Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)

1951-11-03 / 1704. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. november 3. OSZTÁLYELLENTÉT Az elmúlt napokban a mi ult­ra becsületes honatyáink csak­nem lázadásba törtek ki, amikor Truman elnök tudtukra adta ama kívánságát, hogy a szövet­ségi kormány minden alkalma­zottá és az országgyűlési képvi­selők, szenátorok, kötelezők le­gyenek minden esztendőben va­gyoni állapotukat, minden bevé­teleiket a nyilvánosságnak tud­tára adni. Amint Truman elnök eme sze­rény kívánságát nyilvánosságra, illetve a honatyáinknak tudtára adta, felbőszültek, mint amikor a bika vöröset lát és mindenféle honatyákhoz nem illő jelzőkkel hurrogták le az elnök kívánsá­gát. De, hogy is juthatott ilyen badarság az elnök fejébe. Ho­gyan akarja ő az ördögöt az ap­jánál bepanaszolni. Egy honatyának évi fizetése 15,000 dollár, amelyből 2,500 dollár után nem fizet kereseti adót. (Most van egy törvény a honatyák előtt, hogy fizetései­ket évi 25 ezer dollárra emel­jék.) Kiváncsiak vagyunk, hogy mit fog ehez szólni Erick Johns­ton, a fizetéseket szabályozó bi­zottság feje, aki nem enged a bérrabszolgáknak mag a s a b b bér javítást, mint 10 százalékát annak, ami 1950 január elején volt. A mi hontyáink, akik har­monikusan összedolgoznak Er­ick Johnstonnal, ha munkások fizetés emeléséről van szó, ak­kor csak tiz százalékot engedé­lyeznek, de igyekeznek azt a 10 százalékot is minnél gyorsabban visszavenni, kereseti adó fejé­ben, amit kivetnek a munkások nyomorúságos keresetére, illet­ve újabb 12 százalékot vonnak le a régebbi adóval egyetemben, tehát húsz százalékot a fizeté­séből. Truman elnök azon kívánsá­gát, hogy minden szövetségi al­kalmazott, akik 10,000 vagy an- • nál nagyobb évi fizetésben ré­szesülnek mint szená torok, kongressmenek, szövetségi bí­rák, magasrangu hivatalnokok, generálisok, admirálisok, stb. tartoznak a köznépnek minden bevételeikről elszámolni. Persze, hogy ez ellen kézzel- lábbal tiltakoznak a mi 5 és 10 percentes, hütőszekrényes, szőr- mebundás honatyáink. Elsők kö­zött volt a tiltakozás terén Wis­consin állam republikánus sze­nátora, a vörösfaló McCarthy, aki 1948-ban elnöke lett a kong­resszus által kinevezett “lakáso­kat építtető és szabályozó bi­zottságnak”. Amig ebben a tiszt­ségben volt, egy könyvet irt, il­letve íratott a lakásügyeket ter­vező szakértőkkel s ezt a kézi­ratot a Lustrom Corporáció, (akik könnyen összeállitható há­zakat gyártottak) megvették, il­letve 10,000 dollárt fizettek Mc­Carthy szenátor urnák. Ezt az üzletet nem a mi honatyáink, hanem a wisconsini adóhivatal hozta nyilvánosságra McCarthy szenátor ur legnagyobb fájdal­mára. Szenátor E. D. Milliken, aki a corporációk védőangyala, Taft szenátor jobbkeze, nagyon ma­gára vette az elnök eme kíván­ságát és többek között kijelen­tette, hogy az elnök a sikkasz­tok, csalók társaságának sze­metjeit kivánja fehérre meszel- mi. Azt mondotta, hogy “Egyi­ke a legszentebb jog ebben az országban, a magánügy szent és sérthetetlensége.” Ha a bevé­teleinket nem kívánatos utón használjuk fel, akkor kivagyunk annak téve, hogy ebből a testü­letből kizárnak bennünket. Ki­vagyunk téve annak, hogy a nép amely bennünket ideküldött az újraválasztásnál leszavaznak bennünket. Ennélfogva én nem ülök itt szótlanul, hanem tilta­kozók az elnök ama törekvése ellen, hogy a kongresszus tagja­it ilyen ócska politikával védel­mezze.” Szenátor H. Capehart, Tru­man propoziciója mellett foglalt állást és ezt mondotta: “Úgy ér­zem, hogy a viszonyok olyan súlyosak, hogy a kongresszus tagjainak pártokra való tekin­tet nélkül, mind