Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-11-03 / 1704. szám
1951. november 3. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI DIADAL, Az amerikai lapoknak nagyon jó napjuk van, oldalszámra ujonganak, hogy Churchill győ-' zelmével, a kapitalista termeié-' si rendszer győzelmet aratott a szocialista termelési rendszer felett. Azonkívül abban reménykednek, hogy a kormányra kerülő konzervatívok, jobb szolgálatot nyújtanak az amerikai tőkének, mint tette azt a munkáskormány. Mi ugyan nehezen tudjuk elképzelni azt, hogy alakulhasson szolgalelkübb kormány, aki jobban kiszolgálja a nagytőkét, mint tették ez Attlee elvtár- sék, sőt az a hiedelmünk, hogy Churchillék jobban fognak védekezni az ellen, hogy teljesen amerikai gyarmattá váljanak, mint az elődeik. Persze az elért győzelem nem is olyan nagy, mint azt az amerikai lapok felfújják. Először is a többség a parlamentben oly kicsi, hogy az könnyen megsemmisülhet az elkövetkező időközi választásokon. A ténylegesen leadott szavazatok száma viszont nagyobb a Labor Party-ra, mint a konzervatívokra esett szavazatok. örömmámorukban elfelejtkeznek arról, hogy miután a munkásvezérek lekerültek a kormányról és a konzervatív kormány nem tudja a szakszervezeti és párt határozattal visszatartani a dolgozókat, hogy a mélypontra sülyedt életnívójuk emeléséért ne induljanak küzdelembe, nagyon valószínű, hogy a közel jövőben nagy bérharcok fognak Angliában lezajlani. Angliában két politikai párt küzdelme folyt és ott sem volt sokkal több külömbség a két párt között, mint Amerikában a demokrata és a republikánus pártok között leszokott folyni. Ennek dacára érdemes megvizsgálni, hogy mennyiben áll az amerikai lapoknak az a tudósítása, hogy a választásokon a szocializmus bukott meg és helytálló-e a munkás párti vezetőknek azok a kijelentései, hogy ők újra harcba viszik a munkásosztályt a szocializmus győzelméért. MEGBUKOTT-E A SZOCIALIZMUS? Erre határozott választ adhatunk, hogy nem. Már azért sem, mert Angliában minden volt, csak szocializmus nem. Már számtalanszor megírtuk, hogy az ami Angliába történt, az nem szocializmus. Hat évvel ezelőtt győzelemre jutott Angliában a Munkás Párt, amelyet az amerikai lapok előszeretettel neveztek szocialistáknak, csak annyira állt meg ez az állítás, mint az, hogy szocialistának nevezik elég gyakran Mr. Trumant is. Angliában a munkás kormány győzelmével, a kapitalista termelési rendszer változatlan maradt. Államosították ugyan a szénipart, de úgy, hogy a kormány megvásárolta a nagyon elmaradt termelési módszerrel dolgozó bányákat. A tulajdonosok teljes kártérítést kaptak, részben készpénzben, másrészt hosszú lejáratú bondokban, melyeket nem csak törlesztett a kormány, de kamatokat is fizetett utánuk úgy, hogy a volt bányatulajdonosok azután is értéktöbbletből éltek. A kapott pénzt külföldi, főleg német iparokba fektették be. Hasonló fokozatos “szocializálást” helyezett kilátásba a kormány a többi iparokban is, olyan tempóban, hogy egy évszázad kellett volna az ipar államosításának a megvalósításához. Amilyen reformokat hoztak az egyáltalán nem haladja meg a francia vagy olasz kormányok hasonló társadalmi biztosításait, AZ INDUSTRIAL. WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dől gozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeli megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az égj iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi mun káért" ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER^ REL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szer keretét építjük a régi társadalom keretein belül. amelyeket tőkés kormányok hoztak a dolgozók leszerelésére. Más semmi sem változott. A király és az egész családja éppen úgy uralkodott mint annak előtte. A mágnások előjogai semmit sem változtak. Az állami és közigazgatási hivatalokban szintén ugyanazok ültek, mint a Churchill kormány idején. A lapok továbbra is a nagytőke irányítása alatt maradtak. Az iskolarendszer egy cseppet sem változott, továbbra is az egyházi irányítás alatt voltak, mig a felsőbb iskolák továbbra is a gazdagok privilégiuma maradt. A munkásosztály helyzete nem hogy nem javult, de állan: dóan sülyedt, a bérmozgalmakat nem egyszer katonai erővel törte le a kormány. Külpolitikailag szőröstől-bő- röstől eladta magát az Amerika által vezetett nemzetközi imperializmusnak. Szennyes háborút folytatott Burma és a Malay szigetek népei ellen, amelyek leakarták rázni megukról a gyarmati uralmat. Szövetkezett és felfegyverezte