Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)

1952-09-20 / 1747. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1952. szeptember 20. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ............................$3-00 Félévre .............................. 1.50 Six Months ........................ 1.50 Egyes szám ára ____ 5c Single Copy ......... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .—............ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE «tgg&D 42 Háborús prosperitás Az elnökválasztási korteskodásban a kormányon levő demok­rata párt legfontosabb ütőkártyáját az az érvelés képezi, hogy a demokrata adminisztráció ideje alatt nem csak megszűnt a mun­kanélküliség, hanem egyes szakmákban még kevés is a munkás. Másszóval úgy fejlesztették az ipari termelést, hogy az iparok ma 63 millió “job”-ot (munkaalkalmat) nyújtanak. De azonkívül a munkabérek is egyre emelkedtek s végül a kereskedők, a gyáro­sok és a bankárok se panaszkadhatnak, elég magas profitot zse­belnek el. A republikánusok, akik “változást” sürgetnek, dehogyis me­rik azt mondani, hogy ezen dolgokat majd megváltoztatják, sőt ellenkezőleg, egyre azt hangoztatják, hogy ők még több munka- alkalmat teremtenek, még magasabbra emelik úgy a béreket, mint a profitot, ha kormányra jutnak. Ebben a gazdasági kérdésben tehát ak ét párt között semmiféle külömbség sincs. Nem is lehet, hiszen a jelenlegi háborús viszonyok felidézése a két párt közös akciójának az eredménye és ez a háborús álla­pot az, amely alapul szolgál az Egyesült Államok jelenlegi ipari fellendülésének. Nem légből kapott állítás ez, hanem minden jó- zangondolkodásu ember által ismert dolog, hogy ha itt hirtelen megállítanák a háborús termelést, akkor annyira leesne a mun­kaalkalmak száma, hogy óriási pánik keletkezne. így tehát valami baj van azzal a termelő gazdasággal, amely csak akkor tud elegendő munkaalkalmat nyújtani, ha a vagyont és emberi életet pusztító háborúk céljaira termel. Ez annyira fontos ok, hogy elegendő lehetne arra, hogy valódi “változást” követeljünk. Olyan változást, amelyben elegendő munkaalkalmat nyerhetnénk a békebeli árukat termelő iparokban is. Vannak, akik a háborús iparok elleni kifogást csak szenti­mentális érvelésnek veszik. A fő az, hogy az emberek dolgozza­nak és keressenek sok pénzt, — mondják ezek. — Hogy milyen árukat termelnek, az már nem lényeges. Ezek részére a háborús prosperitást más szempontból is vizsgálat alá vesszük. Ez a háborús prosperitás felépítése lényegében azonos a hír­hedt “Ponzi módszerrel”. Ez a Ponzi egy olasz származású futó­bankár volt, aki valamikor a 20-as években New Yorkban ope­rált. Az volt a módszere, hogy rendkívül magas kamatot Ígért a betevőinek. És miután fizette is a nagy kamatokat, özönlött hoz­zá a temérdek pénz. özönlött egy darabig, amig kitűnt, hogy a nagy kamatokat az újabb meg újabb betétekből fizette s nem is gondolt arra, hogy az eredeti betéteket valaha is visszafizeti. Nagy lábon élt, dőzsölt és nagy “pénzügyi tekintély” maradt mindaddig, amíg egyszer csak ezen csaló üzlete szappanbuborék módjára szétpattant. Az Egyesült Államok állami adóssága 1930-ban 16 billió dol­lár volt. Ez állandóan emelkedett, de aránylag elég lassan egészen a második világháborúig. Ezt a háborút 44 billió adósággal kezdte el és 200 billióval végezte. A háború utáni “cold war” és a koreai rendőr-akció újabb 75 billióval emelték a közadósságot s most útban van ahoz, hogy elérje a 300 billiót. Ha a könnyebb számítás kedvéért az Egyesült Államok lakóinak számát kerek 150 millió­nak vesszük, akkor a 300 billió adósság azt jelenti, hogy itt min­den lélekre, — még a csecsemőkre is, egyenként 2000 dollár adós­ság esik. Ponzi sem törődött azzal, hogy mit hoz a jövő, amig az adós­ságokat halmozva fizetni tudta a nagy kamatokat. A háborús prosperitás is a jövővel mitsem törődve tartja fenn a sok munka- alkalmat, a magas béreket és a nagy profitot. De meddig? Mikor pattan szét ez a gazdasági szappanbuborék? Avagy a két nagy párt kampánya azért egyezik meg annyi­ra a háborús uszításban, hogy a háborús rendelések fentartásával elodázzák valameddig ennek a háborús gazdasági szappanbuborék prosperitásnak a szétpattanását? Babona és tudomány A világ legismertebb csillagászai a múlt héten Rómában ösz- szejöttek, hogy az asztronómia terén elért legújabb ismereteket megbeszéljék és kicseréljék egymással, — szóval, hogy a világ­egyetemre vonatkozó tudományt tovább fejlesszék. Régi szokás, hogy a Rómában tartott ilyen gyülekezetek rendesen megtekintik Vatikán Várost és tisztelegnek a pápánál is. Valószínű, hogy a pápa titkárai rendezik az ilyen tisztelgéseket, mert azok egyben a pápai hatalom hirdetését is szolgálják. így történt ez most is s előre