Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-07-07 / 1688. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1951. julius 7. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year ...........................$2.00 Félévre .............................. 1.00 Six Months ........................ 1.00 Egyes szám ára ____ 5c Single Copy ....................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ......._....... $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon" ,k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE- 42 Falra borsót hánynak A Bérmunkás soha sem kérte olvasóit, hogy a képviselőknek, szenátoroknak és egyéb kormányhivatalnokoknak leveleket Írjanak, amelyekben a honatyákat vagy tisztviselőket a levélírónak megfelelő politikai felfogás követésére kérik. Mi nagyon jól tudjuk, hogy professzionális politikusokat, — akikből a kongresszus óriási többsége áll, — nem lehet levelekkel rávenni, hogy a saját személyes érdekeik, avagy' a pártjuk és a pártot pénzügyileg támogató gazdag emberek érdekei ellen foglaljanak állást. Nagykőn jól tudtuk, hogy azon embereket, akiket a gazdag emberek ültetnek a törvényhozó székekbe, nem lehet levelekkel rávenni, hogyr gazdáik ellen irányuló törvényeket hozzanak, igy az Uyen leveleket figyelmen kívül hagyják, sőt a legtöbb esetben nem is látják, mert a titkárok az utasításnak megfelelőleg a papírkosárba helyezik a honatyákat kritizáló leveleket. A dicsérő levelek azonban már egészen más elbírálás alá esnek. Azokkal eldicsekszenek a tisztviselők, mert népellenes cselekedeteiket igazolhatják velük. Noha mindez elég köztudomású dolog voltl eddig is, mégis még az úgynevezett “progresszív” újságok is sürgették olvasóikat ezen haszontalan időfecsérlésre. A CIO hivatalos lapja, a ”The CIO News” panaszkodik most keservesen az Uyen felsülésért. A CIO News is állandóan zaklatta olvasóit az ilyen levelek írására, de most rájött, hogy az ilyen leveleknek semmi hatása sincs. Sőt mitöbb, a honatyák a korholó írásokat is dicsérő levelek közé veszik. Rájött erre akkor, midőn számos olvasótól megkapta az ily levelekre érkezett válaszokat. Példának felsorolja a következő eseteket: Az egyik olvasó, aki California államban lakik, levelet irt Nixon és Knowland szenátoroknak, akik nagyon a szivükön viselik Chiang Kai-shek ügyeit és a kongresszusban mindent elkövetnek az érdekében. Ez a levélíró erősen megrótta a szenátorokat azért, mert a Chiang korrupt kormányát oly nagy hévvel támogatják és MacArthurt is az egekig magasztalják. Képzelhető, miként csodálkozott ez a levélíró, amikor Knowland szenátortól ezt a választ kapta: “Sok-sok köszönet szimpatikus leveléért. Igazán jól esett tudnom, hogy ön is helyesli a MacArthur iránti nagy tiszteletemet”. Egy másik levélíró, aki hasonló megrovó levelet irt Nixon szenátornak, ilyen választ kapott: “Nagyon köszönöm azt a levelet, amelyben kifejezést ád annak, hogy helyesli a Truman elnök politikai cselekedeteit elitélő állásfoglalásomat.” De nehogy azt higyjék az olvasók, — Írja a CIO News, — hogy ez a két nagyon kenzervativ califórniai szenátor használja ezt a trükköt. Közöl hasonló levelet a new yorki Irving M. íves szenátortól is, akire időközöként még a “munkásbarát” bélyeget is rányomják. Az a CIO olvasó, aki a MacArthur üggyel kapcsolatban Trumannak adott igazat és MacArthur ellenes levelet irt ennek a szenátornak, ezt a választ kapta: “Az önéhez hasonlóan nagyon sok levelet kapok, amelyekben sürgetnek, hogy helyezzük vád alá (impeach) Truman elnököt, Acheson külügyminisztert, valamint a honvédelmi minisztert is, de kénytelen vagyok felhívni figyelmét arra, hogy az impeachment eljárást csak a kongresszus alsóháza kezdeményezheti.” A demokrácia arculcsapása Csak pár nappal a nagy nemzeti ünnep, Fourth of July előtt, amikor ezer meg ezer hazafias ünnepélyen mondották el, hogy minden ember egyformának teremtődik s az élet, a szabadság meg a boldogság utáni törekvés olyan természeti jogok, amelyektől senkit megfosztani nem lehet és amikor maga Truman elnök Tullahoma (Tenn.) városban tartott beszédében kérkedve mondotta, hogy ezen demokratikus jogok védelmére miként mentek harcba az Egyesült Államok fiai a koreai harctéren, a szövetségi bíróság egy döntése helybenhagyta a déü államok “Jim-crow” intézkeidéseit. Charleston, S.C. városban a három tagú szövetségi fellebb- viteli bíróság két szavazattal egy ellenében úgy döntött, hogy a déü államok azon intézkedései, amelyek eltiltják a negro gyermekeket attól, hogy a fehérek részére fentartott iskolákba járjanak, i nem eüenkeznek az alkotmánnyal és igy a faji megkülönböztetést j kifejező szokások és intézmények továbbra is fenmaradnak a déli áüamokban. A fellebbviteü bíróságnak ez a döntése valójában helybenhagyja a déli államok “Jim-crow” név alatt ismert