Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-02-09 / 1718. szám

1952. február 9. BÉRMUNKÁS 3 oldal A napfény birodalma Egyiptom Nincs a földkerekségén még egy olyan ország vagy nép, amely annyira egy folyónak s a fölötte szikrázó napsütésnek kö­szönhetné kultúráját, megélhe­tését, mint Egyiptom. Afrika északkeleti csücskén, három vi­lágrész találkozásánál, forró, esőtlen, terméketlen sivatagok közé ágyazva él, lüktet, pompá­zik a Nílus völgye. Évezredek óta vívja itt harcát a termé­szettel az ember, hogy szolgála­tába állítsa a folyó vizét, életet adó iszapját s az éltető napsu­garat. Ha Afrika ritkás, szegényes pálmaligetekkel szegélyezett földközitengeri partján, például El-Alamein városka mellett re­pülőgépre szállunk, s elindul­nánk délklet felé: pár kilomé­ter után elmaradnak alattunk a pálmacsoportok. Köröskörül, ameddig szemünk ellát, kietlen, lakatlan táj, a Libiai-sivatag ko­pár homok és kőtengere. Kéte­zer kilométert repülhetnénk a kő és homok holt birodalma fö­lött, mig a felhőtlen ég alatt fa­kósárga színben égő sivatag után megpíüanatanánk a Vörös tenger sima, lusta viztükrét. Közben csak egy keskeny, délről észak felé húzódó, pár kilométer széles, jelentéktelennek tűnő zöld esik szakitja meg az egy­hangú tájat. Ez a zöld esik a si­vatag tengerében a tulajdon­képpeni Egyiptom. A többezer kilométer hosszúságban elnyúló zöld szalag; egyetlen, hosszú oázis. Az elnyomás és rabság földje volt évszázadokon át. A szabad életért küzdő milliók földje lett napjainkban. Hivatalosan, a térképek sze­rint a Libiai-sivatag egymillió négyzetkilométeres darabja szá­mit Egyiptomnak. Nagy terület! Majdnem tizenkétszer akkora, mint Magyarország. Lakosai­nak száma is megközelíti as20 milliót. De ez az embertömeg ar­ra a keskeny zöld szalagra, Egyiptom területének mindösz- sze egyharmincadára zsúfoló­dott- össze. Akkora területre, mint a mi Dunántúlunk. Csak itt, közvetlenül a Nílus partján tud megélni. Egyebütt ugyanis a sivatagi éghajlat folytán csak szélkergette futóhomokkal, ki­etlen sziklatörmelékekkel talál­kozunk, élettelen, néma a táj. A szélmarta mélyedésekben, egy­mástól 100 kilométerekre, itt- ott egy kút, egy forrás, a köré­je összebújt néhány pálmafával. A kis oázisok egy korty italt, pár szem datolyát nyújtanak a sivatag vándorainak. Tűző nap. Felhőtlen égbolt. Forró nappa­lok. Hűvös hajnalok. Egy-egy kavargó forgószél. Ez a sivatag mindennapos élete. Nem igy a Nüus partján! Az éghajlat ugyan ott sem különb. De a hatalmas folyam pezsgő életet teremtett a holt sivatag tőszomszédságában. Messze dél­ről, Abesszíniából érkezik ide a. Nílus. Négyezer kilométer tá­volságból hömpölygeti a tropi­kus dús záporainak vizét. Éven­kénti szabályos áradásakor te- méntelen iszappal megrakodva lép ki medréből. Lerakja horda­lékát a keskeny egyiptomi la­pályra. Az évezredek során fel­halmozódott, 15—20 méter vas­tag, kövér iszapréteg dús ter­mőfölddé vált az egyiptomi pa­raszt, a fellah keze nyomán. Mert ha viz akad, a sivatagi ég­hajlat alatt a legpompásabb élet virágzik ki. Hiszen a meleg si­vatagokat, amilyen a Libiai-si­vatag is, egyedül a vízhiány te­szi alkalmatlanná az emberi te­lepülés számára. Mert a sivata­gi éghajlatnak számottevő elő­nyei is vannak. Egyiptom legforgalmasabb földközitengeri kikötővárosá­ban, Alexandriában kereken 15 fokkal magasabb a januári kö­zéphőmérséklet, mint nálunk. A /agy, a hó ismeretlen. Időnként eső is esik, ha nem is sok: egész évben mindössze 220 milliméter. Hát ez a mi 6—-700 milliméte­rünkhöz képest bizony kevés! Csakhogy ez is jórészt a téli hó­napokban, decembertől február­ig hull le, aztán egész évben jó­formán semmi. Annál több jut a napsütésből! Kétszer-három- szor annyi, mint nekünk. Felhő alig van. A Nílus deltáján az ön­tözéssel elárasztott rizsföldek gőzölögnek. A Földközi-tenger hullámai a levegőt párássá, kín­zóan fülledtté teszik. A 36-38 főhős hőségben az európai er­nyedten húzódik az árnyékos helyekre és boldog, amikor el­hagyhatja Alexandriát. 