Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-09-15 / 1697. szám
1 oldal BÉRMUNKÁS 1951, szeptember 15. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year .......... $2.00 Félévre .....................-....... 1.00 Six Months ...................... 1.00 Egyes szám ára _____ 5c Single Copy ........................ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ..._............. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki közlésük még nem Jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon-'v.k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 t Bejelentés 1950 szeptember 30-iki lapszámunkban, ezen a helyen bejelentettük, hogy 38 évi használat után a Bérmunkásról lekerült az IWW jelvénye. A magyar nyelvű ipari unionisták és a Bérmunkás fentartói álláspontja a nemzetközi világnézet körül eltérő volt az Industrial Workers of the World szószólói és magyarázói véleményétől. A Bérmimkás továbbra is megmaradt az ipari unionizmus magyar nyelvű tanítójának. A most szeptember 2-án tartott Bérmunkás olvasók országos értekezlete levelet kapót az IWW Központi Végrehajtó Bizottsága elnökétől, azon értesítéssel, hogy az elnöksége alatt működő bizottság az elmúlt 12 hónap alatt átvizsgálta az IWW konvenciójának a Bérmunkás ügyében hozott határozatát és az események hatása alatt azt megsemmisítette. Felszólítja a Bérmunkás olvasók értekezletét, hogy úgy a Bérmunkást, mint önmagukat helyezzék vissza a szervezet építőivé. A Bérmunkás mai száma újból az IWW jelvényével jelenik meg és továbbra is hirdeti az ipari unionizmus kialakulásának szükségességét a kollektiv termelési rendszer tökéletesítéséhez. A Bérmunkás Lapbizottsága. Tettekre van szükség ló és pusztító fgyvereket olyan zár alá kívánjuk tenni, hogy senkinek se árthassanak. Douglas biró ajánlata Az ázsiai útjáról hazatéri> William O. Douglas supreme-courti biró azon nyilatkozata, hogy az Egyesült Államoknak el kellene ismernie a “vörös” Kínai Köztársaságot, végtelen nagy dühre lob- bantotta az amerikai háborús párt vezetőit. így ha másra nem is, de legalább jó volt arra, bőgj ezek, — élükön Connally szenátorral, — kimutatták, müyen vehemensen elleneznek minden békés megoldást. Pedig a Douglas ajánlata egyáltalán nem nevezhető úgynevezett “kiengesztelő” (appeasement) ajánlatnak, amivel az oroszokat akarná lekenyerezni. Sőt éppen ellenkezőleg, csaléteknek szánta arra, hogy éket verjen a Szovjet Union és a Kínai Köztársaság közé. Douglas nyíltan hangoztatta, hogy szerinte a nyugati civilizáció (értsd alatta a tőkés termelő rendszert) legnagyobb veszedelme az, hogy az oroszok kéjesek voltak megnyerni a több mint 400 millió kínai nép szimpátiáját. Ennek egyetlen ellensúlyozása az lenne, hogy ismerjük el az uj Kínai Köztársaságot, indítsuk meg vele a barátságos kereskedelmet, segítsük minden más módon s akkor rövidesen a kínaiak nem az oroszokra, hanem az amerikaiakra fognak hallgatni. Lehetetlen megmondani, vájjon ez a terv' a gyakorlatban hogyan válna be, de azért az a gondolat, hogy Amerika ismerje el a kommunisták által irányított kínai kormányt, hihetetlen haragra lobbantotta a háború kiszélesbitésén fáradozó szenátorokat. Connally magából kikelten ordította, hogy a főbírónak semmi köze sincs a külügyi politikához s intézné itthon a dolgait, ahelyett, hogy külföldön csavarok. A külföldi csavargás jogát ugyanis a szenátorok meg kongressmanek már egészen kisajátították saját részükre. De a türelmetlenségből a legeminensebben mégis a Michigan államba yaló Roy O. Woodruff republikánus képivselő vizsgázott le, aki Douglas “elcsapását” követelte. A legérdekesebb ebben az ügyben mégis az volt, hogy a sajtó, a rádió sokkal nagyobb publicitást adott a Douglas elleni támadásoknak, mint magának a Douglas ajánlatnak. Nyilvánvaló lett, hogy a háborúra uszító sajtót is bántotta Douglas főbíró ajánlata, mert abban bármilyen halváhyan is, de észrevehető volt a béke