látható volt, hogy a pápa majd olyasmit mond a nála tisztelgő csillagászoknak, amik ellenkeznek azok tudományos felfogásával. Ezért a Szovjet Unionból és a Népi Köztársaságokból jött tudósok nem mentek el a pápa tisz­teletére, noha a Vatikán Város látványosságait ők is megszem­lélték. Mint kisült, a népi köztársaságok tudósainak ez a határozata nagyon bölcsnek mutatkozott, mert XII. Pius pápa egy szerfelett ravasz beszédben a világegyetemre szóló babonás hit igazságáról beszélt a nála tisztelgő tudósoknak, akik természetesen nem vá­laszolhattak, hanem kénytelenek voltak hallgatni és mérgesen elnyelni a világegyetemet bölcsen kormányzó “személyes” istenről szóló állítást. A katolikus sajtó természetesen nagy örömmel je­lentette, hogy az “isten létezését” még a csillagászok is elismerték. Ez természetesen száz százalékos hazugság, — mondják egyes csillagászok, — hiszen a pápa beszédére ott senki sem vá­laszolhatott. így nem mondhatták meg, hogy mi a véleményük a pápa ezen szavaira: Az emberi tudomány a csillagászatot annyira kifejlesz­tette, hogy millió (fény) évnyi távolságra pillant a végtelen­ségbe. Az ember méltán lehet büszke erre a szellemi fejlődés­re, de mégis kérdezhetjük: eljut-e oda valaha, hogy a világ- egyetem összes titkait megismerje? Ellenkezőleg, éppen azt látjuk, hogy minél jobban tágulnak ismereteink, annál job­ban látjuk, hogy tudásunk mily csekély, hogy a világegyetem milyen rendkívül komplex, tele misztériumokkal, amelyek azonban mégis teljes rendszert mutatnak. Ezt a rendet tehát csakis a mindenek felett uralkodó, a mindent alkotó isteni szellem tartja fenn, bizonyítva az isten létezését. A tudósoknak nem volt alkalmuk megmondani a pápának, hogy a tudományos eszközök és módszerek segélyével összegyűj­tött adatok között egyetlen-egy sincs, amely a természettől kü­lönálló, azt megteremtő s irányitó személyes isten létezését iga- zoltiá. Ennél fogva a személyes istenről szóló feltevés nem egyéb merő babonánál, mert annak semmi tudományos alapja sincs. És végre ezek a tudósok nem vághatták oda a pápának, hogy már régen elintézték azt az érvelést, amely az isten létével akarja betölteni azt a pontot, amelyre azt mondjuk, hogy azt még nem ismerjük. Ez a pont rendesen az, amikor azt kérdik, hogy hát ho­gyan keletkezett az első anyag? Hogyan alakult ki a világegye­tem? És amikor erre azt válaszoljuk, hogy ezt az emberi agy ma még nem tudja megmagyarázni, diadallal felelik: az isten! az isten! Pedig az ilyen válaszra már az őskori görög tudósok megad­ták ezt a választ: És az istent ki teremtette? Avagy az Isten mi­kor keletkezett? — Szóval nyilvánvaló, hogy az isten fogalom be­hozatala csupán a kérdés eltolása egy lépéssel és csak a babonát szolgálja, meg azoknak a gazdasági érdekeit, akik abból élnek, hogy magukat a természetfeletti hatalom képviselőinek adják ki. Naiv erőlködés Az amerikai lapok örvendetes hírekben közük, hogy Bécsben milyen nagy sikereket arat azon amerikai színtársulat, amely vi- lágkörutra vitte a “Porgy and Bass” című látványos, énekes szín­darabot. A darab előadását megnézték és nagyon megdicsérték olyan kiváló személyiségek, mint pl. Ausztria elnöke, Theodor Koerner, Leopold Figl miniszterelnök, Karl Gruber külügyminisz­ter és mások. Megtudjuk továbbá ezen újságcikkekből, hogy ezt a könnyű operát George Gershwin, hires zeneszerző irta s a south-carolinai négerek életével foglalkozik. Ezért az amerikai State Department (külügyi hivatal) megszervezte a teljes negró színészekből álló szmesz-csapatot, állami költséggel betanították őket, majd ugyan­csak állami költségen kőrútra küldték annak bizonyítására, hogy az Egyesült Államoknak MILYEN NAGYSZERŰ LEHETŐSÉ­GEI VANNAK MÉG A NÉGEREKNEK IS. Közismert dolog, hogy az amerikai színházakban a néger színészeket teljesen mellőzik, vagy csak olyan szerepeket kapnak, amikor gúny tárgyává teszik éket. így van ez a film iparban is. Az Egyesült Államok áldemokráciáját kritizálok ezért már na­gyon sok szót emeltek. A State Department most elhatározta, hogy a KÜLFÖLDÖN megcáfolja ezt az ITTHON NAGYON IS JOGOS kritikát. • - Anűg egyes déli államok egyre erősbitik a színes népek ellen irányuló diszkriminálást; amig az Egyesült Államok kongresszu­sában obstrukciot rendeznek a déli szenátorok, amikor a színes nepeknek egyenlő jogot biztositó FEPA törvények kerülnek sző­nyegre ; amig számos államban megvonják a szines népektől a szavazati jogot, addig hiába finanszíroz és küld körútra a kül­ügyi hivatal negró színészeket, akik a mese vUágából vett képekkel igyekeznek bemutatni, hogy milyen kedvező életet élnek itt a színes nepek. Színpadi mesével lehet ugyan mulattatni a közönséget, de nem lehet elbolonditani annyira, hogy azokat valóságnak vegyék.

Next

/
Thumbnails
Contents