200 kilométerrel délebbre Ka- irőbán az európai meglepve ta­pasztalja, hogy ott sokkal kel­lemesebb. Eső még télen is alig esik, évente csak 30 milliméter. Annyi, mint nálunk egy kiadó- sabb nyári záporon. Ez a 30 milliméter is január-februárban, 3-4 alkalommal lehull. Aztán 10 hónapon át csak a Nílus vagy az artézi kütaknál láthat vizet, no meg a milliós város vízveze­tékeiben. A tél valamivel hűvö­sebb, mint Alexandriában. A januári középhőmérséklet olyan, mint nálunk április végén vagy szeptember közepén. Hajnalban be kell burkolózni, mert néha 2 fokig is lemegy a hőmérő. Júli­usban meg heteken át 42-43 fo­kot is mérnek, különösen, ha a szomszédos forró sivatagból el­indul a viharos déli szél, a khamzin: a méreg-szél. Az ara­bok igy nevezik. A levegő hő­mérsékletét néha 48, a Nílus vizét 26 fokra kergeti fel. A száguldó, tüzes homokorkán “egyiptomi sötétséget” borit a tájra. A sivatag homokja erős naptüzésben 70 fokra is felme­legszik. Ha a szél felkapja ezt a forró homokot, átheviti vele a levegőt. A levegő nedvességtar­talma alig 2-3 százalékra csök­ken. Ember és állat tüdeje ki­szárad, még a benszülöttek aj­ka is kicserepesedik a forró, mindent belepő finom homok szinte pörköli a bőrt- Ilyenkor jó az arab fehér burnusza! Könnyű kimosni. A mosott fe­hérnemű 15-20 perc múlva már száraz. Szerencsére a khamzin csak május-júniusban gyakori vendég. Októbertől áprilisig nemigen jelentkezik. Ezért a tü­dőbetegek is ezekben a hóna­pokban keresik fel ezt a gyógyí­tó napfényben tobzódó tájat. Mert ha elhagyjuk El-Kahirát s még délebbre megyünk a Nílus mentén, Aszjuttól Ausszuánig vagy a mai Egyiptom déli hatá­rán Vádi Halfáig, az eső is is­mereti erinné válik. A levegő szá­razsága egyre fokozódik. Szél — a pár nyári hónapot kivéve — alig fuj. Nálunk még rendkí­vül aszályos augusztusban sem megy a nedvesség havi középér­téke 50 százalék alá. Itt “télen” sem éri el ezt, nyáron pedig 20 százalék alá süllyed. A száraz, tiszta levegő nem tűri Vneg a mikrobákat. A rot­hadás, korhadás száműzött e tájról. Az elhalt ember, állat ki­szárad, múmiává lesz. Ez a szá­razság, az ilyen éghajlat őrizte meg a régmúlt idők emlékét is. A homokkőbe vájt sírok és a papirusz, melyek Egyiptom sok­ezeréves történelmének emléke­it őrzik, pusztán a sivatagi ég­hajlat szárazsága folytán ma­radtak meg hirt adandóul kései utódoknak. A nilusparti buja növényzetű oázisban kellemes az élet a leg­forróbb nap után is. Ilyenkor 46-47 fokra kapaszkodik a hő­mérő. Az éjszaka, nyári hőség­ben nálunk nem frissíti fel az embert. Itt a mérhetetlen siva­tagból hüs szellőt visz az oázis­ba. Reggel felé még harmatba is borul a fák-bokrok levele. Fa, bokor, árnyék kevés van a Nilusmentén, mert minden talpalatnyi hely drága ebben a nagy oázisban. Minden feddán (itt nem holddal mérik a föl­det) termőterületért drága di­jat fizet a fellah, akár adó, akár, akár bér formájában. Évezredeken át a fáraónak adózott a föld népe, majd a pa­sáknak, később a khedivének. Amilyennek ígérkezett a Nílus áradása, aszerint vetették .ki az adót. Még akkor is, amikor csak a Nílus áradására bízták á földek, öntözését, bőven termett a kövér iszap-föld. Egyiptom (Vi.) Sok amerikai politikus, hogy az újságok első oldalára kerüljön a nevük, elmennek a kiválasztott megszállptt terüle­tekre és mint szakértők imák az ottani viszonyokról