Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-06-06 / 1784. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1953. junius 6.

OSZTÁLYELLENTÉT

AZ INDUSTRIAL, WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELVINYILATKOZATA

A munkásosztály és a munkáltató osztály között s^mmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály álL

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport eUen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban -r- dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERKEL.'”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szerkezetét épitiilk a régi társadalom keretein belül.

Az Egyesült Államok elnökének Oroszországhoz és a Népi Demokráciákhoz intézett felhívását, melyet lapunk hasábjain is leközöltünk, az egész világ kizsákmányoló osztálya, kivéve a háborús uszitókat, szédelgő politikusokat, nagyon hidegen fogadták. Még olyan ravasz és a reakcióban meggörnyedt politikus is mint Churchill, az orrát fintorgatta. Az angol parlamentben tartott beszéde, amelyben Eisenhower beszédét kritizálta, kétségbe ejtette Amerika háborús uszitóit, csaholó politikusait. Annál is inkább meghökkentek, mert az angol parlament politikusai világgá kürtölték, hogy nem Oroszország, hanem Amerika az, amely a világbékét elsinkófázza. Nem mondott újat, mert a világ osztálytudatos munkásságának sajtójai már amióta felvetődött a béke kérdése, folyton hangoztatjuk azt, hogy Amerika kizsákmányoló osztályának rendszere az, amely nem engedi, hogy béke uralkodjon az egész világon. Ha ma igazságos békét kötnének és beszüntetnék a fegyverek és gyilkoló szerszámok minden fajtájának gyártását, ebben az országban és minden más kapitalista államban, egy soha nem tapasztalt pangás állna be és ennek hatását nem csak a munkásosztály érezné, hanem a kizsákmányoló osztály egyik-másik rétege is alámerülne. Ezen oknál fogva, inkább az embermészárlást és annak eszközeinek gyártását válasszák, mert annak minden nyomorát, szenvedését átterelik a világ munkásosztályára.

Amerika háborús uszitói, csaholó politikusai minden követ megmozgatnak, hogy ellensúlyozzák az angol parlamentben elhangzott beszédeket, amelyben éles kritikát mondtak Eisenhower elnök és Dulles külügyminiszter beszédeivel szembe. Annál is jobban az elevenére csapott az amerikai politikusoknak a félig-meddig igazságos kritika, mert néhány nap múlva Olaszországban újból válasszák a parlament csaholó politikusait és attól tartanak, hogy éppen úgy járnak mint Franciaországban, ahol szintén billiókat adtak judás pénz fejében a francia kizsákmányoló osztálynak és a kommunista szavazatok száma öt millió volt, amikor az első garast letették és ma is öt millió, amikor már billió és billió dollárokat kotorásztak ki Amerika adófizető polgárainak, vagyis a mindent alkotó munkásosztálynak verejtékéből.

Ez is egyik letagadhatatlan bizonyítéka annak az általuk hangoztatott igazságnak, hogy, egy társadalom fejlődésének megakadályozását sem pénzzel, sem fegyverekkel elérni nem lehet. Erre előbb vagy utóbb rá kell, hogy eszméljen a kizsákmányoló osztály az egész világon. Ugyan úgy rá kell, hogy eszméljenek ennek az országnak a kizsákmányolt bérrabszolgái is, hogy itt egy tökéletesen kifejlődött ipari rendszerrel állunk

szemben és a mi fegyvereink az osztályharc megvívásának sikerére másnak kell legyenek, mint a termelési rendszerben elmaradt országoké. Mi ebben az országban egy tökéletesen kifejlődött termelés és szétosztásban élünk, mig ellenben az európai és ázsiai államok távol hátramaradtak ezen a téren. Ennélfogva szükségük van a parlamenti képviseletre, hogy azon keresztül felépítsék a termelés és szétosztás gépezetét s amikor ezt elvégezték — még Marx megállapítása szerint is — át kell, hogy adják helyeiket az uj társadalmi rendszernek, illetve a termelést és szétosztást végző munkások ipari szervezeteinek.

No de lássuk, mit mondanak Anglia csahos politikusai és hogyan vélekednek az Egyesült Államok kocapolitikusairól és azoknak a béke érdekében elmondott beszédeiről. Elsősorban lássuk mit mondott az angol parlament miniszterelnöke az öreg róka Churchill. Ha jól megfigyeljük beszédét, tapasztalni fogjuk, hogy az angol szószátyár politikusok éppen úgy, mint ennek az országnak hasonszőrű politikusai a saját érdekükben és országaik kizsákmányoló osztályának érdekében csaholnak.

CHURCHILL BESZÉDE

“Engedjék meg, hogy először azokkal a tényekkel foglalkozzak, amelyek gyors egymásutánban vonulnak el előttünk, úgy, ahogy elénk tárulnak ebben a pillanatban. A mi azonnali kívánságunk természetesen a koreai fegyverszünet nyélbeütése. Nagyon kétségbevonom, hogy a mai viszonyok között képesek volnánk Nyugat és Délkorea egyesítésére. Kijavithatatlan sérelmet követtek el a nyugat és délkoreaiak egymás ellen, de még ha csak azt érhetnénk el, hogy a fegyverek ropogását, beszüntetését azon a vonalon kötnénk meg, amelyen ma állanak és megpróbálnánk, hogy kivonnánk az idegen hadseregeket és azokat felváltanánk a nyugati és délkoreai népek hadseregeivel, talán ha ez történne meg, egy súlyos seb behegedését érhetnénk el, kiváltképpen a feldúlt országok népei között, talán életrekelne közöttük a gazdasági fellendülés és kijavítanák azt a borzalmas vesztességeket, amelyeket az egymást támadó felek okoztak. Ennélfogva nagyon megvolnánk elégedve, ha fegyverszünetet vagy csak az egymás elleni tüzeléseket szüntetnék be, ebben a pillanatban.

