Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)

1952-07-19 / 1738. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1952. julius 19.

OSZTÁLYELLENTÉT

Franciaország munkásosztályának elkeseredett harcait az egész világ bérrabszolgái éber figyelemmel kisérik. Az elmúlt világháborúban Franciaország volt egyike azoknak az államoknak, amelyeket az embermészárlás, vagyonrombolás csaknem teljesen elsöpörte a föld szinéről. Azokat a borzalmakat, amelyeket a brutális militariz- mus a francia népre zúdított, lehetetlenség elfeledni, vagy elfe- ( ledtetni, nem egy, hanem három _ generáció alatt sem, ahogyan az Egyesült Államok háborús uszitói akarják azt elfeledtetni a francia néppel. Amerika hatalmas kölcsönöket ad, mely összegeket fegyverek, bombák gyártására kötelesek fordítani. Tízezer számra szállítja katonáit, akik a francia földet és annak határait tapossák. A romboló, gyilkoló eszközök halmazát szállítja a békét és szabadságot hirdető Amerika. így akarja az özvegyek, árvák, a háborúban megcsonkított és a szenvedéstől nyomortól idegroncsé vált francia népet feledésre bírni.

Amerikának kizsákmányoló osztálya tanulhatott volna, hogy a szenvedést, a gyűlöletet nem lehet fegyverekkel elnyomni, pénzel megvásárolni. Amerikában több mint száz esztendővel ezelőtt lezajlott polgárháború, amely a déli és nyugati államok között folyt le és az a seb, amelyet a déli államok rabszolgatartó ültetvényesei, kizsákmá- nyolói kaptak, még ma sem gyógyult be. A déli államok minden intézményeiben, a templomokban, az iparokban, az ültetvényeseken és a világ legnagyobb szégyenére, magában az országházban is, késhegyig menő harcot vívnak, hogy a nyugati vagy északi államok úgynevezett demokráciáját a déli államok népe közé vegyitsék. Egy olyan társadalmi rendszerben, melyben a francia nép él, amelyben a ki- szákmányolás, elnyomatás az élet mindennapi terméke, lehetetlenség feledni, nem a saját, hanem még dédapáik nyomorát, szenvedéseit is.

Franciaországban is, mint a világ minden más kapitalista államában, végtelenül elszomorító, hogy a munkásosztály gazdaságilag is, poltikailag is, szétszórva él. A munkásosztály gazdaságilag külömböző szakszervezetekben tömörül, melyek között leghatalmasabb a kommunisták által uralt szakszervezet, amelyben a szénbányászok, autóipari munkások, gáz és villany fejlesztők, vasipari munkások, a repülőgép gyárak munkásai, a vasúti és táviró ipari munkások és a tengerhajózási és rakparti munkások tömörülnek. Ezekben az iparokban több mint két millió munkás tömörül, túlnyomó részük még ma is szindikalista, nem törődnek és nem biznak a politikai akcióban. Hogy mégis a kommunista párt irányításában van, azt az elmúlt világháború szülte meg, amikor úgy a szindikalisták, mint a kommu-. nisták összpontosítani kívánták erejüket a háború megakadályozására. Az úgynevezett baloldali szocialisták, Edward Daladi- er vezetésével szintén tekintélyes szakszervezeti tömegek felett rendelkeznek, valamint Albert Gazier a mérsékelt szocialisták vezére szintén a szakszervezeti munkásságra támaszkodva éppen olyan elavult reformokért küzd, mint amilyeneket itt az Egyesült Államokban a New Deal kormánya életbe léptetett. Guy Mollet, a szocialista párt központi titkára, pártjával egyetembe nagyobb ügyet fordítanak a középosztály szervezésére, mint a munkásosztályéra, szintén tekintélyes szakszervezeti csoportok felett rendelkezik. Ezekben a szakszervezetekben jobbára az utcasarki szatócsok, borbélyok, kifőzések, kiskereskedők tömörülnek. Ezeken kívül a katolikus szakszervezeti munkások is tekintélyes számot képviselnek, kiknek parlamenti szószólójuk Francios de Menthon. A pártnak tagsága, támogatója a francia nép minden rétegéből kerül ki, ami ereje van, azt legnagyobb részt a földmunkásoktól kapja.

Van még ezen kivül Francia- országnak négy-öt külömböző pártja. A republikánusok, akik ma uralmon vannak. A független Republikánusok Pierre Courant vezetésével tömörülnek, Charles de Gaulle pedig a náci-fasiszta elemeket tömöríti maga köré, Ebben a rettenetes kotyvalék- ban a francia kommunista párt és a szindikalisták folytatják a munkásosztály felszabadításáért folyó küzdelmet. A kommunista párt taglétszáma jelenleg néhány százezerrel alacsonyabb, mint a háború utáni években volt, de a pártra leadott szavazatok száma ugyanezen idő alatt több mint egy millióval emelkedett. A legutóbbi választásoknál több mint öt millió szavazatot kaptak. Egyetlen más párt sem kapott annyi szavazatot, mint a kommunista párt. A pártnak jelenleg 600 ezer körül a taglétszáma s kilencvenhat országgyűlési képviselő foglal helyet a parlamentben.

