Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-03-15 / 1723. szám
1 oldal BÉRMUNKÁS 1952. március 15. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ..........................$3 00 Félévre ................................ 1.50 Six Months .......................... 1.50 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy .................. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ..................... 3c Előfizetés Kanadába egész évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők, véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. ifjakat egyenruhába bujtassak, akik aztán igy a különböző frontokon megmutathatják miként tudják elhárítani a kommunista golyókat; azt azonban sehogy sem tudja elnyelni, hogy amig az amerikai fiuk ezreit szedik össze, viszik el katonáknak és igy lehetetlenné teszik számukra az egyetemi kiképzést, addig egyetemekre küldik azon idegeneket, akiket azzal a célzattal csalogatnak ide, hogy katonákat nevelnek majd belőlük. Szenátor Kern azt mondja, hogy ezt a dolgot az amerikai nép elé kell terjeszteni. És ha az amerikai nép is úgy akarja, mint Mr. Rosenfield, hogy a saját gyermekeiket szedjék ki az egyetemekről, bujtassák őket egyenruhába és vigyék a frontokra, a főiskolákon üresen maradt helyeiket pedig töltsék meg a vasfüggöny mögül idecsalogatott if jakkal, akkor ő is belenyugszik.. Addig azonban amig az amerikai nép nem nyilvántja akarar tát ebben a dologban, szenátor Kém nem tartja helyénvalónak £ Mutual Security Agency ezen intézkedését. N Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A távol-látó Mrs. Roosevelt Mindannyian tudjuk, hogy egyes emberek szemizmai nem működnek rendesen, képtelenek a szemlencséket domborítani vagy homoritani a kivánalmaknak megfelelőleg. Ennek következtében az ily emberek olvasás közben vagy nagyon közel tartják a könyvet szemeikhez, vagy pedig nagyon messze, aszerint, amint közel —, vagy messzelátók-e. A szemnek ezt a fizikai hibáját már nagyon régi idő óta szemüvegekkel ellensúlyozzák. A szemüvegekkel foglalkozó optikai tudománynak igen nagy szolgálatot tehetne Mrs. Eleanor Roosevelt, Franklin Delano Roosevelt özvegye, aki most világköruton van s Indiában a távollátásnak valóban nem mindennapi formáját mutatta be, ha megmondaná, hogy milyen szemüveget használt. Illetőleg milyen szemüveg képesítette arra a megállapításra, amire a New Delhi városban tartott beszédéből lehet következtetni. A Reuters hírszolgáltató vállalat jelentése szerint ugyanis Mrs. Roosevelt az újságírók kérdéseire válaszolva kénytelen volt a következő beismerésre: Amerika valóban hisztérikus lesz, mihelyt látja, hogy valamely nemzet ellenzi azt, amit mi akarunk. Ennek természetesen nincs értelme (That is utter nonsense, of course), mert az egész világ nem hajlandó mindent úgy csinálni, mint mi szeretnénk. De ez természetes következménye a demokráciának, ahol mindenki érvényesíteni akarja az akaratát. Amerika a veszély láttára annyira sietteti a fegyverkezést, hogy másokat, akik nem látják a veszélyt ilyen közvetlenül, megfélemlít. Most úgy vélem, hogy ez ostoba politika, (I think we pursued a foolish policy), de megérthető, mert fel lehetett használni a nép félelmét. Úgy van, Amerika, jobban mondva az amerikai közvéleményt irányitó körök, intézmények, sőt még magasállásu kormányhivatalnokok is azonnal hisztérikusak lesznek, mihelyt politikai és gazdasági felfogásaikkal szemben valami ellenállásra találnak. Akkor aztán nem csak fenyegetőznek a félelemkeltésre, mint Mrs. Roosevelt mondja, de mindjárt büntetnek is, ahol megtehetik. Itthon ezreket dobnak ki állásaikból és teszik részükre csaknem lehetetlenné a megélhetést, de ahol ez nem elég, a börtönöket is igénybeveszik. Külföldön pedig megvonják a segélyeket s gazdasági blokádot szerveznek. Hát bizony ez jóval több a “nonsense” meg “foolish” politikánál, amit még hisztériával sem lehet kimagyarázni. De hogy van az, hogy Mrs. Roosevelt ezt nem látta meg, amig itthon volt? Hogy van az, hogy New Delhibe, innen nyolcezer mérföldnyire kellett elutaznia, hogy ezeket ilyen tisztán meglássa? Ha hazajövet elmondaná, hogyan látta meg ezt a dolgot ilyen tisztán olyan nagy távolságból, amig innen nem vette észre, nagy szolgálatot tehetne vele a politikai tisztánlátás tudományának. Helyénvaló kérdés James P. Kém (R. Mo.) szenátor kongresszusi vizsgálatot követel annak kikutatására, hogy kinek a rendeletére költenek nagy összegeket az “intelligence” (kém) szolgálatra megszavazott 170 millió dollárból a vasfüggöny mögötti országokból kicsalogatott ifjak egyetemi kiképzésére. Szenátor Kernnek ugyanis tudomására jutott, hogy a népi köztársaságok felé irányított propaganda hatása alatt sok fiatalember szökik át az amerikai zónába abban a reményben, hogy a nyugati úgynevezett “szabad” országokban, természetesen amerikai költséggel, egyetemi tanulmányokat végezhetnek.. A szenátor ezt a dolgot a külügyi departmenthez tartozó “Displaced Persons Commission” vezetőjének