Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-07-07 / 1688. szám
1951. julius 7. BÉRMUNKÁS 7 oldal Siránkozó szerkesztők (Vi.) Nem csak a politikusok és bankárok, hanem a laptulaj - donos-szerkesztők is nagyon siránkoznak azon a nekik szomorú tényeken, hogy Úgy Olasz mint Franciaországban, sőt más megvásárolt országokban is, visszabeszélnek Samu bácsinak. A legnagyobb baj, hogy a kormányaik is kényszerítve vannak, hogy visszabeszéljenek, mert másképen nem birják uralni a népet. Nem birják szállítani a megrendeléseket. Ezen szerkesztők között John Knight; több nagy napilap tulajdonosa és fő vezércikkezője,- a következőket sírja el fájdalmában : A zsir, melyet a Marshall dollárok tettek némely európai barátaink kenyerére, megavaso- dott. Például a franciák már megint olyan büszkék (cocky), mintha soha sem éheztek volna. Visszabeszélnek Samu bácsinak, mintha már nem függnének a tőle jövő havi fizetésektől. A helyzet Syriával kapcsolatosan jött előtérbe, ahol kimutatják képességeiket, hogy megsemmisítsék a mi ideális törekvéseinket. Ez a volt török terület független lett az 1920-as évben és francia védelem alá lett helyezve (szép kis függetlenség volt). A franciák arra használták, hogy nagyszerű bázist teremtsenek arra, hogy onnan kiterjeszthessék befolyásaikat az olaj-gazdag közel-keleti országokra, amig 1943-ban kényszerülve voltak feladni a mandátumot. Syria egyike azon hátramaradt országoknak, melyek bele vannak foglalva a “Négy pontos” tervezetbe. A State1 Department felajánlott szakértőket, hogy modernizálják a mezőgazdasági termeÉPÍTŐ-GÁRDA 1950-1951 évre: Bikó Teréz, Cleveland....... 3.00 Benkő Imre, Toledo......— 3.00 Buzay János, Cleveland —.10.00 Dolgos József, So. Bend ... 2.00 Decsi Lajos, Akron-------- 4.00 Farkas Imre, Akron......... 5.00 J. Feczkó, New York ....... 7.00 L. Fishbein, New York .... 5.00 Fodor János, Cuy. Falls .. .10.00 Gáncs Lajos, Carolina ... .12.00 Gáncs Lajosné, Carolina .12.00 Susan Hering, Buffalo ......12.00 Kollár József, Cleveland .... 6.00 Köhler Sándor, Chicago — 2.00 Kovách Ernő, Cleveland .. 6.00 Kozsán János, Saratoga S. 10.00 Kucher András, Pittsburgh 9.00 Lefkovits L., Cleveland ....10.00 A. Lelkó, Pittsburgh -----.10.00 Mácsay János, Detroit ..... 2.00 Mogor József, Cleveland .. 7.00 Molnár Antal, Cleveland ..12.00 Munczy József, Cleveland.. 4.00 Páll Lajos, Ambridge.......12.00 Phillips István, So. Bend .. 5.00 J. Reppman, Detroit ----- 6.00 South Bendi Proli ............. 6.00 Szilágyi János, Cleveland .. 2.00 Székely Sándor, Cleveland 9.75 Török István L. Angeles .. 8.00 Vass Károly, N. Brunswick 5.00 Visi István, Lincoln Park .. 5.00 Vizi József, Akron --------10.00 Zára János, Chicago .........12.00 lésüket. A franciák rábírták a syriai kormányt, hogy utasítsa vissza ezen ajánlatot. i Ez a tulokos Knight laptulaj- ! donos és vezércikkező ur, nem említi meg, hogy a franciák nem akarják a syriai piacot átadni az amerikaiaknak, akik a szakátokon keresztül akarták az amerikai gépeket és más árucikkeket ott eladni. Erről a siránkozó szerkesztők, vezércikkezők hallgatnak, mintha nem is ez volna a lényeg az egész siránkozásban. A New York Times-ban Albion Ross azt írja Beirutból, hogy: “A franciák úgy látják az amerikaiakat, mint betörőket azon területre, melyben a párisi fi- nanctőke még mindig a vezető szerepet játsza. “A francia bankárok szövetkeztek a félig feudális nagy földesurakkal és megakarják tartani a földet, nagy hasznot