Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-10-25 / 1752. szám
1 oldal BÉRMUNKÁS 1952. október 25. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ...........................$3-00 Félévre ............................... 1.50 Six Months ____________ 1.50 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy -------- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .—............ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ..........................................._... $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE “Pincher” taktika A második világháborúban döntő szerepet nyert a “pincher” taktika, amit a németek kezdtek el s aminek lényege az, hogy a nagy hadseregek harapófogó módjára megnyílnak, körülzárnak egy-egy területet és megsemmisítik az abban megrekedt ellenséget. A németek nagyon sikeresen alkalmazták ezt a lengyelek, franciák, belgák és az angolok ellen, sőt egészen a stalingradi ütközetig még az oroszok ellen is. Attól kezdve azonban az oroszok is átvették és a háború további folyamán az tartotta izgatottságban az egész vüág népét, hogy a keleti fronton ki, kit kerít be, melyik haderő “pincher”-je zárja be az ellenséget. Mint tudjuk, az orosz “pincher” erősebbnek bizonyult és megsemmisítette Hitler hordáit. Ezt a “pincher” taktikát most átvették a “cold” háborúra is. Valójában akkor kezdődött, amikor a Szovjet Unionból most ki- ebrudalt George F. Kennan, amerikai nagykövet elfogadtatta a Truman adminisztrációval az általa kitervezett “containment” külügyi politikát, amelynek lényege az, hogy a Szovjet Uniont és a népköztársaságokat körül kell zárni politikailag, katonailag és gazdaságilag is úgy, hogy onnan a kommunizmus ne terjedhessen tovább. Ezért hozták létre, a North Atlantic Treaty Organization nevű katonai szövetséget és ezt segíti a Truman doktrína, a Marshall terv, sőt az úgynevezett “Point 4” terv is, ami alatt azt értik, hogy financiáüs és egyéb segítséget adnak azon szegényebb országoknak, amelyek minden érintkezést megszakítanak a szovjet blokkal. — Szóval Kennan “containment” terve valójában a tőkés országok óriási méretű “pincher” mozdulatai. Néhány nap óta azonban azt halljuk, hogy a népi köztársaságok blokkja is kinyitotta a nagy harapófogót. Sztálinnak nagy feltűnést keltő cikke nyíltan erre mutatott. Sztálin ugyanis azt irta ebben a cikkben, hogy a Szovjet Union nem fogja megtámadni az Egyesült Államokat, mert a népi köztársaságok már olyan területet uralnak, hogy azon minden gazdasági szükségletüket kielégíthetik, igy a kollektiv és a tőkés termelési rendszer megférnek egymás mellett. Azonban, — mondotta Sztálin, — a kisebb tőkés országok nem fogják tűrni örökké az Egyesült Államok gyámkodását és igy háború fog kitömi közöttük. íme az oroszok körülvettek és a céljuk, hogy gazdasági bukásba kergessenek bennünket, — kiabálják most azok, akik eddig tapsoltak a tőkés országok gazdasági “pincher”-jének. A világ népe most megint nagy aggodalommal figyeli, hogy ki, kit fogott meg, melyik harapófogó zárni be előbb és milyen embertömegek elvesztését fogja eredményezni? Bocsánatot kérünk Vannak Amerikában elég sokan olyanok, akiket nem elégít Id a “hideg háború”, akik úgy tartják, hogy a kollektív termelő országok egyre erősebbek lesznek s félő, hogy termelési rendszerüket még az amerikai nép is megkedveli, amitől méltán rettegnek az iparbárók, a bankárok, nagykereskedők, nagybirtokosok és mindenféle más kizsákmányolok. Ezek létrehozták a “liberation” tervet, aminek lényege az, hogy amerikai segítséggel lázadást szítanak a kollektív országokban s az ily lázadásokat aztán pénzzel, fegyverrel s később valószínűleg hadsereggel is támogatnák. Ennek a “liberation” tervnek a szerzője állítólag John Foster Dulles, akit évek óta csak mint a repubükánus párt “külügyi szakértője” említenek. Lehet, hogy külügyi szaktudását a németországi názi mozgalom támogatásával szerezte. Tény az, hogy az a Dulles most azt hangoztatja, hogy a nagy világháború elkerülhetetlen, mert az oroszok “körülzárják” az Egyesült Államokat. Ennek megakadályozására természetesen az azonnaü háborút ajánlja, habár oly ravasz módon, hogy azt hazafiságnak mutatja. A hazafiság eszméjének felhasználása a dolgozó népek elnyomására és kizsákmányolására természetesen nem Dullestől ered, olyan régi az már, mint a vagyongyűjtés és összeharácsolásának vágya. Éppen azért a vagyonharácsolók, a kizsákmányolok mindenkor összetévesztették saját érdekeiket a haza fogalmával. Vagy talán jobban mondva nem is “tévesztették”, hanem tudatosan arra törekedtek, hogy a “haza” alatt a kizsámányolók érdekeit és jólétét kell érteni. Ennek megfelelőleg valahányszor olyan kormány változás áll