Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)

1951-11-17 / 1706. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1951. november 17. nyisége is, a fontos iparágak­ban a kimutatás szerint 14-től 50 százalékig emelkedett az egyéni termelés, amely élénk cá­folata annak, hogy a magyar munkás szabotálja a termelést, mint azt a dzsungel irói hazud­jak. Itt említjük meg az Ujitó Mozgalom fejlődését is. 1951 el­ső negyedében több mint 28 ezer elfogadott újítást vezettek be, mig a második negyed év­ben már több mint 32 ezer el­fogadott újítás történt, vagyis egy fél év alatt 60 ezer újítás, amelyből évente 616 mülió 384 ezer forint eredmény várható, az ujitó mozgalom egy év alatt több mint 50 százalékkal emel­kedett. DZSUNGELBÓL Már ismételten írtam arról, hogy nem nagy élvezet az ame­rikai heti szemeteket átböngész­ni, de ezen a héten már az első­nél abbahagytam, mert olyan undor fogott el, hogy semmi kedvem sem volt a mocskos ha­zugságokban tovább böngészni. A new brunswicki Híradó, mu­tatta be hazug kitalálásba, hogy a gondolkodásuk, az egész énjük, mennyire piszkos. Mert csak egy fertőzött agy képes le­írni olyan szennyes gondolko­dásra való hazugságot, mint a bruncwicki lap szerkesztője. Ezeknek az uraknak legfá­jóbb pontja Dunapentele, ahol a magyar nép alkotó képességét dicsérve a földből nő ki Közép- Európa legnagyobb gyárváro­sa a Dunai Vasmű, akkor ami­kor az általuk agyondicsért nyugati államokban a meglévő gyárakat is bezárják. A magyar fiatalság ezrei épí­tik a Vasmüvet a nyári szünet­ben. Tizenegy ezer egyetemi di­ák segítette az ottlevő dolgo­zók ezreit abban, hogy a nagy alkotás minél előbb tető alá ke­rüljön. A magyar ifjúság dicsősége ez az építkezés. Ezek a fiuk és lányok nem csak versenyben építik a várost és a gyártelepe­ket, de egyesmind a szabad ide­jükben uj szakmát tanulnak, hogy a ma építő munkása hol­nap a gyár esztergályosa, öntő­je, stb. legyen. A munka ezen nemes hőseit, mocskolta be a Híradó Írnoka, amikor azt irta le, hogy: “A dunapentelei építkezésen dolgozó lányok elhatározták, hogy ezután csak egy kis nad­rágot hordanak és a felső tes­tüket egészen meztelenül hagy­ják. Ez annyira megtetszett a fiatal férfiaknak, hogy ők még nadrágot sem hordanak, hanem teljesen meztelenül dolgoznak.” : Még hozzáteszi a mocskos gon­dolkodású tolnok, hogy a ‘‘párt- szervezet elrendelte, hogy a fér- ' fiáknak joguk van éjjel két órá­ig bármely nő hálóhelyére be- I menni.” '> Nagyon aljas, nagyon er- i kölcstelen ember lehet az, aki 1 ilyen mocskos hazugsággal pró- 1 bál beszennyezni egy ország if- 1 juságát. Csak a saját erkölcsi 1 felfogását és nem a penteleí j dolgozók életét tükrözi vissza a s szemérmetlen tudósítás, amely 1 után azt hiszem, hogy azt is a £ szerkesztő uf követi el. Egyet i megtanulhat őkelme: A szocia- 5 lista erkölcs oly magas, hogy < oda ő nem tud felkapaszkodni, i A “VIGILANTES” New Mexico államból jövő hírek szerint a már több mint egy éve sztrájkoló rézbányászok megfélemlítésére “vigilantes” bizottságot szerveznek. A szótárak szerint ezen kifejezés ilatt ma azon csőcselék népet értik, amelyik felbőszülve valamely való­di vagy csak vélt bűntényen, saját kezébe veszi az Ítélet kimon­dását és annak végrehajtását. Ez az Ítélet egyszer összeverés, beszurkozás, eltoloncolás, más<& ______________________ esetekben azonban a felakasz­tás, halálra kínzás és az eleve­nen elégetés minden fajtáját mutatta már. A Grand County (N.M.) hir szerint a vigilantes terror ban­dát maga a megye sheriffje és a kerületi