és persze arról, hogy mit kell tenni azok­ban a szomszédos országokban. New York állam kormányzója, Mr. Dewey is igy tett. Ezzel szemben Walter Lipp- man, aki többet tud más orszá­gok viszonyairól, mint Mr. Har- riman, Dewey, Dulles és Mac- Arthur együttvéve, már nem egyezik meg velük és az újságo­kon keresztül vitatkoznak. Ugyanis a fentemlitett nem­zetközi bankárok szakértői és tagjai, a vörösök kiirtásával akarják, sőt lehetőnek tartják az ázsiai forradalmakat lesze­relni. Ezzel szemben Lippman már mélyebben látja a bajok okait. Megemlíti, ho^y Burmá­ban, Malayban, Indo-Kinában, Indonéziában már bajok voltak, mikor még a vörösök több ezer mérföldre voltak azok határai­tól. Douglas ' főbíró is megírta, hogy az erőszak elkésett. A tár­sadalmi forradalom legfőbb haj­tóerőit nem lehet az “operation killer” tömeg mészárlásokkal elintézni. Az összedőlt várat — rablórendszert —nem lehet erő­gabonája áhított zsákmánya volt római császárnak, török szultánnak egyaránt. A párizsi, londoni és levantei bankházak profitéhes bankárjai támasztot­ta zűrzavar nyomán jöttek az angolok: 1890-ben nyakára ül­tek Egyiptom népének. Vízgyűj­tő gátjaikkal — elsőnek a hires asszuáni gáttal — bilincsbe ver­ték az ősi folyamot s vele a fel- lahot. Az afrikai vizerő meghó­dításával igyekeztek a távoli brit szigetek gyárait függetlení­teni Amerika gyapotjától, hogy Manchester orsóin texasi gyár pót helyett a tőke rabszijára fű­zött Egyiptom gyapotját per­gesse az angol munkás keze. Az­óta a fellah az angol bankár, az angol gyapotfelvásárlók, kupe- cek kiszolgáltatottja. Az öntö­zőmüvek most már egész évre egyenletesen osztják el, tárol­ják a Nílus vizét. Háromszor is aratnak. Télen a búza, árpa, bab meg a hagyma érik aratás­ra. Nyáron a gyapot, rizs, kuko­rica, cukornád. Ősszel: újra a rizs, kukorica, köles. A gyapottermés biztonságát itt nem veszélyezteti az eső gu- bópattanáskor. De a fellah hagymája, kukoricája, gaboná­ja mégis egyre összébbszorul. Hiszen az öntözővízért s benne az iszapért a fellahnak fizetnie kell a tőke megszabta magas árat. Márpedig Aszjuttól El- Kahiráig a terület a gyapot bi­rodalma. Itt minden a gátaktól függ. S nemcsak a gyapot nő az aszu- áni hajcsárok felügyelete alatt, de a fellah legszerényebb babja, hagymája is. De a bilincsbevert Nílus sorsával összeforrt fellah már feszegeti nyomorúságos év­ezredes sorsának börtönét. Ha szétveti, övé lesz nemcsak a munka, de a viz is, az iszap is. Egész Egyiptom. Kakas József (az “Élet és Tudomány” jan. 9-iki számából.) szakkal visszaállítani, akiknek fő vezető helyet adnak az amerikai kormányban, de az újságok nem bírják meglát­ni, beismerni, sőt minden erő­szakkal vissza akarják állítani a régi, százévvel ezelőtti rend­szert. így Lippman is azon sir, hogy a meggyülölt rablókat, Chiang, Rhee, Bao Dai, meg a gyarmati urakat támogatja Amerika és elveszti a nagy tömegek barát­ságát, támogatását és éppen úgy meggyülölik Amerikát, mint a nyakukra ültetett vagy elzavart rablóbandát, melyeket a keblére ölelt Amerika és min­den erőszak alkalmazásával vissza akar állítani a hatalomra. Persze a józanabb belátásu, de háttérbe szorított szakértők szerint, Amerikának kellett vol­na a nép forradalmi törekvését, pártolni és irányítani az ameri­kai érdekek szerint. Másszóval, a kommunisták kezeiből kiven­ni és az úgynevezett középuta­sok kezébe tenni a hatalmat. De hát ezen józanabb szakértők is elfelejtik, hogy nem találtak elég középutast ezen forradalmi országokban és azon kevesek­ben sem bíztak Dewey, Harri- man, Dulles urak. Nekik azok is forradalmárok voltak, a nem­zetközi bankok ellenségei. AZ AMERIKAI SZAKÉRTŐK?

Next

/
Thumbnails
Contents