Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-07-28 / 1691. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. julius 28. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN IIL ATKOZ AT A A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosuiása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer bezetét építjük a régi társadalom keretein beiül. Az Egyesült Államok politikusai, nemzetgazdászai törik a fejüket, hogy milyen nevet adjanak a kapitalizmusnak. Úgy gondolják, hogy ez a név már idejét múlta és igen sokan gyűlölettel vannak iránta. Az utóbbi időben mind sűrűbben használják a “Free Enterprise” szabad vállalkozás nevet. Azt hiszik, hogy ezzel a jelzővel félrevezethetik Amerika népét és még beláthatatlan időkön keresztül zsámányolhatják ki, nem csak Amerika, hanetn az egész világ népét. Nagyon sokan úgy gondolkodnak, hogy a kapitalizmus nem az ami ötven vagy száz esztendővel ezelőtt volt. Azok, akik nem ismerik az amerikai és a világ kizsákmányoló osztályának véres történetét, azok azt hiszik, hogy a kapitalizmus nagy változásokon ment keresztül. Nem, a kapitalizmus megmaradt annak aminek elindult, a bérrabszolgák végtelen kizsákmányoló osztályának. Nem, a kapitalizmus, hanem a termelő eszközök, a technika változott. A kapitalizmust megelőző korszakokban létező társadalmi rendszerek is lassú, fokozatos változásokon mentek keresztül, terjedtek, megértek, elöregedtek, útjába kerültek egy újabb egy jobb társadalmi rendszernek, amely kivégezte az előző, elavult társadalmi rendszert. Nemzetgazdászaink, politikusaink azt állítják, hogy “ma a kapitalista társadalmi rendszer a legjobb, amely alkalmat ad mindenkinek a boldogulásra, szabadságot, gondtalan életet biztosit. Ezek a nemzetgazdá- szok, politikusok, minden eszközt és bármilyen eszközt felhasználnak, hogy azt mindörökre fentarthassák. És mégis azt látjuk, hogy a kapitalista társadalmi rendszer folyton vesziti erejét, sokkal gyorsabban mint az eddigi társadalmi rendszerek, ami azt jelenti, hogy a kapitalista társadalmi rendszernek is át kell, hogy adja helyét egy jobb társadalmi rendszernek és az előbbiek lomtárába kerül. A kapitalizmus kezdetétől fogva az árukat a piacra termeltette és nem szükségletre, mint azt a jövő társadalmi rendszere lesz hivatva intézni. A természet kincsei, a termelő eszközök ma a kapitalista osztály tulajdonát képezik, vagyis magántulajdont. A munkásosztály, a bérrabszolgák milliói, a mai társadalmi rendszer felfogása szerint szabad emberek, szabadon adhatják el munkaerejüket Unnak, akinek arra szüksége van, a kapitalista osztálynak. Amikor a kizsákmányoló osztály prosperál, kevesebb bérrabszolga kínálja eladásra munkaerejét és ennélfogva magasabb bért^ kap, de ugyan akkor az uralkodó osztály ügyel arra, hogy a béreket minden alkalommal az árak emelkedése kövesse, ennélfogva a bérrabszolga keresete állandóan visszavándorol annak az osztálynak a zsebébe, akitől kapta azt. Keresete éppen csak arra elég, hogy egyik napról a másikra nyomorúságos megélhetésben részesítse.' A kapitalista osztály folytonosan terjeszkedik, hatalmas ipartelepekké, korporáció k k á női. A termelést előállító gépek, szerszámok folyton tökéletesebbek lesznek, amely arra kényszeríti a kizsákmányoló osztályt. hogy termékeiriek újabb piacot szerezzen. A hatalmas korporációk kiszorítják a kisiparosok és kereskedők túlnyomó részét, megsemmisítik a középosztályt. A meggyorsított termelési rendszer arra kényszeríti a hatalmas trösztöket, hogy az orszáa határain kívül keressenek piacot áruiknak, valamint az áruik előállításához szükséges nyersanyagok beszerzését is folytonosan fokozni kell és ez aztán nemzetközi bonyodalomra, háborúkra vezet. De amint láthatjuk az elmúlt két világháborúból, hogy ez sem oldja meg a kapitalista osztály nehéz problémáját. Ideig-óráig prosperitást teremtenek, de amikor a háborús felek kimerülnek egyik vagy másik feladja a harcot, beáll a gazdasági pangás, lezárják a gyárakat, amint azt tették az első világháborút követő prosperitás után 1929-30- ban. A kizsákmányoló osztály nem talált magának piacot, beszüntette a termelést. Milliók és milliók életükön át keservesen megtakarított vagyonukat veszítették el. Hosszú hónapokon át járták a munkanélküliség kálváriáját, könyöradományon tengődtek, itt az Egyesült Államokban, ahol egyetlen egy épületet, egyetlen egy gyárat nem romboltak le az ágyuk golyói, vagy a bombák robbanása. Azokban az országokban, ahol ez történt, a nyomor és szenvedés eltürhetetlenné vált s a népek milliói forradalmakba kényszerültek és ezek a forradalmak a világ egy részében elsöpörték a kapitalista osztályt. Éveken keresztül csigalassásággal mászott ki a kapitalista osztály abból a kátyúból, ahová az első világháború utáni pangás juttatta. 