Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-11-03 / 1704. szám
\ oldal BÉRMUNKÁS 1951. november 3. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......... $2.00 One Year ____ $2.00 Félévre .............................. 1.00 Six Months ...»_________ 1.00 Egyes szám Ara ......... 5c Single Copy ----- 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders —.............. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki ' • közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon'- ,k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A Vatikán elismerése A kongresszus első évi ülésszaka bezárásának napján President Truman meglepetésszerűen bejelentette, hogy Mark Clark generálist az Egyesült Államok nagykövetévé nevezte ki Vatikán államba, vagyis a pápai udvarhoz. Az Egyesült Államoknak eddig nem volt nagykövete a pápai udvarnál. A háború alatt Roosevelt elküldte ugyan a Vatikán államba a multimilliomos iparbárót, Myron Taylort, de nem mint nagykövetet, hanem csak mint személyes képviselőjét. A nagykövet kinevezése a Vatikán állam elismerését jelenti. Elismerését annak, hogy ez a kis terület független politikai állam, amelynek a pápa nemcsak spirituális, hanem politikai uralkodója is. Ennélfogva mindenki, aki a pápának engedelmességet fogad akármely oknál fogva, politikailag is a pápa alattvalója lesz. Az amerikai törvények értelmében a nagykövetek kinevezését a szenátusnak kell jóváhagyni. President Truman jól tudta, hogy mekkora ellenzést vált ki ez a kinevezés, azért jelentette be akkor, midőn a kongresszus már bezárta ülésszakát. így azt remélte, hogy egyenlőre Clark jóváhagyás nélkül gyakorolja tisztségét s január hóra, amikor a szenátus újból gyűlést tart, már végetér a tiltakozás. Mert mint a White House részéről is elismerik, a tiltakozás óriási özöne zudul az elnök felé ezen kinevezés bejelentése óta. A tiltakozók rámutatnak, hogy Vatikán állam elismerése ellenkezik az Egyesült Államok alkotmányával, amely az államot és a vallást elválasztja egymástól. A protestáns egyházak nevében Dr. Glen L. Archer, a protestáns szövetség titkára azt mondja, hogy ha a szenátus jóváhagyja a kinevezést, akkor ők követelni fogják, hogy minden katolikus papot regisztráljanak, mint idegen állam ügynökeit. Truman elnök tervét azonban nem lehetett olyan egyszerűen megvalósítani, mint gondolta. Hiába választotta ki a kongresszus bezárásának napját, megfeledkezett arról a másik törvényről, hogy tényleges szolgálatban álló katonát ugyancsak a szenátus engedelmével vagy jóváhagyásával lehet civil szolgálatra kinevezni. És miután Clark még nem akar nyugalomba vonulni, nagyköveti hivatalának elfoglalásával mégis csak várnia kell a januárban összeülő szenátus határozatára. Ezért, vagy talán a nagymérvű tiltakozás miatt, az elnök már be is jelentette, hogy Clark egyenlőre nem foglalja el hivatalát. De ilyen nagymérvű nehézségek és ellenzés dacára miért kellett nagykövetet kinevezni a pápai udvarhoz? A White House természetesen megindokolta a kinevezést: Közismert tény, hogy a Vatikán nagyon éles harcot folytak a kommunizmus ellen. A közvetlen diplomáciai összeköttetés segíti a közös cél elérését: a kommunizmus elhárítását. Már 37 államnak van képviselője a Vatikánban, amelynek az ‘‘intelligence” (kémhálózat) szervezete az egész világon a legtökéletesebb. Az elnök (Truman) tehát úgy határozott, hogy Amerika érdeke kívánja meg ezt az összeköttetést. Valóban közismert tény, hogy a Vatikán, — illetve a Katolikus Egyház elkeseredetten éles harcot folytat a kommunizmus s az azzal kapcsolatos kollektiv termelési rendszer ellen, hogy a világ minden részében összeharácsolt nagy földbirtokait és egyéb üzleteit megtarhassa. A Vatikán a kommunizmus elleni harc jelszava alatt a Katolikus Egyház kizsákmányoló érdekeit védi. És miután az Egyesült Államok külpolitikai vezérelve ezidőszerint a vüág mindenféle kizsákmányolóival való szövetkezés és kooperá- lás, a vatikáni nagykövet kinevezése csak további kiterjesztése ennek az elvnek. Katolikus kémszolgálat A háború befejezte óta a népköztáraságok mindegyikében, — még Jugoszláviában is, — a katolikus főpapok egész sorát állították bíróság elé a kémkedés vádja alapján. És dacára annak, hogy a legtöbb esetben a vád olyan hatásos bizonyítást nyert, hogy a vádlottak közül igen sokan kénytelenek voltak beismerni bűnösségüket, az amerikai lapok által vezetett világsajtó vallásüldözésnek igyekezett bemutatni ezen porokét. Még emlékezetes, hogy milyen vehemenciával támadták a magyar kormányt Mindszenti hercegprmiás elítéléséért. De megismétlődött ez Grősz kalocsai érsek kémkedési pőrével kapcsolatban is. És ugyanígy írtak amikor Romániában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Bulgáriában, avagy Kínában állították bíróság elé a taláros kémeket. Az amerikai sajtó véres szájjal üvöltötte, hogy az említett országokban az istenimádás tt akarják