Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-05-10 / 1728. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1952. május 10. OSZTALYELLENTÉT Az Egyesült Államok kizsák­mányoló osztály minden reak­ciós intézménye a legvadabb csaholásba törtek ki, mert Tru­man elnök az acélipar állami ke­zelésbe vételének nyilvánosság­ra hozása alkalmával, pőrére vetkőztette az acél trusztok tel­hetetlen kapzsiságának egy kis részét. Tiltakoznak ez ellen ezek az urak. Azt mondják, hogy ez megsértése a magántulajdon szent és sérthetetlen törvényé­nek. Úgy állitják be, mintha so­ha ilyesmi nem történt volna meg az Egyesült Államok törté­netében. Amikor Koreában meg­indult a rendőrakció, rövidesen utána Truman elnök tudtára ad­ta Amerika és a világ népének, hogy az Egyesült Államok terü­letére a “válság idejére rendki- vüli intézkedéseket lesz kényte­len alkalmak adtán használni” és használta is. Ez nem az első eset, hogy őkelme egyik nagy ipart az állam kezelésébe veszi. Azt mondják a kapitalizmus csa- hosan, hogy Amerika rohamo­san közeledik a szocializmus fe­lé, csak egy nagyon vékony vo- nál választja el a szabad ipart, kereskedelmet az államosítástól. Államosítás az lehet, de a szoci­alizmustól olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől, vagy még annál is sokkal messzebb. Nem megyünk messzebbre vissza az államosítás terén, csak Roosevelet idejére, amikor a második vüágháboru idején az állam kezelésébe vette a Mont- gomery-Ward összes kiárusító üzleteit és magát a vállalat el­nökét, katonai karhatalommal távolították el a társaság elnöki székéből. Éppen ilyen eseteknél fogva, mint ma az acélipar ál­lamosítása, az egész komédia nem egyéb parasztfogásnál. Fel­használják a hadiszerek gyártá­sának szükségességét arra, hogy végrehajtsák tervüket. Az egész dolog úgy tűnik fel, mintha a kormány az acélipari bérrab­szolgák oldalán állna,* de sok­kalta messzebbmenő dolgok ját­szanak közre. Vizsgáljuk csak meg. i£ “t-ben az Egyesült Államok összes acéltelepei két billió öt- százmillió dollár hasznot sajtol­tak ki az acélipari munkások ve­rejtékéből. Ebből az állam adó fejében kapott egy billió, hat­száz millió dollárt, amely napon­ta négy és fél millió dollárnak felel meg, nem is számítva a munkások kereseti adóját, mely szintén tekintélyes összeget tesz ki. Na most, ha a munkások sztrájkra mennek, minden nap öt vagy több millió dollár vesz­tesége van az államnak csak az acél termeléséből. Az acél truszt dacára annak, hogy ilyen hatal­mas összeget fizett adó fejében az államnak, 1951-ben mégis 900 millió dollár tiszta hasznot osztott ki a részvényesek között 20 dollár tiszta hasznot zsebel be tonnánként az acél termelés­ből, de ez nekik nem elég, ha a munkásoknak óránként 17 vagy 27 cent bérjavitást adnak, ak­kor ők 23 vagy 25 dollár hasz­not akarnak tonnánként az acél­ért. A másik tényező amiért az ál­lam megakadályozta az acélipa­ri munkások sztrájkját, az a ké­szülendő többi hatalmas iparok munkásainak sztrájkjának meg­akadályozása. Az olajiparban 200 ezer munkás néz farkassze­met az olajbárókkal. Ügyük szintén a Fizetéseket Szabályo­zó Bizottság előtt van döntés végett. Szintén sztrájkkal fenye­getőznek. A második világhábo­rú idején az állam kezelésében | voltak az olajkutak, finomítók. Amikor adtak néhány garast az olajipar bérrabszolgáinak és megegyeztek, ami után vissza­adták a telepeket az olajbárók­nak és soha nagyobb hasznot nem zsebeltek el, mint az elmúlt esztendőben. A szénbányák négyezer bér­rabszolgáinak szerződése néhány héten belül lejár s azok is, mint a többi iparok munkásai nyo­morognak amióta az utóbbi bér­emelést kapták. A bányák már számtalan Ízben voltak állami kezelésben. Tönkrementek a szénbányák? Dehogy is mentek tönkre, dacára annak, hogy az olaj és gáz nagy versenytársa lett az utóbbi években. A bánya­bárók mégis az 1951-ik eszten­dőben érték el a leghatalmasabb hasznot, fennállásuk óta. Majd amikor a telefon társa­ságok alkalmazottai is észhez kapnak és nem városok vagy ál­lamok szerint sztrájkolnak, ha­nem az egész országban, akkor majd ott is közbe fog lépni a kormány, amint közbelépett az elmúlt háború alatt. Mint Amerikában szokás a szakszervezeteknél, hogy időkö­zönként szerződéseket kötnek fizetés és munkaviszonyok meg­állapítására, igy az acél feldol­gozó iparok munkásainak jogos a követeléseik a béremelés és más kedvezmények érdekében., Ma ezek a telepek túlnyomó ré­sze a védelem érdekében termel. Millió és millió bérrabszolga van ezekben az iparokban foglalkoz­tatva. Az aluminium telepek munká­sainak szerződése is lejárt úgy az AFL, mint a CIO szervezetek­ben. Ezek is bérjavitást és más előnyöket követelnek. Ma jóval több mint egy millió bérrabszol­ga dolgozik az aluminium és an­nak feldolgozásán. A rézöntödék és feldolgozó iparok munkásai 1950 junius óta nem kaptak általános bérja­vitást, ügyük a bizottság előtt van, már több mint egy év óta sztrájkkal fenyegetőznek. Né­hány százezer ember van ezek­ben az iparokban is alkalmazva. Mint minden más iparban, a réz­feldolgozó telepek tulajdonosai minden követ megmozdítanak arra, hogy munkásaikat a vég­letekig kizsákmányolják a leg- alacsonabb bérek mellett. A villamossága telepek alkal­mazottai is újabb bérjavitást követelnek. A tulajdonosok az­zal érvelnek, hogy az ő munká­saik még az acélipari munkások­nál is magasabb béreket húznak. A gumiipari munkások újabb követelésekkel állottak elő, mert az előbbeni bérjavitásuk nem fedezi a megélhetési cikkek árai­nak rohamos emelkedését, szin­tén sztrájkkal fenyegetőznek. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF XHE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN ¥1 LATHOZAT A A munkásosztály és a munkáltató osztály között s«mmj közösség nin­csen. Nem leket béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dol­gozó emberek milliói között s az elet összes javait ama kevesek birják, akik­ből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek keU folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan áUapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy * iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk 'agy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi mun­káért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER­REL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer­kezetét építjük a régi társadalom keretein belül. A repülőgép telepek munká­sai, a hajóépítő munkások, a fű­résztelepek bérrabszolgái és az összes iparok valamennyi mun­kásai, mind, mind béremelésért kívánnak sztrájkba menni. A kormány úgy akadályozza meg az öszses iparok munkásai­nak sztrájkját, hogy állami ke­zelésbe veszi azokat. Mi törté­nik az állami kezelés terén. Hát mi? Mi történt az Egyesült Ál­lamok vasutaival, amelyet 1942. március 21-től 1945 október 1- ig az állam kezelésében tartotta. Visszaadták a társaságoknak és aztán megegyeztek a vasutak 1946 május 10-től julius 9-ig megint csak az állam kezelte és bérrabszolgáival és újból vissza­adták, mig 1950. augusztus 27- én az állam megbízta a hadsere­get, hogy vezesse a vasutak üzemi lebonyolítását. 1942. már­cius havában vette át az állam először a vasutak kezelését és ezen rövid néhány év alatt a vasutak hatalmasabbak lettek, nagyobbat fejlődtek, mint az el­múlt ötven esztendőben, ugyan­csak hatalmasabb haszonra dol­goznak, mint létezésük bármely évében. Ezen idő alatt, vagyis amióta állami kezelésben van­nak a vasutak, a munkások há­romszor kaptak béremelést 1 centtől kilencig. Ugyan ezen idő alatt a vasutak mágnásainak az állam 12-szer engedte meg a vi­tel és szállítási dijak emelését. Az állam kezelésében levő vasu­takon tilos a sztrájk. Ma már nem úgy van, mint 25 vagy 30 esztendővel ezelőtt, hogy a munkások a kizsákmá- nyolóik ellen sztrájkoltak és an­nak érdekeit veszélyeztették. Ma a kormány ellen sztrájkol­nak, mint leteszik a szerszámot a kormány éppen úgy van abban érdekelve, mint maga a társaság vagy korporáció. Amint megszű­nik a termelés, megszűnik a ke­reseti adó, megszűnik a társasá­gok jövedelmi adója. Ezek azok az érdekek, amelyek a kormányt a munkások sakkban tartására kényszerítik. Ennek a védelmé­re készült a Taft-Hartley tör­vény is. A második világháború alatt harmincnyolc esetben foglalt le a kormány különböző iparokat. A háború befejezése óta tiz kü­lönböző esetben. Sehol sem hal­lottunk annyi zsivajt, mint a je­lenlegi acélipari lefoglalásnál. A Montgomery-Ward esetétől kezdődőleg minden egyes eset­ben, mikor az állam visszaadta a lefoglalt telepeket, hatalma­san megnagyobbodva kerültek azok vissza a kizsákmányoló osztály karmai közé. A kizsákmányoló osztály úgy gondolkodik — nem is rosz- szul — hogy a folyton csöbör- ből-vödörbe eső bérrabszolgák egyszer majd megunják azt a szemfényvesztést, amelyet vele kizsákmányolói és azok közegei űznek és nem fogják államosí­tani, hanem kisajátítani azokat az üzemeket, amelyekben életü­kön át, mint bérrabszolgák húz­ták az igát. Köhler Ha a lapot csomagoló pa­piroson a neve mellett azt lát­ja, hogy 1952 MAY, vagy még korábbi jelzés mutatja, hogy meddig van lapja fizetve, ne várjon külön felszólítást, ha­nem küldje be az előfizetési diját, amely most az Egyesült Államok területére évi három dollár. Legyen segítségünkre ezzel munkánkban. ELŐFIZETÉST KÜLDTEK május 3-ig: T. Kosár, Wheeling ................ 1 L. Hevesy, Cleveland ........ 1 P. Szlaukó, Phoenix ............... 1 G. Bakos, Los Angeles.......... 1 J. Horváth, Cleveland _____ 1 J. Frayták, Trenton ............. 1 G. Barcza, Bridgeport ....... 2 B. Tályay, Milmont Park___ 2 M. Kánya, San Diego .............. 1 M. Bakos, Cleveland.............. 1 J. Kovács, Cleveland............. 1 L. Kocsis, Roebling............... 1 F. Salay, East Chicago ........ 1 A. Buda, Cleveland................. 1 J. Zára, Chicago _________- 1 Wm. Berkovits, Cleveland .... 1 Helén Smith, Los Angeles .... 1 S. Király, Los Angeles........... 1 Gus. Tóth, Ashtabula .......... 2 S. Rácz, Cleveland __ 3 M. Rappaport, Cleveland __ 1

Next

/
Thumbnails
Contents