jelentéséből tudta meg. így szeretné megkérdezni ezt a vezetőt, névszerint Harry N. Ro- senfieldet, hogy eddig már hány milliót költöttek erre a célra? Rosenfieldék ugyanis előszeretettel csalogatják a fiatal embereket, mert azt remélik, hogy ezekből megszervezhetik a “kommunista ellenes” idegen légiót. Szenátor Kern ugyan nem ellenzi az ilyen idegen légió megszervezését és hozzájárul ahoz, hogy az Amerika Hangjának felülő A spanyol bázisok ára Hiába jelentette ki President Truman, hogy nem szereti a Franco kormányát és ugylátszik nem sok értelme volt annak a tiltakozásnak sem, amivel a spanyol kormány az elnök eme nem nagyon hízelgő kijelentésére válaszolt, mert mint a United Press jelenti, a Franco kormánya rövidesen mégis csak meg fogja kapni az Egyesült Államoktól kért száz millió dollár “segítséget”. A UP jelentés szerint az egymást nem kedvelő Franco és Truman kormányok már megegyeztek, hogy az amerikai katonai bázisok felállításáért fizetni fognak száz millió dollárt, csupán azt kell még elintézni, hogy ezen összeget milyen célra fordítsák. Mert a Truman kormány azt mond ja, hogy ezen összeget “segély gyanánt adjuk”, vagyis ez nem szolgálatokért, vagy valamilyen árucikkért járó fizetés, hanem a szó szoros értelmében csak “ajándék”, igy tehát az ajándékozónak joga van megszabni, hogy ezen összeget miként költsék el. Ezzel szemben a Franco-kormány úgy véli, hogy a százmillió dollárt a katonai bázisok átengedéséért kapja. Elvégre is az ilyen katonai bázisok felállítása veszéllyel jár, mert ha kitör az oly nagy gonddal előkészített harmadik világháború, akkor az oroszok esetleg bombázni fogják az amerikai katonai támpontokat talán Spanyolországban is. A százmillió dollár tehát jelentéktelen kis összeg ezen veszély vállalásáért. Az amerikai kormány állítólag ezen száz millió dollárt olyan gazdasági reformokra szeretné felhasználni, amelyek valami segítséget hoznának a végtelenül elszegényedett, lerongyolódott spanyol munkásságnak. A spanyol munkások ugyanis ha dolgoznak, akkor naponként csak 20-50 pasetát (1 paseta értéke 2 és fél cent) keresnek, de igen nagy a munkanélküliség és gyakran még ennyi sem jut nekik. Viszont az adó igen nagy, mert az elégedetlenkedő munkások fékentartására Franco generális, — a nemzeti hős, — 350,000 főből álló hadsereget tart az 50,000 embert számláló “Guardia Civil” rendőrszervezeten kivül. Ennek az osztagai járják az országutakat, kutatják át a gyanúba vett egyének házait s általában szólva ez a szervezet az, amely Spanyolország népét terror alatt tartja. Ez a szervezet az, amelynek eltartásához hozzájárulnak a Katolikus Egyház, a gazdag földbirtokosok, a bankárok és a gazdagabb munkáltatók. Ezek természetesen elleneznek minden olyan újítást, amely a munkásnép életszínvonalát emelné, mert azzal arányosan esnének a kizsákmányolás eshetőségei is. De az is természetes, hogy a Franco kormány ezen kizsákmányoló osztály érdekeinek a képviselője. Ezek első sorban is a “Gar- dia Civil” megerősítésére akarják felhasználni az amerikai száz milliót. Ebben az esetben természetesen “lefölöznék” az ajándékot. Ez nem túlzó követelés, hiszen más országokban is éppen igy csinálták, — mondják. Török- meg Görögországokban nem-e a kormányhivatalnokok, bankárok és nagybirtokosok zsebelték el az amerikai segélyek legnagyobb részét? Hát a kínai nemzeti kormánynak kiutalt milliók nem e a Chiang Kai-shek és hadnagyai zsebeibe kerültek? És igy tovább, eddig még minden “megsegített” országban igy volt, miért legyen Spanyolország kivétel? Az ellentétek elsimítása most az újonnan kinevezett amerikai nagykövetre, Lincoln MacVeaghra vár. Nem lesz valami könnyű dolga, Francoék fenegyerekek, nem adják be könnyen a derekukat. De miért is tennék, hiszen nagyon jól tudják, hogy az amerikai hadseregnek milyen nagyon fontosak a spanyol támaszpontok. Nem éppen azért, hogy azokról a Szovjet Union meg a népi köztársaságok városait bombázni lehet, mert hiszen francia és belga területekről azokat sokkal könnyebben el lehet érni, hanem leginkább azért, mert Spanyolországból, vagyis a Pyrennei hegyek ezen oldaláról a francia és belga városokat is lehet bombázni. Hogy minek kellene bombázni a francia meg a belga városokat, amikor azok az Észak Atlanti Szövetség területén vannak? Most természetesen még nem kell bombákat dobni rájuk, de nem lehet tudni, hogy milyen változás áll be már holnap. Franciaországban olyan sok a kommunista meg a szocialista, hogy máról- holnapra többségre kerülhetnek és akkor esetleg eszükbejuthat, hogy kilépnek a kollektív termelő országokat körülzáró blokkból. De ha tudják, hogy a Pyrennei hegyeken túl amerikai bombázók várják ezt az alkalmat, akkor kétszer is meggondolják, mielőtt hátat fordítanának szövetségeseiknek. Francoék nagyon tisztán látják, hogy milyen stratégiai fontossággal bírnak, nem csoda tehát, ha azt kamatoztatni akarják. És a Truman kormány nem törődve az elnök egyéni érzelmeivel, kétségivül meg fogja adni azt az árat, amit Franco követel.
