Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-03-01 / 1721. szám

1952. március 1.

ÉRMUNKAS

5 oldal

TOLLHEGYRŐL

mondja: F. MEZÖSÉGI

ISZNAK A MEDVE

BŐRÉRE

amely még meg sincsen lőve. Úgyis lehetne ezt mondani, hogy “Éhes disznók makkal álmodnak”. A magyar menekült urakról van szó, kiknek a jó magyar földön kitelt az esztendő, vége lett a jó úri életnek, kiknek egy része Hitler-Szálasi hordáival menekült el a jól kiérdemelt akasztófa elől, mig a másik része, miután az uj rendszerben nem lehetett jól élni dologtalanul, vett búcsút a hazájától.

Nincs olyan pártirányzat a világon, amely ne volna képviselve ebben a gyönyörű társaságban. Halálosan gyűlölik egymást és ahol lehet leleplezik a hatóságoknál, beárulják egymást. Mindegyik csoport ígérgeti a másiknak a lámpavasat, ha még egyszer uralomra kerülnek.

Csak két dologban értenek egyet. Az egyik a magyar nép, a magyar rendszer gyűlölete, a másik, hogy szinte kivétel nélkül árulják a hazájukat. Kivétel nélkül hajlandók bármily hatalom zsoldjában állni, bármily aljas szerepre vállalkozni, ha munka nélküli jó életet biztosítanak nekik.

Undorító a tülekedés azokért a job-okért, amelyeket az amerikai kormány rendszeresített a különböző országokból kiebru- dalt hazaárulóknak.

Meg kell állapítanom, hogy az amerikai kormány kegyeibe, illetve a USA payrolljára mindinkább a jobb és a szélső jobboldal került, a “bal” oldali liberálisok, szoc. demek mindinkább lecsúsznak, elvesztik a lábuk alól a talajt, amelynek következtében a ’’hívek” is elhagyják őket, átpártolnak azokhoz, akik odakerültek a husosfazék mellé, remélve, hogy nekik is vetnek egy-egy koncot, amelyen elrá- gódhátnak.

Mindig tudtuk, hogy a magyar uralkodó osztálynál hitványabb társaság kevés nációnál akadt. A magyar történelem tele van az uralkodó osztály árulásával, mindig hajlandók voltak hazaárulásra, ha valaki jól megfizette őket. Ma sincs másként, ezek a világba szétszórt kis tetvek, méltó utódai a nagy parazitáknak.

Csak egy csodálatos, hogy az amerikai kormány értéket lát ezekben a jobb és “bal” oldali urakban, akiket érdemes megfizetni. Csodálatos, hogy egy ily nagy ország kormánya nem látja, vagy nem akarja látni azt, hogy odaát a népek csak gyűlölettel és utálattal gondolnak ezekre az alakokra és boldogak, hogy megszabadultak tőlük és foggal, körömmel harcolnának

az ellen, hogy ezek még egyszer visszatérjenek.

KÉSZÜLNEK

A maguk módja szerint, mindegyik csoport készülődik, programot csinál arra az időre, amikor újra felvirad nekik. Mindegyik csoport megegyezik abban, hogy egy ilyen viradat, csak a világkatasztrófa után következhet be. Az utat az amerikai atombomba és amerikai hadsereg tisztíthatja meg előttük. A jobboldal pártállása szerint a királyságot, Horthy féle uralmat, Szálasi féle banditimust véli visszaállítani. Erre szervezik a katonai alakulatokat, amelyekkel átveszik majd a hatalmat, a karhatalmi csapatokkal, melyeknek már kiosztották a szerepeket, még a kivégző századokat is megszervezték. A “bal”-oldal, a szoc. demek, liberálisok, Nagy Ferencék, valami koalíciós vegyeskereskedést képzelnek el, a reményük az amerikai demokráciában van.

Azt hiszem, hogy rajtuk kívül senki sem hisz abban, hogy az a frázis még valójában létezik. Azt hiszem, ha egy ilyen változás egyáltalán lehetséges volna, akkor az ő szerepük az lenne, ami az 1919 utáni fehér terror idején, Peyeréké volt, hogy falazzanak a munkások és parasztok tömeges legyükolásához.

