Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)

1953-07-18 / 1790. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1953. Julius 18. MODERN KÖNYVÉGETŐK Lekicsinyített hirek Az a közmegbontránkozás, amit az amerikai State Depart­ment hivatalnokai a könyvégetéssel keltettek, csillapodás helyett egyre szélesebb hullámokat ver. Noha John Foster Dulles kül­ügyminiszter egyre tagadja, hogy a könyvek elégetésére rende­letet adtak, mégis valami olyan utasítás mehetett a külföldi fő­városokban felállított amerikai információs könyvtárak vezetői­____i_ t_____________________i_ - i-i z* - '--------1- A*—--------mm nek, hogy azok abból a tényle­gesen elégetést magyarázták ki. Legalább is erre vall Eisenhow­er elnöknek az a nyilatkozata, amit az újságíróknak tett és amelyben azt mondotta, hogy a könyvek kivonását a külföldi könyvtárakból azért rendelték el, mert valaki nagyon megijedt. Most aztán nyilvánosságra ke­rült az is, hogy az amerikai kor­mány 188 ilyen “információs” könyvtárat állított fel külföldi városokban. A könyvtárak átla­gosan 8-10,000 kötetet tartal­maznak s kapják természetesen a hírlapokat, folyóiratokat, — vagyis az úgynevezett “curent” irodalmat is. Ez a külföldi “információs könyvtár” nem egészen uj dolog, nem az amerikai State Depart­ment találta ki. Akik elég jó em­lékező tehetséggel bírnak, jól tudják, hogy az ily külföldet “informáló” — vagyis propagan­da könyvtárakat a német nácik, — igen, Hitlerék kezdték. A ná­cik financiális támogatásával működő “Németek Világszövet­sége” kezdte el, de hamarosan átvették a többi fasiszta államok is, közöttük a magyar Horthy kormány is. (A magyar infor­mációs könyvtár New York vá­rosban volt.) elég fontos annak dacára is, hogy az ily könyvtárakban a könyvek tulajdonképpen nem sokat számítanak; a külföldi né­pek nem igen járnak oda azokat olvasni, mint ahogyan nem ol­vasták New Yorkban a német vagy a magyar információs könyveket sem, azok csak fede­zék gyanánt szolgáltak a “cu­rent” (folyó) propaganda részé­re. Lám az amerikai külföldi in­formációs könyvtárakban sem az ottani nép — tehát az állí­tólagos olvasók — találtak rá a Howard Fast, Rockwell Kent és egyéb állítólagosán kommunista irók könyveire, hanem — és ez igen fontos, — a Joe McCarthy szenátor ügynökei, akiket di­rekt azért küldött oda, hogy bor­sot tudjon törni az UGYANA­ZON PÁRTHOZ tartozó Dulles külügyminiszter orra alá. ÄLHAZAFIAK MOZGALMA Az ilyen belső politikai acsar­­kodásnak azonban egy másik kö­vetkezménye az, hogy túlzóan reakciós (az az álhazafias) egyének és szervezetek kineve­zik magukat irodalmi cenzorok-PROPAGANDA SZERVEK Noha ezen könyvtárakban el­helyezték ugyan a német (vagy magyar) irodalom fontosabb termékeit, még sem azoknak is­mertetése volt a legfontosabb rendeltetésük, hanem a “curent” propaganda irodalom terjeszté­se. A fasizmust (nácizmust) di­csérő cikkekkel, antiszemita iro­dalommal látták el az újságokat, az egyleteket s mindenkit, aki a propagandájukat terjeszetni kí­vánta. A második világháború persze végetvetett ennek a becs­telen propagandának. (A ma­gyar könyvtár igazgatója példá­ul még disszidált is.) Az információs könyvtárak felállítása tehát valójában nem más, mint a náci propagandá­nak felújítása a demokratikus Egyesült Államok kormánya ál­tal, csak éppen sokkal