hajtó, nagymértékű gazdálkodásban.” Persze ezen vezércikkezők, szerkesztők, laptulaj dono sók nem igen szeretnék kimutatni, hogy úgy a franciákkal, angolokkal, japánokkal és a németekkel a harc a piacokért van. Azonban a tudósitó Ross, aki ott van helyben megírta, helyesebben mondva körülírta ezt a fontos tényt, hogy a francia bankárok a syriai feudális urakkal szövetkezve meg akarják akadályozni, hogy az amerikai bankárok, a kisebb bankárokkal szövetkezve meghódíthassák az ottani piacot és esetleg segítsenek felosztani a nagybirtokokat, hogy megnyerjék a kisebb urakat és a most földnélküli tömegeket, hogy az amerikai piacnak teret nyerhessenek. Igen az amerikai urak már arra is hajlandók volnának, hogy ezen francia bankárokkal szövetkezett nagybirtokosoknak birtokait felosszák, melyet Magyar, Lengyel, Román országokban annyira elitéltek. Ezzel azt is bizonyítják, hogy ha a nagybirtokosokat nyerik meg társnak, akkor a nagybirtokokat nem szabad felosztani, de ha a nagybirtokosok más érdekeltségek társai, akkor a birtokok felosztásával szeretnének szövetségeseket szerezni. Persze a franciák, angolok, németek, vagy minden olyan ország rovására, amelyektől a piacot szeretnék elhalászni. Ez a legjobban szembeütköző dolog most az iraniai olajmezőkkel kapcsolatosan, ahpl az angol érdekeket szeretnék átvenni, azzal együtt a gazdag olajmezőket és a piacot, amit eddig az angolok uraltak. Mint közbenjárók, nagyobb kölcsönök ígérgetésével próbálják az iránokat lekötni, lekenyerezni, hogy az angolok helyett nekik adják át az olaj mezők vezetését és természetesen az olaj piacra dobását, ami igen nagy fegyver ma a modern iparban az egész világon, de leginkább Európában. Minden uj olvasó, a forradalom regrutaja. Hány regrutat verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadse regébe? EGÉSZEN MINDEGY ST. LOUIS — Burton K. Wheeler, volt U.S. szenátor Montana államból, aki egyike az ország legismertebb politikusainak, egy törvényszéki tárgyaláson azt igyekezett bizonyítani, hogy a demokrata meg a republikánus pártok között valójában semmi lényeges külömbség nincs. Wheeler, aki most ügyvédi prakszist folytat, a Missouri Pacific Railroad ujjászervezési ügyének tárgyalásánál a részvényesek érdekeit védte s azt igyekezett bebizonyítani, hogy a vasuttársulatok tulajdonosaira nézve semmi lényeges külömb- séget sem jelent az olyan kormányváltozás, amelynél a demokrata és a republikánus pártok cserélik fel egymást. “Mindkét párt egyformán szivén viseli a részvényesek érdekeit s azt akarja, hogy a vasutak profitot hajtsanak a részvényeseknek,” — érvelt a volt szenátor. A HÉT HÍREI Pusan, Korea — A Dél-Koreai kormány százezer tonna ócskavasat adott el tonnánként $38.23 áron az amerikai Pacific Island Serop Corporation cégnek. Az “ócska vas” a harctéren összeszedett háborús gépek roncsaiból áll. New York — Jugoszlávia elűzött királya, Péter, állítólag salesman (árusító) munkát vállalt a Boy De Groot automobil ügynökségnél. Péter ugyan azt mondja, hogy egyenlőre még nem olyan rosszak az anyagi viszonyai, hogy dolgozni kellepe neki, de azért már mégis vállal valamilyen “job”-ot. De Grott szerint a facér király munkaköre az. lesz, hogy drága automobilokra csalogassa a vevőket. Köztudomású, hogy sok gazdag amerikait lépre lehet csalni azzal, hogy igazi “volt királlyal” parolázhatik. Luftleigh, England — A világ legjobb tejtermelő kecskéje a hat éves Twyncle, amely évi 6518 font tejjel érte el a világrekordot. A 650 gallon tej 3.16 százalékos vajtartalommal 224 font vajnak felel meg. DRÁGASÁGI PÓTLÉKKAL JÁRULTAK A BÉRMUNKÁS FENTARTÁSÁHOZ Junius 30-ig: Luksa Jenőné, Chicago..... 