Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-02-09 / 1718. szám
1952. február 9. BÉRMUNKÁS 3 oldal A napfény birodalma Egyiptom Nincs a földkerekségén még egy olyan ország vagy nép, amely annyira egy folyónak s a fölötte szikrázó napsütésnek köszönhetné kultúráját, megélhetését, mint Egyiptom. Afrika északkeleti csücskén, három világrész találkozásánál, forró, esőtlen, terméketlen sivatagok közé ágyazva él, lüktet, pompázik a Nílus völgye. Évezredek óta vívja itt harcát a természettel az ember, hogy szolgálatába állítsa a folyó vizét, életet adó iszapját s az éltető napsugarat. Ha Afrika ritkás, szegényes pálmaligetekkel szegélyezett földközitengeri partján, például El-Alamein városka mellett repülőgépre szállunk, s elindulnánk délklet felé: pár kilométer után elmaradnak alattunk a pálmacsoportok. Köröskörül, ameddig szemünk ellát, kietlen, lakatlan táj, a Libiai-sivatag kopár homok és kőtengere. Kétezer kilométert repülhetnénk a kő és homok holt birodalma fölött, mig a felhőtlen ég alatt fakósárga színben égő sivatag után megpíüanatanánk a Vörös tenger sima, lusta viztükrét. Közben csak egy keskeny, délről észak felé húzódó, pár kilométer széles, jelentéktelennek tűnő zöld esik szakitja meg az egyhangú tájat. Ez a zöld esik a sivatag tengerében a tulajdonképpeni Egyiptom. A többezer kilométer hosszúságban elnyúló zöld szalag; egyetlen, hosszú oázis. Az elnyomás és rabság földje volt évszázadokon át. A szabad életért küzdő milliók földje lett napjainkban. Hivatalosan, a térképek szerint a Libiai-sivatag egymillió négyzetkilométeres darabja számit Egyiptomnak. Nagy terület! Majdnem tizenkétszer akkora, mint Magyarország. Lakosainak száma is megközelíti as20 milliót. De ez az embertömeg arra a keskeny zöld szalagra, Egyiptom területének mindösz- sze egyharmincadára zsúfolódott- össze. Akkora területre, mint a mi Dunántúlunk. Csak itt, közvetlenül a Nílus partján tud megélni. Egyebütt ugyanis a sivatagi éghajlat folytán csak szélkergette futóhomokkal, kietlen sziklatörmelékekkel találkozunk, élettelen, néma a táj. A szélmarta mélyedésekben, egymástól 100 kilométerekre, itt- ott egy kút, egy forrás, a köréje összebújt néhány pálmafával. A kis oázisok egy korty italt, pár szem datolyát nyújtanak a sivatag vándorainak. Tűző nap. Felhőtlen égbolt. Forró nappalok. Hűvös hajnalok. Egy-egy kavargó forgószél. Ez a sivatag mindennapos élete. Nem igy a Nüus partján! Az éghajlat ugyan ott sem különb. De a hatalmas folyam pezsgő életet teremtett a holt sivatag tőszomszédságában. Messze délről, Abesszíniából érkezik ide a. Nílus. Négyezer kilométer távolságból hömpölygeti a tropikus dús záporainak vizét. Évenkénti szabályos áradásakor te- méntelen iszappal megrakodva lép ki medréből. Lerakja hordalékát a keskeny egyiptomi lapályra. Az évezredek során felhalmozódott, 15—20 méter vastag, kövér iszapréteg dús termőfölddé vált az egyiptomi paraszt, a fellah keze nyomán. Mert ha viz akad, a sivatagi éghajlat alatt a legpompásabb élet virágzik ki. Hiszen a meleg sivatagokat, amilyen a Libiai-sivatag is, egyedül a vízhiány teszi alkalmatlanná az emberi település számára. Mert a sivatagi éghajlatnak számottevő előnyei is vannak. Egyiptom legforgalmasabb földközitengeri kikötővárosában, Alexandriában kereken 15 fokkal magasabb a januári középhőmérséklet, mint nálunk. A /agy, a hó ismeretlen. Időnként eső is esik, ha nem is sok: egész évben mindössze 220 milliméter. Hát ez a mi 6—-700 milliméterünkhöz képest bizony kevés! Csakhogy ez is jórészt a téli hónapokban, decembertől februárig hull le, aztán egész évben jóformán semmi. Annál több jut a napsütésből! Kétszer-három- szor annyi, mint nekünk. Felhő alig van. A Nílus deltáján az öntözéssel elárasztott rizsföldek gőzölögnek. A Földközi-tenger hullámai a levegőt párássá, kínzóan fülledtté teszik. A 36-38 főhős hőségben az európai ernyedten húzódik az árnyékos helyekre és boldog, amikor elhagyhatja Alexandriát. 