nagyobb mértékben. És abban igazuk van a könyvégetés védelmezői­nek, hogy az ilyen könyvtárak­ban csak olyan könyveket helye­­zenek el, ami a céljaiknak meg­felel. Azonban az első kérdés az, amit eddig még senki sem ve­tett fel, hogy mi szükség volt feleleveníteni ezt a náci propa­gandát? És ha már felállították az ily könyvtárakat, ki határozza meg, hogy milyen könyveket helyez­zenek el azokban? Ez a kérdés nagytőkének hoz mérhetetlen profitot, de a népeknek csak szenvedést és nyomorúságot je­lent. nak és követelik az itthoni isko­lai és nyilvános könyvtáraktól, hogy távolítsák el az általuk ki­fogásolt könyveket. Ha nem tel­jesítik a követeléseiket, képesek a könyvek erőszakos eltávolítá­sára, avagy a könyvtárnok meg­­fenyitésére. Voltak esetek, ami­kor az ilyen türelmetlen egyének képesek voltak egy-egy könyv­tárnok elmozdítására is. így aztán a McCarthy által el­kezdett “könyvégetés”, — ha az mindjárt csak könyvek eltávolí­tásából állt is, megindította a gondolatszabadság korlátozását célzó túlzóan reakciós akciókat, amelynek végét még ma egyál­talán nem láthatjuk. Az elnök, akinek kötelessége volna ezen, a középkorra emlékeztető reak­ciós hullám tovább terjedésének a megakasztása, olyan kétértel­mű nyilatkozatokat ad le, hogy abból egyesek azt magyarázzák ki, hogy ellenzi a könyvégetést, mások viszont annak pártolását látják benne. így például az új­ságíróknak legutóbb azt mondot­ta, hogy ő nem tiltotta volna ki a könyvtárokból Dashiel Hem­­mett detektív regényeit. Más­szóval sajnálja a ponyva irodal­mat, de a komoly történelmi re­gényeket. mint például Howard Fast regényei is, “tőle elégethe­tik”, — mondotta. Az American Library Associa­tion” egy igen szép nyilatkozat­ban kelt az “olvasás szabadságá­nak” védelmére. Félő azonban, hogy az ily nyilatkozatok nem sokat érnek akkor, midőn ä bu­taság és a bigotság képviselői­nek könyvégetései előtt meghu­nyászkodnak az adminisztráció vezetői. Ebben az esetben mi is (Vi.) Amíg a szocialista útra tért országokban még a nagyobb kedvezményeket adó kormányok elleni lázadásokra headlineoz­­nagy a nagy lapok, elképzelhet­jük, hogy milyen nagy betűket használnának, ha valamelyik ilyen ország vezérét legyilkolták volna, mint a francia barát tu­­nisiai trónörökössel tették. Az­­zedin Bay trónörökös közismert francia barát volt és a saját kertjében egyszerűen agyonlőt­ték. Ez éppen olyan nagy újság lett volna, mint Ferencz Ferdi­­nánd legyilkolása Sarajevoban, ha ez a szocialista útra tért or­szágban történik valakivel aki annak barátja. Amig az ügynökök által na­gyon is felfújt, sokszor teljesen hamis híreket Lengyel, Magyar, Román, Bolgár országokban va­ló lázadásokról nagy betűkkel az első oldalon közlik, addig Olasz, Spanyol, Tunisz, Malay, Indo-Kina országokbani zavar­gásokat, lázadásokat, nagyon is eldugva, a hirdetések közzé he­lyezik el. Amint ezen trónörökös legyilkolásával kapcsolatosan is tették. Vagy az afrikai lázadá­sokkal kapcsolatos gyilkosságo­kat elsimítják, elhallgatják még akkor is, ha amerikai polgárt gyilkolnak azok le. Vagy képzeljük el, milyen ki­tűnő propaganda headline lett volna az alábbi kis hir: TAGEU, KOREA — julius 5. — Paul M. Redmont őrmester két amerikai repülőtisztet meg­ölt, kettőt megsebesített. Azt hi­szik, hogy részeg volt, letartóz­tatták. Azzedin