Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-01-10 / 1763. szám
í oldal BÉRMUNKÁS 1953. január 10. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre ..........................$3.00 Félévre ........................... 1.50 Egyes szám ára ....... 5c Csomagos rendelésnél 3c Előfizetés Kanadába egész évre Subscription Rates: One Year ___________• S3.00 Six Months .... ........... 1.50 Single Copy ... ............ 5c Bundle Orders ............ 3c ............. 53.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A “Red-Tape” függöny Az amerikai kereskedelmi újságok nem hozták kiabáló címsorokkal azon kijelentéseket, amelyeket az Egyesült Államok legkiválóbb tudósai tettek az “American Association for the Advanement of Science” (AAAS) nevű egyesületük évzáró kongresszusán, amelyet St. Louis városban tartottak december 28-án. Mint a fenti név is mutatja, az AAAS egyesület magában foglalja azon amerikai tudósokat, akiknek célja a tudomány előbbvitele. És mintahogyan az egyesület elnöke, Dr. Kirtley F. Mather és mások is kimutatták, az amerikai kormány jelenlegi magatartása, — amelyhez simán kapcsolódik most a McCarran- Walter hírhedt bevándorlási uj törvény, — akadályozza a tudományok fejlesztését és az amerikai tudósok működését “rep-tape” függönnyel veszi körül. “Red-tape” alatt a hivatalos közegeknek azon szükségtelen intézkedéseit értik, amelyek akadályozzák, sok esetben teljesen lehetetlenné teszik az ügyek sima és sikeres elintézését. Dr. Mather, aki a Harvard Egyetem tanára, többek között ezeket mondotta: Az 1950-es “Internal Security Act”, amelyet népszerű nevén a McCarran-Walter bevándorlási törvénynek neveznek, az Egyesült Államokat olyan “red-tape” függönnyel veszi körül, amely a szabadságunkra nézve éppen olyan veszélyes, mint a vasfüggöny. Minden szabadság alapját a szellemi szabadság képezi; intellektuális szabadság nélkül a tudomány továbbvitele el nem képzelhető. Lehet, hogy vannak esetek, amikor a maihoz hasonló időkben az ország biztonsága megkívánja bizonyos dolgok titokban tartását, de azt korlátozni kell a katonai titkok területére. Az ország nagy szerencsétlenségére azonban ezt úgy kezelik, hogy a politikusok saját szerepük nagyfontosságát akarják demonstrálni és a tudóst, aki figyelemmel kiséri és megérti a mai ideológiai konfliktus mindkét oldalát, gyanúsítják és “politikai kockázatnak” mondják, amivel lehetetlenné teszik számára a további tudományos munkát. Lesújtó vád ez az Egyesült Államok kormánya ellen, hogy engedve a túlzóan reakiós McCarranok nyomásának béklyóba rakta a gondolatszabadságot s most áttörhetetlen “red-tape” függönnyel akadályozza még a tudományos kutatás szabadságát is. A liberális gondolkozásunk már régebben rámutattak erre a jelenségre, de McCarranék mindjárt rájuksütötték a “kommunista” bélyeget, most azonban Dr. Matherre meg az AAAS tudósaira csak nem fogják azt mondani, hogy ti is kommunisták vagytok! Dr. Mather és társainak beszédei figyelmeztetik Amerika népét, hogy hová jut, ha még sokáig szó nélkül tűri a túlzó hazafiság alatt uralomra törő amerikai fasizmust. McCarran szenátor pőre Kétségtelen, hogy Eisenhower győzelmével a túlzóan reakciós, vagy túlzó soviniszta amerikai politikusok kerültek a nyeregbe. Kitűnt már a választást megelőzőleg, hogy a demokrata pártban éppen úgy voltak ilyen túlzó soviniszták, mint a republikánusoknál, de most a demokraták némileg liberális jelszavakkal indultak a választási harcba, a túlzó reakciós politikusok, — akiket egész bátran nevezhetünk az amerikai fasizmus képviselőinek, — mind a generális mellé álltak. így például Pat McCarran, aki demokrata szenátor Nevada államból, úgy tartja, hogy az Eisenhower adminisztráció alatt még erélyesebben rakhat béklyót mindenféle szabadságjogokra. Ezt a szenátort, aki a hazárdirozás védnöke, állását, hírnevét a hazárdjátékosoknak tett szolgálatainak köszönheti, most pörli a “Las Vegas Sun” nevű újság kiadója. Megtudjuk a vádiratból, hogy ezen újság tulajdonosa, bizonyos Hank M. Greenspun, valami oknál fogva összeveszett a lasvegasi politikusokkal, közöttük McCarrannal is. Ezek aztán rávették a las-vegasi kereskedőket, hogy ne hirdessenek Greenspun újságjában, ami persze halálos csapás egy kereskedelmi újságnak. Ezért a laptulajdonos kártérítési port indított McCarran és 50 társa ellen. A vádirat állítása szerint McCarran szenátornak Las Vegas szállodáiban (amelyeknek rendesen hazárdjáték termeik is vannak), ingyen adnak lakást, élelmet s mindenféle elsőrendű szolgálatot, valahányszor Las Vegasban tartózkodik. McCarran a tőle már ismert vehemességgel válaszolt a vádra. Elismerte ugyan, hogy soha sem fizet Las Vegasban a szállodákban, de ő arról nem tehet, ő mindig kéri a számlát és