Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-11-24 / 1707. szám
1 oldal BÉR MUN KAS 1951. november 24. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......... $2.00 One Tear .............. $2.00 Félévre —......................... 1.00 Six Months ____________ 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ........................ 5c Csomagos rendelésnél • 3c Bundle Orders ...... 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50 csodálkozott. Nem azon csodálkozott, hogy gyilkossággal vádol* ják, hanem csak azon, hogy az a két “nigger” milyen sokat kibírt. A sheriff és segédje még szabadlábon vannak s valószínűleg nem éri őket semmi büntetés. Ez igy van a déli államokban, ahol a sheriffek, a rendőrök és a törvény egyéb őrei tartják fen a fajgyűlöletet és éppen az ily gyalázatos működésük jutalmazásául választják meg őket tisztségeikre. Ez tehát az a módszer, amivel a déli államokban meg akarják oldani a fajgyűlölet problémáját. Izrael “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki - közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon- .k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE *@*>42 1 Háborús uszítás Amikor az amerikai újságok hirül adták, hogy Párisban az Egyesült Nemzetek Általános Gyűlésén valamelyik küldött olyan javaslattal szándékszik előállni, amely bűnténynek nyilvánítaná a “béke elleni támadást és a háborús uszítást”, az amerikai kongresszus tagjait nagy ijedtség fogta el. Azonnal összeállóit 27 képviselő, akik táviratilag figyelmeztették Dean Acheson külügyminisztert, legyen résen, nehogy ilyen javaslat mégcsak szóba is kerüljön azon a tanácskozáson. Ezek a képviselők ugyanis mindjárt észrevették, hogy ha egy ilyen javaslatot elfogadnának, akkor be kellene szüntetni az Amerika Hangja rádió programot, valamint a Free Europe Committee minden működését is. Ezt nem mi mondjuk, hanem Kersten(R.) és Judd (R.) képviselők, akik a táviratot küldő csoportnak a vezérei. Ez a két képviselő nyilatkozatot adott a lapoknak táviratuk megindokolására. És ebben a megindokolásban az a lényeges, hogy ők maguk is elismerik, hogy ez a két intézmény működése támadás a béke ellen és nem egyéb háborús uszításnál. Kersten képviselő panaszkodott, hogy a szóbanforgó javaslat esetén nem lehetne elkölteni azt a százmillió dollárt, amit éppen az ő ajánlatára szavaztak meg azon célra, hogy “azzal lázadást keltsenek a vasfüggöny mögötti országok népei között a kormányaik ellen.” Most tehát már nem az “istentelen kommunistáktól”, hanem az amerikai kongresszus 27 tagjától, tehát igazán százpercentes hazafiaktól hallottuk, hogy a Free Europe Committee és az Amerika Hangja valóban háborús uszító intézmények. Pont. Nem kell hozzá semmi megjegyzés! A fajgyűlölet fentartói Noha jól tudjuk, mennyire helytálló az a közmondás, hogy mond meg az igazat és beverik a fejed, mégis meglep az a durva hang, amivel az amerikai “életforma” védelmezői ránk támadnak, ha figyelmeztetjük őket, hogy dacára az alkotmánynak, a Bill of Rights-nak, a polgárháborúnak és Lincoln proklamációjá- nak; a déli államokban még most is szörnyű módon bánnak a színes népekkel. Ilyenkor azt mondják, hogy a fajgyűlölet már oszlóban van s teljes egyenlőség már csak rövid idő kérdése, ne legyünk tehát türelmetlenek, bízzuk a déli népekre, hogy ezt a fontos problémát megoldják. A múlt héten Florida államból jöttek a hírek, amelyek mutatják, hogy a déli államok túlzó hazafias csoportjai miként képzelik el a faji egyenlőséget. Ezen hir szerint két fiatal néger fiút, a 21 éves Walter Lee Irvint és az ugyancsak 21 éves Sámuel Sherperdet még 1949-ben egy fehér nőn elkövetett erőszak bűnéért halálra Ítélték Grove- land, Fia. városban. Ézt az Ítéletet a felsőbb bíróság megsemmisítette, a két fiú szabadlábra került, de most megint elfogták őket, hogy újból tárgyalják az ügyet. J. J. Elliot állami vizsgálóbiztos állítása szerint az elfogott két fiút Willis McCall, Lake megye sheriff je szálütotta a börtönbe. Útközben azonban meggondolta magát, elővette revolverét és mindkét fiúra leadott több lövést s azt hívén, hogy azok meghaltak, otthagyta őket, majd a segédjét, J. L. Yates deputy sheriffet küldte értük. Yates észrevette, hogy az egyik fiú, Irviif, még él. Ő is elővette tehát a revolverét és keresztül lőtte a vérben fetrengő embernek a nyakát. __ Közben mások is odajöttek és elszállították az áldozatokat. | Irvin újból magához tért és elmondotta, hogy mi történt velük, I mire az FBI ügynökei is megindították a vizsgálatot. A sheriff nem tagadta, hogy lelőtte a két fiút, de azt mondotta, hogy azok megtámadták őt és csak önvédelemből használta fegyverét. Igaz, az esetet elfelejtette