezt az “exit” táblát, miért is minden bánat vagy káröröm nélkül irtuk le a címsort: EXIT, McCarthy! Kicsit hirtelen jött ez az összeomlás, — jóval hirtelenebből, mint vártuk s éppen az lohassza le örömünket, hogy a gyors öszszeomlás következtében a háborús őrület eme lelkiismeretlen megtestesítőjét oly gyorsan kiebrudalják a közélet színteréről, hogy számos cimborájának alkalma nyiük suttyómba félreállni és rövid idő múltán más vezér alatt újból jelentkezhetnek majd. Ha McCarthy leleplezése hosszabb időt igénybevevő alaposabb munka lett volna, akkor vele együtt a szemétdombra kerültek volna öszszes bűntársai is, de igy még sokszor fogunk hallani felőlük. Állapítsuk csak meg egészen elfogulatlanul, tárgyilagosan, hogy mi is történt ebben az országban az utóbbi pár év alatt, ami ezt a nagyon kétes becsületü embert olyan pozícióba helyezte, hogy ártatlan emberek százait juttathatott börtönbe és ezrektől vonhatta meg a megélhetés lehetőségét. JÓ ÜZLET Mint emlékezetes, Franklin D. Roosevelt halála után azonnal működésbe lépett az amerikai nép munkáján meggazdagodott bankárok, iparbárók és nagykereskedők osztálya, hogy visszaszerezze a kizsákmányolás azon korlátlan jogát, amit a Hoover és előző adminisztrációk alatt élvezett. A tulajdonukat képező sajtó, rádió, televízió, filmszínház, iskola és egyház segélyével életrehivták a kommunista mumust. Elhitették az amerikai néppel, hogy egyrészről a Szovjetunión akarja megtámadni az Egyesült Államokat, másrészről pedig az amerikai kommunisták készen állnak arra, hogy minden pillanatban megdöntsék az amerikai kormányt, méghozzá erőszakkal és nem parlamentáris módon, vagyis szavazatok segélyével. A kommunizmussal és a kommunistákkal való rémitgetés oly nagyméretű lett, hogy eme lelketlen emberek nagy tömegének igen jól fizető üzleti alkalmat nyújtott. Először is lehetővé tette az újbóli felfegyverkezést, majd a koreai rendőrakciót, ami sok billiós dollár rendelést biztosított a hadi iparnak. De azonkívül aratott mindenki, aki a kommunisták állítólagos leleplezésével “védelmet” Ígért a megijesztett amerikai népnek. FELÉPÍTIK Már a verseny javában tartott, amikor Joe McCarthy is a porondra lépett. Miután szenátort tisztségre tett szert és lelkiismeretlenségben hamar túlszárnyalta a társait, csakhamar vezére lett a háborús uszító, túlzó hazafias, amerikai védjegyű fasiszta csoportoknak. Mint ilyet jóidéig a sajtó is támogatta s éppen azért csinálhatott olyasmiket, amikbe mások már régen belebuktak volna. Joe-t az amerikai sajtó tudatosan ÉPÍTETTE FEL. Jóénak azonban fejébe szállt a nagy siker, nagyon gyorsan kezébe akarta keríteni a diktátort hatalmat. Még mielőtt elég alapja lett volna erre, a szó szoros értelmében félte akarta tolni magát az elnököt is, aki meghunyászkodó módon viselkedett vele szemben. McCarthy nagy hatalma abban rejlett, hogy az utóbbi években meggazdagodott texaszi olajmágnások, — született verekedő, kártyázó, iszákos emberek — rajta keresztül adják a választási propagandára szánt nagy összegeket. Ezeknek elvesztésétől féltek a republikánus párt vezetői és azért hunyászkodtak meg Joe előtt. Joe ezt nagyon jól tudta és éppen azért siettette a republikánus párt oly megosztását, hogy abból mint teljhatalmú pártvezér kerüljön ki. De itt elszámitotta magát; a gumit nagyon megfeszítette és az elpattant. , LEÉPÍTIK Legjobb támasza, az amerikai sajtó, kezd ellene fordulni. A nevesebb rovatirók egymásután álltak elő azzal a nagy “felfedezéssel”, hogy a mccarthyizmus fenyegeti az ország alkotmányát. Pár héttel előbb még számos lap nem közölte volna az ilyen rovatot, de most, miután Joe összetűzött az Amerikában túlságosan tisztelt “nemzeti hősökkel” (generálisokkal), a pohár csordultig telt. Walter Lippman például ezt irta: A mccarthyizmussal az ország népe valóságos igézet alá került, amelytől nem tudott szabadulni. Csak midőn az országot bejártam, láttam, hogy milyen félelem fogta el népünket azért, mert nem tudta, hogy valójában kinek a kezében van itt a végső hatalom? Vájjon sikerül-e szenátor McCarthynak, hogy a republikánus pártot a hatalma alá hajtsa és aztán saját magát ültesse a “big boss” székébe? Egy másik rivatiró felteszi azt a kérdést, hogy miként juthatott az a Joe McCarthy ilyen nagy hatalomhoz, aki a szenátus egyik vizsgáló