Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-01-05 / 1713. szám

1952. január 5. BÉR MUN KÁS 3 oldal INNEN—ONNAN Az uj év kezdetével valaho­gyan hangosabb a béke vágy, mint az elmúlt évben volt. Per­sze ennek csak örvendeni tud minden józan gondolkodású élő­lény, már akinek feje van és gondolkodik is vele és szive van mellyel, embertársai iránt em­beri érzelmei vannak. A múlt évben is ugyan ezen időben szintén volt béke hang de ez a béke hang McArthur hangja volt, mellyel pökhendi biztonság­gal, a legyőzöttek fölötti békét hangoztatta. Ő volt az, aki a múlt évi karácsonyra Ígérte, hogy fiaink itthon lesznek és azóta már elmúlt a második ka­rácsony is és a fiaink még min­dig ott véreznek a koreai fron­ton. Már már kezdjük elfelejte­ni, hogy MacArthur visszajött. Az ő részére meg van a béke. De azoknak a szülőknek akik­nek gyermekeik ott maradtak a koreai vágóhidon, azoknak töb­bé soha sem lesz béke. Furcsa egy háború ez a koreai hábo­rú. Először azért, mert senkj- sem tudja, hogy tulajdonkép­pen miért is folyik ott a vér, különösen az 5-6 ezer mértföl­dekről odasereglett idegen nem­zet fiainak a vére. Másodszor pedig azért, hogy ha már a töb­bi idegen nemzetek erőt éreznek magukban a saját elgondolásuk szerinti békét kiharcolni egész Ázsiában és általában az egész világon, hány száz évi háborús­kodásra lesz szükség olyan ha­ladással mint amit az aránylag kis Koreában tudnak fölmutat­ni? Az az idő elmúlt, amikor a katonai kalandorok vérszag­gadja-e a jelölést vagy sem. Habár minden jel arra mutat, hogy őkelme nagyon szívesen ülne még másik négy esztendőt a Fehérház kényelmes lakosz­tályaiban, Truman elnök eshe­tőségei nagyon, de nagyon ború­iéban van, mert ellenfelei a re­publikánusok, kihasználnak min­den alkalmat arra, hogy kibuk­tassák. A legnagyobb élvezettel leplezik le és tárják az ameri­kai publikum elé a Truman ad­minisztráció nagyon sok alkal­mazottainak hivatalaikban való visszaélését. Igen nagy elkese­redést okoz a demokrata párt­ban, hogy egymásután leplezik le a párt legfőbb hivatalnokait, alig néhány hete, hogy a párt központi elnökét csípték rajta valamelyes panamázáson, most meg az IGAZSÁGÜGY minisz­tert, akinek hivatása volna a törvény szigorú betartása, saját fészkében fedeztek fel panamá- zásokat. Igaz, hdgy ‘ a republi­kánusok között is egymásután fedezik fel a kisebb-nagyobb panamistákat, csak azokat nem olyan sűrűn, mint a demokratá­kat, mert azok ma távolabb ál­lanak a nép pénzeszsákjától. De mit fog veszíteni Truman ha nem választják meg? Az ő régebbi kijelentése szerint visz- sza kívánkozik a szenátusba, újra szenátor kíván lenni. Az újságírók legújabb híradása szerint visszavonul birtokára, amely a “véletlenség” folytán értékben hatalmasan megnöve­tól megkábult fejjel intézhetik a világ sorsát. Nyugodt, meg­gondolt, emberi testvériséget átérző agyvelő kell ahoz. Ilyes­mi aztán nem található a nagy hadvezérek soraiban. Ezért legjobb volna a mostani erősebb béke hangot még erő­sebbé fölkorbácsolni és ehez ta­lán a legjobb lenne, a katonai vezetőket letiltani attól, hogy békéről beszéljenek. Részemről elképzelhetetlen valami az, hogy az aki egész életén keresztül a gyilkolást tanulmányozta, ko­molyan beszélhetne arról, hogy békét akar. Ezért tartanak im­már 7-8 hónapja a koreai “bé­ketárgyalások”, mert mindkét oldalon katonai fővezérek a ta­nácsadók. Mennyivel könnyeb­ben tudnának megegyezésre jut­ni a generálisok helyett, mond­juk például ha a tárgyaló asz­talhoz azokat az anyákat ültet­nék