be, amelynél a kizsákmányolok egyik csoportja a másikat cseréli fel, könnyen átesnek rajta; de amikor a kizsákmányolókat kidobják és helyükbe a dolgozók lépnek, feljajdul az egész kórus: Jaj, óh jaj, elveszett az ország! Ez történt a Szovjet Unióban, Magyarországon meg a többi népi köztársaságban is. Az uralmukat és kiváltságaikat vesztett kiszákmányolók és bérenceik harsányan üvöltenek: Rabságba esett az országunk, fel kell szabadítani! Pedig azon országok még soha sem voltak olyan szabadok, mint ma— de persze nem a kizsákmányolok részére. Nézzük csak ezt a dolgot Magyarország szempontjából. A történelem folyamán Erdély például hol Magyarországhoz, hol Romániához tartozott, hol meg független volt. Az ilyen kormány cseréknél az erdélyi magyar vagy román főurak habozás nélkül hűséget esküdtek a felülre kerekedett országnak és tovább is megmaradtak kizsákmányoló knak. Dehogyis mondották akkor, hogy “elveszett” Erdély. De most, hogy Erdély magyar és román munkásai összefogtak és kikergették a kétkulaesos elnyomóikat, úgy a magyar, mint a román “hazafiak” ordítanak, hogy Erdély rabságba esett, fel kell tehát szabadítani. Ugyan ez áll természetesen most az egész Magyarországra, valamint a többi népi köztársaságokra is, amelyekből patkány módra menekültek el a dolgozók nyakán élősködő urak, akik most Amerikában találtak menhelyet és itt Dulles ur legerősebb támogatóivá lettek a “liberation” mozgalomban. Ezekkel természetesen rokonszenveznek és száz százalékosan együttműködnek az amerikai magyarság azon félrevezetői, akik eddig is a Horthy rendszer kiszolgálásából és a vallásos babona terjesztéséből éltek. Ez a csoport sietett gratulálni Kersten képviselő azon törvényjavaslatához, amely 100 millió dollárt ad arra a célra, hogy a népköztársaságokban lázadást szítsanak. Ezért a Republican Party, amely most Eisenhower nyilatkozatai révén hivatalosan is a “liberation” politika mellé állt, leközölte ezen “kiválóságok” neveit, — köztük 12 hírhedt magyar álvezető nevét is, — mint ezen felszabadító politika támogatóit. Mi ezt a tényt az amerikai magyarság tudomására hoztuk szeptember 27-iki számunkban, amikor dögkeselyűknek neveztük Rév. George E. Borshy, Theodore Busch, John Gober, Msgr. Joseph Közi Horvath, Edmund J. Horvath, Louis Kardos, John Ma- tanyi, Rev. L. C. Novak és Daniel Szantay, nagyobbára papokból álló s az Amerikai Magyar Szövetséghez tartozó kellemetlen politikai szagu társaság tagjait. Nagyon a szivükre vették ezt a nem várt leleplezést és fékszervezetük központi titkára, valami Balogh E. István nevű egyén a velük tartó álhazafias lapokban támadt nekünk azért, mert mi az “istentagadó, hazafiatlan” írásainkban rájuk tereltük az amerikai magyarság figyelmét. Ezért — a tőlük várható “magas színvonalú” cikkben — hazugnak neveznek bennünket, noha eüs- merik, hogy a felsorolt “kiválóságok” gratuláltak a Kersten javaslathoz és a Republican Party Végrehajtó bizottsága által kiadott füzet “tartalmát őszintén méltányolják” és hogy mindezek benne vannak a kongresszusi jegyzőkönyvben is, csupán az a kifogásuk, hogy a republikánus párt vezetősége az illetők megkérdezése nélkül hozta le abban a füzetben a felsorolt neveket. Ez csak elég bizonyíték arra, hogy a Bérmunkás hazudott, — írják, — amiért tehát ki kellene irtani ezt az újságot. Eszünkbe jut erről az a régi mese, amelynél egy tömeg butaságát akarják kimutatni azzal, hogy valaki leleplez egy rabló- gyilkost, aki baltával ütötte agyon az áldozatát. Erre a gyilkos feláll és ordítani kezd, hogy hazudik a vádló, mert ő nem baltával, hanem szekercével ütötte agyon az áldozatot s bizonyítókul be is mutatja a szekercét. Aztán győzelmesen kiabál: fogjátok meg ezt a gaz hazugot, aki igy félre akar vezetni benneteket, tegyétek a börtönbe, vigyétek a máglyára ... És a tömeg olyan buta, hogy elegeti a vádlót ahelyett, hogy a rablógyilkost büntette volna meg. Ez a Balogh fráter most egészen ilymódon kiabál. Beismeri a felsoroltak rokonszenvét és gratulációját a “liberation” poüti- kahoz, de miután csak a kongresszusi jegyzőkönyv alapján közöltek a neveiket, most minket akarnak a vádlottak padjára tenni. Mi azonban úgy véljük, hogy az amerikai magyarság ma már nem olyan korlátolt, mint a fenti mese szereplői. Avagy talán az Amerikai Magyar Szövetség hívei még ma is csak olyan bamba emberek soraiból kerülnek ki?! És végre, ha az Amerikai Magyar Szövetség cikke után csakugyan van valami jóvátenni valónk, hát eleget teszünk annak. Ezennel ünnepélyesen bocsánatot kérünk — a dögkeselyűktől '•og-V a “felszabadító” mozgalom híveit, akik szülőhazájuk romokba való bombázását hirdetik, hozzájuk hasonlítottuk Végre is a dögkeselyűk hasznos állatok, de ezek ...