bejelenteni. Amikor Yates deputy sheriffet is kérdőre vontak, az roppant Lapunk ezen számában megkezdtük közlését annak a cikksorozatnak, amelyben egy amerikai újságíró beszámol arról, hogy mit látott Izraelben. Tudjuk jól, hogy az uj ország iránt mindenki érdeklődik, de ez az első eset, midőn olyan leírásra akadtunk, amely nem véleményt, hanem adatokat tartalmaz. Ezért közöljük le ezt a cikksorozatot. A jelentés Írója, Robert T. Hartman, igen jó megfigyelő ké* pességgel rendelkező újságírónak mutatkozik. Nem propagandát ir Izrael mellett, sem ellene. Mint az olvasó látni fogja, ez a leírás az érdekesebbnél érdekesebb adatok halmaza oly ügyesen csoportosítva, hogy Izrael országról meglehetős teljes képet nyerünk. Azért nyomatékosan felhívjuk olvasóink figyelmét ezen cikksorozatra, adják tovább azoknak is,, akiket Izrael sorsa különösen érdekel, de ezen cikk adatait még nem ismerik. Amerikai Idegen Légió Az Egyesült Nemzetek égisze alatt működő International Refugee Organization (IRO) befejezte működését és rövidesen bezárja irodáit. Ennek a szervezetnek eredetileg az volt a rendeltetése, hogy a háború után Németországban rekedt hontalanokat hazaszállítsa, avagy azokat, akik nem akartak hazamenni, valahová elhelyezze. Mert a háború végén ez a “haza” fogalma már nagyon zavarossá lett s maradt ínég a mai napig is. Az IRO jelentése szerint éppen a napokban érkezett Amerikába a milliomodik hontalan, Németországban pedig már nem igen maradt több mint 4000 a RÉGI hontalanok közül, akiket elmebajok vagy ragályos betegségek miatt már nem fogadtak be sehová. Ezek tehát már a koncentrációs táborok lakói maradnak halálukig. Az IRO már nem kap több pénzt, be kell fejezni az ügyeit, elküldi alkalmazottait és bezárja irodáit. De mi fog történni az UJ hontalanokkal? — kérdezte Chet Huntley, a rádió kommentátorok egyik legismertebbje. Mert, mint Huntley mondotta, amióta az Amerika Hangja azt kiabálja a népi köztársaságok lakói felé, hogy mennyivel jobb és szebb élet van a “szabad országokban”, mint a vasfüggöny mögött és ha átszöknek, akkor nekik is ilyen fényűző élet jut, közel 600,000 egyén jött át a határokon, keresve az Ígért Eldorádót. Ezeknek legnagyobb része Németország keleti zónájából szökött át a nyugatiba s ezek, valamint a népi köztársaságokból jövő egyéb szökevények képezik az UJ hontalanokat. Egy ideig az IRO gondoskodott róluk is. De amint a számuk növekedett, az IRO pénztara pedig apadt, az uj hontalanok egyre kevesebb támogatást kaptak. Most aztán elkeseredve panaszkodnak, hogy őket az Amerika Hangja becsapta, — legalább is ezt állítja Mr. Huntley. De még nincs minden elveszve, — mondja a jólértesült kommentátor. Az illetékes körök ugyanis azon tanácskoznak, hogy ezen uj hontalanokat nem-e lehetne egy idegen légióba beszervezni és kiképezni. Hiszen nagyrészük még elég fiatal a katonaéletre. De azonkívül, — mint megint csak Mr. Huntley mondja, — ég a szivükben a vágy, hogy fegyverrel szabadítsák fel szeretett hazájukat és még a vérüket is készek ontani ezen szent célért. Itt ugyan egy kis ellentmondást találunk Mr. Huntley érvelésében. De mielőtt tovább mennénk, azt is meg kell mondanunk, hogy itt nem pusztán csak egy ember elgondolásáról számolunk be, mert már az összes lapok Írtak arról, hogy a népi köztársaságokból kicsalt emberekből “idegen légiót” akarnak szervezni s már valami kétezret be is soroztak, csak éppen külömböző ezre- dekhez nyertek beosztást. A Chet Huntley féle elgondolásban az az ellentmondás, hogy amikor elismerik, miszerint a menekülteket azzal ingerük szökésre, hogy itt tejjel-mézzel folyó Eldorádóra találnak s ime, most ágyultölteléknek szánják őkei, azok mégis örömmel készek a vérüket ontani. Más források, — még a neves Drew Pearson is, — azt mondják, hogy a menekültek keserűen fogadják, amikor a valóságot megtudják. Ez jobban elhihető, hiszen a menekültek óriási többsége éppen azért szökik meg, mert nem akar dolgozni, mert könnyű és pazarló életet akar, mint amilyenben részük volt a háború előtt. Az igaz, hogy az ilyen emberek készek vért ontani, csakhogy nem a saját vérüket, hanem mindig csak a másokét. Erkölcstelen söpredék népség ez, akik csak a könnyű élet után hajhásznak s akikben megbízni nem lehet. Éppen azért néhány amerikai szenátor már vizsgálatot is követel, mert azt hallották, hogy a menekültek között sok olyan is akad, akik, mikor látták, hogy becsapták őket, merész politikai fordulattal most a népi köztársaságok részére kémkednek. Vannak köztük sokan, akik egyszerűen csak vissza akarnak menni, noha tudják, hogy otthon büntetés vár rájuk. Ha ilyen emberekből fog állni az Amerikai Légió, akkor kár lesz rájuk bizni az amerikai zászlót!
