Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-02-09 / 1718. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1952. február 9. VÉGRE...! AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA Megjelent a Bérmunkás 1952- es Naptára. Igazán sajnálom Geréb munkástársat, ki minden évben szépen eltervezte, hogy “de az idén a Naptár még karácsony előtt az olvasó kezében lesz” és ez a terve az elmúlt tíz évben nagyon ritkán sikerült. Ez évben azután rekordot értünk el, mert teljes egy hónappal késtük el nem a karácsonyt,! hanem az uj évet is. Kötelesség- szerüen meg kell állapítani, hogy ez nem Geréb munkástárs hibájából történt. Az olvasóknak csak az a vesztesége van, hogy a januári naptár részt nem használhatták. Igen a “Naptár rész” e^ az egyetlen, amely a régi kalendárium j éllegét adja annak a könyvnek, amelyet az olvasóink kezükhöz kaptak és én a magam részéről igazán nem hiszem, hogy ragaszkodnunk kellene egy olyan elnevezéshez, amely valójában nem fedi a könyv jellegét. Azt hiszem, hogy a jövő évben — már azért is, hogy megkülönböztessük a mi kiadványunkat az átlagos naptár “irodalomtól”, amely itt Amerikában azon a színvonalon mozog, mint odahaza 50 év előtt a regélő bácsi naptára, naptárral, névnapi sorozattal, jövendőmondóval, időjárás megjelölésével, amelyek mind idejét múlta, feleslegesen foglalja el a sokkal fontosabb nevelő cikkek helyét. A forradalmi munkásmozgalom kiadványainak csak az lehet a célja, hogy az olvasóit közelebb hozza a munkásmozgalomhoz, mélyitse az osztálytudatosságot, emelje az általános műveltséget, tudást. Minden sorának a munkásosztály nagy ügyét kell szolgálnia, különösen ma, amikor az osztályharc világméretekben a legélesebben nyilvánul meg. Az idei Naptárunk nagyjában, egészében megfelelt ennek a célnak. Ad az olvasónak egykét tanulmányban általános ismertetést a munkásmozgalmat illetőleg, egy pár az osztályharcot szolgáló tárcát, egy csomó jó és szép verset. Abet Adamot, a proletár költőt kiemeli egy alapos tanulmányban az elfele- dés homályából és azután a többi olyan általános czikkek, tanulmányok, amelyek alkalmasak arra, hogy az olvasó ismeretkörét kibővítsék. Geréb munkástárs alapos munkát végzett. Az olvasó, ha csak átlapozza is a Naptárt máris tapasztalja, hogy egy értékes könyvhöz jutott és elismerését fogja kifejezni Geréb munkástársnak nagysaerü munkájáért. Régi munkásmozgalmi olvasóinknak kellemes visszaemlékezést jelent Kalmár ismertetése azokról az értelmiségiekről, akik oly jelentősen járultak hozzá a magyar munkások neveléséhez abban az időben, amikor a munkásosztállyal való kapcsolat halálos bűnnek számított, a fél-feudális, Ferencz Jós- kás Magyarországon. De mint a tanulmány Írója is jelzi, sok jó név hiányzik, amelyeknek az ismertetését későbbre Ígéri a szerző. Remérjük, hogy nem fog várni ezzel a hátralékkal a jövő évi naptárig, hanem év közben a Bérmunkás hasábjain fogja pótolni a cikk hiányosságát. E sorok írója soha sem volt hive annak az SLP-istáskodás- nak, hogy minden kérdés tárgyalását azzal fejezzük be, hogy egyetlen orvosság old meg mindent, ha az SLP-ben szervezkedünk. Tény az, hogy a Bérmunkás és a Naptár olvasóinak a többsége évtizedes hívei a mozgalmunknak és unalmas és felesleges nekik a régi szólamok ismertetése, de egyrészt az uj Olvasóink, másrészt és főleg a szemelől soha el nem téveszthető elvi álláspontunk szempontjából, jobban, sokkal jobban ki kellett volna domborítani a Naptárnak az Ipari Unioniz- mus jelleget. Ez nem akar nagyképüsködő kritika lenni és biztos vagyok, hogy Geréb sem veszi annak, de tudom, hogy a mozgalmunk, a lapunk leghűségesebb tagjai, illetve olvasói, nehézményezni fogják ezt, dacára annak, hogy a legnagyobb mértékben elismerik Geréb kitűnő munkáját. De ha e sorok irója és akik vele egyetértenek őszinték akarnak lenni, akkor saját magukat kell okolniok, hogy nem siettek GeA munkásosztály és a munkáltató osztály között s^mmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek keU folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak,, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú áUapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes nápibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER- KEL’” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer kezeté* építjük a régi társadalom keretein beiül. réb munkástárs