herceg gyilkosára nem tudták rámondani, hogy ré­szeg volt, mert nem is fogták meg. Ellenben ha egy amerikai gyilkol, az vagy nagy hős, vagy részeg, de semmi esetre sem is­mernék be, hogy bolond volt, vagy azt, hogy lázadó. Szinte természetes, hogy a ne­kik fájó híreket, a jólfizető hir­detések közzé temetik el. Ellen­ben ha jelentéktelen is, vagy csak valakinek az álmát, áb­rándjait kifejező, de nekik na­gyon tetsző híreket, első oldalra raktják. Profitharácsolás nagymesterei AZ OLAJBÁRÓK AMERIKA LEGKAPZSIBB PROFITHARÄ­­CSOLÓI. — NEM VOLT SEMMI OK A GAZOLIN ARÁNAK EMELÉSÉRE. — AZ ORSZÁG IPARÁNAK GÚZSBAKÖTÉSE. WASHINGTON — A Charles A. Wolverton (R. N.J.) képvi­selő elnöklete alatt működő képviselőházi bizottság vizsgálatot in­dított annak megállapítására, hogy vájjon az amerikai nagy olaj­társulatok nem-e kötöttek titkos s egyben törvényellenes egyez­séget a gazolin (olaj) árának megszabására, mert erre mutat az a tény, hogy mostanában egyöntetűen felemelték a gazolin árát, holott már most is igen nagy” profitra dolgoztak. A vizsgálatoknál a nagy olaj­­társulatok vezetőit hallgatták ki, akik kénytelenek voltak elis­merni, hogv az olajipar már ed­dig is túlzóan nagy profitra dol­gozott. így például a Socony- Vacuum Oil Co. igazgatója, Her­bert Willets, kénytelen volt be­ismerni, hogy ez a vállalat csak azért emelte fel az olaj árát, hogy elegendő összeget szán­hasson újabb olajforrások ku­tatására. Vagyis ezen újabb be­fektetés költségét a fogyasztók­ra hárították át. A Phillips Petroleum (Ok­lahoma) alelnöke, W. W. Keeler, a keresztkérdésekre beismerte, hogy ennek a vállalatnak össz­vagyona 922 millió dollárt tesz ki, amivel 1952-ben 732 millió áru üzletet bonyolított le, abből az adók levonása után tisztán 75 millió hasznuk maradt. Ez azonban nem volt elég, mert úgy járunk, mint jártak a fasiz­­ta uralom alá került országok, ahol először eltiltották őket azon könyvek (irodalom) olva­sásától, amelyet maguk válasz­tottak, azután pedig rákénysze­­ritették őket a fasiszta világné­zetet dicsérő irodalom olvasásá­ra. Ezért aztán érdemes volt any­­nyi ember — és oly nagy vagyon áldozattal leverni a fasizmust?! (gb.) “hátha lesznek a jövőben rosz­­szabb idők is” s azért felemelték az árakat, hogy nagyobb “rezer­­vát” tegyenek félre. A kihallgatott tanuk erélye­sen tagadták az összeesküvést, illetőleg azt, hogy összebeszél­tek az árak felemelésére. Mind­egyik azt állította, hogy más társulatoktól függetlenül jutott arra a gondolatra, hogy jó len­ne felemelni a gazolin árát, mert azt most nagy mértékben hasz­nálják és igy akármilyen árat is megfizetnek a fogyasztók. A tanuk nem tudták megma­gyarázni, hogy miként jutottak olyan egyöntetűen arra a gondo­latra, hogy MOST kell felemel­ni a gazolin árát, ha nem beszél­tek össze? Heselton (R. Mass.) képviselő erre a kérdésre szere­tett volna választ kapni, de nem sikerült neki. REPUBLIKÁNUS TRÜKK WASHINGTON — A repub­likánusok által uralt kongresz­­szus megszavazta azt a törvény­­javaslatot, hogy a fölös agrár termelvények egy részét oda kell ajándékozni az éhező kül­földieknek. Ugyanezt a javasla­tot, amikor a demokraták ter­jesztették be, a republikánusok kétszer egymásután leszavaz­ták, nehogy a segítségért a de­mokraták kapják a köszönetét.

Next

/
Thumbnails
Contents