“Mi valamennyien kívánjuk a hadifoglyok ügyének sikeres elintézését Panmunjonban, amely csodálatosan hosszú ideig húzódik, amelynek az egyik legsarkalatosabb pontja az, hogy senki se legyen saját akarata ellenére országába visszakényszeritve. Ez az ügy hosszú hónapokon át sok és fáradtságos tárgyalást vett igénybe, de ma már ez az ügy nem képez akadályt többé. A hadifoglyok kicserélésének

ügyét annyira sikerült elintézni, hogy az ma már csaknem befejezett tény. Mindaz ami még hátra van, csak az eljárási folyamat. Mind a két oldalon sok engedményeket eszközöltek és az Egyesült Nemzetek képviselői maguk ajánlottak több mint féltucat változtatást az eddigi álláspontjaikból.

“Világosan s érthetően el lett inézve a megegyezés — nagyon is érthetően, hogy ha valamely ügy tárgyalása huzamos időn át nem intézhető el, vagy nem tudnak dűlőre jutni, az ügy elintézésére a független nemzeteknek kell ajánlatot tenni. Ami bennünket illet, mi készek vagyunk elfogadni ezt az ideát, hogy a.zt Svájc, Svédország vagy India, vagy Pakistan államok vegyék át és intézzék el, hogy az becsületére váll jón a 40 vagy 50 ezer hadifogolynak, akik félnejt a hazájukba való visszatéréstől.

“Most egy ajánlatot terjesztettek be a kommunisták, hogy öt állam: Lengyelország, Csehország, Svájc, Svédország és Indiai tárgyalják meg az ügyet. Ez egy nagyon bonyolult kérdés, de ugyan akkor amikor ezt elfogadták a kommunisták, elejtették azt a követelésüket, hogy a hadifoglyok egy más, független államba szállitassanak, amig ez az ügy dűlőre jut.

“Többszörösen figyelmeztettem a parlamentet és most újból figyelmeztetem, hogy az Egyesült Államok, amely parancsolója az Egyesült Nemzetek szövetségének, viseli nem csak anyagiakban, hanem vérbelileg is a legnagyobb áldozatot a koreai fronton. Ebben az ügyben nincsen jogunk, sem felelőségünk, hanem kötelezettségünk van, hogy a mi hatalmas szövetségesünktől el ne válasszuk magunkat és kinyilatkoztatjuk gondolatainkat, amint azt mi érezzük minden alkalommal, amikor arra szükség van. Minden bizonnyal érzem, hogy ez az uj ajánlat, melyet a kommunisták előterjesztettek megkívánja a türelmet és a legszigorúbb felülvizsgálatot és előttem semmiféle ok a jelenben nincsen, amely

lehetetlenné tenne egy közös megállapodást, feltéve, hogy a kommunisták őszinte szándékkal jönnek felénk.

“Az elmúlt néhány hétben, nagy aggodalommal tartottuk szemmel az idokinai eseményeket. örömmel jelenthetem ki, hogy ameddig az én értesülésem kiterjed, sokkal kisebb a veszedelem, mint azt előzőleg feltettük, s azok az előkészületek melyeket a franciák tettek, egyesülve az esős időszak beálltával, több mint bizonyos, hogy néhány hónapra fegyverszünetet kényszerít a hadakozó felekre. Mondhatnám, hogy az én véleményem, hogy a Viet Mihn seregek előnyomulása a Siamesi fronton nem szabad, hogy arra vezessen bennünket, hogy azt a szovjet összeférhetetle n s é g e okozta, vagy idézte elő. Ebben az ügyben sem szabad nekünk elhamarkodva Ítéletet mondanunk.

“Most aztán rátérek Egyiptom helyzetére, amely sokkal közelebb hoz bennünket a mindennapi eseményekhez.

“Az elmúlt év júliusában vége felé az egyiptomi hadsereg egyik tisztje szövetkezett katonatársaival és kiűzték Farouk királyt és magát —% minden előzetes választás nélkül — kikiáltotta Egyiptom diktátorává és azóta a hadsereg kezében összpontosul a hatalom.

“Egy nagy hátránya van a diktatúrának és pedig az, hogy a diktátorokat rendszerint mások diktálják és amit elkövetnek másokon, nagyon sok esetben velük is megtörténik. Az elkövetkező nyomasztó helyzetben Egyiptom diktátora és társai szükségesnek tartották, hogy a nép bizalmát megnyerjék és ezt úgy érték el, hogy Anglia ellen lázitották Egyiptom népét. Ugyannyira veszélyessé tették' a helyzetet, hogy az elmúlt hónapban fegyveres beavatkozás vált szükségessé az erőszakosságokkal szemben, amelynek következménye több áldozatot követelt.

“Az elmúlt év novemberében General Naguib, Egyiptom mi-