Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-08-02 / 1740. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1952. augusztus 2. HÍREK MAGYARORSZÁGBÓL “REMÉLJÜK, HOGY EGYSZER NÁLUNK IS ÍGY LESZ” Két hétig járta hazánkat az a tizenöttagu osztrák parasztküldöttség, amely a Szövetkezetek O.rszágos Szövetsége meghívására érkezett Magyarországra. Voltak terinelőszövetke- zetekben, állami gazdaságokban, gépállomásokon, meglátogatták a keszthelyi kísérleti állomást, beszéltek termelőszövetkezeti tagokkal, egyénileg dolgozó parasztokkal, a maguk szemével győződtek meg arról: milyen a két világ közötti különbség a valóságban. Valamennyien 8-10 holdas dolgozó parasztok, legtöbbjük néhány holdat még bérletben is müvei. A reakciós propaganda hazájukban napról napra azt próbálta a fejükbe sulykolni, hogy a “vasfüggönyön” túl, Magyarországon nyomorban élnek az emberek s ugyanakkor azt tikrja elhitetni velük, hogy Ausztria — földi paradicsom. — Napról napra azt szajkózzák, hogy Magyarországon nincsen ennivaló, az emberek rongyokban járnak, minden dolgozó mögött fegyveres őr, vagy katona áll, a földeket felveri a gaz és hasonlókat — mondta Fritz Patzenbeck, a küldöttség vezetője. — E hazugságokat még tovább nagyítják azok a Magyarországról szökött urak, akik egyik-másik osztrák faluban a magyarországi helyzet “szakértőjeként” tüntetik fel magukat. Nemrégen Siegendorf- ban az egyik nagybirtokos-cu- korgyárosnál megszállt egy ily magyar, azt állítva magáról, hogy munkás és ért a gőzgéphez. Rábízták a faluban lévő gőzgép kezelését. De hamarosan kiderült, hogy fogalma sincs a gépekről s a gőzgépet rövidesen tönkretette. Kiderült róla, hogy volt magar nagybirtokos. A körülötte dolgozó parasztok megértették, hogy milyen hitelesek Magyarországról szóló információi. ' — Meg kell mondani őszintén — folytatta —, hogy a küldöttség több tagjának szeme csak abban a pillanatban nyilt rá az igazságra, amikor átléptük a magyar határt. A hegyeshalomi állomáson éppen cigányzene szólt és jókedvű emberek sétáltak fel és alá — a sokat emlegetett “fegyveres kiséret” nélkül. És ahogy tovább robogott vonatunk, láttuk, hogy a földek gondozottak, minden talpalatnyi földet megművelnek, a kukorica magasabb mint nálunk. — Magyarországi utazásunk meggyőzött bennünket arról, hogy szemenszedett hazugság minden, amit a népet gyűlölő osztrák újságok írnak Magyar- országról. Az osztrák parasztdelegáció egyik legnagyobb élménye az volt, hogy Magyarországon “válogatni lehet a sokféle munkában” és keresik a munkást. Náluk ugyanis sokan kínálják két kezük munkáját hiába. Josef Opitzot, akinek Pur- bahban másfél hold szőleje és két hold bérelt földje van, falubelijei azzal bízták meg: nézze me^, hogyan élnek Magyarországon az öregek, a munkaképtelenek. — Ha hazamegyek — mondja — elmesélem majd, amit eddig én sem hittem, hogy itt Magyar- országon az öregekről, a munkaképtelenekről, az özvegyekről hogyan gondoskodik a magyar állam. A küldöttek jártak Körmenden, Nagykőrösön, s mindenütt papírral, ceruzával kezükben számolhatták ki a földműves- szövetkezetekben : mit kap a dolgozó paraszt terményeiért. — Láttuk — folytatja Opitz —, hogy itt minden a dolgozókért van. A paraszt becsületes árat kap terméséért és az ipari munkásnak nem kell drága áron megvásárolnia a mezőgazdasági terményeket. Nálunk, Ausztriában 100-150, sőt 200 százalékot zsebel be a kapitalista, aki a paraszt és a munkás közé áll s mindkettőt a mélybe akarja