TANULSÁGOS MESE

Hogy miként képzelik el a “nagy felszabadulást” a szociáldemokrata oldalon, arra egy kis utópista tárca adja meg a felvilágosítást, amely a new yor- ki szoc. dem. liberális hetilapban “Az Ember”-ben jelent meg. A tárca cime “Tanulságos kis mese nagy fiuknak”. A szerző, csak három csillaggal jelzi a nevét.

Ha énrajtam fügne, kinyomatnám a Népi Demokráciák minden nyelvén, sok millió példányban, szétosztanám mindenkinek, mert ez tényleg egy tanulságos mese arról, hogy mi vár a világ népeire, amikor a “New Yorki rádió szétsugározza a világűrbe a boldog, örömteljes hirt ... A bolshevizmus teljes vereséget szenvedett, a vasfüggöny Európában és Ázsiában teljesen összeomlott.”

“Utána a világ minden részéről megindulnak a menekültek, hazafelé a felszabadult országokba.”

Mi a boldog szerzővel kisérjük el a még boldogabb menekülteket, a felszabadult szülőhazánkba. A király és miniszterei repülőgépen, a Horthy-Szálasi társaság lukszus hajón, a derék

szoc. dem. elvtársak gyalog. Mi követjük az elvtársakat, annál is inkább, mert csodálatos módon, ők gyalog előbb hazaértek, mint őfelsége repülőgépen.

“Hegyeshalomnál lépték át a határt és gyalogoltak Budapestig, a határnál senki se várta őket.”

Hegyeshalomtól Budapestig jó nagy séta, hisz a gyorsvonat is vagy 5 óra hosszát ér el. Lássuk csak a tapasztalataikat:

“A búza táblák letaposva, a házak romokba, sehol egy élőlény, csak dögletes bűz.”

Nem kellemes fogadtatás, de ők rendületlenül mennek tovább. “Először meghökkentek a porban heverő hulláktól, de azután közömbösen léptek keresztül rajtuk.” (Valószínű bolsevi- kiek voltak a hullák.)

“Élő emberrel ritkán találkoztak, de gyakrabban a fákra akasztott emberekkel.

“Budapesten süket csend fogadta őket, csak a romok mutatták, hogy ott valamikor épületek voltak.”

Borzasztó lehetett a nagy csend, mert hisz a hullák nem lármáznak, a romokba levő gyárak nem düböröghettek, igy hallhatták meg az elvtársak, hogy a “Margitszigetről zaj hallatszik és odatartottak, a kék Duna szürkés piszkos volt és hullák úszkáltak rajta.”

De hidak sem voltak, hogy oda mehessenek és csónakon jöttek szakálas emberek értük.

“A szigeten a sátrak, kunyhók ezrei körül nyüzsögtek az emberek, a szabadban főztek.” Az elvtársakat a sziget parancsnoka elé vitték, ki inegvizsgálta a papírjaikat és megadta a tartózkodási engedélyt és megmagyarázta, hogy:

“A szigeten vagy százezer lélek van, százezer maradt meg Budapest egy milliós lakosságából, a többieknek vége. A szigetről elmenni nem lehet, mert dögvész pusztít mindenütt.” Aztán utasította az elvtársakat, hogy készítsenek maguknak fekvőhelyet.

Ez a lényege a szerző leírásának, még csak annyit, hogy az elvtársak “dalolva verték le a cölöpöket a földbe”.

A Colliers szégyenletes atom számából ellopva irta meg a “felszabadulás” hőskölteményét és ha a magyar, román, kínai, stb. dolgozók elolvasnák ezt a bitangságot, ■ valószínűleg, miként az elvtársak, dalolnának a boldogságtól, az itt felsorolt, szoc. dem. által elképzelt jövőt maguk előtt látva.

Gyönyörű kilátások. Száz közül tíznek lehet reménye, hogy életbe marad, vagyis Magyarország lakosságából vagy 1 millió maradna életbe, a többi a meszes gödrökbe, akasztófán, vagy a Dunába úszkálna, mint felpuf- fadt hulla.