mit csináljon, ha olyankor mindig azt válaszolják, hogy NINCS SZÁMLA. Micsoda szemtelenség, hogy ebben bárki is rosszat lát! Nyilvánvaló, hogy a túlzóan vallásos, már 74 éves McCarrantól még Nixon alelnök is tanulhat. Mert ő is elfogadta ugyan a 18,000 dollárt, de esküdözött, hogy azt nem saját céljaira használta fel; McCarran ellenben úgy tartja, hogy a törvényhozó elfogadhat bármilyen nagy összeget érő szolgálatot — és akkor talán magát az összeget is, — HA KÉRÉS NÉLKÜL ADJÁK. És üyen ethikai felfogású ember nevezte ki önmagát 160 millió ember erkölcsbirájává és ilyen ember politikai pressziójának engedelmeskedett és engedelmeskedik a kormány. Szakképzett miniszterek Amikor Eisenhower generális “földcsuszamló” győzelemmel az elnöki tisztségre jutott, azt lehetett várni, hogy a McCarran, MacCarthy és egyéb túlzóan reakciós középosztálybeli politikusok kerülnek majd a miniszteri bársonyszékekbe. Ehelyett azonban minisztereit, sőt még a miniszter-helyetteseket is a nagy bankárok, iparbárók és nagykereskedők soraiból válogatta ki. A legtöbbje olyan ember, aki valamely üzlet, vagy valamilyen nagy iparvállalat vezetésével jutott hírnévre. Még a munkaügyi miniszter is, az egyetlen, akit “munkás” gyanánt szerepeltetnek, azzal hívta magára azok figyelmét, akik a miniszterek névsorát összeállították, hogy a munkásmozgalomban a bankok, kooperatív üzletek, stb. bevonását javasolta, — szóval inkább üzletember, mint szakszervezeti vezér volt. Nagy vita tárgyát képezi, hogy vájjon a középosztályból származó Eisenhower miért helyezte a kormányhatalmat teljesen az üzletvilág, — mint képletesen mondják, — a Wall Street kezébe? Hiszen nyilvánvaló, hogy a 160 milliót kitevő amerikai népnek csak igen piciny része tartozik a milliomosok osztályához, amelyből ezt a kormányt kiválogatták. Az egyik magyarázat az, hogy a mai feszült viszonyok között, amikor a tőkés termelő rendszer élet-halál harcát vívja, a tőkés termelés TÉNYLEGES urai teljesen a kezükbe akarják tartani az államhatalmat. Erre különösen szükség lesz akkor, ha TÁMADÁSBA akarnak menni a már elvesztett területek visszaszerzésére. A nagy iparbárók úgy látták, hogy a középosztályból kikerült politikusok hajlandók engedményekre, nekik nincs annyi veszteni valójuk, mint a milliomosoknak és i’gy a döntő pillanatban esetleg meghátrálnak és nem merik elrendelni a nagy támadást, félnek, hogy esetleg veszíthetnek is és akkor esetleg a fejeiket is elvesztik, — nem képletesen, hanem ténylegesen. Egy másik feltevés szerint Eisenhower csak eleget tett a technikai fejlődésnek. A modern ipari országokban a politikai kérdések mellett mind nagyobb fontosságra tesznek szert a gazdasági problémák; hogy mennyi acélt, lakóházat, gépeket, könnyű árut, élelmiszert, stb., stb. kell termelni. Lám a kollektív termelő országokban ezt már régen felismerték s ennek megfelelőleg a minisztériumokban ott látjuk a nehéz ipar, a könnyű ipar, a bányászat, a transzportáció és egyéb fontos iparágak minisztereit. Eisenhower ugyanezt csinálta, csak éppen a “private enterprise” keretein belül és azért látjuk, hogy a kabinetjében Dulles, Wilson, Humphrey, Weeks, McKay, Benson, Tevens és egyéb iparbárók kaptak bársonyszékeket. Nem csoda/ hogy az ilyen iparbárók és üzletemberek nagy ellenszenvvel fogadták Sztálin békeajánlatát. Hiszen a Sztálin által tervezett megegyezés után szinte kötelező lenne a fegyverkezés megállítása s az katasztrófát jelentene a tőkés termelésre. Vájjon melyik feltevés a helyes? Csak majd a jövő fogja megmutatni és nem érdemes felette vitázni. Annyi tény, hogy amig Washingtonban a tőkés termelő rendszer ügyeit a generálisok olyan vezérkara intézi, amelynek tagjai: General Eisenhower, Genral Mac Arthur, Gneral Motors, General Electric, General Food és General Banking, — a szent profitot biztosítani fogja a müliomosok által, a millomosok részére és a milliomosokért szolgáló kormány. Dőzsölő gazdagok New York, Chicago, Los Angeles és egyéb nagyvárosok lapjaiban egész oldalakat foglaltak le a mulatóhelyek hirdetései, amelyekben az ujévesti dáridóra csalogatták a mulatni vágyókat. Egy (AP) újságíró átnézvén ezen hirdetéseket úgy találta, hogy 20-25 dollárért nem csak tele ehette magát a vendég, hanem egyben holtrészegre is ihatta magát a legtöbb mulatóban. Az árak a '“jobb” mulatókban 20-35 dollár között változtak, amelyért a vendég (csak egy személy) kapott annyi enni és innivalót (csak nem pezsgőt, azt külön kellett rendelni) amennyi belefért és nézhette a “nagyon csípős” programot, sőt ha annyira berúgott, hogy már asztal alá esett, még a hazaszállításáról is gondoskodtak. Ezen cikk olvasása után a római birodalom urainak a dőzsölése jut eszünkbe. Azok is hatalmuk magaslatán már nem tudták,