A francia kommunista párG nak, éppen úgy mint a világ bármely más kommunista vagy szocialista pártnak erejét a szak- szervezetek, az iparokban foglalkoztatott munkásság képviseli, Páris környékét hat villanyfejlesztő telep övezi és 37,000 munkást alkalmaznak, 23,000 a szindikalisták és kommunisták által szervezett csoportokba tartoznak. A kormány minden nevű intézményeiben benn vannak a kommunisták. A rendőrség szolgálatában, a hadseregben, az iskolákban, a sajtó, a rádió, a színházakban. A francia kommunista pártnak az ország külömböző részeiben tizenhét napilapja, 83 hetilapja és 18 folyóirata jelenik meg. A párt több mint négy millió dollárt költ évente a lapok, folyóiratok és más nyomtatványok készítésére. Több mint 11 ezer szervezőt tartanak alkalmazásban. A francia kormány fizetési listáján levő egyének, akik tagjai a pártnak, akár országgyűlési képviselő, akár bármilyen más hivatalt

AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IRAKI SZERVEZET

ELVIN YILATKOZATA

A munkásosztály és á munkáltató osztály között somiul közösség ran csen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dől gozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály álL

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termeié eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosuiása a szakszervezeteket (trade unions) kéj)telenne teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyen a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennvi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmei az összessé" sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer bezetét építjük a régi társadalom keretein IhUüi

foglal el, ha fizetése felül haladja az évi egy ezer dollárt, azt kötelessége a pártkasszába szolgáltatni. Például a francia képviselők fizetése évi 5,200 dollár, a kommunista képviselőknek vagy más piagas hivatalnokoknak kötelességük a 4,200 dollárt beszolgáltatni. A párt csak any- nyit engedélyez, mint amennyi a szakképzett munkások átlag' >s fizetése az iparokban.

A francia kommunista párt legkiválóbb, legmegbizhatól )b elemei nincsenek a törvényesen elismert kommunista pártban, nem szerepelnek nyilvánosan, mert készen állnak azon eshetőségre, hogy a francia uralkodó osztály pártja törvénytelenitik a kommunista pártot, ezek az anarchisták módszerei szerint tizes, huszas, harmincas csoportokban szervezkednek szétszórva az ország területén, több mint

40,000 tagot számlálnak. Ez a francia illegális szervezet. ■

Mindezeket előre bocsájtva, könnyen megérthetjük, hogy miért retteg nem csak a francia kormány és vele együtt a kizsákmányoló osztály is. Megérthetjük, hogy miért vált sikeretelen- né Amerika főmészáros legényének minden törekvése arra, hogy Európában megszervezzék a kizsákmányoló osztály nemzetközi hadseregét arra a célra, hogy a jövő társadalmáért küzdő proletáriátust lemészárolhassák. Amilyen sikertelen volt Eisenhower erőlködése, éppen olyan sikertelen lesz Amerika másodosztályú mészáros mesterének Ridgewaynak a munkája, még akkor is sikertelenné válik, ha sikerülni fog a Pinay kormánynak az összes kommunistákat, szindikalistákat, vezető egyéneket börtönbe zárni.

Franciaország kizsákmányoló osztálya retteg a szervezett munkásosztály haragjától, értjétől. Mi sem bizonyltja ezt jobban, mint az, hogy Amerika több mint két és fél billió dollárt öntött be Marshall dollárok fejében, hogy megakadályozza a szervezett munkásság erejét es éppen az ellenkezőjét érték el.

A francia kizsákmányoló osztály nem hajlandó elfogadni,

semmiféle árak mellett a muníció gyártását, még azok a gyárak is, amelyek munició gyártásra vannak berendezkedve, nem mernek elfogadni amerikai háborús rendeléseket. Elsősorban félnek a munkások haragjától, másodsorban félnek, hogy védelmi anyagok készítése folytán előbb-utóbb államosítani fogják telepeiket. A Renault automobil gyárat a francia kormány, illetve a hadvezetőség felszóllitotta páncélos tankok gyártására. A gyárvezetőség meghívta a hadparancsnokságot a telep felülvizsgálására, de egyben tudtära adta a hadvezetőségnek, hogy a kiküldött vizsgáló bizottság polgári ruhában jelenjen meg, mert ellen esetben a kommunisták megkövezik őket. A rendelést nem kapták meg. Egy másik munició telep vezetőségét fel- szóllitották, hogy rendezkedjen be a 105 miliméteres howitzer ágyuk gyártására az amerikai hadsereg részére. Nem fogadták el azzal a kifogással, hogy a jelen viszonyok között évekig tartana amig az első howitzert elkészítenék.

Az első világháború alatt 1917-18-ban, a francia munició gyárak több mint 14 millió fegyvert gyártottak. Az elmúlt év végefelé az Egyesült Államok a jelenlegi francia hadsereg felszerelésére 210 ezer ugyanolyan fegyverre mint amely gyártására fel volt szerelve, rendelést ki- vánt adni. A francia kormány kénytelen volt a rendelést visz- szautasitani, mert nem akadt egyetlen munició gyáros, aki az amerikai rendelést elfogadta volna.

Számtalan esetben volt a fran- 1 cia kormány szorult körülmények között, mert kénytelen volt az amerikai kormányt és annak háborús rendeléseit visszautasítani.

A francia kormány, Pinay vezetése mellett cselhez folyamodott, megfenyegette a munició gyárosokat, hogy ha nem fogadják el az amerikai hadsereg rendeléseit, beszüntetik részükre a nyersanyag szállítását, mely által kénytelenek telepeiket lezárni, munkásaikat lerakni. Eisen-