négerellenes törvényeit és tradícióit, amivel bizonyította, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat unos-untalan hangoztatott bevezető sorai nem egyebek hazafias ünnepségekre szánt frázisoknál. Mert ez a döntés, dacára annak, hogy csak a kerületi fellebbviteli bíróság hozta, országos jelleggel bir azért, mert a Supreme Court egy előző döntésében a faji elkülönítést (segregation) állami jognak nyilvánította. így tehát azon állam, amely továbbra is fenn akarja tartani “Jim-crow” törvényeit és intézményeit, megtarthatja szövetségi beavatkozás nélkül. Azt a port, amelyben ezt a döntést hozták a “National Association for the Advencement of Colored People” (NAACP) indította Tennessee állam Clarendon megyéje ellen, ahol dacára annak, hogy a néger lakosság száma azonos a fehérekével, az iskolákra költött minden dollárból kevesebb mint tiz cent megy a színes bőrű gyermekek nevelésére. A demokráciának, az egyenlőségnek szörnyű megcsúfolása azt állítani, hogy a “Jim-crow” uralta déli államokban egyforma eshetősége van a szabadságra és a boldogságra azon szinesbőrü gyermekeknek a fehérekkel, akiket az iskolákból igy kizárnak. Igaz ugyan, hogy ez a bírósági döntés azon feltétel kiszabásával hagyta helyben a szegregációt, hogy Tennessee állam köteles a néger gyermekek tanításáról is gondoskodni, képmutatás éppen abban nyilvánul meg, hogy nem egyforma iskoláztatást követelnek a fehér és a szinesbőrü gyermekek részére, hanem azt teljesen az államra bízzák s a déli államok, amelyeknek iskolái általában nem dicsekedhetnek valami magas színvonallal, a szines- bőrüek részére olyan tanitézeteket tartanak fenn, amelyek nem érdemlik meg az iskola nevet. A “Jim-crow” által kifejezett fajgyűlölet magában véve is elég borzalmas valami még azon magyarázat dacára is, hogy a dé- ü államok fehér lakosságának nem volt elég idő a rabszolgák felszabadítása óta arra, hogy az igazi demokrácia eszméit magukba szívják, de még borzalmasabb a “Jim-crow” akkor, midőn látjuk, hogy müy képmutatással és furganggal igyekszenek azt fentar- tani éppen azok, akik az amerikai demokráciával oly nagyon dicsekszenek. A szakszervezeti vezérek “győzelme” Úgy véljük, hogy az olvasók mindegyike emlékszik még azon egyezségre, amit a szakszervezeti vezérek április hó vége felé kötöttek a Truman adminisztrációval, amikor heteken át tartó dur- cáskodás után újból elfogadtak a mozgósítási programban számukra kijelölt tisztségeket. Hogyne emlékeznénk, hiszen mindössze csak két hónapja, hogy a szakszervezeti vezérek olyan “nagy győzelemnek” mondották azt az egyezséget, hogy a gazdasági stabiüzáló bizottságban hat taggal képviseltethetik magukat az előbbi három taggal szemben. Csak éppen azt hallgatták el, hogy az első bizottságnak csak 9 tagja volt, a második ellenben 18 személyből áll, igy a munkások képviselőinek arányszáma ugyanaz maradt. Mindenki tudta, hogy a 9 tagú bizottságban a 3 tagú ellenzéket éppen olyan könnyű leszavazni, mint a 18 tagú bizottságban a hat tagot. Ez az uj beosztás tehát egyáltalán nem jelentett győzelmet a szakszervezeti vezérek részére, de belementek, mert látták, hogy a Charles E. Wilson mozgósítási direktor által uralt adminisztráció semmibe sem veszi a távolmaradásukat. A szakszervezeti vezérek tehát meggondolták a dolgot, visz- szamentek a mozgósítási bizottságokba, azt hívén, hogy ha benn lesznek, mégis csak érvényesülhetnek valahogy. Ugylátszik, hogy az elmúlt két hónap kiábrándította ezen reményeikből. Legalább is erre mutat két szakszervezeti vezér nyilatkozata, akik leplezetlenül panaszkodnak csalódottságukon. Az egyik ilyen szakszervezeti vezér Walter Reuther, a CIO Auto Workers Union elnöke, a kongresszusi vezetőkhöz irt levelében azt hangoztatja, hogy a stabilizáló bizottságok teljesen hatástalannak bizonyultak s az árak emelkedése a koreai háború kitörése óta 17 billió dollárjába került Amerika népének. A másik szakszervezeti vezér, Emü líieve, az ugyancsak a CIO-hoz tartozó textilipari munkások szervezetének elnöke, aki tagja a Wage StabUization Boardnak is, nyütan fenyegetőzik, hogy a szakszervezetek képviselői újból kivonulnak a mozgósítási program bizottságaiból, ha a kongresszus nem hoz hatékonyabb árszabályozó törvényeket. Nyilvánvaló tehát, hogy a szakszervezeti vezérek tanácsait most is éppen úgy figyelmen kivül hagyták, mint amikor még dur- cáskodtak s nem aratták azt az állítólagos nagy győzelmet, hogy hat taggal képviseltethetik magukat a stabilizáló bizottságban. Ez az újabb fordulat is csak azt bizonyítja, hogy Amerika gazdasági életében a szakszervezeti vezérek ezidőszerint mitsem számítanak. Kiabálnak ugyan sokat, de WUson, meg a többi számottevő adminisztrátor nem hallgatnak rájuk. A kiabálásuk tehát csak olyan, mint a régi viharágyu, ami nagyot szólt ugyan, de semmi magja sem volt.