a két oldalon se­gíteni kell az elnököt ebben a káoszban, amelyet az elnök is segített felidézni.” Sok, sok csepüt rágtak a mi honatyáink Truman elnök eme ajánlatán és mint mindent ami üdvös, amivel sarokba lehetne szorítani a százalékosokat, az ajándékokat elfogadó szövetségi úri bitangokat, napirendre tér­tek felette. Nem akarják ők azt, hogy a publikumnak tudomása legyen arról, hogy egyik vagy i másik honatya milyen üzérkedé- í seken keresztül tollasodik meg. ! Nagyon sok esetben, amikor a honatyáknak Washingto n b a n kellene ülni a népjóléti ügyek megtárgyalásánál őkelme Cali- j forniában, vagy valamely más j államban előadást tart az állam kereskedelmi kamarája tagjai- ! nak, amelyért egy ezres vagy | még több nyomja a markát. Mi- ; ért kellene ezt a köznépnek tu­domására adni, nem szeretik ők a publicitást és éppen akkor nem, amikor az ő bevételeik ki­mutatásáról szólna az. Ezek az urak intézik a mi demokrácián­kat. ALKOTÁS és a rombolás. El- vitázhatatlan az a tény, hogy soha ennek a nemzetnek a tör­ténetében nem volt a munkás- osztály “olyan jó módban” mint azt nekünk mondják, hogy ma­van. Még akkor is, amikor már a nehéz bevételi adóját kifizette és szembeszállt azzal az infláció­val, amely ma dúl, mégis ma nagyobb a munkás vásárló ké­pessége, keresete mint bármi­kor ezelőtt. Azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy az a pros­peritás, amely ma van teljesen bizonytalan és nincsen sziklára építve, hanem homokos, csú­szandó alapon nyugszik. Az a pénz, amelyet a munkásosztály bizonyos réteg élvez, kizáróla­gosan vértől áztatott pénz és eme természetes dolognál fova a nemzeti gazdaságnak még na­gyobb vérátültetésre van szük­sége, hogy azt virágzásban és életben tartsa. Az a nagy ter­melés, amely ma olyan feltűnő szorgalommal folyik, nagyobbá- ra a rombolást szolgálja. Csak­nem minden nagyobb városban hatalmas lakáshiány uralkodik, dacára a nagy “prosperitásnak” munkaalkalomnak, amely jelen­leg uralkodik, a nép soha nem nem volt ilyen szomorú lakásvi­szonyok között mint ma van, túlzsúfoltan, összevisszaságban laknak. Ennek megszüntetésére, egyáltalán semmi intézkedés nem történik. A tény az, hogy a Hoover depresszió közepette ' általánosságban a nép jobb la­kásviszonyokban élt, mint ma. Az a dolog, ami ezt felidézi abban rejlik, hogy ahelyett, hogy több. vajat gyártanának, fegyvereket készítünk dacára annak, hogy még mindig jut egy kis adag vajra, de ez sem fog sokáig tartani. Fokozatosan, csaknem észrevétlenül kibonta­kozik egy sajátságos formájú amerikai fasizmus. Az egyének mindig jobban és jobban az ál­lam rendeltetéseinek vannak alávetve és feladják szabadságu­kat egy fazék moslékért, amely ideig-óráig megtörni beleiket, de semmi vitamin tartalma nincsen, sem tápláló ereje. Az igazság mégis az marad, hogy ez a kapitalista társadal- ‘ mi rendszer, amely olyan erős- ; nek, hatalmasnak látszik, soha- ' sem volt gyöngébb és sohasem volt közelebb az összeomláshoz. Ma már nem áll a régi szilárd alapon mint évtizedekkel ezelőtt. A tényleges összeomlás óráról- órára jobban, szembetűnőbbé válik, hogy létezését, kénytelen ] atombombák gyártásával fen- , tartani. Mindig nagyobb és nagyobb ‘ része a termelésnek kizárólago­san a rombolás érdekében folyik, ' sokkal nagyobb mederben nint i azt a nemzet, vagy ha úgy tét- 1 szik a világ kapitalista nemzetei- . nek érdekei elbírják. Ma már 1 nem képesek magukat máskép- : pen fentartani és a kizsákmá- 1 nyoló osztály szószólói állandó 1 rettegésben élnek a béke eljö- 1 vételének félelmétől. 