Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-03-01 / 1721. szám
\ oldal BÉRMUNKÁS 1952. március 1. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ..........................$3 00 Félévre ................................ 1.50 Six Months ......................... 1.50 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy .................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .—........... 3c Előfizetés Kanadába egész évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ■@.42 A demokrácia ellenségei Noha a fajgyűlöletnek azon gyakorlati alkalmazása, hogy egyes városrészekben nem tűrik meg a negró, a kínai, a zsidó vagy más kissebbségi csoportok letelepülését, nehogy a telkek értéke essen, nagyon gyakori az Egyesült Államokban, mégis egy ilyen eset, ami a múlt héten San Francisco városban játszódott le, országos méretű hullámokat vert fel. Ennek az esetnek a “hőse” a 25 éves Sing Sheng nevű kínai polgár, aki a kínai nemzeti (Chiang Kai-shek) kormány hívének vallja magát s talán éppen azért komolyan hitt az amerikai de- mokrácában. Sheng négy évvel ezelőtt jött az Egyesült Államokba “politikai tanulmányainak” a befejezésére. Hogy befejezte-e tanulmányait, nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy a politika hogy amikor San Francisco városban házat vett saját és családtéren még sokat tanulhat. Legalább ezt bizonyltja az a naivsága, ja részére, — mert közben elvett egy amerikai benszülött kínai lányt és már két gyermekük is van, — nagyon meglepődött, amikor tudtára adták, hogy az általa vásárolt házba nem engedik beköltözni a szomszédok, akik attól tartanak, hogy a telkeik értéke nagyon esni fog, ha színes népek költöznek a szomszédságba. Sheng azt mondja, hogy eddig még hírből sem hallott a fajgyűlöletről. Éppen azért nem fogadta vissza az előlegnek lefizetett 3000 dollárját s követelte, hogy a szomszédok jöjjenek össze egy gyűlésre és ott nyíltan szavazzanak, hogy valóban el- lenzik-e a házvételét. És akkor mintha ököllel csapták volna fejbe, — mondotta, — mert a szavazásnál 202 telektulajdonos közül 174 ellenezte és csak 28 volt hajlandó eltűrni, hogy az uj házba beköltözzön. Sheng egy-két napon át nagyon méltatlankodott és kérdezgette, hogy hát ez-e az a nagyon hangoztatott amerikai demokrácia? Közben a real-estate ügynökök megígérték, hogy szereznek neki házat olyan negyedben, ahol nem ellenzik sem a kínaiakat, sem a négereket, sem a zsidókat. És ugyanakkor figyelmeztették, hogy panaszait a kommunisták felhasználhatják propaganda célra. Úgy látszik ez utóbbi érv nagyon hatott rá, mert rövidesen leadott egy nyilatkozatot, hogy tüzetesebb tanulmányozás után megértette az amerikai történelmi fejlődést, amely idővel majd teljesen kifogja küszöbölni a fajgyűlöletet és az azzaljáró faji megkülönböztetést, de nem lehet kívánni, hogy annak egyszer re végetvessenek s nagyon erélyesen tiltakozik az ellen, hogy az ő esetét a kommunisták propaganda célra felhasználják. És éppen ez a nyilatkozat mutatja, hogy politikai téren Sing Shengnek még sok tanulni valója maradt. Ezek között legfontosabb az, hogy a kipecézett, megalázott, elnyomott, gazdaságilag kiuzsorázott kisebbségek azon tagjai, akik ily megalázó módon csókolják meg azt a kezet, amely korbáccsal vágott végig rajtuk, éppen olyan erős támaszai ennek a faji megkülönböztetést mutató, elnyomó, kizsákmányoló igazságtalan rendszernek, mint maguk az elnyomók. Mert az igazi demokráciának nemcsak a gazdasági érdekeiket védő erőszakos kizsákmányolok az ellenségei, hanem azon elnyomottak és kizsákmányoltak is, akik ily szolgalelküséggel nyugosznak bele, mint ebben az esetben ez a kínai “politikai tudós” is mutatta. A tőkés rendszer védelmezői Nem kellett túlságos előrelátó képesség annak meglátására, hogy amikor a túlzó profitéhes amerikai munkáltatók követelésére megindult a szakszervezetek “megtisztítása” a kommunistáktól, ez a propaganda nem annyira a kommunisták, mint inkább a militáns unionisták ellen irányult s jól lehetett látni azt is, hogy az igy kierőszakolt kommunista-ellenes törvényeket hamarosan minden olyan munkásra alkalmazni fogják, akik a határtalan nagy profitszerzésre rá mernek mutatni. A két nagy amerikai szakszervezet, de különösen a CIO, teljes erővel csatlakozott a kommunista “mumus” felépítéséhez; kizárta 9 nagy szervezetét, amelyeket azután megpróbált újjászervezni, vagy megsemmisíteni, ahol erre nem volt képes. Habár már ezzel is igen nagy szolgálatot tettek az amerikai munkáltatóknak, de még ennél is többet számit az, hogy segítettek életrekelteni azt a kommunista-ellenes hangulatot, amelyben' úgy egyéneket, mint intézményeket tönkre lehet tenni már azzal is, hacsak rájuk sütik a kommunista bélyeget. Most aztán az Associated Press hírszolgáltató vállalat jelenti, hogy a munkáltatók nincsenek megelégedve az eddigi kommunista