le, akiknek gyermekeik mint közlegények vannak ott a háborús fronton. Milyen gyors ütemben megtörténne a béke. De igy, a katonai vezetők béke­tárgyalása úgy néz ki, mint a muníció gyárosok tanácskozása arról, hogy ne legyen többé há­borús rendelés. Egyébként is már ép ideje volna abban a korszakba lépni, amelyből büszkén tekinthetnénk vissza a múltba, megállapítván, hogy feljebb emelkedtünk a múlt emberének az értelmi szín­vonalán és rájöttünk arra, hogy békével mindig több érhető el az összemberiség részére, mint háborúval. Egy ilyen korszak­kedett. Ugyanis a közeli szom­szédságában a hadsereg a közép­nyugat leghatalmasabb repülő­terét parcelláztatta ki. Ennél­fogva n Truman birtok, amelyet a nagyapja 1860-ban 16 ezer dollárért vásárolt (540 aker), ma, mivel közelében repülőtér épül, csekély 500 ezer dollárra becsülik. Itt szándékozik Tru­man bátyánk letelepedni és köz­adományokból egy hatalmas könyvtárat létesíteni, amelyre ezideig már több mint 200 ezer dollár jött össze és egy millió dollár gyűjtése van tervbevéve. A hadsereg erre a repülőtérre 19 millió ‘dollárt irányoztatott elő és a számítás szerint hate­zer alkalmazottra van szükség azt üzemben tartani. Erre évi 13-14 millió dollárt számítanak, mint az alkalmazottak fizetését. Mielőtt a kongresszus meg\ szavazta a repülőtér megvásár­lását, felállítását, azon a kör­nyéken 250 dollárjával árulták az elsőrendű földeket akeron- ként, ma 3.300 dollárért veszte­getik akerját. Mégis csak sze­rencsések lettek Grandview és Independence, Missuri, hogy a Pendergast társaság Trumant választatta meg elnöknek. Ma a demokraták élik a vilá­gukat, holnap a republikánusok bolonditják Amerika népének millióit és ez mindaddig igy lesz, amig a munkásosztály saját ma­ga nem veszi kezébe saját sor­sának intézését. Köhler. ban nem volna szükség katonai haderőre, mert nem kellene fél­teni a békét. A múlt történelme azt bizonyítja, hogy a katonai hadsereg minél erélyesebben és minél nagyobb számban vigyá­zott a békére, annál előbb lett háború. Utóvégre mégis csak el kell jönni annak az időnek, ami­kor a béke olyan közönyös lesz, akár csak a levegő, mely min­den ember részére éltető belé­legzést biztosit anélkül, hogy ar­ra katonai parancs vagy fölü­gyelet volna szükséges. __ s Az uj óv kezdetével egy régi békegalamb bontotta ki ismét szárnyait Wallace volt alelnök, Progresszív Párt elnökjelölt és más dicső múltra visszatekintő egyén személyében ki az utóbbi pár évben annyira lepipálta sa­ját múltját, hogy kérdés az, hogy lehet-e a jövőben komo­lyan venni. A multbani tényke­dése és programja szerint, első­sorban a nagytöbbségü egysze­rű népet akarta védeni, aztán meghökkenve a kongresszusi vizsgálatok bizottságától, inába szállt a bátorsága és rögtön és kizárólag a kapitalizmus védel­me mellé állt. A mostani uj programja szerint aztán egya­ránt védelmezi a kapitalizmust és a népet. Ez az a fából vaska­rika, amit rendszerint lecsúszott politikusok szoktak kieszelni, hogy újból a nép elé állhassa­nak. Wallace ur uj programja sze­rint a Far Easten úgy tud az amerikai kapitalista demokrá­cia erőhöz jutni, ha többet ad a népnek, mint a kommunista program. Innét támogatjuk az ottani népeket ipari felszerelés­sel, elosszuk részükre az ottani földeket anélkül, hogy mint uj földesurak tovább kizsákmá­nyolnánk őket. Ennek keresz­tülvitelére határozott ajánlata van, még pedig az, hogy egyelő­re a katonai fölszerelésre elő­irányzott milliárdoknak egy szá­zalékát, később ennek 5 száza­lékát vonjuk le és