Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-06-14 / 1733. szám

1952. junius 14. BÉRMUNKÁS 3 oldal Munkásbarát politikusok ment 26 centes bérjavitás he­lyett. A harmincezer sztrájkoló tá- virdászokat, akik már hetedik hete sztrájkolnak, szintén a köz­ponti vezetőség, a tagság tilta­kozása ellenére leszerelték azt, ugyan olyan feltételek mellett mint amelyet a kormány és a társaságok a sztrájk előtt Ígér­tek. A távirdászok sztrájkja is egy szégyenletes sztrájk volt, éppen úgy, mint az olajtelepek munkásainak sztrájkja. A távir­dászok akik 40 órás munkahe­tet dolgoztak, kaptak 10 cent órabér javítást. Akik 45 és fél­órát dolgoztak, azoknak leszál­lították munkaidejüket heti 40 órára és ugyancsak tiz cent óra­bér javítást kapnak. Azon mun­kások, akik heti 35 órát dolgoz­nak, havi 22 dollár javítást pap­nak. Ezzel egyidőben a társa­ság bejelentette, hogy folyamod­ványt adott be a kormányhoz, hogy áruit tiz százalékkal kí­vánja emelni. Tehát itt is, mint minden más sztrájknál, nem a munkások, hanem a munkaadók győzedelmeskedtek. Az acéliparban, mielőtt ke­nyértörésre került volna a sor, Truman elnök világgá kürtölte, hogy nincsen az acélbáróknak szükségük, hogy az acél árát emeljék, ha munkásaiknak meg­adják követeléseiket, még min­dig busás haszonra tesznek szert, és ma a kormány 5 és fél dollár tonnánkénti áremelést igér az acélbáróknak, ha teljesí­tik munkásaik követeléseit. Az acélbárók kitartanak követelése­ik mellett és annyit engednek a 12 dolláros áremelésből, ameny- nyit az acélipari munkások szer­vezete enged követeléseikből és végül is az acélipari mágnások győzedelmeskednek. Az elmúlt néhány esztendőben megdupláz­ták, sőt még annál is magasabb haszonra tettek szert és az elkö­vetkező esztendőkben is ugyan azt fogják tenni. A bérrabszol­gák nem csak az acéliparban, hanem minden alkalmazásban egyik napról a másikra tengetik nyomorult életüket és a nemzet vagyona mindig kevesebb és ke­vesebb kezekbe összpontosul. A néhány száz millió dollárral el­indított acélipari telepek ma bil­lió és billió dollárokat érnek, billió és billió dollár felett ren­delkeznek. A javakat termelő bérrabszolgák napról-napra ke­vesebbet kapnak az élet gyönyö­reiből. Határtalan kizsákmányolás, rablás folyik az egész világon, mert a munkásosztály nem a saját fejével gondolkodik, nem a közvetlen cselekvéssel intézi ügyének siralmas dolgait, hanem szakszervezeti vezérekre, szédel­gő politikusokra bízza azt. ^\.kár akarjuk, akár nem, az iparok rohamos fejlődése rá­fogja kényszeríteni a világ ki­tagadott bérrabszolgáit a forra­dalmi ipari szervezkedés útjára. Az iparok tökéletesítése kény­szeríteni fogja kiépíteni az uj társadalom kereteit a régi tár­sadalom keretein belül. Köhler (Vi.) A választások előtt min­den politikus, sőt generális is, munkásbarátnak tünteti fel ön­magát. így esett az meg, hogy MacArthur, amikor itt járt Det- roitban, szintén a munkásokat védte az elnyomó Truman ad­minisztráció ellen. Ki hitte volna, hogy MacAr­thur, a nagy-nagy generális is szivén viseli a munkások sor­sát. A következőket mondta: “Semmi más nem rombolná le a munkásság eredményeit, melyeket az utóbbi száz évben