ügyész szervezik. Ezt a felvilágosítást nem talál­juk meg a szótárakban. Pedig ez az oka annak, hogy az ilyen borzalmas bűntények elkövetői­nek semmi bántalmuk sem lesz. Ez az oka annak, hogy még az olyan lincselésnél sem vonják felelőségre a bűnösöket, ahol szemtanuk nyilvánosságra hoz­zák a neveiket. Ilyen eset volt például évekkel ezelőtt az a lin- cselés amit a St. Louis Post Dis­patch (az ország egyetlen bá­tor, liberális napilapja) riporte­re végignézett és igy irt róla a lapjában: “Amikor az összekötözött negrót a fa alá vonszolták, me­reven bámult maga elé. De ami­kor a fára felhúzták a honalja alá kötött kötéllel s meggyuj- tották a máglyát, megszólalt: ‘Gentlemen, könyörgöm vágják el a torkomat, hadd haljak meg csendesen!’ Persze nem teljesí­tették a kérését, noha voltak olyanok, akik levágták egy-egy lábúját, vagy kiszakították a körmeit, amit elvittek emlékbe. Amikor a tűz már a talpát éget­te, felsikoltott: ‘Uram, kegyel­mez lelkemnek!’ Attól kezdve nem szólt többet, noha látni le­hetett, hogy még sokáig eszmé­letnél volt. Ezen önuralma még a lnicselők némelyikéből dicsé­retet is váltott ki.” A riporter aztán felsorolta a lincselők vezéreinek neveit« Más­nap a lincselés ügyében vizsgá­latot tartó Grand Jury azt a ha­tározatot hozta, hogy ismeret­len egyének követték el a bűn­tényt s úgy eltűntek, hogy nem lehet kinyomozni őket. A VIGILANTE LELKIVILÁGA Ugyan milyen emberek lehet­nek azok, akik ily szörnyű bűn­tényre vállalkoznak? Mit erez­hetnek akkor, amikor egy olyan embert vernek agyon, vagy égetnek el elevenen, akiről jó­formán még azt sem tudják, hogy mivel vádolják az illetőt. Ugylátszik, hogy az ilyen embe­reknek élvezetet nyújt a gyilko­lás, különösen akkor, ha az ál­dozat a néger fajhoz tartozik. Mert a faji felsőbberendüség el­vét akarják feltartani, ez iga­zolja nekik a színes faj gazda­sági elnyomását. Ezt a gazdasági elnyomást, kizsákmányolást védik azzal, hogy a szines fajokat terror alatt tartják. És ezt a rettene­tes ideológiát a déli államokba benevelik a fehérek lelkivilágá­ba már zsenge gyerek koruk­ban. így válnak bősz, vadálla­tokká a más téren talán normá­lisan viselkedő emberek. Nem hisszük, hogy a lincselő i vigilante lelkivilágáról bárki is adott volna olyan képet, mint Amerika legnagyobb Írója, John Steinbeck a “Vigilante”* cimü elbeszélésében. Pedig magát a lincselést éppen csak hogy em­líti. A valóban rendkívüli novel­la tárgya az a beszélgetés, amit az egyik vigilante folytat a sza- lonossal, amikor a nagy izgal­maktól fáradtan egy pohár sör­rel akarja lecsillapítani magát. Nincs az az újságíró, aki ezen borzalmas bűntény legrészlete­sebb leírásával is feltudná kor­bácsolni érzelmeinket a lincselő embersöpredék ellen úgy, mint teszi John Steinbeck ezzel a rö­vid elbeszélésével, amelyet ép­pen azért közölni fogjuk a Bér­munkás 1952-es naptárában, oly művészi fordításban, mint azt a nagy iró munkája megérdemli. KOREAI INFLÁCIÓ Az elfogult bírák A SUPREME COURT EGYHANGÚ HATÁROZATBAN MEGIN­TETTE AZON ELFOGULT BÍRÓKAT, AKIK TI! LM AG AS BIZ­TOSÍTÉKOT SZABNAK KI POLITIKAI PÖRÖKBEN. WASHINGTON — Az Egyesült Államok legfelsőbb törvény­széke, a Supreme Court, 8 tagjának részvétele mellett egyhangú határozatban kimondotta, hogy a San Francisco kerületi szövet­ségi bíróság hibázott akkor, midőn az elfogott 12 kommunista tisztviselőre egyenként 50,000 dolláros biztosítékot szabott ki. Az Egyesült Államok alkotmánya tiltja a “bail” (biztosíték) tnlmavasra szabását. A birÓA-----------------------------------------­fogva