Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-09-20 / 1747. szám
1952. szeptember 20. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI HA LESZÁLL AZ EST . . . Hat éve folytat a francia imperializmus irtó hadjáratot Vite- nam népe ellen, amely nem hajlandó többé a francia gyarmati uralmat eltűrni. Ebben a hat évben a francia gyarmati hadsereg több mint 200.000 katonája lett kiütve halottakban, sebesültekben és foglyokban. A Vite- nam néphadsereg 30 kilométerre közelitette meg és Vitenam földjén csak azokat a területeket tudja megszállva tartani, amelyet a hadihajóinak ágyúi elérnek. ' A francia imperializmus hadsereg csak kis részben áll francia katonaságból, mert a francia hadsereg nem hajlandó a “piszkos” hadjáratban résztven- ni. Számtalan esetben egész ez- redek tagadták meg a behajózási parancsot. “Piszkos” háborúnak nevezi ezt a hadjáratot a francia nép is és csak a legnagyobb erőfe- szitéssel tudnak hadianyagot szállitani, mert a gyárak dolgozói megtagadják a hadianyagok gyártását, a vasúti és a hajózási munkások a hadianyag szállítását Vitenamba. Két év óta nagyrészben Amerika látja el hadianyaggal, munícióval, ágyukkal, repülőgépekkel, tankokkal a főleg Idegen Le- gionistákból álló hadsereget, igy a hírhedt “napal bomba” is szerephez jutott Vitenamba is. Amerika nagyon érdekelve van Vitenamban, mert annak a kaucsuk termésének 89 százalékát és az ón' termelésének 52 százalékát Amerika vásárolta meg. Stratégiai szempontból Vitenam nagyon alkalmas volna egy a Kínai Népköztársaság elleni háború ugró pontjának. Ezért vállalta az amerikai kormány a hadiköltségek 40 százalékát és az elmúlt két évben 150 hajó rakomány hadianyagot szállított Vitenamba. A francia kormány már régen feladta volna Vitenamot, mert tisztában van azzal, hogy azt soha többé nem tudja lei- gázni, de az amerikai hadvezetőség ezt nem engedi meg. A francia kormány által kinevezett ’’király” Bao Dai a leg- gyülöltebb Vitenam népe előtt, a kormányának a tagjai, főbb hivatalnokai, még a franciák által megszállt területeken sincsenek biztonságban. Bao Dai a következő módon sorozza a hadseregét. Idegen le- gionisták körülveszik a falut és elhurcolnak a kiképző táborba minden 18-45 év közötti férfit, de már az első három nap alatt a “besorozottak” egyharmada megszökik, mire a kiképzés megkezdődne, már nincs kit kiképezni, mert pár éjjel majd mindenki visszaszökött a falujába, a fiatalja elmegy a Néphadsereghez vagy a partizánokhoz. A francia polgári lap “Obszer- vateur” tudósítója beismeri, hogy “Vitenam területének 70, a lakosságának 60 százaléka a Népköztársaság uralma alatt van, de ha leszáll az est, akkor Vitenam területének 99 százalékán a Népköztársaság uralma érvényesül.” Éjjel sem Bao Dai emberei, sem a francia hadsereg tagjai, nem mernek csak csoportosan az utcára menni, még a francia megszállt területen is, de még igy is végrehajtsák a partizánok az ítéleteiket a hazaárulókon, a kegyetlenkedő tiszteken. A közös francia-amerikai hadjárat mind reménytelenebbé válik, mert a Néphadsereg folyton erősödik és eltökélt szándéka, hogy a háborút addig folytatja, mig az utolsó francia gyarmatosító katonát is ki nem űzik a francia földről. Magyar szempontból azért érdekes az a “piszkos” háború,’ mert az Idegen Légióba nagyon sok magyar van, kik a felszabaduláskor a németekkel elszöktek és még többen kiket a nyilasok magukkal hurcoltak és azután eladták a francia imperialistáknak. Ezek közül az eladott ifjak