Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)

1951-07-07 / 1688. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. julius 1. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELV1NY1LATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dol­gozó emberek milliói között s az elet összes javait ama kevesek birják, akik­ből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosuiása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi mun­káért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER­REL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az új társadalom szer kezeiét építjük a régi társadalom keretein belül. A második világháború kez­detétől, a dollár, vásárló képes­sége folyton esik, amely roha­mosan szállítja alá az amerikai munkás életstandardját. Az életszükségletek ‘ árai napról- napra emelkednek, nem azért mert nem volna elegendő áru az Egyesült Államok területén, a népek szükségleteinek kielégí­tésére, hanem azért, mert a szükségleti cikkek feletti ellen­őrzést nem . azok gyakorolják, akik előállították azt, hanem a külömböző trusztok, a Chamber of Commerce vagy a National Manufacturers égisze alatt egye­sült érdekközösség. A Wall Street ellenőrzése mellett, a washingtoni “munkásbarát” po­litikusok és szakszervezeti ba­sák jóváhagyásával szipolyoz- zák nem csak Amerika, hanem az egész világ munkásosztályát. A spekulánsok, hatalmas ipa­ri mágnások és a financtőke, egyesülten zsákmányolják ki a bérért dolgozók millióit. Hogy ezen hatalmas tömegeket, aki­ket a szakszervezeti basák, vagy a “munkásbarát” politikusok hazug propagandával vezetnek félre, a mai társadalmi helyze­tet illetőleg, minél könnyebben és olcsóbban ámíthassák, a Wall Street ipari mágnásainak szak­értői vonulnak be az állami köz- igazgatás fontos hivatalaiba é$ onnan intézik a társadalom fo­lyamatát: Az Egyesült Államok kormá­nyában, amely a népek milliói­nak társadalmi helyzetét a köz javára volna hivatva intézni a “nép” által választott képvise­lők ülnek, akik a mai társada­lom fentartására. a munkásosz­tály elnyomására külömböző törvényeket hoznak. Ezek a tör­vények csak arra valók ,hogy azok saját intézményeik fentar- tását erősítsék. A tényleges el­nyomatást, kizsákmányod ást, nem a választott képviselők in­tézik, azok csak helybenhagy­ják azt. Az elnyomatást, kizsákmá­nyolást, a bérrabszolgák milli­óinak megrablását a Chamber of Commerce, a Wall Street ügy­nökei intézik a kormányon be­lül. Ezeket az egyéneket nem a nép választja, mint Wilson, Di Salle, Johnston, stb. Az_ Egye­sült Államok elnöke nevezi ki. WUson az ország leghatalma­sabb pénz érdekeltségének a General Electric társaságnak volt az elnöke és ma ez az em­ber az ország védelmére tobo­rozza a szükséges iparokat. Telj­hatalommal rendelkezik. Nem tartozik elszámolni cselekedetei­vel az elnökön kívül senkinek sem. De egy napig sem ülne eb­ben a hivatalban ha nem a Chamber of Commerce érdekeit képviselné. Johnston, aki a fizetéseket szabályozó bizottság elnöke, szintén a Chamber of Commerce jóvoltából — amelynek egyidő- ben elnöke volt — működik. Éber figyelemmel ügyel arra, hogy a termelő bérrabszolgák millióinak fizetés javitását a Chamber of Commerce kívánsá­gainak megfelelően szabályozza. Di Salle," aki az árakat szabá­lyozza, Toledo, Ohio városának volt a polgármestere. Toledo egy hatalmas ipari város és an­nak politikai intézményét, mint minden más városét, nem a munkások, hanem az iparok és kereskedelem urai intézik. Ma nem csak Toledot uraló érde­keltségeket képvisel, hanem az egész ipari és kereskedelmi ér­dekeltségeket. Az általa képvi­selt árakat szabályozó intéz­mény, néhány héttel ezelőtt ki­adta a rendeletet, hogy a mar­hahús árát szabályozzák és eme szabályozást az állattenyésztő­kön, vágóhidakon keresztül jut­tatják a fogyasztó közönség ré­szére. Az elrendelt ár-leszállitás nagyon is alacsony volt, ahoz 1 képest, amelyet a marhahús árai a koreai háború kitörése óta emelkedtek, tiz centben szabták meg, amely összeg néhány hóna­pon keresztül fokozatosan ju­tott volna érvényre. A nagy vágóhidak tulajdono­sai . másképpen határoztak. Könnyen tehették ezt, mert ők kontrolálják az ország vágóhi- dainak 92 százalékát. Di Salle határozatának nyil­vánítása után a vágóhidak, az állattenyésztőkön keresztül til­takoztak az ár-leszállitás ellen. Eme tiltakozásaikat azzal tá­masztották alá, hogy beszüntet­ték a marhák eladását, vágását és ennélfogva kiürültek a mé­szárszékek, az alsóbb osztály számára. Sztrájkba léptek a vá­góhidak tulajdonosai, hogy nem csak a Di Salle árszabályozását vonják vissza, hanem azért, hogy ők — mint eddig is tették — továbbra is kényük-kedvük szerint emelhessék az árakat. Nem nehéz annak a megállapí­tása, hogy ki lesz ebben a harc­ban a győztes. A vágóhídi mun­kások heteken, hónapokon ke­resztül tárgyaltak a vágóhidak tulajdonosaival, amig megálla­podtak abban, hogy munkásaik részére 12 cent órabér javítást adnak. Ezt Johnston, illetve a Chamber of Commerce'nem vet­te tudomásul, mert az inflációt okoz és leszállították 9 centre. Tiltakoztak a vágóhíd tulajdo­nosai? dehogy tütakoztak, még a vágóhidakat képviselő mun­kások szervezeteinek vezérei is tudomásul vették. Ezek a szak- szervezeti basák tanulhatnának a vágóhidak tulajdonosaitól, hogy hogyan kell érdekeket vé­delmezni. A vágóhidak munká­sainak átlagos keresete órán­ként a küenc cent javítással 1.43 cent. A vágóhidak tulajdonosai mil­lió és millió dollárokat vágnak zsebre évente. 