Gyönyörű küátások, dögvész mindenfelé az egész ország romokban. Daloljatok hídépítők, kik már egyszer éhesen, rongyosan felépítettek Magyarország náci-nyilas bitangok által elpusztított hidakat kezdhetitek újra, már aki életben maradt közüle- tek, nem nagy a lehetőség, 10 közül csak egy építhet majd újra.

Daloljatok, kik a romokból, saját erőtökből teremtettetek

egy uj ipari országot, a félfeudális Magyarországból.

Majd kezdhetitek élőről, már aki a 10 közül szerencsés lesz, aki túléli a “boldog” felszabadulást.

Építő munkások, kik újjáépítettétek Budapestet, kik uj városokat építettetek a bányászoknak, kik hatalmas vasmüvet és várost termetettetek. Daloljatok mert a ti nagyszerű munkátok, az elvtársak elképzelése szerint újra romokká lesznek.

Ezek az “örömteli”’ kilátások, amelyeket egy szoc. dem iró álmodott meg csak arra jó, hogy figyelmeztesse a Népi Demokráciák és az egész világ dolgozóit, hogy résen legyenek. Készüljenek a nagy küzdelemre, amellyel megakadályozzák, hogy ilyen rém-álmok, amelyet elvetemült árulók álmodnak, soha meg ne -valósuljanak.

Még egy tanulság: Nincs középút, vagy a dolgozók, világot átfogó béke táborával, vagy pedig az imperialista monopol tőke táborával lehet együtt haladni.

Szomorú jelenség az, hogy aki egyszer elhagyja az osztályát a dolgozókat, nem áll meg a lejtőn, hanem lezüllik úgy, hogy végül minden ellentét és gyűlölet dacára is együtt fog masírozni a fasiszta lovagokkal.

A régi szociáldemokrata jelszót igy lehet ma már megváltoztatni: Éljen az imperializmussal szövetkezett, nemzetközi szociáldemokrácia.

De kétségtelen, hogy ezek a szentségtelen szövets égéséé együtt fognak elpusztulni a tőkés termelési rendszerrel, amely kitermelte őket.

AZ ÄLLAM

BAJBAN VAN . . .

Valamikor régen daloltuk munkásfelvonulásokon, tüntetésekkor, hogy “Az állam bajban van, az osztály állam bajban van . . .” Nem volt valami művészi alkotás, de kifejezte azt hogy az öntudatos proletárok ismerik az állam osztály jellegét és hajlandók az ellen a legélesebb harcot folytatni. Persze akkor még az oszály-állam egyáltalán nem volt bajban, sőt akkor még a virágjában volt. Csak akkor kezdődtek a bajok, amikor a kifejlődő kapitalista rendszerek terjeszkedési törekvései összeütköztek egymással és kirobbantották az első világháborút.

Utána trónok dűltek össze, királyi fejek hulltak a porba és a nagy cári birodalom egy uj gazdasági rendszerre tért át, ahol már nem volt többé kapitalista termelés.

A második világháborút is imperialista ellentétek teremtették meg, amely után már 800 millió, a föld népességének az egyharmada, szabadította meg magát a kapitalista uralomtól.

Az osztály-állam bajai nem szűntek meg. Szerte a világon millió és millió elnyomott akarja lerázni magáról a monopal tőke igáját.

Az állam bajban van még itt is, ebben a gazdag országban, amely billiókat áldoz arra, hogy visszafordítsa az idők kerekét, borzalmasabb harmadik világ- Késziti elő a minden képzeletnél

fel. Jelenleg, amig a fegyverkezéssel erőszakosan felhajtott iparok elegendő munkaalkalmat nyújtanak, nem látható olyan nyitan ezen rendszer káros volta, de mihelyt beáll a “normális” állapot, amelynél a munkanélküliek milliói járják az utcákat, jönnek majd a bérlevágások és egyéb megszorítások, amelyekkel szemben a “check-off” union nemcsak tehetetlen lesz, hanem egyenest a munkáltatók pártjára áll.