200 kilométerrel délebbre Ka- irőbán az európai meglepve tapasztalja, hogy ott sokkal kellemesebb. Eső még télen is alig esik, évente csak 30 milliméter. Annyi, mint nálunk egy kiadó- sabb nyári záporon. Ez a 30 milliméter is január-februárban, 3-4 alkalommal lehull. Aztán 10 hónapon át csak a Nílus vagy az artézi kütaknál láthat vizet, no meg a milliós város vízvezetékeiben. A tél valamivel hűvösebb, mint Alexandriában. A januári középhőmérséklet olyan, mint nálunk április végén vagy szeptember közepén. Hajnalban be kell burkolózni, mert néha 2 fokig is lemegy a hőmérő. Júliusban meg heteken át 42-43 fokot is mérnek, különösen, ha a szomszédos forró sivatagból elindul a viharos déli szél, a khamzin: a méreg-szél. Az arabok igy nevezik. A levegő hőmérsékletét néha 48, a Nílus vizét 26 fokra kergeti fel. A száguldó, tüzes homokorkán “egyiptomi sötétséget” borit a tájra. A sivatag homokja erős naptüzésben 70 fokra is felmelegszik. Ha a szél felkapja ezt a forró homokot, átheviti vele a levegőt. A levegő nedvességtartalma alig 2-3 százalékra csökken. Ember és állat tüdeje kiszárad, még a benszülöttek ajka is kicserepesedik a forró, mindent belepő finom homok szinte pörköli a bőrt- Ilyenkor jó az arab fehér burnusza! Könnyű kimosni. A mosott fehérnemű 15-20 perc múlva már száraz. Szerencsére a khamzin csak május-júniusban gyakori vendég. Októbertől áprilisig nemigen jelentkezik. Ezért a tüdőbetegek is ezekben a hónapokban keresik fel ezt a gyógyító napfényben tobzódó tájat. Mert ha elhagyjuk El-Kahirát s még délebbre megyünk a Nílus mentén, Aszjuttól Ausszuánig vagy a mai Egyiptom déli határán Vádi Halfáig, az eső is ismereti erinné válik. A levegő szárazsága egyre fokozódik. Szél — a pár nyári hónapot kivéve — alig fuj. Nálunk még rendkívül aszályos augusztusban sem megy a nedvesség havi középértéke 50 százalék alá. Itt “télen” sem éri el ezt, nyáron pedig 20 százalék alá süllyed. A száraz, tiszta levegő nem tűri Vneg a mikrobákat. A rothadás, korhadás száműzött e tájról. Az elhalt ember, állat kiszárad, múmiává lesz. Ez a szárazság, az ilyen éghajlat őrizte meg a régmúlt idők emlékét is. A homokkőbe vájt sírok és a papirusz, melyek Egyiptom sokezeréves történelmének emlékeit őrzik, pusztán a sivatagi éghajlat szárazsága folytán maradtak meg hirt adandóul kései utódoknak. A nilusparti buja növényzetű oázisban kellemes az élet a legforróbb nap után is. Ilyenkor 46-47 fokra kapaszkodik a hőmérő. Az éjszaka, nyári hőségben nálunk nem frissíti fel az embert. Itt a mérhetetlen sivatagból hüs szellőt visz az oázisba. Reggel felé még harmatba is borul a fák-bokrok levele. Fa, bokor, árnyék kevés van a Nilusmentén, mert minden talpalatnyi hely drága ebben a nagy oázisban. Minden feddán (itt nem holddal mérik a földet) termőterületért drága dijat fizet a fellah, akár adó, akár, akár bér formájában. Évezredeken át a fáraónak adózott a föld népe, majd a pasáknak, később a khedivének. Amilyennek ígérkezett a Nílus áradása, aszerint vetették .ki az adót. Még akkor is, amikor csak a Nílus áradására bízták á földek, öntözését, bőven termett a kövér iszap-föld. Egyiptom (Vi.) Sok amerikai politikus, hogy az újságok első oldalára kerüljön a nevük, elmennek a kiválasztott megszállptt területekre és mint szakértők imák az ottani