közül, nagyon sok pusztult el Vitenam földjén. Másik jellemző tény, hogy a vitenami fogságba eső francia katonák közül nagyon sok segítségére siet a szabadságharcosoknak, mint kiképzők, vagy a dzsungelban felállított hadigyárak szakemberei, annyira utálják ezt a “piszkos” háborút. Vitenam köztársaság szeptember 3-ikán ünnepelte a fen- állásának hetedik évfordulóját, amelyet a nép megünnepelt teljes nyíltsággal a megszállt területeken is és a francia megszállók tehetetlen dühvei nézték az ünneplő népet, amely gyűlölettel szemlélte a rettegő megszállókat, kik gátlói a nép egységes független boldog életének. DOUGLAS UJ SZEMÜVEGE Douglas supreme courti főbíró nagyon szeret utazgatni, a nyári szünidejét, messze földre, főleg Ázsiába való utazással tölti el. Úti élményeiről beszokott számolni. így tette az elmúlt évben is, amikor a kormány és a háborús uszítok nagy megrökönyödésére elmondotta, hogy volt Vitenamban és szerinte a nép éppen olyan szabadságharcot viv, mint annak idején Amerika. Megmondotta, hogy a francia gyarmatosítók a legbrutálisabb elnyomást gyakorolják és szégyen az, hogy Amerika egy ilyen ^nyomó hatalmat segít, pénzel és hadianyaggal. Elmondotta azt is, hogy a másik kedvence az amerikai reakciónak, Chiang Kai-shek és a koreaiak a legkorruptabb fékerek, amelyeket halálosan gyűlöl a saját népük is. Megmondotta azt is, hogy Ázsia népei ezek miatt és a koreai háború miatt, nagyon rossz szemmel nézik Amerikát, erősen terjed egész Ázsiában az Amerika ellenes gyűlölet. Ezt csak úgy lehet megállítani, ha beszünteti az ázsiai nép elnyomóinak a támogatását Vitenamban, Burmában, Malay szigeteken és sürgősen békét köt Koreával. Nagyon rossz véleménye volt a főbírónak a hazai viszonyokról, ahol szerinte is az összes szabadság- jogok veszélyben vannak. A lapok, a politikusok nekirontottak a főbírónak és természetesen kinevezték kommunistának. Moszkva ügynökének nevezték ki és követelték, hogy indítsanak eljárást ellene és fosz- szák meg a hivatalától. Most ismét eljött a nyár és Douglas főbíró ismét útnak indult és pontosan bejárta azt az utat, amelyet az elmúlt évben tett meg és most ismét nyilatkozik. De az az itteni lelki terror, amely még a gondolat szabadságát is lehetetlenné teszi ebben az országban, ami ellen oly hevesen tütakozott Douglas főbíró, most rá is kiterjedt és most már más szemüvegen látja az ázsiai helyzetet. Kijelenti, hogy Vitenam a kulcsa Dél-Ázsiának, annak elvesztése egész Ázsiát a kommunizmus karjaiba lökné, tehát annak a megvédése nagyon fontos. Azt is tapasztalta, hogy már a Chiang, Rhee gang nem is olyan korrupt, sőt nagyszerű szociális intézkedések történnek Ázsiában. Egyszóval sikerült kiterrorizálni Douglas főbíróból, hogy visszaszivja azt, amit a múlt évben látott és mondott, nem lenne az sem meglepő, ha hazaérkezve, úgy találná, hogy már itt is helyreállították a szabadságjogokat és megszűnt az általa annyire elitéit lelki terror. A tanulság az, hogy az előkelő, gazdag liberálisok, a'Dougla- sok, Wallaceok és társaik, nem nagyon gerincesek, hamar rájuk lehet ijeszteni és akkor sietve vonják vissza azokat az igazságokat, amelyeket osztályhelyzetükről megfeledkezve elmondottak. És még az, hogy az uralkodó osztály nem tűri meg azt, hogy a soraiba árulók legyenek, akik elitélik elnyomó tevékenységüket. Ebből már tanulhatna a munkásosztály is, neki is szorosabbra kellene zárnia sorait, neki is meg kellene értenie azt, hogy nincs közép ut, hogy megalkuvás nélkül