tisztogatással, tovább akarják folytatni, illetőleg a Taft- Hartley munkásellenes törvényt úgy akarják megszorítani, hogy annak alapján a nekik nem tetsző bármelyik munkást be lehessen börtönözni, vagy legalább is el tudják venni tőle az összes megélhetési lehetőségeket. Az AP hire szerint WUliam H. Ruffin, a National Association of Manufacturers (NAM) elnöke sürgeti a Taft-Hartley törvény Uy megszorítását és azért a szenátus munkaügyi bizottságának az elnöke, Hubert H. Humphrey (D. Minn.) szenátor levélben felszólította az ország ismertebb iparmágnásait, valamint a nagy szakszervezetek vezéreit is, hogy mit ajánlanak ebben az ügyben. A munkáltatók természetesen helyeslik a Taft- Hartley törvény további megszorítását, sőt, mint R. L. Boul- ward, a General Electric Co. alelnöke irta, “egy olyan független intézményt kell létesíteni, amelyik állandóan kimutatja, hogy melyik munkás kommunista”. Ez nyilvánvalóan egy állandó “fekete lista”” felállítását követeli, amelyet aztán mint korbácsot tartanának a munkások felett. Ugylászik, hogy a CIO elnöke, Philip Murray is’ észrevette már, hogy a munkáltatók mire céloznak és azért azt válaszolta, hogy bízzák csak a kommunisták kiszorítását a szakszervezetekre, azok majd elvégzik, hiszen értenek hozzá, ezt már megmutatta a CIO az elmúlt években. Azonban Murray egyik legfontosabb hadnagya, James B. Carey, akinek nem sikerült tönkretenni az Electrical Workers Uniont, amikor azt a CIO-ból kizárták és Carey elnöklete alatt megszervezték az International Workers of Electrical Uniont, már nem egészen biztos abban, hogy újabb intézkedésekre ne lenne szükség. Sőt kapva-kap a Boul- ward ajánlatán is, csak azzal a módosítással, hogy bízzák a szak- szervezeti vezérekre a kormmunisták kijelölését. Ezt igy indokolta meg: A szakszervezetek a kormány és a munkáltatók segítsége nélkül is hathatósan megtisztították soraikat a kommunistáktól. Sőt mi több, bizonyítani tudjuk, hogy például a villamossági iparban maguk a munkáltatók tették lehetetlenné, hogy ez a tisztogatás teljes legyen, amennyiben tudatosan támogatták a kommunisták által kontrolált szervezeteket. De hiába ajálkoznak a CIO vezérek ily készséggel a mili- táns munkások megfékezésére, mihelyt ők kerülnek szembe a munkáltatókkal, mint például a jelenlegi közelgő acélsztrájk alkalmából is, máris halljuk, hogy szocialistáknak, felforgatóknak és végre kommunistáknak bélyegzik őket dacára annak, hogy náluknál nincsenek hűségesebb védelmezői a tőkés termelő rendszernek, az amerikai életmódnak és a profitharácsolásnak. A “check-off” rendszer Az a tényeket kutató bizottság, amit Truman elnök 2 hóval ezelőtt nevezett ki, hogy vizsgálja felül a béremelést követelő 17 vasúti (nem-forgalmi) union tagságának követeléseit, végre beterjesztette a jelentését. A David L. Cole szövetségi munkaegyeztető vezetése alatt működő bizottság azt ajánlja, hogy a vasúttársaságok ezen 17 union részére is fogadják el a zárt műhelyt és az azzal járó “check-off” rendszert. Miután a vasúti munkások bérköveteléseinél az ily bizottság ajánlatait eddig még műidig elfogadták úgy a munkáltatók, mint a munkások, valószínű, hogy ebben az esetben is ez lesz az eredmény. így az a 150,000 vesuti munkás, akik már tagjai ezen szervezeteknek és még másik 100,000, akik semmiféle szervezethez sem tartoztak, bekerülnek a zárt műhelybe és igy a checkoff rendszerbe is. “Check-off” rendszer alatt azt értik, hogy minden munkásra nemcsak kötelező a union tagság, hanem a tagsági diját a munkáltató levonja a fizetésből és átadja a union tisztviselőknek. Ennek a rendszernek a beveztését ajánlja most ez a bizottság s azt azzal indokolja meg, hogy csakis a “check-off” rendszer biztosíthatja a vasútvonalak zavartalan működését. És ebben bizonyos mértékig igaza is van a bizottságnak. Mert a “check-off” rendszer a union tisztviselőket a munkáltatók ügynökeivé teszi, hiszen attól kapják jövedelmüket. A “chek- off” rendszernél a union tisztviselők egyetlen munkaköre az alkalmazottaknak munkában tartása, miután a szervezési munkától elesnek, hiszen minden uj munkásnak automatikusan bekell lépni a szervezetbe; illetőleg lefogják tőle a tagsági dijat, ami a union tisztviselők szempontjából a legfontosabb. A “check-off” rendszerű unionokban a munkások harciszellemének még a látszata is kihal. A union tisztviselők a munkáltatók fizetett ügynökei lesznek. A vasutipar esetében az eddigi forgalmi ügynök meg teherszállítása ügynök mellett most már a union-ügynökről is beszélhetünk majd. Az AFL szakszervezetek eddig sem dicsekedhettek valami sok osztálytudattal és harciszellemmel, most aztán teljesen a munkáltatók és a union- vezérek üzleteivé aljasulnak. Az Industrial Workers of the World szervezet már évtizedek óta figyelmezteti az amerikai munkásságot, hogy a “check-off” rendszerrel a unionok függetlenségét és harci képességét adják