5.00 J. Fraytak, Trenton ____ 2.00 F. Kezekovits, Phila............ 3.00 J. Kanchár, Bay City ....... 7.00 G. Deme, Akron ................. 3.00 J. Schwindt, Akron ........ 1.00 M. Stefankó, Saint James .. 2.00 St. Strant, So. Bend ......... 3.00 Regina Haban, L. Angeles 2.00 Peter Molnár, L. Angeles .. 1.00 M. Rintz, N. Canton........ 1.00 W. Horváth, Akron _____ 1.00 Családi Piknik, Akron ...119,39 A. Alakszay, L. Angeles ..10.00 S. Király, L. Angeles____ 3.00 : J. líeck, Detroit ................ 1.00 C. K. Dutzman, Windber .. 2.00 F. Kirilla, Chicago.......... 5.00 Eleanor Kohn, Chicago .... 1.00 L. Bauer, Newark ............. 1.00 M. Rappaport, Cleveland .... 2.00 Ch. Bustya, Perris............. 2.001 KÉMEK A KOMMUNISTÁK KÖZÖTT WASHINGTON — Az alsóház “Un-American Activites Committee”, amikor Robert Rosen, neves filmproducert hallgatták ki, Frank S. Tavenner, a bizottság ügyésze azt a kijelentést tette, hogy az amerikai kommunisták junius 4-én uj nevek alatt írták össze tagjaikat Erről az összeírásról, — ami a párt földalatti mozgalmának a kezdetét jelenti, — a bizottságnak teljes tudomása van a kommunisták között elhelyezett kémeik alapján. Épül az ország Csongrád megyében a meglévő 21 kulturotthonon kívül ebben a hónapban további öt kultúrotthon kezdi meg működését. Csanád, Hódmezővásárhely, Ma- roslelle, Pusztaszer és Sövényháza kulturotthonai nagyrészt társadalmi munkával készültek el. Bács-Kiskun megyében 41 termelőcsoport folytat öntözéses gazdálkodást. A megyében 225 egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt is jó eredményt ért el az összesen 321 holdon végzett öntözéses gazdálkodással. A következő gazdasági évben a termelőcsoportok 2700 holdra emelik az öntözéssel müveit területeket. A Pécsszabolcsi bányászdolgozók kulturális igényeinek kielégítését szolgálja — a többi között — a korszerű “Puskin” kultúrotthon. A kultúrotthon mind külsőségeiben, mind belső életét tekintve, méltó otthona a bányszoknak. Tavaly építették újjá, az idén korszerűen berendezték. Minden helyiséget parkettáztak. A klubszobában már ott vannak a kényelmes, párnázott ülőbútorok. A sakkszobát 12 korszerű sakkasztalkával szerelték fel. A nagy előadóteremben csaknem minden este természettudományi, egészség- ügyi előadások, színes kultúrműsorok szórakoztatják a hallgatókat. Gyakran szerepel a kul- turotthonban a pécsi Állami Színház táj együttese, eljönnek a szomszédos bányák kulturcso- portjai is- A kultúrotthon tánccsoportja újabb és újabb népi táncokat tanul meg, énekkaruk is szépen fejlődik. A Debreceni Nagyerdőben a nyár során nagyarányú szabadtéri játékokat rendeznek. Az Egri vár ostromának 1952- ben lesz a 400. évfordulója. A városi tanács már most megkezdi az ünnepségek előkészítését. Dunapentelén ebben az évben elkészül az első négy óvoda, 80- 80 gyermek részére. Az első óvoda júliusban lesz kész, a második augusztusban, a többi az év végére. A Pápai járásban működő termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok eddig összesen 16 istálló építését fejezték be és ezzel 997 uj férőhelyet biztósitottak fejlődő állat- álományuknak. A már befejezett 16 istállón kívül hét nagy tehénistálló építése folyik a járás termelőszövetkezeteiben. Baranya megyében két évvel ezelőtt kezdték meg a. rendsze-