harcolnia kell az osztálya frontján saját magának, hogy ezt a harcát se Douglasok, se mások nem vívják, nem vívhatják meg helyette. Mennél előbb megtanulja ezt Amerika dolgozó népe, annál előbb szabadul meg attól a rendszertől, amelynek a lényege az elnyomás, a kizsákmányolás. NEM MINDEN ELADÓ Az amerikai kormányzat az elmúlt években megszokta azt, hogy a hatalmát a dollár erejével mind szélesebb területre terjessze ki. Ma Nyugat-Európa úgy táncol, ahogy Amerika fütyül, ha véletlenül másként rakja a lábait, akkor rögtön jön a fenyegetés, hogy megvonják a különböző címeken juttatott segélyt. Nem csak a fenékig rothadt, korrupt görög, török, Chiang, stb. kormányai játszák a láncos kutya szerepét, amelyek úgy csaholnak, ahogy a koncot vető gazda parancsolja, de teljesen sikerült beidomitani a fenegyerek Titot is. Churchillnek ez a régi cselédje, ma már uj elméletekkel magyarázza meg, hogy nem kell sietni az iparosítással, a kommunizmust, már mint Tito kommunizmusát el lehet érnim ásként is. Persze nem mondja meg, hogy erre az “elméletre” azért vala szükség, mert a gazda, Amerika, erre nem ad pénzt. Amerikának olyan Jugoszláviára van szüksége, amely nyersanyagot és ágyu- tölteléket szállít. Tito csak erre a célra kap hadianyagot és pénzt. A kommunista Tito ennek ellenében köteles nyersanyagot szállitani és a monarcho-fasizta Görögországgal és a fél feudális Törökországgal hadi szövetséget kötni és mint az utóbbiak, úgy Tito hadseregét is amerikai kiképző tisztek alá rendelni. Ezt magyarázta meg Truman elnök Churchillnek mint jó példát, ha Titot láncra lehetett fűzni dollárral, akkor ugyan ezt meglehet tenni az iráni és egyiptomi kormányokkal is. Nem fegyvert, hanem dollárt kell nekik mutogatni. Lám fegyverrel sem Korában, sem Vitenamban, sem Malayban vagy Burmában, nem lehet eredményt elérni. Churchill megértette, bár tudja, hogy a dollár ellenében osztoznia kell Anglia tőkéseinek Amerikával, aláírta azt a levelet, amelyet Truman elnök is aláirt, amelyben jó Amerikai dollárok millióit voltak hajlandók azonnal a megszorult iráni kormány rendelkezésére adni, amely ellenében csak azt kérték, hogy csinálják visz- sza az olaj források államositá-, sát, hogy most már nem az angolok, hanem az angol-amerikai kapitalisták rabolják ki az olajforrások gazdaságát. Irán miniszterelnöke kereken visszautasította az ajánlatot, az is lehet, hogy Mossadegh miniszterelnök nem megvásárolható, hogy még dollárral se lehet mindent megvenni. Lehet az is, hogy az öreg ur meg van sértve, hogy csak 10 millióra taksálták, mikor ugyanakkor Titonak 99 milliót szavaztak meg. Ezek csak feltevések, de kétségtelen, hogy Iránban van egy hatalmas forradalmi munkás-paraszt szervezet, amely nagyon keményen szólna bele az alkuba és ott van a fanatikus nacionalista párt, amelynek az a kellemetlen szokása van, hogy az áruló minisztereket agyonlöveti, tehát nem oly könnyű vásárt csinálni és a gazdasági bojkot, amellyel Iránt az olajtársaságok és azok kormányai fojtogatják, kikényszerítik azt a megoldást, amelytől rettegnek az imperialisták, hogy az olaj után államositj ák a meglevő gyárakat és kisajátítják a földet is, amelyek felé már tettek egy kissé bizonytalan lépést. Iránnak sincs más útja, mint követni Kina példáját, lerázni magáról, alkudozás nélkül, mindenfajta elnyomót. MÁR AFRIKA IS Tunisia, Marokkó után, most már a “sötét” Afrika is megindult. Anglia Kenya tartományának benszülöttei is megunták az évszázados angol elnyomatást
