Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-01-31 / 1766. szám

1953. január 31. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI áldozatok Az amerikai mesterségesen szított háborús hisztériának, már ezideig is számtalan áldoza­ta van. Ez a hisztéria, amelynek fő-megnyilvánulási helye az úgynevezett Amerika ellenes te­vékenységet kivizsgáló bizott­ság, amelybe összpontosulnak a két törvényhozó testület legre­­akciósabb elemei. Ezek szolgá­latukba fogadták az ország min­den aljasságra kapható spiclije­it, pénzért mindenre kapható patkányokat, kik mindenkire rásütik a “vörös”, a “kommu­nista”, vagy “orosz kém” bélye­get, akiket a reakció áldozatul kiszemelt. Ezeknek a fizetett kreatúrák­nak a vallomása embereket ker­get halálba, nagy csomó embert juttattak börtönbe, százak ve­szítették el munkájukat. Minde­zek olyan emberek, akik mérhe­tetlenül magasabban állnak min­den tekintetben nem csak mint a fizetett hamis tanuk, hanem a fölbérlőik, az egész “Amerika Ellenes” bizottság. Igen ők az Amerika ellenesek, nem azok a haladó szellemű tudósok, irók, művészek, munkásvezérek, kik áldozatai lettek ennek a szabad­jára engedett boszorkány üldö­zőknek. Ezen szégyenletes haj­szának, most készülnek feltenni a koronát, amikor a kémkedés­ért halálraítélt Rosenberg há­zaspár kivégzésére készülnek. Ez a pör, amely méltóan sora­kozik fel a Haymarketi, a Sac­­co-Vanzetti s más hasonló jus­tice mordhoz, amely mint a fen­tiek, az egész világ felháboro­dását váltották ki azzal a kü­­lömbséggel, hogy a mai hiszté­rikus helyzetben, csak egy ma­roknyi amerikainak van bátor­sága ahoz, hogy megálljt kiált­son a törvényes gyilkosságok­nak, amelyet ma már csak ^z elnök kegyelme állíthat meg, miután a legfelsőbb bíróság is­mételten elutasította a védelem ama kérését, hogy vizsgálja fe­lül az Ítéletet. Hogy az elnök miként dönt, azt nem tudjuk, csak reméljük, hogy a kivégzéssel nem fogja még magasabbra szítani azt a gyűlöletet, amely ma az egész világon tapasztalható a mai hi­vatalos Amerika ellen és amely lassan kiterjed a tehetetlen, nemtörődő amerikai népre is, mert szótlanul tűri, hogy Ame­rikát a reakció fellegvárává te­gyék. KIK ROSENBERGÉK? Julius Rosenberg egy szerény, kisfizetésű mérnök, ki feleségé­vel, két kis gyermekével New Yorkban élt. Nem volt nagy sze­repe a közéletben, nem tagja semmiféle pártnak, igy a kom­munista pártnak sem. Az egész közszereplésük abban nyilvánult meg, hogy gyűlölik a fasizmust, a háborút és ezért ez a házas­pár a békemozgalomba kapcso­lódott be, de ott sem vittek ve­zető szerepet és csak a véletlen összejátszása juttatta őket eb­be a tragikus helyzetbe, amely esetleg az életüket veszi el és két kis gyermeket tesz árvává. Két évvel ezelőtt az FBI le­tartóztatta Mrs. Rosenberg Greenglass nevű fivérét és fele­ségét azzal a váddal, hogy Los Alamosban levő atomkisérleti laboratróriumban, atomtitko­kat szerzett és azt átadta egy ismeretlen embernek. Greenglassék tagadták a vá­dat és sem az állása Los Ala­mosban, sem a képessége, nem volt alkalmas arra, hogy atom titkokat szerezzen meg, hogy ebbe az ügybe Rosenbergék be­kerültek, azt Greenglassék ügy­védjének, John D. Roggenek tudják be. Ez a Rogge évekkel ezelőtt résztvett a békemozga­lomban, hogy azután az “Ame­rika, Ellenes” bizottság előtt tett vallomásában a békemozgalom tagjait szovjet ügynököknek ne­vezte, vallomása alapján több vádelemlés is történt. Mikor Rogge átvette Green­glass védelmét, pár nap után vallomást tettek, amelyben elis­merték a kémkedést, amelyre