Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-01-26 / 1716. szám
t oldal BÉRMUNKÁS 1952. január 26. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: ” SubscriptionTRatesTEgy évre .........................$3.00 One Year ..........................$3 00 Félévre ...................... 1.50 Six Months ................. 1.50 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy ................. 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre .............. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki - közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben aiorr .k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 A Szovjet uj ajánlata Jönnek a farkasok Mindenki ismeri azt az ősrégi mesét, amelyben a pásztorgyerek a mezőről hazatérve a falu szélén kiabálni kezdett, hogy jönnek a farkasok, mire a falu népe botokkal felfegyverkezve rohant a vadállatok elűzésére és a fiú nagyot nevet rajtuk, hogy igy bolonddá tette őket. Ezt a tréfát többször megismétli, mire a nép már figyelembe se veszi a kiabálást. De egyszer aztán csakugyan jönnek a farkasok, a fiú most is kiabál, de a nép nem hallgat rá és az oktondi pásztort széttépik a vadak. Nem is hinnénk el, hogy ezt a történetet most valóságosan megismétlik itt az Egyesült Államokban, — persze a modern viszonyoknak megfelelően nagyobb méretekben, — ha Hubert H. Humphrey (D. Minni.) szenátor nem mondaná. De igy el kell hinnünk ennek a szenátornak, akinek az az ambíciója, hogy a demokrata tiketen alelnökjelölt legyen s ezt a nagy tisztséget a kommunisták ellen irányuló üldöztetések fokozásával igyekszik kiérdemelni. ' , Huwihprey elnöke a szenátus munkaügyi bizottságának, mely azt vizsgálta, hogy a szakszervezetekben milyen befolyásuk van a kommunistáknak és hogyan lehetne azt megtörni. Humphrey a “U. S. News and World Report” folyóiratban közzétett cikkeben bevallja, hogy ambíciója a CIO-ból kizárt szakszervezetek összetörése, amivel a kommunisták befolyását teljesen meg tudná szüntetni az amerikai munkásmozgalomban. Ennek elérésére, — mint a jelzett cikkben mondja, — olyan törvényjavaslat elkészítésén dolgozik, amely megvonná a kommunista befolyás alatt álló nn ionoktól, hogy a National Labor Relation Act értelmében a munkások “bargaining agent”-je legyen, vagyis a munkásokat nem képviselhetik a kollektiv szerződések megkötésénél. A hatóságok és a munkáltató szempontjából nézve az ilyen szakszervezetek mintha csak nem is léteznének. Vagy mint maga Humphrey Írja: Ez nem jelenti azt, hogy nem szabad nekik igy szervezkedni, de az ily szervezetek nem részesülnének az NLRA nyújtotta előnyökben. Igaz ugyan, hogy az amerikai munkásmozgalomban a kommunisták száma hihetetlenül kicsiny, de nagy zajt csinálnak és egyes iparokban, mint például a villamos készülékek gyártása, a kommunikáóió és transportáció nagy eltökéltséggel befolyást szereztek. De van ám egy nagy baj, — moitdja Humphrey. És ez az, hogy ki határozza meg, hogy melyik union áll kommunista befolyás alatt? Mert a tények azt bizonyítják, hogy valahányszor valamely szakszervezet éles gazdasági harcot folytat, mindjárt rájuk nyomják a kommunista bélyeget, illetőleg ázt, hogy kommunista befolyás alatt állnak. Ezt a kommunista megbélyegzést annyiszor és olyan állhatatosan csinálják, hogy már senki sem veszi komolyan, — mondja a szenátor. Humphrey nem tudta megérteni, hogy miért tartoznak ilyen “kommunista” unionokba amerikai születésű lojális munkások. Amikor a CIO-ból kizárt United Electrical Workers Union több tagjának feladta ezt a kérdést, azok nevetve válaszoltak: “Hát még azt sem tudja a szenátor, hogy minden gerinces unionra ráfogják, hogy kommunista befolyás alatt áll?” Amire a szenátor hozzáfűzi: “És annyiszor emelték ezt a kommunista vádat, hogy már senki sem veszi komolyan.” Szóval annyiszor kiabálták a jön a farkast, hogy most már nem hallgatnak rájuk. De azért ennek a történetnek még sem ez a tanulsága, hanem inkább az, hogy a közvéleményt irányitó tényezők jiagyon őrködnek azon, hogy a profitot veszélyeztető harcias unionokat azonnal megbélyegezzék, a Humphrey féle politikusok pedig sietnek törvényeket hozni a letörésükre. A munkáltatókkal kooperáló, meghunyászkodó unionokkal aztán szépen elbánnak. A végső tanulság tehát? — Hogy a szervezet munkás ne törődjön azzal, hogy milyen bélyeget próbálnak rásütni az ellenségei. Harcoljon kitartóan a munkásjogokért. Noha a katonai szakértők véleménye szerint az atombomba nak nincs olyan döntő szerepe a háború kimenetelére, mint azt ai amatőr hadvezérek hirdetik, akik kényelmes fotelokban ülve borozás közben intézik el a nagy ütközeteket, mindazonáltal mégis rettenetes pusztító fegyver, amit a két japán város elpusztítása megcáfolhatatlanul igazol. Éppen azért az atombombától és