Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-11-21 / 1807. szám
.1953. november 21. BÉRMUNKÁS 3 oldal Forrongó dock-munkások EGYMÁS ELLEN USZÍTOTTÁK A KELETI KIKÖTŐK RAKPARTI MUNKÁSAIT. — A GENGSZTEREK SZEREPE. — A TAGSÁG IGAZI DEMOKRÁCIÁT AKAR. NEW YORK — Az American Federation of Labor vezetői nem tudják oly könnyen keresztülhajtani a keleti part rakparti munkások szakszervezetének újjászervezését, mint azt az évi konvención elhatározták, miután a Joseph P. Ryan által vezetett International Longshoremen’s Associationt kizárták az anyaszervezetből. Mint ismeretes, kizárták ezt a szervezetet, mert nem engedelmeskedett az AFL azon rendeletének, hogy "tisztitsa meg magát az alvilági alakoktól”. Ez a szervezet ugyanis reménytelenül a gangszterek hatalmába került, akikkel Ryan és társai uralták a uniont, dacára annak, hogy a szervezetnek 30,000 “kemény öklü, a verekedéstől el nem szaladó” tagja van. Az AFL vádja szerint Ryan és társai nagymérvű zsarolásokat követtek el, közülök többen a munkáltatók fizető listáján szerepeltek. Ryant még az a vád is terheli, hogy a union pénztárából is ellopott százezer dollárt. És mégis a union újjászervezése nehezen megy. Ennek oka leginkább a munkafelvételben keresendő. Ebben az marban ugyanis a munka rövid ideig tart s miután a munkábaállitás a Ryan banda kezében volt és bizonyos mértékben van még ma is. a munkások odatartoznak, ahonnan a munkát kapják. A munka kiosztásnak ezt a módját a “shape-up” néven emlitik. Ennek megtörésére New York és New Jersey államok azonos törvényeket hoztak és kineveztek egy közös bizottságot két “commissioner” vezetése alatt. Mindkét kormányzó egy-egy generálist ültetett a commisioneri székbe, mintha a generálisok volnának az igazi szakemberek a munkásügyek intézésére. A TÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA A hajózási iparra hozott törvény, —: mint általában minden törvény — csak nagy általánosságban nyújt irányelveket és magánál a törvénynél is fontosabb az, hogyan értelmezik és hogyan hajtják végre? Ezért kifogásolható az, hogy a commissioner! tisztségre nem a munkás kérdések szakértői, hanem militaristákat neveztek ki, azt jelezve, hogy ezentúl nagyobb szerepet adnak majd az erőszaknak, mint eddig. A longshoremenek általában kis csoportokban, úgynevezett “gang”-ekben dolgoznak. Minden “pier” (révpart) gangje a munka befejezte után jelentkezik más munkára s a union kötelessége lenne a munkaalkalmak oly beosztása, hogy mindenkinek körülbelül arányosan jusson. Azonban a Ryanék mellett kitartók több munkát és igy több keresetet kaptak. A rakparti munkások hajlandók Ryan és gangsztereinek kidobására, de ugyanakkor nem akarják újabb autokrata uralom alá hajtani magukat. Az AFL kampányt például Dave Beck, a Brotherhood of Teamsters szervezet elnöke irányitja, akinek a szervezetébe éppen olyan autokrata uralom van, mint a Ryanéban, amit most szét akarnak kergetni. MUNKA- ÉS KERESETI VISZONYOK De azonkívül az is látható, hogy Ryan egyes hadnagyai, mint pl. Anthony (Tough) Anastasia és Thomas (Teddy) Gleason, látván sülyedő hajójukat, már felajánlották szolgálataikat az uj szervezetnek, igy megtörténhetik, hogy csak egykét vezető gangsztert dobnak ki és a többség átmegy az uj unionba. Ezen rakparti munkások évek óta tudják, hogy a nyugati kikötők munkásainak sokkal jobb dolguk van, mint nekik. Az öszszehasonlitástól nem lehet elrémiteni őket azzal, hogy ott “kommunista” szervezetük van a hajósipari munkásoknak, amitől tehát őrizkedniük kell. Mert az összehasonlításnál ezt látják: Ott az órabér ugvan $2.16, de hat órai napi munkán felül már “overtime” fizetést kannak. A “sling load” (egyszerre felhúzott teher) 2,100 fontnál több nem lehet; a munkások 100 dolláros havi nyugdíjra jogosultak és kapnak orvosi meg kórházi kezelést nem csak amig dolgoznak, hanem még a nyugdíjasok is. Ezzel szemben a new yorki kikötőben az órabér $2.27 ugyan de csak a 8 órán felülit fizetik túlórának. így itt ritka munkás keres évi 3000 dollárnál többet, amig a nyugati kikötőkben elérték az átlagos 5000 dollárt. A keleten 15 munkás végzi