tanú nem volt és azt vallották, hogy Julius Rosenberg, a sógora és felesége vették rá a kémke­désre. A vallomás után Mrs. Greenglasst szabadon bocsájtot­­ták„mig férje aránylag alacsony börtönbüntetést kapott. A másik tanú egy Elitcher nevű mérnök volt, aki polgáro­sodási ügyben volt zár alatt. Az ő ügyvédje is Rogge volt, ki ugyan semmit sem tudott az atom kémkedésről, de előtte di­csérte a Szovjet nagy katonai és gazdasági erejét, a többi ta­nú a szokott gárdából, agent provokátorokból került ki, kik csak a szokott kommunista elle­nes szólamokat szojkózták, de Rosenbergéket nem ismerték. A bizonyítékok között szerepeltek a lakásunkon talált antifasiszta röpiratok, egy gyűjtő persely, amelyben a fasizmus elől mene­kültek részére gyűjtöttek. Lényegileg csak Greenglass vallomása volt, amely a vádat alátámasztotta, amellyel szem­be volt Rosenbergék abszolút tagadása. Ilyen vád és bizonyíték alap­ján, halálos ítéletet hozni — ami még eddig soha sem fordult elő Amerika történetében — csak ilyen mesterségesen felszí­tott hisztériás időben lehet. De senki sem hitte, hogy ezt az ítéletet a legfelsőbb bíróság meg ne semmisítse, hogy ez nem tör­tént meg az mutatja az egész amerikai közélet fasizálódását. MIÉRT? Joggal kérdezhetjük, hogy Imiért volt erre a pörre szükség, mikor a vádlott nem egy neves ember, még a Szovjetet se lehe­tett belekeverni. Nem ok nélkül rendezték meg ezt a port. Erre szükség volt, mint annak idején Sacco-Vanzetti pörrel a fejlődő munkásmozgalmat akarták megfélemlíteni. Ugyan úgy Ro­­senbergékkel a béke mozgalmat, amely nem csak az egész vilá­gon, de Amerikában is erősödik, akarják megállítani. Mindenkit, de főleg a zsidó értelmiséget, amelyhez Rosenbergék is tartoz­nak, akarják elnémítani, elhall­gattatni az elriasztó példával. A zsidó ügyész, aki halálos Ítéletet kért, a zsidó biró, aki ezt kimondotta, megdöbbentő példája, hogy az utóbbi cél mennyire sikerrel járt. A gyáva, megijesztett Green­glass, aki a nővérét és sógorát, hogy a saját bőrét mentse, a villanyszékbe akarja juttatni. Akármilyen szégyenletes szerep is, de a terror, amelyet vele szemben alkalmaztak, ha elfo­gadhatóvá nem is, de érthetővé teszi. De a leggyalázatosabb sze­rep a “liberális’’ John D. Rog­ge szerepe, aki ezt az egész ügyet kidolgozta. De ez a hajsza, ez a szörnyű ítélet a kispolgári Rosenbergből harcos, öntudatos embert ne­velt, aki tisztán látja a hátterét az egész ügynek, amit tanúsíta­nak a siralomházból irt leveleik, amelyek mutatják, hogy a két éves hajsza, az elméleti béke hí­véből .harcos, áldozatra kész hősöket nevelt. A levelekből kettőt közlünk. Az egyiket Mrs. Rosenberg irta a gyermekeinek, a másikat Ro­senberg az ügyvédjüknek Mr. Blochnak irt, aki kitartással, harcol, hogy ártatlanul halálra ítélt védenceit megmentse a vil­lanyszéktől, hogy azután lehe­tővé váljon az igazság kideríté­se és a vádlottak rehabilitálása. íme a két levél: “Kedves, drága gyermekeim! Bocsássatok meg, amiért nem írtam mindjárt, de a szivem fel­lázad arra a gondolatra, hogy fájdalmat okozzak nektek. Be kellett azonban látnom, hogy hallgatásom azokról az esemé­nyekről, amelyekről már úgyis tudtok, csak növelné nyugtalan­ságotokat. Ezt beláttam annál is inkább, mert az irántatok jó­­sziwel viseltető emberek min­den tőlük telhetőt megtesznek, hogy gyöngeségükkel, megtérí­tésükkel enyhítsék a csapást. Ezenkívül most, hogy az első megrázkódtatás elmúlt és visz­­szanyertem nyugalmamat, még inkább beszélni akartam vele­tek, hogy megnyugtassalak ben­neteket