általában az újabb háborútól rettegő világ népe nagy megkönnyebbüléssel fogadta Andrey Y. Vishinsky orosz külügyminiszternek az atombomba eltiltására vonatkozó újabb javaslatát. Vishinsky ezt az ajánlatot Párisban az Egyesült Nemzetek politikai bizottságának az ülésén tette. Ezen ajánlat célja ugy- látszik az, hogy egyeztesse a régebbi orosz és amerikai ajánlatokat. Mert az atombomba eltiltásának kérdése felett már évek óta tárgyalnak az Egyesült Nemzetek bizottságainak gyűlésein. Az amerikai, úgynevezett “Baruch terv” szerint előbb meg kell állapodni az ellenőrzésben és felülvizsgálatban és csak aztán hozzák majd meg a korlátozó vagy teljesen eltiltó egyezséget. Ezzel szemben az oroszok ragaszkodtak ahhoz, hogy előbb a tilalomban kell megállapodni és csak azután állapodjanak meg az ellenőrzés módszereiben. * Vishinsky ajánata szerint most párhuzamosan, illetőleg egyszerre történne a tilalom kimondása és az ellenőrzés elfogadása is. Vishinsky bejelentette, hogy a Szovjet Union beleegyezik abba, hogy a nemzetközi ellenőrző bizottság bármely országban, — beleértve Oroszországot is — felülvizsgálatot tarthat bármikor, feltéve, hogy ez a bizottság NEM AVATKOZIK BE AZON ORSZÁG BELÜ GYEIBE. Vishinsky ajánlata rettenetes nagy ijedelmet okozott a háborús uszítok táborában. Az amerikai lapok felbőszült vérebek módjára ugrottak a békeajánlatnak és igyekeztek azt darabokra szaggatni. Ernest Gross amerikai fődelegátus utasítására azt Írták, hogy az orosz ajánlatot nem kell komolyan venni, annak nincs semmi értelme. És amikor igy nem lehetett kibeszélni, akkor ráfogták, hogy az csak valamilyen csapda, amit az oroszok a “szabad nemzetek” törbecsalására állítottak fel. Vishinsky ajánlata olyan váratlanul érkezett, hogy Gross nem is tudta, hogy mit válaszoljon. Ijedtében csak azt mondotta, hogy majd tanulmányozni fogják az orosz ajánlatot és nem nevetik ki, mint Vishinsky tette a nyugatiaknak a fokozatos lefegyverzésre tett ajánlatát. És 24 órai “gondos” tanulmányozás után rá is jöttem mindazon jelzőkre, amelyekkel az orosz ajánlatot lekicsinyíthette, bizonyítva, hogy ha nem is nevették Iá, de arról is tanúságot tettek, hogy nem akarnak békét. Inkább nevetnének egy kicsit és több jóakarattal foglalkoznának a békével! Mert az emberiség egyformán vészit, akár elnevetik, akár pedig elszidalmazzák a békét. Amerika Hangja SZINDIKÁLT ROVÁTÍRÓ HOLMES ALEXANDER KRITIKÁJA AMERIKA HANGJÁRÓL. — ALEXANDER MÉG CSAK NEM IS LIBERÁLIS, HANEM TÚLZÓ HAZAFIAS ROVATIRÓ Amikor a State Department meghívására elmentem az Amerika Hangja programjának meghallgatására, hogy utána megbeszéljek egyet-más't Barret külügyminiszteri asszisztenssel, akinek ügykörébe tartozik ez az intézmény, egy ideig azt hittem, hogy kitűnő humoristánk, Mark Twain “Tamás Urfi Kalandjai’’ cimü munkáját olvassák fel előttem. Ebben az ifjúsági munkában olvassuk a 10-12 éves két me-® zitlábas suhanc veszekedeset: — Most hazudsz! — Nem én, te hazudsz! — Nem igaz! — De igaz! — Elmenj innen mert . . —Azért se megyek. — Akkor én se megyek! És igy megy ez jó pár oldalon át. De éppen ilyenformán hangzik és éppen ilyen magasszinvo- nalu az az érvelés is, amit a State Department az Amerika Hangján át a Szovjet Union felé irányit és amivel az orosz népet akarják megnyerni. A program két száma valóban nagy benyomást tett rám, — csak éppen nem olyanirányut, mint rendezői számították, hanem az ellenkezőjét. Az egyik annak a cseh vonatvezetőnek a történetét mondotta el, aki a vonatjával áthajtott a határon. Azaz nem elmondotta, hanem elénekelte. Az ének zenéje és versének a szövege éppen olyan “magas” szárnya- lásu, mint a rádió úgynevezett “commercial” énekei, amelyekben szappant, cigarettát vagy valami más árut hirdetnek. A másik “erőkifejtés” egy párbeszéd volt, amelyben elmondják, hogy egy magyar óriás olyan kakuk órát talált fel, amely Stalin hangját utánozva mondja be az órákat. Mind a két erőkifejtés olyan fájdalmasan buta volt, hogy örültem a sötétségnek, amely eltakarta a pirulásomat. Hát ez a hivatalos exportja annak az országnak, amely kitermelte a Függetlenségi Nyilatkozatot meg Lincoln Gettysburg-i beszédét?! SILÁNY ÉRTÉK Talán hálátlanság ilyesmit mondani, amikor a State Department vendége voltam, — vagy talán az adófizetők számlájára voltam ott? Nem kétkedem az érdekelt tisztviselők őszinteségében, csak azt nem hiszem, hogy ilyen programmal az embereket el lehet ijeszteni a kommunizmustól és rá lehet őket venni, hogy a demokráciát fogadják el. De a State Department mégis azt állítja, hogy Oroszországban sokan hallgatják ezt a programot s annak hatása alatt kiszöknek onnan. Azért a rettenetes összegért, amit erre a propagandára költünk ez az eredmény valóban jelentéktelen. Mert milyen embereket lehet megnyerni az ilyen