azt, amit a nyugaton 22 munkás munkája. És végre itt, a keleten, a nyugdijat oly sok feltételhez kötik, hogy csak igen kevés munkás részesülhet benne. Ha a munkaviszonyokat és béreket veszik figyelembe, — és végre is az átlagos munkás részére ez a legfontosabb, — akkor érthető, hogy a keleti kikötők rakparti munkásai is olyan uniont szeretnének, amelyik kivívja részükre az említett előnyöket. The Nation FIGYELEM CHICAGO ÉS KÖRNYÉKE! Az IWW chicagói csoportja november 21-én, szombaton este 8:00 órai kezdettel a Finnish Hallban, 4219 Lincoln Ave. TÁRSAS ÖSSZEJÖVETELT rendez, melyre meghívja az IWW tagokat és azok barátait. A megszokott jó ételek és italok lesznek felszolgálva. Sulo Maki zenekara fog játszani. Kellemes baráti körben töltheti el a pár órát. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A munkásoHzt&ly és a munkáltató osztály között s*mmi közösség nincsen. Nem 'ebet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály álL E két osztály között küzdelemnek keU lolynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, bogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az aj társadalom ues épitIHk a tAmdaloro keretein beim Háború vagy béke? A Perris, Californiában lefolyt eszmecseréről, szerintem a szerkesztő munkástárs nem adott kellő magyarázatot a Bérmunkásban, mert a közép utat választotta minden megindokolás nélkül. Nem gondolt-arra, hogy vannak itt emberek, akik a munka mezején szerzett tapasztalataikkal acélosodtak meg. ,A hozzászólók tehetségükhöz képest és meglátásaik szerint szóltak a tárervhoz. Köhler, Kosa, Bakos és mások, tényekkel bizonvitották, nem hogy nem nem lesz háború, de, hogy már benne is vagyunk, kihangsúlyozva: nézzünk keresztül ezen a sártekén, megtaláljuk, hogv minden sarkában a kapitalisták felépítették és ma is építik a nagy katonai hadi bázisokat, közvetlen a népi demokráciák tőszomszédságaiban. Senki sem hinné el, hogy ezek a sok millió dolláros bázisok dísznek épültek. A kapitalizmus készül a végelszámolásra, mert a közmondás szerint is két dudás nem fér el egy csárdában, értve ez alatt a piacokért folyó állandó törekvéseket. Sajnos a fenti nagy horderejű vita nem talált eléggé visszhangra, mert ezideig Vass Károly és Csorba Pál munkástársak szóltak csak hozzád holott a Bérmunkás negyven esztendős tanításának folytán megszólalni kellene az olvasók százainak. Nem azért mintha ők döntenék el a kérdést, de fontos volna, hogy az ügyek intézői megismerjék a népesség felfogását, kívánalmát. A munkásság részéről ezt a nemtörődömséget látják a kapitalisták, azért most verik a vasat, akkor is, ha az a vas el is ég a tulhevitéstől. ők látják Európa, Ázsia elvesztését, valamint, hogy Afrika is ébredezik, azért olyan bőkezűek, de nem a saját népükhöz, hanem a csatlós nemzetek gyarmataihoz, a szövetségeseiknek küldött félig elrothadt élelmiszerekkel, de különös képpen gyilkoló fegyverek támogatásával, hogy rettegésben tartsák azokat a nemzeteket, akik áttértek a ko-operativ termelésre. Teszik ezt azért is, hogy itthon mozgásba tarthassák az iparok kerekeit. Rettegnek attól, hogy a bérrabszolgák belefáradnak az éhezésbe. Azok a dolgozók, akiknek már lehullott a hályog a szemükről, kellene a szervezkedés terére lépni, mielőtt nem késő, mint ahogyan az IWW elvinyilatkozata megjelöli, hogy; nem lehet béke mind addig, amig éhség és nélkülözés létezik a népek milliói között. A bérrabszolgáknak tudni kell, honnan keletkezik az elnyomatás, a nélkülözés. A tőkések ezt tudják, fel is jajdulnak, amikor a termelők a zsebükre ütnek. Ök csak egyet respektálnak a szervezett munkaerőt, amely ezidőben a több milliós szakszervezetek kontroljában nem a tagság, de a munkáltatók érdekeit képviseli. Ezért bátorkodnak újabb háborúk indítására, amit csak egy jól szervezett ipari erő, a munka beszüntetésével, karba tett kezeikkel tudna megállítani. Ilyen szervezet nélkül nincs remény a háború elkerülésére. Értékek és «az emberiség millióinak pusztulása árán jut csak el ez a civilizációnak csúfolt társadalom azon felismeréshez, hogy a föld koronája, legnagyobb értéke az ember. Gedeon Bakos