gyenge kis fénysugára. Connally dühödt orditozása, Woodruff fenyegetései meg a Douglas ellenes sajtó a békének ezt az erőtlen, alig pislogó kis mécsesét igyekezett elfojtani. A japán békeszerződés aláírásával kapcsolatos ceremóinák megnyitására San Francisco városba érkező Truman elnök azt a kijelentést tette, hogy a nagyközönség téved abban a felfogásában, hogy az atomfegyverek a leghatásosabbak és bírnak a legnagyobb pusztító erővel. “Nem azon fegyverek a legveszedelmesebbek, amelyektől a nép legjobban fél”, — mondotta az elnök, — “mert ma már vannak olyan fantasztikus fegyverek, készen arra, hogy a harmadik világháborúban, ha kell, használhassuk, amelyek elpusztíthatják az emberi civilizációt.” Mr. Truman nem adott bővebb felvilágosítást ezen “borzalmas” fegyverekről, — mint ő is jellemezte. Csupán hallgatóinak megnyugtatására még hozzátette: “Remélem, hogy nem kell majd használnunk azokat.” Kardcsörtető militaristák és komoly tudósok egyaránt szóvá- tették már, hogy borzalmas pusztításokra képes “fantasztikus fegyvereket” tartanak készenlétben a kipróbálásra. A militaristák fenyegetésre, a komoly, felelőségérzettel biró tudósok pedig intelem gyanánt adták tudtunkra, hogy az emberiség jövője felett Demokles kardja gyanánt függnek a pusztításnak ezen műremekei. Nem lehet tisztességes ember, — sőt mondhatjuk: nem lehet józaneszü ember sem, aki szeretné kipróbálni ezen fegyvereket. Nem sokat jelent tehát Trumaii azon kijelentése, hogy reméli, miszerint ezen fegyvereket nem kell majd használni. Ez egészen természetes, minden ember reméli azt, hogy nem kerül bele olyan förgetekbe, amelyben esetleg el is pusztulhat. De a kérdés az, vájjon elegendő-e, csak remélni, csak reménykedni, hogy megelégedett a reménykedéssel, a cselekvést másokra bizta. Másokra, akiknek agyában úrrá lett az a felfogás, hogy őkét nem pusztítják el ezen ördögi fegyverek, sőt ellenkezőleg, nagy vagyonokhoz és hatalomhoz kerülnek az emberiség egy részének elpusztítása árán. Mióta Mr. Truman elfoglalta a Fehérházat, napról-napra nagyobb teret adott az ilyen hatalomra törekvő, mások életével mit- sem törődő tanácsadóknak. Ha nem talált eleget saját pártja kebelében, akkor kiszedte őket még a másik nagy politikai pártiról is. Ezeknek egyike tervezte ki a japán békeszerződést is, amely a béke helyett inkább előkészület arra, hogyan lehet majd használni azon fantasztikus fegyvereket. Az emberiséget valóban szörnyű nagy veszély fenyegeti: az öngyilkosság veszedelme. A technikai fejlődés olyan játékszereket adott a kezébe, amelyekkel halálos sebeket üthet önmagán, ha nem kezeli elég óvatosan'. Mit szólnánk az olyan emberhez, aki a robbanószerekkel játszó gyermeket látva csak ezt mondaná: remélem, nem lesz baj belőle. Szép dolog a remény, de ebben az esetben nem elegendő. Most tettekkel kellene megmutatni, hogy azokat a fantasztikus gyilkoKULTURÄLIS KÜLDÖTTSÉG ALBÁNIÁBAN Az Albán Kulturkapcsolatok Bizottsága meghívására Háy Gyula Kossuthrdijas iró vezetésével 35 tagú magyar kulturális küldöttség utazott az Albán Népköztársaságba. A küldöttség tagjai: Garai György hegedűművész, Petri Endre zongoraművész, Máté Jolán és Melis György operaénekesek, ezenkívül a békéscsabai ‘“Balassa” táncegyüttes. A magyar művészek albániai tartózkodásuk során Tiranában, Albánia más városaiban és az üzemekben lépnek fel. Bécs — A bécsi újságok egyike már megnyitotta hasábjait a trónkövetelő Hapsburg Ottónak. Ez az első ilyen eset az Osztrák- Magyar Monarchia felbomlása óta. Ottó urfi természetesen a középeurópai országok gazdasági és “spirituális” egyesítését szorgalmazza, — a Hapsburgok vezetése alatt. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek miUiói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segitenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vágj- kizárás van annak valamelyik osztályában, Így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein be>ÜL