1950-ben két-har- maddal nagyobb haszonra tet­tek szert mind az azt megelőző évben, amióta a hús árai na­gyon sok esetben duplájára emelkedtek. Tüdő, fej, sziv,^ ve­lő,lábak, nem csak a dupláját, hanem a négyszeres árát is túl­haladták. Elzárták a bérrabszol­gák millióit eme aprólékok meg­vásárlásának lehetőségétől. Ma arról szó sem lehet, hogy a munkásosztály milliói steaket vagy más táplálóbb húsokat tudjanak vásárolni, még rész­letfizetésre sem, mert ma éppen úgy mint ötven, vagy hatvan esztendővel ezelőtt a termelő bérrabszolgák egyik napról a másikra élnek, amikor robotol­nak és kínlódnak amikor a mun­kanélküliség vagy elöregedés keserves kálváriáját járják. Ma a termelést és szétosztást bi­torlók osztálya tiltakozik az árak szabályozása ellen. Ugyan úgy a szakszervezetek basái til­takoznak a bérek befagyasztása éllen. A béreket befagyasztot­ták. Az árakat, az adót, a pro­fitot határtalanul emelhetik. Mindezeket teszik az infláció megakadályozásának nevében. Az nekik nem infláció, amikor az árakat, legkiváltképpen az életszükségletek árait, nem a duplájára, hanem a négyszere­sére emelik. Az nem infláció, amikor a kizsákmányoló osz­tály a profitját minden negyed évben nem csak, hogy megdup­lázza, hanem három sőt négy­szeresére emeli. Az amerikai nép, de legkivált­képpen a munkásosztály a hús táplálékából meríti erejét. An­nak fogyasztása csaknem né kü- lözhetetien, ennek tudatában a huströszt úgy emeli annak ara­it, ahogy az nekik tetszik. Ezi- deig is ezt tette, ezután is azt fogja tenni. Ki fogja őket ebben megakadályozni — a kormány? Hiszen az ő embereik, nem a nép által választott, hanem a kine­vezett embereik vannak a kor­mány hivatalaiban, kik a fizeté­seket vasmarokkal szabályoz­zák, az árakat pedik a kizsák­mányolok kénye-kedvére bízzák. A bérrabszolgák millióinak sorsa felett, nem csak a vágó­hidak mágnásai rendelkeznek, hanem az életszükségleteit bi­torló összes kapitalisták. A bér­rabszolgák millióinak nem csak a huströszt ellen, hanem a ki­zsákmányoló osztály, a mai tár­sadalmi rendszer ellen kell szervezkednie EGY NAGY SZERVEZETBEN, amely szer­zet megszünteti a nyomom, a Szenvedést, a kizsákmányolást és ezzel egyetemben az ember­mészárlást folytató borzalmas háborúkat és ezzel egyetemben a BÉRRENDSZERT. Amíg a bérrendszer fenn áll, addig nem szűnhet meg a kizsákmányolás, nyomor és szenvedés. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK hadseregének főparancsnokai, vizsgálat tárgyává tették, hogy mi az oka annak, hogy a hadse­CLEVELAND ÉS KÖRNYÉKE BÉRMUNKÁS OLVASÓK azok barátai JULIUS HŐ 8- án vasárnap KIRÁNDULÁST tartanak a közismert Leiz Farmon. Belépődíj nincsen. Esős idő esetén elég fedett hely van. Útirány: a 87-es utón a 306- os útig, ott balra a Perkins Roadig, amelyen jobbra a 4- ik épület a Leiz Farm. Akik­nek nincsen autójuk, azon d. e. 10 órakor legyenek a Buckeye Rd. és 112-ik utcá­nál. reg embereinek semmi lelkese­dés, semmi bátorság, önfeláldo­zás nincsen. Eme bajok meg­vizsgálására kapott engedélyt a “Time” egyik munkatársa, aki hónapokon át több mint 5.000 katonát kérdezett ki különböző barakokban szerte az országban. Vizsgálatának eredményét a fent emilette folyóiratban írja meg és azt mondja: “Naivon ritka amerikai kato­na tudja, hogy miért is van raj­ta katonaruha.” Mivel ennek nincsenek tudatában, a lelkese­dés nagyon lanyha. A hadsereg kiképzését végző iskolák tanítói nem adnak kellő választ növen­dékeiknek. Kérdéseik elől egye­nesen kitérnek. A katonák sem­mi újat nem kapnak a hadsereg­ben, mint kaptak az iskolákban, a templomokban, a rádió és te­levízión, a mozikban vagy az új­ságokban. Az újonc mikor be­sorozzák mást vár, mint amit a civil életben tanult, vagy kapott. Ez a közömbösség leginkább akkor vette kezdetét, amikor a politikusok egymás között ma­rakodtak, hogy szükséges-e a koreai háború, amikor követel­ték a fiuk azonnali visszahozá- sát. MacArthur menesztése csak olaj volt a tűzre. A közvé­leményt a besorozott fiuk ma­gukkal vitték a hadseregbe és ennélfogva közömbösek. A megelőző háborúknál is vol­tak kifogások, mert sokan nem találták a katona életet olyan gyöngyéletnek, mint azt lefes­tették nekik. Kifogásolták a ru-

Next

/
Thumbnails
Contents