fordítsuk er­re a célra. Szóval földet s ajándékot kell adjunk Ázsia népének és már is megnyertük a kapitalista de­mokrácia oldalára. De miért csak egy százalékot adjunk ki ajándékul, ha mindenáron ba­rátot akarunk szerezni, miért ne adjuk oda, mondjuk a koreai néppek egy egész évi katonai budgetunkat, mondjuk kereken 60 billiót. Ezzel legalább is min­den 16 éven fölüli koreainak, nem csak földet, de egy egész uj fürdőszobás házat és még hozzá egy vadonat uj autót is ajándékozhatunk. S ha már ez­ért sem állna az amerikai de­mokrácia oldalára, akkor aztán csakugyan dobálhatnánk rájuk az atombombát. A fürdőszobás uj házról jut eszembe, hogy még mindig van­nak második háborús veterá­nok, akik gyermekeikkel és szü­leikkel összezsufoltan laknak ebben a nagy demokráciában és az uj kocsikról jut eszembe, hogy nagyon sokan 10-15 éves kocsit hajtanak vagy van uj autójuk, bizony nagy beleizzad­va nyögik a részleteket. Nem vagyok féltékeny a koreai népre adjunk nekik, amennyit csak tudunk. Például itt van az acél­tröszt 90 milliós többlet profit­ja ebben az évben, hát ennek legalább felét oda lehetne adni és az egész zsíros háborús pro­fit nagy részét. Sőt ahoz sem fér kétség, hogy Wallace ur is adhatna bő­ven a saját millióiból, de az biz­tos, hogy az amerikai nép nagy többsége nem adhat egy árva centet sem. Az amerikai nép nagy többsége már nem bírja tovább ezt a nagy megadózást, életszínvonala a dollár vásárló értékének csökkenésével állan­dóan sülyed s ha már jönnek az uj próféták a kapitalista de­mokrácia védelmére, hát jó lesz ha előbb a saját ajtajuk előtt sepergetnek. Különben is Wal­lace ur személyével kapcsolat­ban még azt sem mondhatjuk, hogy az “uj seprő jól seper” ha­nem inkább annyit, hogy az ilyen vén seprő már a seperge- tésre sem jó. A VÉDELEMÉRT Újabban a következőktől ér­keztek a védelemhez: Frank Pe- károvich, Encino, Cal. 5.00; Jo­seph Németh, Chicago, 111. 1.00; George Deme, Akron, O. 5.00; Frank Ábrahám, Akron, O. 5.00; Magyar Kultur Klub, Fair- field, Conn. 10.00; J. Cipp, Cle­veland, O. 1.00. Akik esetleg nem látták a védelemre küldött összegüket nyugtázva, azok szíveskedjenek az alábbi címre egy postakár­tyát küldeni. Joseph Kollár 6616 Wakefield Ave. Cleveland 2, Ohio A VILÁG LEGMAGASABB ÉPÜLETE NEW YORK —A New York World-Telegram értesülése sze­rint a világ, legmagasabb épüle­tét, a new yorki Empire State Buildinget 51 millió dollárért el­adták egy detroiti realestate társulatnak. Ezt az épületet ed­dig a pár évvel ezelőtt elhalt John J. Raskob, demokrata poli­tikus és kontraktor családja bírta és sokáig A1 Smith, volt new yorki kormányzó és demok­rata elnökjelölt igazgatta, ami ennek a hatalmas épületnek po­litikai színezetet adott. WASSIE ANTAL Alig két esztendeje, hogy clevelandi szervezetünk régi tagja, a Bérmunkás lelkes tá­mogatója Wassie Antal mun­kástárs a Warner & Swaise gép­gyár alkalmazottja nyugdíjba került, de mint annyi sokan, nem sokáig élvezhette hosszú munkásságának még szűkös se­gélyét sem. Nyugdíjba kerülé­se után pár hónapra bénulást kapott végtagjaiban, amit csa­ládja legodaadóbb gondozása mellett sem sikerült leküzdenie. Wassie Antal munkástárs 1906-ban került Amerikába a Zemplén megyei Leleszről, aho­vá fivérének küldette a Bér­munkást. Alig 66 éves mült. Te­metése december 29-én, a Ja- kab-féle intézetből ment végbe felesége, két leánya, rokonai és nagyszámú ismerősei részvé­telével. A Bérmunkás lapbizottsága ezúton is részvétét fejezi ki a bánatos családnak.

Next

/
Thumbnails
Contents