1939-ben egy újabb világháború vette kezdetét. Élet-halál harcot folytattak a magántulajdon rendszerén álló államok éppen úgy, mint a szovjetek, akik államosították a termelést és szétosztást, megszüntették a magántulajdont a termelés és szétosztás ágainak túlnyomó részében. Az uj társadalmi rendszerre lépett szovjetek egyesültek a régi rendszer híveivel a kizsákmányoló osztállyal, hogy életüket megmenthessék. Közös erővel leverték az “ellenséget”, de a második háború éppen úgy, sőt még sokalta nagyobb mértékben mint az azt megelőző háború, nyomort, szenvedést hagyott maga után. Újabb forradalmak keletkeztek, újabb területeken vesztette el a talajt a magántulajdon rendszere és ma újból a megmaradt hatalmas kapitalista országok egy másik háborút és az eddigieknél borzalmasabbat készítenek elő. Arra nem számítanak, hogy ez a világmészárlás a magántulajdon rendszerének, a kapitalista osztálynak a sírját áshatja meg. Minden jel arra mutat, hogy ez fog bekövetkezni, hiábavaló az az erőlködés, amelyet a kapitalista osztály és azok közegei véghezvisznek. Hiába változtatják meg neveiket. A népek milliói ebben az országban is, napnap után ébrednek tudatára annak, hogy minden háborúnak, minden embermészárlásnak a mai társadalmi rendszer, a magántulajdon, a népek millióinak a kizsákmányolása az okozója. Az őrült készülődéssel tervezett harmadig világháború még mielőtt kezdetét venné, már is nagy nyomokat hagy maga után. A kizsákmányoló osztály, a magántulajdont képező óriási ipartelepek, pénzintézetek urai elfoglalták az Egyesült Államok kormányát anélkül, hogy Amerika szavazó polgárainak egyetlen egy szava lehetne hozzá, befagyasszák a bérrabszolgák millióinak bérét. Határtalanul emelik az életszükségleteknek árait. Évről-évre nagyobb terheket rónak a bérmunkás keresetére, szövetségi, állami, megyei és városi adók alakjában, mindezek gondolkodóba ejtik és egyszer aztán cselekedni fog. Cselekedni kell mert kényszerülve lesz rá, hogy létét biztosítsa. A kizsákmányoló osztály profitéhsége nem ismer határt. Nem ismer meghátrálást és a nyers erőszak minden eszközét felhasználja, hogy uralmát fentarthassa. Az Egyesült Államok déli részében, — amikor Amerikát a szabadság földjének titulálták — a rabszolga rendszer volt életben Ez a rendszer sem adta meg magát. Hosszú elkéseredett élet-halál harc folyt a déli és nyugati államok népei között. A rabszolgatartó földesurak azt mondották, hogy “Az Isten azért teremtette a négert, hogy az rabszolga legyen és mi nem mehetünk Isten akarata ellen”. A sajtó, az iskola, a templom az uralkodó osztály védelmére kelt a déli államokban és védte a rabszolgaság uralmát. Végül mégis a nyugati államok kapitalistái, akiknek érdekeik meg- kiánta a népek “felszabadítását” győzedelmeskedtek, “megszűnt a rabszolgaság”. A kizsákmányoló osztálynak ma mindegy, hogy fehér, fekete, sárga vagy vörös szinü munkás végzi a munkát. Nekik egy a céljuk és ez a határtalan haCHICAGO FIGYELEM! AZ ] WW chicagói csoportja julius 29-én, vasárnap NYÁRKÖZÉPI PIKNIKET rendez a Caldwell Woods ölik helyén, melyre a Bérmunkás olvasóit, valamint barátait meghívja. Esős idő esetén 2422 N. Halsted St. helyiség második emeletén lesz megtartva. Útirány: Vegye a Milwaukee Ave, villamost a Devon Ave.- ig, Sétáljon a Devon Roadon a második bejáratig ahol táblák fogják jelezni a helyet. szón kipréselése. Az Egyesült Államok kizsákmányoló osztályának egy a célja, hogy uralja a világpiacot. A két borzalmas háború Európában úgyszólván teljesen tönkretette az iparokat, lerombolta a kereskedelmet, közömbössé tette az elkeseredett s mindenéből kifosztott munkásosztályt, legkivált azon államokban, amelyekben semmi néven nevezendő társadalmi változás nem állott be, amelyben megmaradt a magántulajdonra fektetett társadalmi rendszer. Eme közömbösség még ma is fenn áll Nyugat- Európában. Egyedül azon államokban villanyozta, csigázta fel a munkásosztály energiáját, amely államokban a politikusok ígéretet tettek, hogy egy jobb, egy újabb társadalmi rendszer felállításának az érdekeit segítik elő azáltal, hogy felépitik a háború okozta rombolásokat. Eme ígéretet csak akkor tette magáévá a népi demokráciák munkássága, amikor látta, hogy maga a kormány is arra törekszik. Elkobozták az ipartelepeket, a szállítás és közlekedés eszközeit, természeti kincseket. Államosították a pénzintézeteket. A kormány eme cselekedete erőt, energiát, reményt öntött a dolgozókba, akik bámulatos gyorsasággal a romok helyein uj és hatalmas gyárakat, ipartelepeket varázsolnak. A földeket művelő parasztság, nem egyes kiváltságosok részére termel és termelését minden esztendőben
