Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-08-25 / 1694. szám
\ oldal BÉRMUNKÁS 1951. augusztus 25. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year _____________$2.00 Félévre .............................. 1.00 Six Months ....................... 1.00 Egyes szám ára ______ 5c Single Copy ....................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki is közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon - ,k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE cg^.42 Francia dilema A jelenleg Európa országait járó egyik amerikai újságíró, Waldo Drake, igen érdekes magyarázatát adja, hogy mi késztette az amerikai kormányt a spanyol Francoval való szövetkezésre, noha a spanyol hóhérral való barátkozástól úgy Anglia, mint Franciaország irtóznak. Közismert dolog, — Írja Drake, — hogy az amerikai kormány is sokáig húzódozott ettől a lépéstől, ami mutatja, hogy az amerikai kormánykörökben is elég sok vezető egyén undorodott attól, hogy Hitler és Mussolini pártfogoltjával kezetfogjon. A Francoval való szövetséget valójában a francia választások hozták létre. Ez az első pillanatra furcsán hangzik, pedig a tény az, hogy a francia általános választások eredménye, jobban mondva eredménytelensége ejtette gondolkozóba az amerikai militaristákat és politikusokat. A francia választások ugyanis azt mutatták, hogy ott még mindig a kommunista párt maradt a legnagyobb párt, amelyet csak a többi pártok koalíciója tarthat távol a kormánytól. Ez a kormány azonban nagyon gyenge és nem lehet tudni, hogy a francia nép milyen irányba fordul? Amerika készen akar lenni arra az eshetőségre is, amelynél esetleg a kommunisták jutnának abszolút többséghez. Ha a térképet nézzük, akkor láthatjuk, hogy Franciaország földrajzi fekvésénél fogva a fasiszta Spanyolország és a még ma is igen sok nácit éltető Nyugat-Németország közé van ékelve. Az amerikai militaristák már elhatározták, hogy legalább hatszázezer emberből álló német hadsereget szerveznek, amelyet valószínűleg a volt náci tisztek fognak kiképezni és vezetni. A Francoval kötött szövetség értelmében ilyen, vagy még nagyobb fasiszta hadsereget állítanak fel Franciaország másik oldalán, Spanyolországban is. így aztán Franciaországot jobbról is, balról is egy-egy hatalmas fasiszta-náci hadsereg figyelmezteti arra, hogy milyen politikai irányt kövessen. Amerika tehát igy őrködik a népek önrendelkezési joga felett! Ez a terror Az amerikai sajtó az utóbbi években olyan hévvel igyekezett leleplezni a népi köztársaságok lakóinak megfélemlítését, terrorizálását, hogy egyszer csak arra ébredtünk, hogy nem a vasfüggönyön túl lakó népeken, hanem igenis az Egyesült Államok polgáraim vett erőt az a nagy félelem, amit csak a “rabszolga” államokból lehet elképzelni s most mégis itt a “demokrácia hazájában” tapasztalhatjuk. Régismert tény, hogy az amerikai fasizmus éppen a fasizmus denunciálásával indult útjára. Második lépés gyanánt egy kalap alá vonták a fasizmust és a kommunizmust. És végül most már szabadjára engedték a fasizmust, amelynek eredetileg is a kommunista mumussal való fenyegetés volt a legjobb fegyvere. Ezt a fegyvert használva az amerikai fasizták már annyira megrémítették Amerika népét, hogy fél a saját alkotmányától is, amire eddig olyan nagyon büszke volt. Az amerikai nép megrémitésére Madison, Wis. város “Capi- tol-Times” nevű újságja hívta fel a közönség figyelmét, amikor kiderült, hogy ezen kis városban 112 ember közül 111 nem merte aláírni azt az ivet, ami az alkotmány néhány hatásosabb mondatát tartalmazta. Országszerte szenzációt keltett ez a dolog, a Bérmunkás is foglalkozott vele. Sokan úgy tartották, hogy talán csak ennek a kis városkának a népe olyan gyáva, olyan ijedős, hogy ily mértékben meg lehetett őket ijeszteni. Ezért számos más lap is megismételte ezt a dolgot. És dacára annak, hogy a “Capitol- Times” kísérlete már nagy publicitást kapott, a többi lapok is csaknem hasonló eredményt értek el. Többek között a New York Post is kiküldött néhány riportert, hogy szerezzenek aláírásokat az alkotmányból vett idézeteket tartalmazó ivre. Úgy vélték, s talán azt akarták bizonyítani, hogy a new yorki nép már felvilágosultabb, politikailag érettebb, olvasottabb s igy többen aláírják az ivet. Azonban az eredmény itt is nagyon szomorú volt, mert a felszóllitott 161 személy közül csak 19 merte aláírni az ivet. Csak 19, dacára az előző publicitásnak! De ami fontosabb, az aláírást szedő riporterek itt is azt jelentették, hogy a felkértek megrettenve tiltakoztak. A legtöbbje itt is azt hitte, hogy a kommunisták kérik az aláírását s ez már elég volt arra, hogy megijessze s elrettentse őket. Hogy milyen általános a terror, azt meg lehet Ítélni a riporterek beszámolójából. “Mindenütt láttuk, hogy rettegnek attól a következéménytől, ami esetleg azzal