eltiltani; a főpapok bíróság elé vitele és elítélése a vallások megszüntetését célozza. Azt, bogy ezen főpapok a nagyon jól kiépített kémszolgálat vezető tisztviselői voltak, szóra sem érdemes, ocsmány rágalomnak mondották. De nem csak a lapok, hanem felelős állást betöltő amerikai diplomaták és államférfiak is hasonló módon nyilatkoztak. Sőt arra is emlékszünk, hogy maga Truman elnök is tett hasonló nyilatkozatot, méghozzá nem is egyszer. És ime, most mégis mi történt? A White Houseból eredő nyilatkozat szerint egyik legfontosabb ok arra, hogy Amerika követet nevezzen ki a Vatikánba az, hogy a papi udvar “a világ egyik legjobban informált központja”, — a legfontosabb “listening post”, — mint mondották. Természetesen nem mondják azt, hogy a Vatikán a legjobban kiépített kémhálózat központja. Ezt a csúnya szót; “kém”, ma már a jőlnevelt úriember nőm használja. Helyette azt mondják, hogy kitűnő “intelligence service” — központja. A oroszok természetesen nem “úri emberek”, még nem ismerik ezt a nagyszerű disztinkciót. Azért a napokban nyíltan megírták, hogy a Katolikus Egyház valójában óriási méretű kémhálózat, amely információit a Vatikánban összpontosítja. A népbu- titókkal tartó világsajtóban meg is orroltak ezért a nyílt beszédért és szidták kegyetlenül az oroszokat. De mit fognak most csinálni, amikor ugyanezen állítás a White Houseból jön? Csak nem akarják velünk elhitetni, hogy csupán azért haragudtak olyan nagyon, mert az oroszok azt a csúnya “kém” szót használták ahelyett, hogy disérték volna a Vatikán nagyszerű “intelligence service” képességét? Ősrégi mese Egy ősrégi mese szerint amikor az éhségtől már egész megvadult farkas csorda megtámadta a legelésző juhnyájat, a juhászok egy-két hitvány bárányt odahajitottak nekik s amig a farkasok azon összekaptak, addig a juhnyájat a menedéket nyújtó karámba hajthatták. Ennek a régi mesének a tanulságát már nagyon sokféle módon alkalmazták és igyekszenek gyakorlatba vinni még ma is. A történelemből tudjuk, hogy a cári Oroszországban például elég gyakran megtörtént, hogy az éhezés és nyomor miatt már lázongó parasztság dühét a zsidók ellen irányították s amig az igy félrevezetett tömeg a pogromok vérgőzében találta meg bosz- szuja tárgyait, addig az elnyomók megerősítették erőszakszervezeteiket és folytatták a kizsákmányolást, az elnyomást, mintha misem történt volna. Ezt a módszert Horthy, majd Hitler a legmagasabb tökélyre fejlesztették s dacára borzalmas működésűknek, még ma is igen sokan szeretnék megismételni. A mesének egy másik gyakorlati alkalmazása az, amikor a tömegek elégedetlenségét nem fizikai elnyomással, hanem szellemi mákonnyal fojtják el. Ilyenek a szegénységet és nélkülözést magasztaló, a gazdagokban nagy embereket látó nemzeti sovinizmus, a fajgyűlölet, stb. Amerika pedig kifejlesztette a maga speciális módszerét: a labdajátékok és a “funny” újság képek iránti rajongást. Amig az amerikai nép fogadhat a labdázókra és mulathat a “funny” képeken, az uralkodó osztálynak nem kell tartania attól, hogy a nagy tömegek politikai érettségre tesznek szert. A utóbbi időkben a gyarmati népek mutatnak nagymérvű elégedetlenséget. Rájöttek sírra, hogy az angol, francia, belga és portugál uralom útját állja nemzeti és gazdasági fejlődésüknek. Megindult tehát a lázongás és forrongás, amely az angol birodalmat már csaknem szétrobbantotta. Jelenleg nyílt harc folyik Koreában, a Malaya félszigeten, Indonéziában, Egyiptomban és pattanásig nagy a feszültség Dániában is. Százhetvenöt évvel ezelőtt Amerika népe nyújtott példát a világnak a gyarmati életből való felszabadulásra. Ma Amerika adja a segítséget a külföldi elnyomóknak a gyarmati népek további gúzsba tartására. Erre célzott Mohamed Mossadegh, Irán miniszterelnöke, aki amerikai útja alkalmából megnézte Philadelphiában a “Liberty harangot”, amikor ezt mondotta: “Azon kemény emberek, akik ezen országot alapították, bizonyára megértenék a mi követeléseinket, remélem, az utódaik is meg fogják érteni”. Irán miniszterelnökének nem sok oka lehet erre a reményre, mert amig az Egyesült Államok megalapítói nemzeti függetlenségre törekedtek, addig a mai utódait képviselő kormány a gyarmatosítást védelmezi. És hogy ezt a védelmet valami módon igazolják, kitalálták a “kommunista mumust”. Azzal ijesztenek mindenkit. Ezt az általuk oly nagy gonddal felépített kommunista mumust dobták oda az európai népeknek és ezzel igyekszenek leszerelni a gyarmati népek elégedetlenségét is. Ennek a gyakorlatnak megfelelőleg tették Egyiptomnak azt az ajánlatot, hogy egyezzen ki Angliával a Szuez csatornára vonatkozólag és ellenértékűi beveszik a kommunista ellenes szövetségbe. Ez természetesen fegyveres és pénzügyi támogatást jelent, amiből az egyiptomi uralkodó osztály eleget fordihatna a saját céljaira. A nép kizsákmányolása természetesen továbbra is maradna úgy, mint volt. Az ősrégi mesének ez a legújabb változata.
