Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)

1953-07-04 / 1788. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1953. julius 4. OSZTÁLYELLENTÉT A “Pravda” április 25-iki számának vezércikkében azzal a beszéddel foglalkozik, amelyet Eisenhower elnök április 16-án mondott az Amerikai Lapszerkesztők Társaságában. Alább kö­zöljük a vezércikk teljes szövegét. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között snmmi közösség nin­csen. Nem lebet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dol­gozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akik­ből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell lolynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni ás a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, Így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi mun­káért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A’BÉRRENDSZER­REL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szer építjük a régi társadalom keretein beim. Nyolc év mult el a szövetsé­geseknek — a Szovjetuniónak, az Egyesült Államoknak, Angli­ának és Franciaországnak — a Hitler-fasizmus fölött aratott győzelme és a második világhá­ború befejezte óta. A nagy harc legfőbb terhét a szovjet embe­rek viselték vállukon. Azért har­coltak, hogy megvédelmezzék hazájuk szabadságát és függet­lenségét, segítséget nyújtsanak Európa leigázott népeinek a fa­siszta iga alól való' felszabadu­lásban és biztosítsák a háború befejezése után a tartós békét és a nemzetközi biztonságot. A Szovjetunió, amely követ­kezetesen védelmezi a népek kö­zötti béke ügyét, most is, mint azelőtt, a nemzetközi együttmű­ködés előmozdítására törekszik. G. M. Malenkov, L. P. Berija és V. M. Molotov 1953 március 9-i beszédeiben kifejezésre jutott a szovjet népnek az általános béke megszilárdítására irányuló tör­hetetlen akarata. Eisenhower, az Egyesült Ál­lamok eir.^-O április 16-án, az Amerika Lapszerkesztők Társa­ságában beszédet mondott a nemzetközi helyzet kérdéseiről. Ez a beszéd mintegy válasz a szovjet kormánynak a vitás nemzetközi kérdések békés ren­dezésének lehetőségére vonatko­zólag tett legutóbbi nyilatkoza­taira. Éppen ez a körülmény magya­rázza meg azt az érdeklődést, amely minden országban meg­mutatkozik az elnök beszéde iránt a társadalom széles körei részéről, amelyek várták az an­gol-amerikai tömb vezetőinek reagálását a Szovjetunió béke­szerető törekvéseinek újabb megnyilvánulására. Együttérzés fogadja Eisen­hower elnök ama szavait: “Az igazi és teljes békére törekszünk egész Ázsiában, miként az egész világban”, ugyanúgy, mint azt a kijelentését, hogy “e vitás kér­dések közül, legyenek azok na­gyok vagy kicsinyek, egyetlen­egy sem megoldhatatlan, ha megvan az óhaj minden más or­szág jogának tiszteletbentartá­­sára”. Az elnöknek a békére vonat­kozó szavai, továbbá az a kije­lentése, hogy a vitás kérdések közül egyetlenegy sem megold­hatatlan, ellentétben áll azon­ban beszédében foglalt más meg­állapításaival. Azok, akik Eisen­hower beszédében igazi béketö­rekvést óhajtanak látni, szük­ségképen felteszik a kérdést: miért kellett az elnöknek a béké­re szólító beszédében félreért­hetetlenül “atomháború” lehető­ségével fenyegetőzni? Vájjon az ilyesféle érvek meggyőzőbbé te­szik az elnöknek a békéről szóló beszédét? Mindenesetre, a Szov­­jetunionnal szemben az ily ki­tételek, vagy egyenesebben meg­mondva, az ilyesféle fenyegeté­sek soha nem érték el és nem ér­hetik el céljukat. Az Egyesült Államok elnöke beszédében egész sor nemzetkö­zi problémát érintett, amelyek jelentősége nem egyforma. Vég­eredményben azonban beszédét főképp a Szovjetunióval való vi­szony kérdésének szentelte. Ki­jelentette : “Egyetlen kérdést is­merek csak, amelyen a haladás múlik. Ez pedig a következő: mit hajlandó tenni a Szovjet­unió?” Ehhez hozzáfűzte: “Az igazságot egyszerűen ellenőriz­ni. Meggyőzni csak tettekkel le­heti’. Nos, ebben lehetetlen nem egyetérteni: a tettek értékeseb­bek a szavaknál. Forduljunk tehát azokhoz a fontos nemzetközi problémák­hoz, amelyeknek helyes megol­dásától a béke megszilárdítása függ. Mindenekelőtt — a koreai kérdés. Tagadható-e, hogy az utóbbi években olyan kérdések áltak a nemzetközi körök figyelmének középpontjában, mint a koreai háború kérdése. Korea nemzeti egysége helyreállításának kér­dése? Mint ismeretes, ilyen kér­dések alapján bírálták el ezek­ben az években sok állam külpo­litikáját. A szovjet nép következetesen támogatott az igazságos koreai fegyverszünet megkötésére irá­nyuló minden lépést. A Kinai Népköztársaság kormányainak nemrégiben tett javaslata, mely újabb lehetőséget nyújtott a szavakról a tettekre való átté­résre és megnyitotta a koreai háború befejezésének távlatát, azonnyomban támogatásra ta­lált a szovjet kormány részéről. Azok, akik