az arab államokat Izrael ellen, mint ahogy most szövetkezni akart Izraellel az angol gyámkodást, kirablást megunt arab államok ellen. Nyilvánvaló, hogy Angliában még a szocializmus árnyéka sem volt, mert ha az lett volna, úgy ma nem lehetett volna Church- hillék győzelmét ünnepelni. A szocializmus első lépése, a termelő eszközök teljes kisajátítása minden kártérítés nélkül. A sajtó, az iskola és az egész nevelési rendszer kivétele a burzsoázia kezéből. A gyarmati népek teljes, feltétel nélküli felszabadítása, az egész állam apará- tus és a termelés irányításának az átszervezése, szocialista kézbe való adása. Ha ez történt volna, úgy az angol nép életnívója hat év alatt nem sülyedt, hanem óriási mértékben emelkedett volna, viszont a tőkéseknek nem lett volna pénzük és hatalmuk, hogy az elégedetlenkedő dolgozók egy részét maguk mögé sorakoztathassák fel. Mi egyáltalán nem esünk kétségbe Attle urék bukásán, sőt azt reméljük, hogy az elkövetkező években az angol munkások egy forradalmi átalakuláson mennek keresztül. Belátják azt, hogy nekik semmi érdeküket sem szolgálja az, hogy most újra azon erőlködjenek, hogy 5 év múlva újra Attle urékat emeljék a bársonyszékbe, hanem úgy irányítsák a szervezkedésüket, hogy győzelmük esetén, ne. pár száz politikus, hanem maga a munkásosztály kerüljön uralomra és megszabaduljon a tőkésektől, a rendszertől. Megtanulják, hogy amiként nem lehet a tőkéseket kiszavazni az uralomból, éppen úgy nem lessz többé módja arra Church- hilléknek, hogy az igazi szocializmust kiszavazzák. Reméljük, hogy Angliába megerősödik a háború ellenes mozgalom és ezzel elhárul a fejünk fölül a tőkések által előkészített világháború, amely mellett oly kitartóan asszisztált az Attlee kormánya. Nem, a szocializmus nem bukott meg a választásokon, hanem egy csomó megalkuvó, a tőkés osztályt kiszolgáló politikus. A DZSUNGELBÓL A központi hazugság gyárból táplálkozó magyar lapok mindegyike hozta azt a szenzációs híradást, hogy Rákosi Mátyás eltűnt. Ezt a papirosok különböző módon, fantáziájuknak, vágyaiknak megfelelően Írták körül. Egyesek azt írták, hogy halálos beteg, mások, hogy merényletet követtek el ellene, vagy hogy kegyvesztett lett és Moszkvába rendelték. Volt olyan is, amely szerint már ki is végezték, vagy Szibériába száműzték. Egy cseppet sem zavarta a hazugság gyárat és írnokokat az, hogy Rákosi a legjobb egészségnek örvend, hogy nap-nap után látják Budapesten és végzi a megszokott munkáját. Igaz, hogy nem tart annyi beszédet mint szeretet elnökünk Truman — az utóbbinál nagy haszna lenne az országnak ha teljesen elhallgatna —. de ugyan akkor amikor a “szenzációs” hazugságot leközölték a dzsungel csaho- sai, Rákosi megjelent a Kínai Népköztársaság követének a fogadtatásán, a Köztársaság két éves fenállásának évfordulója alkalmából és ott beszédet is mondott. De ez nem fontos a hazug társaságnak, a fő az, hogy hetenként legyártsák a maguk bárgyú hazugságát, hogy igy megszolgálják a nekik kijáró Judás pénzt. A MUNKÁS Szerkesztői üzenetében magyarázza az olvasóinak, hogy mi a külömbség a "megalkuvó” Bérmunkás és a “tiszta forradalmi’ Munkás között. Mi azt hisz- szük, hogy nagyon tudatlan lehet az az olvasó, aki nem látja meg a külömbséget, de ha már magyarázni kell, akkor Kudlikék azt simábban, érthetőbben kell, hogy megtegyék. E rovat Írója, a régi 35 éves barátság alapján, készséggel ajánl fel egy egyszerű még a Munkás olvasói által is megérthető formát a fenálló külömbség megmagyarázására, íme a formula: A “Munkás” egy szektáriánus csoport lapja, akik semmibe se különböznek a szent hentergők, vagy más vallási szektáktól, akik egy csoda eljövetelét várják, amely majd megvalósítja a zavaros elképzeléseiket. A Munkást és annak bürokratáját pár tucat kispolgár tartja életbe. A Munkást a sárga irigység töri, hogy eddig vagy 800 millió ember lépett a szocializmushoz vezető útra, amelyet nem tart “gilt”-nek, mert az nem úgy történt, ahogy azt “Daniel DeLeon monda”. Ezért készséggel és odaadóan támogatja a hideg háborút, amelyet a kapitalisták folytatnak ezek ellen a népek ellen. Ha ez a háború felmelegszik, akkor a Munkás megbújva a semlegesség kóróján fog ké- rődzeni. A Bérmunkás hirdeti a forradalmi Ipari Unionizmust, de testvéri, forradalmi szolidaritást érez és hirdet a fentemlitett 800 millió dolgozóval, még akkor is, ha azok nem a mi elképzelésünk szerint döntötték is meg a kapitalista uralmat. A Bérmunkás azt tartja fontosnak, hogy ezt megtették és minden körülmények között, megalkuvás nélkül,