1 Ha a béke vagy csak a béké­nek komoly szele fenyeget, az a 1 kapitalizmus végét jelenti. A ka- 1 pitalizmus ma dühöngve termel- 1 tét a rombolás érdekében es ez 1 a társadalmi rendszer odajutott, 1 hogy nem tud tovább épiteni, 1 természeténél fogva muszály, 1 hogy romboljon. 1 (Industrial Worker nyomán) __ < EGYENLŐ igazságszolgálta- 1 tás a hadseregben. Sherley Me- 1 Illwain ezredesnek rang jánál j fogva gentlemannek kellett vol­na lenni. Ezt az úriembert had- 1 bíróság elé állították, mert ami-' kor a toledoi fegyvergyár vezé­re volt, mindazoktól akiknek a kormánnyal valamelyes üzleti össszeköttetései voltak és az ő ] kezén ment keresztül honorári- . umot fogadott el, finom pálinkák . alakjában. Automobil vásárlás­nál három esetben szokatlan j nagy árengedménybenr észesült, ( hogy mi lesz a büntetése, még < ezideig nem került nyilvánosság- , ra, de volt egy másik ilyen ur, , aki mint a detroiti táborszer- j nagy szerepelt és igen könnyel- . müen bánt az adófizetők pénzé- i vei, egyszerűen áthelyezték őt, ] állítólag Németországba. Egyik ( kutya ritkán harapja meg a má- , sikat, vagy kéz kezet mos. Az elmúlt hetekben volt egy < másik tárgyalás a washingtoni ] hadbíróság előtt. Egy 19 éves i leány, Lydia K. Schubert, aki a j hadsereg női osztályánál szol- ; gált és negyven dollárt eltulaj- t CHICAGO FIGYELEM! A Bérmunkás chicagói ol­vasói november 11-én vasár­nap délután pontosan egy órai kezdettel TÁRSAS EBÉDET rendeznek a Lincoln Auditori­um éttermében, 4219 Lincoln Ave. Ez alkalommal is, a múlt­ban nagy sikert aratott disz­nótoros ebédet, hurkát-kol- bászt és finom süteményeket, valamint elsőrendű hűsítőket szolgálunk fel, mérsékelt árak mellett. Felkérjük a Bérmunkás va­lamennyi olvasóját, hogy a si­ker érdekében minél nagyobb körben agitáljanak. A Rendezőség. donitott, állitása szerint azért, hogy kidobják őt a hadseregből, mert minden áron haza akart menni, hogy beteg édesanyját ápolhassa. Hat hónapi kényszer- munkára ítélték. Nem Oroszor­szágban, itt az Egyesült Álla­mokban. Köhler. A “NAGY” EMBER LOS ANGELES — Lehet, hogy a történelem nem fogja a “nagy” emberek közé sorolni a 29 éves Eugene Atkins, de á Harbor General kórházban min­denki úgy említi. Atkinst még februárban kisebb baleset érte s azóta mankókra támaszkodva járt. Most azonban a csigolyái­ban valami csavarodás történt, ami egyenlőre megbénította a lábait és operációra a kórházba kellett vinni. És akkor tűnt ki, hogy Atkins milyen “nagy” em­ber. Atkins ugyanis 682 font sú­lyú. Azért ambulane kocsi he­lyett egy mosoda truckon szál­lították. De a kocsira csak öt tűzoltó, egy rendőr és két men­tő-segéd tudta feltenni. A kór­házban két ágyat toltak egy­más mellé, amin el tudták he­lyezni; gondozására két ápolóra és három segítőre van szükség egyszerre. Atkinst az orvosok most diétára fogták és nem en­gedik, hogy egy étkezésre elfo­gyasszon másfél font húst, egy font krumplit, egy kenyeret és még némi mellék ételt is. TÁVGYÓGYÍTÁS LOS ANGELES, CAL. — Dr. Ruth B. Drown, chiropractor, azt mondotta, hogy megoldotta a távolból-gyógyitás problémá­ját; feltalált egy olyan készülé­ket, amit rádió módjára bekap­csolnak a villany áramkörzetbe és abból láthatatlan gyógysuga- rak áramlanak, amelyek min­denféle bajt meggyógyítanak. Az élelmes asszony már el is adott egy ilyen gépet, de rajta­vesztett, mert feljelentették és Harry Westower biró agyafúrt csalásnak minősítette a nagysze­rű “találmányt” és a feltalálót 1000 dollár pénzbírságra Ítélte. “Csak azért ezer dollárra”, — mondotta a biró, — “mert a vádlott még csak egy ilyen gé­pet adott el és igy a nagyobb szabású csalásnak elejét lehe­tett venni.”

Next

/
Thumbnails
Contents