lenyomni. —-. Bőröcz Friedrichné — akinek huszholdas bérlete van — azok közé tartozik, akik értenek, sőt kicsit beszélnek is magyarul. Burgenlandban annakidején magyar iskolába járt. Számára a legnagyobb élmény az volt, hogy Sáribesnyőn 27-30 liter tejet ad egy tehén, náluk otthon Deutschkreutzban a legjobb is csak 15-16 litert. — Olyan takarmányozás van itt, ami nálunk elképzelhetetlen — mondta. Fritz Pátzenbeck végül arról beszélt, hogy otthon elmondják majd, mint foszlott szét minden hazugság, amellyel őket is meg akarta téveszteni az osztrák reakció. — Ha egy dtelegáeió külföldön jár — mondta — az urak azt szokták kérdezni: “Tudtok magyarul, lengyelül, csehül ? Olyan tolmácsokat kaptatok, akik félrevezettek benneteket”. A mi delegációnk jórésze beszél vagy ért magyarul, vagy iskolában tanultak, vagy az osztrákmagyar hadseregben szolgáltak. Mi nyugodtan elveszthettük volna tolmácsunkat, akkor is megértetjük magunkat a magyar parasztokkal. Jól meg is értettük őket, külön-külön mindegyikünk nagyon sok magyar paraszttal beszélt. Kicsit fájt is a szivünk, látva azt a jólétet, amelyben élnek, s amellyel méltán büszkélkednek is. Én különösen meghatódtam, amikor láttam, hogy egészen fiatal emberek — fiuk és lányok — felelős posztokra kerültek. Számunkra eddig elképzelhetetlen volt, amit itt láttunk, hogy volt zsellér, vagy sommás, aki egykor még néhány hold földet sem nevezhetett magáénak — ma több- pzer holdas termelőszövetkezet vezetője. S ahogy egy termelőszövetkezetet társaival együtt elvezet, úgy vezeti ezt a szép és boldog országot az egykori ki- szákmányolt munkásosz t á 1 y. Nagy példa ez nekünk és biztatás. Reméljük, hogy egyszer nálunk is igy lesz . . . GYÁR A “HÍRŐS VÁROS” HOMOKJÁN Kecskemét álmost e mp ó j u, unalomba fulladó, tespedt vidéki város volt valaha. Mintha a finom alföldi homok nem csak az utakat lepte volna be szürke porréteggel, hanem függönyt vont volna az emberek szeme elé is. Mintha annak ködén át nézegettek volna kifelé a kecskemétiek, álmosan, hunyorogva. Aztán észrevétlenül megváltozott a “hirös város” arculata. Nem csak az uj épületek változtatták meg, amelyek Kecskeméten éppúgy nőnek ki a földből, mint mindenütt ebben az orszgá- ban; nemcsak a nagyobb utas- forgalom, az autók, autóbuszok, tehergépkocsik számának rohamos növekedése. Maguk az emberek, a tanyákról beáramló tízezrek másították meg a város arculatát, akik odaálltak az épülő gyárakban a gépek mell, megtanultak bánni velük és közben megszerették az uj élet mozgalmas, friss ütemét. Nyoma sincs már a régi álmosságnak, ácsor- gásnak, munkaalkalomra való várakozásnak. Munka bőven kerül minden dolgozni vágyó ember számára: építhet, alkothat, tanülhat. Kecskeméten éppúgy mint Miskolcon, vagy Kaposvárott. Mintha a homok is megkapaszkodott volna azóta: fiatal fák övezik. Hogy mennyire megmozgatta az uj idők fuvallata a kecskemétieket, azt példázza a Kecskeméti Gépgyár munkája is: az üzem országos viszonylatban az elsők közt volt, amely büszkén jelenthette má junius 11-én negyedévi terve befejezését, a következő hét munkájával pedig terven felül újabb 491,300 forinttal gazdagította az országot . . . A kecskeméti gépgyár kapuján ott díszeleg az élüzem jelvény. A munkába siető dolgozók reggelenként felnéznek az arany csillagra, amely szikrázik a nyári verőfényben. — No, ezt megtartjuk — feszül bennünk ilyenkor az akarat és úgy fognak munkához, hogy bebiztosíthassák a maguk számára azt a gyö- nyröüségesen