konkrét feltételeket keresnek — nem szavakat, ha­nem tetteket, a nemzetközi vi­szonyok időszerű kérdéseinek megoldására irányuló feleleteket — értékelni tudják az említett tény jelentőségét. Forduljunk más nemzetközi problémákhoz. Ki feledkezhet meg, például, a német kérdésről vagy ki ke­rülhet meg általános szólamok­kal oly fontos nemzetközi prob­lémát, mint Németország nem­zeti egységének helyreállítása demokratikus és békeszerető alapon? Kit elégíthet ki nem­csak Németországban, hanem határain túl is, e kérdés olyan kezelése egyik-másik állam ré­széről, hogy, mondjuk, egysze­rűen “dinamikus” európai kül­politikája eszközének tekinti Németország nyugati részét, fi­gyelmen kívül hagyva, hogyan reagálnak erre Európa egyes né­pei és mindenek előtt a francia nép, amely nem egyszer volt a militarista Németország áldoza­ta. Nem világos-e, hogy Német­ország kérdésének megoldása szükségessé teszi Németország valamennyi szomszédja létérde­keinek és az európai béke meg­szilárdítása érdekeinek figyelem­­bevételét és, mindenekelőtt a né­met nép nemzeti törekvéseinek következetes figyelembevételét? Az Egyesült Államok elnöké­nek beszéde nem ad alapot e kér­dés megoldásához. Nem vette tekintetbe a német problémára vonatkozó postdami négyhatalmi megállapodásokat. Ugyani g y járt el az Egyesült Államok elő­ző kormánya is. De ha elismer­jük a német kérdésnek az euró­pai béke megszilárdítása szelle­mében történő pozitív megoldá­sa észszerű szükségességét, ami­re a Szovjetunió következetesen törekszik — nem szabad megfe­ledkezni az említett fontos nem­zetközi megállapodásokról, ame­lyek alatt ott áll államaink, va­lamint Nagy-Britannia és a megállapodásokhoz csatlakozott Franciaország aláírása. Ha az angol-amerikai tömb nem szá­mol ezzel és tovább megy a ma­ga számára kijelölt utón — le­hetetlenné téve Németország nemzeti egyesítését és militaris­ta állammá átalakítva továbbra is a revans híveinek kezében ma­rad — végzetes hibát követ el, mindenekelőtt a német néppel szemben. A német kérdésben el­­foglalat ilyen álláspont ugyan­akkor összeegyezhetetlen Euró­pa valamennyi békeszerető álla­mának és az egész haladó embe­riségnek érdekeivel. Arról van szó, hogy minél előbb megkössék a békeszerző­dést, amely lehetővé teszi a né­met népnek, hogy egységes ál­lamban egyesüljön és elfoglalja az őt megillető helyet a békesze­rető népek közösségében, é s hogy ezután kivonják Németor­szágból a megszálló csapatokat, amelyek eltartása tehertöbblet­­ként nehezedik a német nép vál­lára. Az Egyesült Államok elnöké­nek a nemzetközi kérdések szé­les körét érintő beszédében nincs szó a Kinai Népköztársaságról, Kína nemzeti jogainak visszaál­lításáról az Egyesült Nemzetek Szervezetében, valamint Kina jogos területi igénynyeiről, bele­értve Taivan szigetét. Vájjon ez a kérdés nem tartozik napjaink halaszthatatlan problémái kö­zé? És mégis tény, hogy ebben a nagy beszédben Kina kérdése nem került megvilágításra. Ez pedig azt jelenti, hogy Kínával szemben makacsul attól a törek­véstől diktált politikát folytat­nak, hogy visszafelé forgassák a szakadatlanul fejlődő esemé­nyek menetét, bár mindenki lát­ja, akinek szeme van, hogy az ilyen politikára elkerülhetetlen kudarc vár. Eisenhower beszédében öt “té­telt” fogalmaz meg, amelyek — szavai szerint — meghatároz­zák “az Egyesült Államok ma­gatartását a nemzetközi ügyek területén”. Ezek a “tételek” ki­mondják, hogy “az egész embe­riség áhitja a békét, a testvéri­séget és az igazságosságot”, hogy “minden országnak elide­geníthetetlen joga az, hogy sa­ját választása szerint alkossa meg kormányzati formáját és gazdasági rendszerét”, hogy “nem igazolható egyetlen or­szágnak olyan kísérlete sem, hogy kormányzati formát kény­szeri tsen más országokra” és igy tovább. Ha valóban ezek az elvek ha­tároznák meg az Egyesült Álla­mok politikáját és ha nem ma­radnának csak általános dekla­rációk — ennek meg kellene mu­tatkoznia a koreai kérdéssel, Németországgal és Kínával kap­csolatban elfoglalt álláspontban is. Éppen az a dolog lényege, hogy a deklarációkat nem erő­sitik meg a tettek, hogy az Egyesült Államok valóságos po­litikája mindezideig kevéssé vet­te számba az ilyesféle deklaráci­ókat s kérdések és sok más nem­zetközi kérdés megoldásánál. Az elnök beszédében megkü­lönböztetett figyelmet szentel Kelet-Európa népeinek. Szavai­ból az következik, hogy a kelet­európai országok kormányzati formáját kívülről kényszeritet­­ték rájuk, bár ez ellentmond az általánosan ismert tényeknek és az ezekben az országokban ural­kodó valóságos helyzetnek. A tények azt mutatják, hogy Ke­let-Európa népei épp a jogaik­ért vívott szívós harcban jutot­tak el a jelenlegi népi demokra­tikus kormányzati formához és hogy csak eme uj viszonyok kö-

Next

/
Thumbnails
Contents