mindkettőnk miatt. Apátok szerdán bejöhetett hozzám — olyan vidám, mosoly­gós, mint mindig. Nagyon örült, amikor látta, hogy én is nyu­godt vagyok. Elhihetitek, hogy nem pazaroltunk el egyetlen ér­tékes percet sem, hanem kidol­goztuk harcunk következő sza­kaszának tervét. Egy-két napon belül beszélhetünk az ügyvéddel terveinkről. Bizhattok benne: ő minden követ megmozgat, min­den törvényes utat felhasznál, hogy igazságot szolgáltassanak nekünk. Gondolom, a fentiekből is lát­játok, kemény harcot viv anyá­tok. Ha tudom is, hogy sirtok, mikor a levelemet olvassátok, ugyanily logika szerint valószínű, hogy a vallásról viszont a kom­munisták mondják meg az igazat. Azért meggondolásra érdemes­nek tartjuk azt az ajánlatot, hogy ezentúl a kommunizmust csak a papok, a vallásokat viszont csakis a kommunisták tanítsák. mégis szeretném érezni, hogy — ha csak valamennyire is — erőt merítetek bizakodásomból és ez­zel vigaszt és bátorítást nyúj­tottam gyermekeimnek. Higy­­jétek el, reménykedésem nem tettetés. Hitem csodálatosan erős. Csak egy kínoz: nem talá­lok szavakat ahhoz, hogy el­mondhassam, mennyire szeret­lek benneteket. Édesapa azt mondja, ő is ugyanígy van vele. Még egyszer: ne csüggedje­tek. Sok még a tennivaló és vég­hez is visszük. Szerető anyátok. U. i.: Leveletek minden egyes sorát imádott kincsként őrzöm.” Részlet Julius Rosenbergnek az ügyvédjéhez irt leveléből: “Nem gondolhatjuk, hogy csak egy esztelen bírói gazság áldozatai vagyunk — Az ötéves elnyomásnak, az üldözések hosszú sorának, a haladó ele­mek elleni hajszának szükség­képpen arra kellett vezetnie, hogy két ártatlan embert halál­ra ítéljenek. Azért vagyunk a siralomházban, hogy figyelmez­tetés legyünk minden egyszerű ember számára: vannak olyan sötét hatalmak, amelyek gyil­kosság árán is el akarnak hall­gattatni mindenkit, aki a béké­ért és a demokráciáért emel szót. Látjátok azonban, hogy mi nem hallgatunk ... A rácsok mögül kérünk benneteket: akár­mi történik is, ne hallgassatok! Nem vagyunk sem mártírok, sem hősök és nem is akarunk azok lenni. Élni szeretnénk, új­ra gyermekeinkkel szeretnénk együtt lenni. Nem vagyunk haj­landók azonban ezért azt az árat fizetni, hogy megtagadjuk hitünket a béke és a demokrá­cia világában, amelyre gyerme­keinknek és minden gyermek­nek szüksége van, ha az embe­riség fenn akar maradni.” Ma az egész haladó emberiség felemeli szavát a Julius Rosen­berg és felesége ellen hozott szé­gyenletes ítélet megsemmisíté­séért s az ártatlanul elitéit há­zaspár haladéktalan felmentésé­ért. “VÖRÖS” GUETEMALA Az amerikai lapok az elmúlt hétén félreverették a harango­kat, hogy a vörös veszedelem már itt van, ezen a földrészen és sürgős intézkedéseket kell tenni az “Egyesült Államok ér­dekeinek a védelmére”. Az ame­rikai érdekek, értsd alatta a tő­kések befektetéseit, egyes közép és délamerikai államokba van­nak veszélyeztetve. Az amerikai földrészen az amerikai és angol tőkések dominálják az egész közgazdaságot, mennél na­gyobb a külföldi tőke hatalma és profitja, annál nagyobb a nép elnyomatása és nyomora. Ahogy az egész világon, úgy az amerikai földrészen is, mo­zog a föld a gyarmatok alatt. Az itt élő félgyarmati népek is megunták a külföldi tőkések kizsákmányolását és igyekeznek azt több-kevesebb sikerrel leráz­ni. Legutóbb Bolivia köztársaság államosította az amerikai és an­gol tőkések kezében levő zink és ón bányákat, amely nemzeti vagyonnak évtizedek óta rabló­­gazdálkodást folytattak: Mig Guetemala, a nagy ültetvénye-I

Next

/
Thumbnails
Contents