viszonyokról és persze arról, hogy mit kell tenni azokban a szomszédos országokban. New York állam kormányzója, Mr. Dewey is igy tett. Ezzel szemben Walter Lipp- man, aki többet tud más országok viszonyairól, mint Mr. Har- riman, Dewey, Dulles és Mac- Arthur együttvéve, már nem egyezik meg velük és az újságokon keresztül vitatkoznak. Ugyanis a fentemlitett nemzetközi bankárok szakértői és tagjai, a vörösök kiirtásával akarják, sőt lehetőnek tartják az ázsiai forradalmakat leszerelni. Ezzel szemben Lippman már mélyebben látja a bajok okait. Megemlíti, ho^y Burmában, Malayban, Indo-Kinában, Indonéziában már bajok voltak, mikor még a vörösök több ezer mérföldre voltak azok határaitól. Douglas ' főbíró is megírta, hogy az erőszak elkésett. A társadalmi forradalom legfőbb hajtóerőit nem lehet az “operation killer” tömeg mészárlásokkal elintézni. Az összedőlt várat — rablórendszert —nem lehet erőgabonája áhított zsákmánya volt római császárnak, török szultánnak egyaránt. A párizsi, londoni és levantei bankházak profitéhes bankárjai támasztotta zűrzavar nyomán jöttek az angolok: 1890-ben nyakára ültek Egyiptom népének. Vízgyűjtő gátjaikkal — elsőnek a hires asszuáni gáttal — bilincsbe verték az ősi folyamot s vele a fel- lahot. Az afrikai vizerő meghódításával igyekeztek a távoli brit szigetek gyárait függetleníteni Amerika gyapotjától, hogy Manchester orsóin texasi gyár pót helyett a tőke rabszijára fűzött Egyiptom gyapotját pergesse az angol munkás keze. Azóta a fellah az angol bankár, az angol gyapotfelvásárlók, kupe- cek kiszolgáltatottja. Az öntözőmüvek most már egész évre egyenletesen osztják el, tárolják a Nílus vizét. Háromszor is aratnak. Télen a búza, árpa, bab meg a hagyma érik aratásra. Nyáron a gyapot, rizs, kukorica, cukornád. Ősszel: újra a rizs, kukorica, köles. A gyapottermés biztonságát itt nem veszélyezteti az eső gu- bópattanáskor. De a fellah hagymája, kukoricája, gabonája mégis egyre összébbszorul. Hiszen az öntözővízért s benne az iszapért a fellahnak fizetnie kell a tőke megszabta magas árat. Márpedig Aszjuttól El- Kahiráig a terület a gyapot birodalma. Itt minden a gátaktól függ. S nemcsak a gyapot nő az aszu- áni hajcsárok felügyelete alatt, de a fellah legszerényebb babja, hagymája is. De a bilincsbevert Nílus sorsával összeforrt fellah már feszegeti nyomorúságos évezredes sorsának börtönét. Ha szétveti, övé lesz nemcsak a munka, de a viz is, az iszap is. Egész Egyiptom. Kakas József (az “Élet és Tudomány” jan. 9-iki számából.) szakkal visszaállítani, akiknek fő vezető helyet adnak az amerikai kormányban, de az újságok nem bírják meglátni, beismerni, sőt minden erőszakkal vissza akarják állítani a régi, százévvel ezelőtti rendszert. így Lippman is azon sir, hogy a meggyülölt rablókat, Chiang, Rhee, Bao Dai, meg a gyarmati urakat támogatja Amerika és elveszti a nagy tömegek barátságát, támogatását és éppen úgy meggyülölik Amerikát, mint a nyakukra ültetett vagy elzavart rablóbandát, melyeket a keblére ölelt Amerika és minden erőszak alkalmazásával vissza akar állítani a hatalomra. Persze a józanabb belátásu, de háttérbe szorított szakértők szerint, Amerikának kellett volna a nép forradalmi törekvését, pártolni és irányítani az amerikai érdekek szerint. Másszóval, a kommunisták kezeiből kivenni és az úgynevezett középutasok kezébe tenni a hatalmat. De hát ezen józanabb szakértők is elfelejtik, hogy nem találtak elég középutast ezen forradalmi országokban és azon kevesekben sem bíztak Dewey, Harri- man, Dulles urak. Nekik azok is forradalmárok voltak, a nemzetközi bankok ellenségei. AZ AMERIKAI SZAKÉRTŐK?