járna, hogy az alkotmánybiztositotta kérelmezés jogával éljenek”, — írták a riporterek. Többek között ilyesmiket jelentettek: Amikor egy rendőrt is megkértünk az iv aláírására ezt mondotta: “Van bőr az arcukon! Még rendőrt is fel mernek kérni ilyesmire. Takarodjanak innen!” A Wall Streeten két titkárnőt állítottak meg és mutatták nekik az ivet, mire az egyik, átolvasás után ez mondotta: Csak nem akarja, hogy elveszítsük állásainkat? Tudja, hogy ha mi ezzen kijelentések alá tennénk neveinket, akkor nem sokáig dolgozhatnánk az irodában?” Egy jólöltözött ember állt a közelben, aki a lányok segítségére sietett: “Vigyétek a fenébe ezt a . . . Vörös raketra itt nincs szükség!” Egy pap, miután elolvasta az ivet, ezen szavak kíséretében adta vissza: “Sajnálom, de én félek aláírni bármit is!” A Public Library lépcsőjén már majdnem aláírta egy férfi, illetőleg már oda is irta a nevét: John Evans. Már a címét kezdte imi, amikor a mellette álló nő megszólalt: “John, az ilyesmivel még bajba is juthatok” John erre tétovázott egy pillanatig, majd merész ifcolvo- nással áthúzta a már aláirt nevét és visszaadta az ivet. Sokan azzal bújtak ki, hogy azt mondták, nem tudnak angolul. Egy divatosan öltözött idősebb nő, aki kutyáját sétáltatta, alig olvasta el az első pár mondatot, összegyűrte az ivet és dühösen dobta a földre. “A börtönbe kellene tenni magukat is a többiekkel együtt”, — kiáltotta mérgesen. Pár évvel ezelőtt még senki sem hitte volna, hogy az amerikai népet ennyire meg lehet félemliteni. Amikor annak idjén arról Írtak, hogy Hitlerék milyen erőszakos terrorral ijesztették meg a német népet annyira, hogy többé nem mert ellenállást mutatni, itt általános volt az a felfogás, hogy Amerikában azt nem lehetne megtenni. És ime, elérkeztünk oda is. Az amerikai népnek ez a megfélemlítése kellett ahoz, hogy a szabadságjogokat lábbal tiporhassák. Ma a kommunistákat szedik össze, holnap jönnek a szakszervezetek harcos tagjai s holnapután mindenki, aki a háborút, a kizsákmányolást, a profitból élő herék uralmát ellenzi. Négyszáz millió Francénak Az amerikai szenátus külügyi bizottsága a nyolc és fél billiót kitevő külügyi költségvetés tárgyalásánál helyben hagyta a spanyol kormány támogatására kijelölt 400 millió dollárt. Ez ugyan már várható volt, hiszen már jó pár héttel ezelőtt bejelentette az amerikai külügyi hivatal szószólója, hogy a “kommunizmus elleni védekezésben” Spanyolországra is szükség van, de ami mégis meglepő és figyelemreméltó az, hogy a bizottság minden feltétel nélkül kívánja adni Hitler és Mussoloni pártfogoltjának, a spanyol nép hóhérának, Franco generálisnak ezt az igen nagy financiális segítséget. Amikor a tárgyalások megindultak, hogy a Franco kormányt is bevonják az Atlanti Szövetség körébe, a Green (D. R.I.) szenátor elnöklete alatt álló albizottság azt ajánlotta, hogy Francot kötelezni kell bizonyos reformok eszközlésére mielőtt az amerikai segítséget megkapná. Ez a követelés nem volt túlzó, hiszen akadtak szenátorok, akik követelték, hogy az angoloknak ne adjanak segélyt, vagy kölcsönt, ha az iparok államosítását be nem szüntetik. Ezzel szemben Francotól csak a kormányzat terén követeltek némi engedményeket. A teljes bizottság azonban törülte az albizottságnak ezt a követelését, megszavazta a 400 millió dollár segítést minden feltétel nélkül, amivel helybenhagyta Franco fasiszta uralmát, mert ez a nagy összeg valóban a véreskezü politikai diktátor uralmának megszilárdítását eredményezi. Franco jól tudta, hogy nem kell neki engedményeket adni. Tudta, hogy a fasizta eszmét és taktikát egyre jobban követő amerikai honatyákat éppen akkor ingerelné maga ellen, ha népellenes uralmát liberalizálná. Felkészülés a békére Washingtonban erős vitára adott okot Truman elnök azon kijelentése, hogy az ország ipari telepeit, amelyek jelenleg egyes városok körül összpontosulnak, szét kell szórni az ország minden részébe. Az “industrial dispersion” név alatt említett iparok átépítése olyan sok billió dollárba kerül, hogy még a “szakértők” sem mernek hozzászólni. És mégis az iparok decentralizálását szükségesnek tartják, mert mint az elnök mondotta, háború esetén az oroszok néhány jól irányított atombombával megakaszthatják az ország ipari termelését, ami természetesen a háború elvesztéséhez vezetne. Ezen okoskodást az összes számottevő ipari mágnások, bankárok és politikusok magukévá tették. A veszekedés tehát nem a kérdés lényege felett indult meg, hanem azért, hogy melyik ipart hová helyezzenek s a közpénzekből melyik ipari érdekcsoport kapjon minél nagyobb összegeket a “dispersion” céljaira. Ez az ipari decentralizálás csaknem az ország teljes újjáépítését jelenti, lényege a gyárak s a fontosabb hivatalok földalá helyezése, több százezer, vágj millió földalatti lakás építése, stb. így készül Amerika a békére! ,