tarthatja a vádlottat biz­tosíték nélkül, vagy magas biz­tosítékot szabhat ki rá, ha nyil­vánvaló, hogy szabadlábra en­gedése azonnali veszélyt jelent a. közösségre, ellenkező esetben köteles méltányos bailt kiszab­ni, hogy a vádlott védhesse ma­gát. A kommunisták elleni váddal íapcsolatban nyilvánvaló, hogy i közvetlen veszély esete nem ill fenn, az elfogottak nem “dön- ;ik meg az Egyesült Államok í ormány át erőszakos utón a ;árgyalásig”, ezért a túlzó bail fiaszabására semmi ok sem volt. V Supreme Court döntését Vin­son főbíró foglalta Írásba, mely- )en kimondja, hogy a bailt ki­szabó kerületi bírónak neih lett rolna szabad a vádlottakat kö- :ös csoportba foglalni s rájuk igyforma bailt kiszabni, hanem ninden egyes esetben külön-kü­! lön kellett volna megvizsgálni a vádat s a felelőséget. Jackson és Frankfurter főbi- rák még külön, részletesebb vé­leményben is elitélték a magas bail kiszabását, amelyben ma­gyarázták, hogy amikor egy bí­ró ilyen túlságos magas bailt szab ki, azt nyilvánvaló okokkal kell megindokolnia, amit itt el­mulasztott a biró. Ezen végzés következtében a California államban elfogott s fogvatartott kommunista tiszt­viselők jogosan kérhetik bizto­sítékuk leszállítását. Ez a hatá­rozat a következő vádlottakat érinti: Albert Jason, Mrs. Oleta O’Connor, Yates, Carl Rude, Lambert, Al Richmond, Ernest Otto Fox, Mrs. Loretta Starvus Stack, Mary B. Doyle, Dorothy Rosenblum Healey, Philip M. Connelly, Rose Kusnitz és Hen­ry Steinberg. PUSAN — Délkoreában az infláció napról-napra emelkedik s az ország gazdasági összeom­lás előtt áll. Ennek természete­sen a háború az oka, noha si­etteti a hibás gazdálkodás is. A délkoreaiak pénzegysége a “won”, aminek értéke már any- nyira leesett, hogy egy amerikai dollárért körülbelül 6000-t lehet venni. A United Nation katonái is ezt a pénzt használják, a had­vezetőség dollárért veszi a dél­koreai kormánytól, amely nyo­matja a kivánalmaknak megfe- lelőleg minden fedezet nélkül. Eddig a United Nation részére 340,143,504,114 wont folyósítot­tak. Ezzel együtt most már 480 billió won került forgalomba. Miután kevés árucikk van forgalomban, a katonák zsebei pedig tömve vannak won-okkal, mindennek felverik az árát. így például egy “mai” (a bushellnél valamivel kevesebb) rizs, amely a háború előtt 2000 wonba ke­rült, ma 18,000 wont ér. A fix fizetésű állami hivatal­nokok üzérkednek a fekete pia­con, máskép képtelenek megél­ni. A kabinet-miniszter havi fi­zetése 90,000 won (öt mai rizs­kása), de ez a legmagasabb fi­zetés; az alantasabb hivatalno­kok havi 40,000 won körül kap­nak. Az állam legnagyobb jöve­delmét (az amerikai segítségen kívül) a lutriból nyeri; az adók­ból vajmi kevés folyik be. Ezen adatok mutatják, hogy az ilyen háború velejárója a nagy inflá­ció és a gazdasági összeomlás. TRÓNÖRÖKÖS HIÁNYT LAT CINCINNATI, O. — A Labor Statistics Bureau főnöke, Com­missioner Ewan Clague azt han­goztatja, hogy az amerikai szak- szervezetek nagy hibát követ­nek el abban, hogy nem gon­doskodnak másodlagos vezérek­ről. Clague nagyon csodálkozik azon, hogy habár a legtöbb szakszervezet vezetője már igen öreg ember, nem gondoskodnak arról, hogy ha kidőlnek, ki ve­szi át a tisztségüket? Az ipari igazgatás (management) terén a vezetők utánpótlásáról nem feledkeztek meg, igy a munkás­ság ezen a téren nagyon elma­rad — mondotta. — Talán Mr. Clauge nem tudja, hogy a szak- szervezeti vezérek annyira fél­tik trónjaikat, hogy nem akar­nak megválni tisztségeiktől, amig csak élnek.

Next

/
Thumbnails
Contents