bizottságának jelentése szerint 10,000 dollárt vett fel Mrs. Alvin Bentley gazdag asszonytól azon célból, hogy azt a kommunizmus elleni harcra fordítja, de a vizsgálat szerint a terménytőzsdén játszott vele. McCarthy a szenátort fizetéséből 4 év alatt 172,623 dollárt spórolt meg s tett a banka, ami rendkívül ügyes dolog, ha meggondoljuk, hogy az összes fizetés csak 50,000 dollárt tett ki. De mutatja Joe ügyességét az is, hogy elhelyezett bankba előbb 19,000 dollárt, majd újból 40,562 dollárt, amiről nem tudott számot adni, hogy honnan szerezte. De ezenkívül Joe segítője, bizonyos Ray Kiermans is betett a bankba egyszer 92,921 dollárt, máskor meg 29,230 dollárt, amelyek eredetéről nem tudnak, vagy nem akarnak számot adni. Valószínűleg az istentől kapták ajándékba az istentelen kommunizmus elleni harcukért. Mindezekről tudomása van Brownell igazságügyminiszternek, de eddig nem merte elindítani az egyes szenátorok által már régen követelt vizsgálatot. De a lapok sem hozták ezen leleplezéseket ilyen nyíltan, mint mostanában. Ezért mi már látjuk a falra irt sort: EXIT, MCCARTHY! A hideg-háború kudarca Washingtonból jövő hírek szerint Eisenhower elnök nagy sajnálkozást emlegetve elfogadta az “ideológia háború” vezetőjének, C. D. Jaeksonnak a lemondását. Jacksont állítólag üzleti érdekei kényszeritették nagyfontosságu tisztségének otthagyására, de ugyanakkor nem állhatta meg, hogy a távozásával kapcsolatos nyilatkozatban beismerje, hogy a már több éve folyó “hideg háború”, — amit időközönként “lelki háborúnak” is neveznek, — nem hozott semmi érdemleges eredményt. Márpedig jól emlékszünk rá, hogy két évvel ezelőtt a választások hevében Eisenhower korteslegényei, — közöttük John Foster Dulles is, — ígéretet tettek, hogy megválasztásuk esetén nem csak fokozni fogják az ideológiai háborút, de gyakorlati eredményeket is fognak felmutatni úgy, hogy passzív ellenállásra, szabotálásra vagy nyílt lázadásra fogják ingerelni a Szovjetunión lakóit és a “vasfüggöny” mögötti országok népeit. Azóta elmúlt két év, Eisenhower bekerült a White Houseba, Dullesből külügyminiszter lett, a kongresszus pedig több mint 100 millió dollárt szavazott már meg nekik tisztán csak arra a célra, hogy az Amerika Hangja, a Free Europe és egyéb propaganda intézmények révén fellázítsák a szovjet népet és a népi köztársaságok polgárságát. És az eredmény? Mint azt a tisztségéből távozó Jackson beismeri, EGÉSZEN SEMMI. A Szovjetunionból látogatóba hazatért amerikai nagykövet, Charles Bohlen is nagyon szomorúan jelentette, hogy ezidő szerint semmi jel sem mutatja, hogy akár a Szovjetunionban, akár a népiköztársaságok bármelyikében is lázadást vagy forradalmat kezdenének a lakosok. Természetesen vannak a régi rezsimből visszamaradt elégedetlenkedők, de ezeknek semmi befolyásuk nincs lázadás vagy forradalom keltésére. A hideg háborúnak tehát ez a része kudarcba fulladt. Minden valószínűség szerint ennek a kudarcnak az elismerése a Jackson lemondása. Ezzel azonban még nem szűnt meg a háborús uszítás, amelynek egy másik frontját az a rémhír terjesztése képezi, hogy a Szovjetunión meg akarja támadni az Egyesült Államokat. Mint emlékezetes, ennek az állítólagos támadásnak még az idejét is bemondták, nem is egyszer, hanem többször is, miután a megjósolt idő elérkezett orosz támadás nélkül, igy annak dátumát újból meg újból kitolták. Még ma is nemcsak a generálisok, de a külügyminiszter, sőt maga az elnök is emlegetik ezt az .állítólagos támadást és azzal fedezik magukat az óriási militarista kiadásokért. És ime, ezek az istentelen kommunisták most belelőttek ebbe a propagandába is Malenkov ama kijelentésével, hogy a mai háború már egész országokat elpusztíthat, azért jó lesz, ha a nemzetek más, nem háborús módszert keresnek ellentéteik elintézésére. Eszerint tehát a Kremlin NEM AKAR HÁBORÚT. Ez pedig nagy baj, mert akkor hogyan lehet megszavaztatni a rettenetes nagy militarista költségvetést? Szerencsére vannak még elégedetlenkedő népek, akik valóban lázadoznak kormányaik ellen, ezek tehát még adnak valami eshetőséget a háborús állapot további fen tartására. Persze egy kis baj van, ezen népek ugyanis nem a vasfüggöny túlsó, hanem az erre eső felén laknak és nem a kommunista, hanem a gyarmati uralom ellen lázadoznak, vagy fogtak' fegyvert.