szereztek, mint az iparok ki­zsákmányolása a munkások ál­tal. Mert az iparok kizsákmá­nyolása megsemmisítené azt az alapot, melyre ezen eredmények épültek.” Ez a kínos, erőszakos nyögés, mely annyira természetellenes, hogy szinte zavarosnak látszik, leginkább a béremelésekre, jobb viszonyok és biztonság kivívásá­ra szólt. Ugyanis MacArthur és Taft szerint, ezek a kegyetlen munkásszervezetek kizsákmá­nyolják az iparokat, mely ellen ők törvényekkel (Taft-Hartley law) és a hadsereg felhasználá­sával védekeznek. Ezt ők mind a munkások vé­delmére teszik. MacArthur és pajtása Taft meg a többiek, na­ujságirót nem szívesen látnak az ilyen tüntetéseknél, felkérte az amerikai származású Hugo André párisi újságírót, hogy menjen el a St. Lazarre térre és jelentse, hogy mit tapasztalt ott. André ezt a jelentést adta az amerikai újságírónak. A MEGVADULT RENDŐRÖK “A kommunisták az esti nagy forgalom ideje előtt mentek ki az állomás elé, de nem sokan, alig alkottak egy maroknyi cso­portot. Félhat felé megérkeztek az acélsisakos rendőrök; a mel­lék utcákban rendőrkocsik he­lyezkedtek el s a levegőben két rendőr kontról-gép röpködött köröskörül. “Amint az esti nagy forgalom, a ‘rush’ megkezdődött, a 40 fő­nyi kommunista csoport az em­lékmű körül röplapokat kezdett kiosztani s közben énekelni kezd­ték: “Ridgway, menj haza! Ridgway, menj haza'!’ A rendő­rök hamarosan körülvették őket s megkezdték az ütlegelést. Pár lépésnyire tőlem egy fran­cia fotó-riporter a botjaikkal vadul hadonászó rendőrök felé irányította a gépét, a rendőrök rögtön rárohantak, pár ütéssel szétzúzták a gépet és a riporter is kapott annyit, hogy vérző fej­jel zuhant a földre. “Az egyik rendőr észrevette, hogy jegyzeteket csinálok, fele­melt bottal rohant felém, mire gyorsan a kommunisták felé szaladtam, mert csak ez az egy gyón helyesnek látták, hogy há­rom évig a vasutakat az állam kezelje, nehogy béremelést kell­jen adni a vasúti munkásoknak. De azért intik a munkásokat, hogy ne engedjék, hogy az állam beleavatkozzon az iparok igaz­gatásába, amikor az iparfejedel­meknek nem tesznek azzal szí­vességet. Már mint az acélipar­ban is történt. A NEMZETKÖZI BANKÁR HARRIMAN Szintén nagy munkásbarát lett egyszerre. Minden lap azt ír­ja, hogy még a CIO, no meg az AFL-nek nagy része ezen a cí­men fogja támogatni a választá­sok alatt. Már ezt azért is köte­lességüknek tartják, mert de­mokrata, éppen úgy mint Tru­man, sőt még Trumannak is ő adta az észt, eszméket, elgondo­lásokat, ugyanis titokban azt sugdosták, hogy eddig is ő volt az igazi elnök, a kuliszák mö­gött. Hát ha ez nem elég nagy cir­kusz, komédia az amerikai mun­kásságnak, akkor még a kenye­ret sem érdemli meg és jobb ha meghallgatják MacArthur ta­nácsát és nem zsákmányolják ki az iparokat. ut volt nyitva előttem. A kom­munisták az ütlegelő rendőrök felé kiabáltak: ‘Mi békét aka­runk, nem akarunk verekedést, mint ti! Mi csak felvilágosítani akarjuk a népet . . . “Tovább szaladtam .Egy nő rémesen sikoltott, négy rendőr cibálta a rendőrkocsi felé s köz­ben ütlegelték. Amikor egy pil­lanatra lélegzethez jutott, daco­san kiáltotta: ‘Le a baktériumos gyilkosokkal! ’ SZÉGYENLETES TÁMADÁS “Pár pillanat múlva a tér má­sik oldalán kiabáltak a tüntetők, mire a rendőrök egy része abba az irányba rohant. Nyilvánvaló­an a kommunisták azt a takti­kát alkalmazták, hogy körülfo­gott társaik megmentésére más helyeken kezdtek kiabálni, hogy igy odacsalják a rendőröket. Ez jobban felbőszítette a rendő­röket, akik most már nem is nézték, hogy kiket ütnek, vadul hadonásztak és ütöttek minden­kit, aki utjukba került. A téren a tömeg egyre nagyobb és na­gyobb lett, amint az esti for­galom emelkedett. “Őszült hajú nő állt mellet­tem. ‘Hát nem borzasztó ez?’ — szólt hozzám és a rendőrökre mutatott, de vesztére, mert egy rendőr meglátta, felénk rohant, végigvágott az idős nőn és én, — bár szégyenlem, de bevallom, elfutottam.’’ íme igy szólnak a francia za­vargások részletes leírásai. NEW YORK ÉS KÖRNYÉKI MUNKÁSTÁRSAK FIGYEL­MÉBE! Ahogyan a zord tél után jön a tavasz és a nyár és ahogyan minden évszaknak megvannak a természetes jelenségei, a nyári időszaknak jelenségei a new yor- ki munkások részére, az Eden- wald erdői kirándulások, melye­ket a Bérmunkás olvasói és tá­mogatói rendeznek le. Az első ilyen jelenség a nyár folyamán JUNIUS 22-én VASÁRNAP lesz, amikor ott az erdőben a szokott helyen TÁRSAS KIRÁNDULÁSON találkozunk. Mondanunk sem kell, hogy az ilyen kirándulások anyagi bevételének minden cent­je a Bérmunkás javára megy, de ez csak a mellékes cél, a fő­cél az, hogy a régi és uj mun­kástársaink egy Ids testvéri ta­lálkozóra jönnek össze. Az egész napi szórakozás közben itt cse­rélik ki véleményeiket azokról a társadalmi eseményekről, me­lyek a világ munkásságára dön­tő kihatással vannak. Ennivalót mindenki hozzon magával, a többi dolgokról a rendezőség gondoskodik. Ha esős idő lenne, úgy a rákövetke­ző vasárnap lesz megtartva. Útirány: A Lexington Ave. “White Plains Rd.” feliratú sub­way a 180-ik utcáig és ott át- szállni a Dyre Ave. magas va­sútra a végállomásig. Innét egy rövid séta be az erdőbe. FELÉBREDT WASHINGTON — A képvise­lőház pénzügyi bizottsága előtt vallomást tevő Ellis Arnall, ár­stabilizáló direktor elárulta, hogy eddig fogalma sem volt ar­ról, hogy jelenleg milyen nagy drágaság van Amerikában. Ar­nall elmondotta, hogy a felesé­ge kiküldte, hogy hozzon egy quart tejet a közeli fűszerestől (Washingtonban) s fizetés gya­nánt egy “dime”-ot (10 cent) nyomott a fűszeres kezébe. Az természetesen keveselte s “majd elájultam, amikor megmondta, hogy a tej ára 28 cent”, —, mon­dotta az árstabilizáló direktor. — Ideje, hogy már felébredt! AMIT NAGYON SZERETNÉ­NEK MÜNCHEN, Németország — A Radio Free Europe leadása szerint Sztálin már megint na­gyon beteg és orvosai tanácsára most már minden tisztségét fel­adja s csak pihenni fog. A legérdekesebb, hogy ezen le­adás után mindjárt hozzátették, hogy ezt a hirt nem tudják meg­erősíteni, sőt nagy a valószínű­sége annak, hogy nem is igaz. Elmondották azt is, hogy már számos hasonló hírről kiderült, hogy hazugság volt. A kérdés tehát, hogy miért ad le a Radio Free Europe ilyen híreket? Csak nem azt akarja mutatni, hogy milyen megbízhatatlanok a le­adásai ? Erőpróba Franciaországban (Folytatás az 1-ső oldalról)

Next

/
Thumbnails
Contents