segítségére az IWW jellegű írásokkal. Jobb későn, mint soha, mondják a Naptár olvasói, mikor elkésve kézhez kapják a naptárt és megvagyok győződve róla, hogy amikor elolvasták, akkor hozzáteszik, hogy ez igazán megérte a várakozást. Kovách Ernő Luba-Katanga térítője BELGA KONGÓ BENSZÜLÖTTEINEK NEM ÍZLETT A BANYA LEVEGŐJE. — MEGTÉRÍTETTÉK ŐKET, HOGY OLCSÓN DOLGOZZANAK. — BÁNYÁSSZÁK AZ URÁNIUM ÉRCET. LOS ANGELES — A presbyteriánusok “Gospel Chapel” (La Brea Ave.) egyháza a mult vasárnap nagy ünnepséget rendezett a városon átutazó Sir John Clarke skót misszionárus tiszteletére. Mint az ünnepségről leadott jelentés mutatja, Sir Clarke egyike azon kevés embereknek, akik “elérték életük célját”. És ez a cél nem a mindennapi hírnév vagy gazdagság volt, — noha mellékesen azokat is elérte, — hanem® ' az, hogy a bibliát lefordítsa a luba-katanga nyelvre. Sir Clarke nagyon hosszú ideig dolgozott ezen a fordításon. Hogy mennyit, már nem is tudja, de jórészét annak az 53 évnek, amit mint misszionárus töltött el Középafrika fen- sikján, a mai Belga Kongóban, amelynek középtáján fekszik Luba-Katanga. Idekerült John Clarke mint egészen fiatal mérnök még 1899-ben. “Akkor még csak olyan vasárnapi presbiteri- ánus voltam”, — mondotta, — “de hamarosan megismerkedtem a Plymouth Brethen misz- szionáriusokkal és magam is vállalkoztam téritő munkára”. A térítésből persze csak a misszionáriusok éltek, Clarke rézbányák megnyitásával foglalkozott, mert Luba-Katanga vidéke igen gazdag réz és egyéb fémekben is. Azonban a pogány luba-katangai négerek nem akartak a bányákba menni, hiába adtak nekik 3-5 dollár havi fizetést, jobban kedvelték a pogány életet és az azzal járó kószálást az erdőkben. Clarke és társai azzal is megpróbálkoztak, hogy egyes erősebb négereknek 15-20 dollárt fizettek havonta, kinevezték őket “felügyelőknek” hogy a többieket munkába tereljék. A luba-katangai benszü- lötteknek azonban még igy sem ízlett a földalatti munka, valahogyan nem fért össze a vallásukkal. EGYSZERŰ VALLÁS Sir Clarke szerint a luba-katanga népek vallása igen egyszerű — illetőleg csak egyszerű volt addig, amig Clarke és társai meg nem térítették őket. A luba-katanga vallás szerint a világ teremtője és ura valami “ködszerü lény”, akit a “Teremtő atya” néven említenek és csak abban különbözik a keresztény istentől, hogy a teremtő munkát állandóan folytatja, — az évszakoknak megfelelőleg újra meg újra teremt. Egyes törzseknél ez a főisten a “Hegyek kovácsa” nevet viseli. Mert a főistenen kívül hittek számos alsóbbrendű istenben és szellemekben is. Ezeknek egyik részét jó, — a másik csoportot pedig rossz szellemnek tartattak. Clarke, amikor már elsajátította a nyelvüket, “megértette velük”, hogy a jó szellemek Jézus szellemét, a rosszak pedig a Sátánét képiveslik. Ez volt a térítés legnehezebb része, mert amikor már ezt elhitték, a többi könnyen ment. Clarke természetesen szerette volna kezükbe adni a bibliát is. Igen ám, de a luba-katanga négerek nemcsak hogy az irás-olvasást nem ismerték, de még ábécéjük sem volt. Clarkénak tehát előbb meg kellett alkotni a luba-katanga ábécét és csak azután fordíthatta le a bibliát. De végre elvégezte és ez nagy szerencse, mert a keresztény hitre áttért luba-katanga négerek már odaadóan dolgoznak a bányákban, mert ezen a vidéken vannak a világ leggazdagább uránium mezői. Innen szállítják az urániumot az Egyesült Államokba, ahol atombombákat készítőnek belőlük. És ez nem véletlen, —. ez az istennek a rendeltetése! Mert mire kell az atombomba? Megvédeni. a Jézus tanait az istentelen kommunizmus ellen. Az atombombával ki lehet ölni az istentelen kommunistákat. íme igy dolgozik az isteni útmutatás. A vallásos Clarke mérnököt Afrikába vitte a vadak közé, akiket megtérített, hogy most a kereszténység védelmezőivé váljanak! Ezért olyan nagy ember ez a Sir John Clarke, azért kapta a kitüntetést és azért ünnepük olyan tisztelettel a “Gospel Chapel” egyház tagjai is. ISTEN ÁLDÁSA KOREA FRONT — UP híradás szerint a koreai hadsereg főparancsnoka, James A. Van Fleet generális kijelentette, hogy a koreai háború igazi isten áldása s ha nem lenne ilyen háború, akkor kezdeni kellene. Van Fleet azt állítja, hogy “Korea kinyitotta a szabad nemzetek szemét” s most már szervezkednek a kommunista ag- gressziv visszaverésére s ha kell akkor a kommunisták kipusztítására.