fénylő aranycsillagot. Az eredmény: három héttel és egymillióháromszázezer forinttal teljesítették túl a második negyedévi tervet. A fejlődő Kecskemét képe is benne van a fejlődő gépgyár számadataiban: 1948. óta megötszöröződött a termelés. De nemcsak belföldi viszonylatban jó a Kecskeméti Gépgyár munkája: exporttervét is magasan túlteljesíti* Keskeméti fürdőkádban lubickol a szőke svéd, norvég gyerek: aranysárga, smaragzöld és málnaszinü kádremekeket küld Kecskemét Ausztráliába, Afrikába. Mert eljutnak a kecskeméti gépgyár gyártmányai Mezopotámiától Svájcig mindenhová a világon. — Nézzen itt körül — mutat az egyik oldalon lévő földszintes, kormos műhelyek felé Szabó Lajos, aki azelőtt lakatos volt s most a gyár műszaki vezetője. — Ez itt a múlt! Ezek a műhelyek még a régi tőkés “ember- szeretetét” dicsérik, aki kis befektetéssel minél többet akart összeharácsolni . . . Elmaradt korszerűtlen műhelyek, antiszo-* ciális berendezéssel. Minden drága volt neki, csak az ember, a munkás ereje nem. A levegőtlen, kormos, sötét sikátorhoz hasonló műhelyből vasajtó nyílik egy másik üzemrészbe. A reánk törő vliágosság pillanatra .elvakit. Emeletmag’as- ságu, üvegtetős, modern öntőcsarnokok fehér falai világítanak, az automatikusan nyitható ablakokon friss levegő árad: fütyörésző, jókedvű dolgozók között vagyunk. — Ez a jelén . . . A jövő pedig, égnek meredő falakban, földbeágyazott betonban, téglában és homokban már ott van az udvaron. És ott fekszik a műszaki vezető asztalán, tervrajzokba lefektetve. Statisztikusok, mérnökök dolgoztak ezeken a tervrajzokon, hogy a gyár dolgozóinak már most megmutathassák, hogy tűnnek el egymásután az ócska/ kormos, levegőtlen műhelyek, a múlt sötét emlékei, hogyan alakul át a Kecskeméti Gépgyár. Gyönyörű uj szerelőcsarnokok épülnek, világos, szellős, egészséges munkahelyek, zuhanyozók és munkásöltözők, kultúrterem és bölcsőde. Gyár épül az alföldi homokon egyre több gyár. Egyre szilárdabban, egyre mélyebben kapaszkodnak bele a laza földbe. Ujtipusu emberek fiatal erdeje köti meg a homokot a kecskeméti határban. IGY ÉL/EGY TAXISOFFŐR Budapesten, a ’’taxik városában” hihetetlen gyorsan érkezik meg a taxi, bármilyen időpontban rendelik. Az sem számit; hogy a főváros melyik pontjára kérik, az állami taxivállalatnak minden városrészben vannak állomásai. Ennek a hatalmas vállalatnak a vezérigazgatója azelőtt soffőr Volt. A taxivállalat több vezető állását ugyancsak volt soffőrök 1 töltik be. Számukra ugyanolyan 1 érvényesülési lehetőség van Ma- 1 gyarországon, mint bárki más számára,- aki jó munkával és képességeivel megérdemli az előléptetést. Sokszáz taxi robog Budapest utcáin, sokszáz taxisoffőr viszi a dolgozókat hivatalos útjukra, este színházba, mozikba. Futó Sándor egy a sokszáz taxsoffőr közül. Már nem fiatal ember, jóval túl van ötvenedik életévén. Jóltáplált, kerekarcu ember. — Harminc éve vagyok gépkocsivezető — mondja, — akkor is szerettem foglalkozásomat, amikor éhesen kellett a volánhoz ülnöm. Elképzelhető, milyen szívesen dolgozom ma, amikor olyan gondtalan életet biztosítanak számunkra, amilyenről azelőtt még álmodni sem mertünk. Régi emlékeket idéz fel Futó Sándor. * — Mi, soffőrök nem kaptunk fizetést, hanem csak a napi bevételünkből százalékot. Nem volt munkaidőnk. Addig voltam a kocsin, amig az aznapra valót valahogyan megkerestem. Gyakran tizenhat órán át vártam utasra. Ha a kosit javítóba vitték, akkor nyomorogtam. j (Folytatás a 8-ik oldalon)
