Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-03-17 / 1672. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1951. március 17.

OSZTÁLYELLENTÉT

Az elmúlt év vége felé, éppen abban az időtájban, amikor a honatyáink Amerika bérrabszolgáinak zsebéből magasabb bevételi adó fejében, kiemeltek jó- néhány billió dollárt, megszavazták, hogy a háború szükségletek gyártói olyan berendezéseket eszközölnek, amilyeneket ők a védelem érdekében jónak látnak. Eme “szükségletek” fedezésére a mi demokratikus honatyáink csekély 8 billió dollárt szavaztak meg. Ezen borzalmas összeget “kölcsön” fejében fogják széjjelosztani Amerika ipari mágnásai között, hogy az úgynevezett védelem érdekében beruházásokat eszközöljenek. De ez még nem elég, ugyan akkor megszavazták, hogy mindazon védelmi befektetéseket, amelyeket a “száz percentes” hazafiaink, akik az egész világ bérrabszolgáinak kizsákmányolását élvezik, tekintet nélkül nemzetiség, vallás, faj vagy nemre, minden esztendőben az általuk befektetett összegből évente húsz százalékot lefoghatnak a szövetségi kormánynak fizetendő adóból, a következő öt esztendőben.

Újból mint az elmúlt világháború idején, megindult az adófizetők pénzének borzalmas pocsékolása.

A United States Steel Corporation, amely a világ leghatalmasabb acéltermelő eszközeit kontrolálja, csekély 326 millió dollár kölcsönt vett fel, hogy Morrisville, Pa.-ban egy uj acéltelepet építhessen. A New England Steel Development Corporation 250 millió dollárt vett fel, hogy Connecticut államban e&y uj acéltelepet építhessen. Az Armco Steel Company 153 milliót, a Bethlehem Steel Company 137 milliót, a Jones & La- ughlin 173 milliót, Lone Star Steel Co. 73 milliót, Pittsburgh Steel Co. 56 milliót, Republic Steel Co. 93 milliót, Youngstown Tube Co. 86 milliót és igy tovább 37 acél társaság között széjjelosztottak 1 billió 800 millió dollárt, melyet a következő öt esztendőben letörölhetnek a tartozás listájáról. így építik ki a hatalmas acéltársaságokat az adófizető polgárok, bérrabszolgák zsebéből kifacsart dollárokból. De nem csak az acéltársaságok részesülnek eme segélyzésben, hanem minden olyan üzem, amely a védelem érdekében termel. A vasutak, a hajózás, ruházási ipar mágnásai, az élelmiszer trusztok és mindenki más, annyit vesznek kölcsön fejében, amennyit éppen akarnak.

Ma sokkal őrültebb gazdálkodás folyik az adófizetők pénzével, mint az elmúlt világháborúban, amelynek végeztével több mint 50 billió dollár értékű hadi- felszerelést pocsékoltak el.

Nyolc billió 25 millió dollár értékű épületeket, barakokat, repülőtereket a következő kép- pen kezelték el (amint azt annak idején a War Surplus bizottság nyilvánosságra hozta): 3 billió 600 millió dollár értékű ipartelepeket, épületeket elajándékoztak, 4.billió 300 millió dollár értékű felszerelést, 1 billió 300 millió dollárért elpocsékoltak. 267 millió dollár értékű épületeket bérbe adtak, 83 millió

dollár értékű épület, repülőtér még mindig a kormány kezében van. Az elmúlt világháború alatt 4850 teher és személyszállító hajót építettek 12 billió 300 millió dollár költséggel. Négy billió dollár értékű, azaz 1813 hajót a kormány eladott a hajóstársaságoknak 1 billió 700 millió dollárért. 2464 hajót tartalékbe tettek, 83-at lend lease-be adtak, 490 hajót felrobbantottak vagy elsülyesztetteó.

A fenmaradt repülőgépek gyártásáért az adófizetők 6 billió 400 millió dollárt szurkoltak ki. Négy billió 900 millió dollár értékű repüőgépet elosztogattak, megsemmisítettek, bérbe adtak, 400 millió dollár értéküt a védelem, vagyis a katonai repülő osztag vett át, 1 billió 450 millió dollár érmékben maradt fen repülőgép alkatrész, amelyektől a hadsereg vagy a kormány a következőképpen szabadult meg: 463 millió dollár értékűt elosztogattak, megsemmisítettek, 890 millió dollár értékűt 92 millió dollárért eladtak. 142 millió dollár értékben pedig a hadsereg vett át alkatrészeket.

A villamossági készülékek száz és száz fajtája, mint motorok, rádió, radár, stb. 850 millió dollár értékben maradt fen és a kormány a következőképpen szabadult meg tőlük: 286 millió értéküt elosztogattak, megsemmisítettek, 524 millió dollár értéküt eladtak 62 millió 900 ezer dollárért és 40 millió dollár értékűt a hadsereg vett át.

A hadseregek részére a tengeren túlra szállított és fenmaradt hadifelszerelések értéke 10 billió 400 millió dollárt képviselt. Ebből 9 billió 800 millió dollár értéküt ingyenesen szétosztottak, vagy ahol volt hagyták.

A ruházati cikkek, mint katonai ruhák, alsóruhák, ágyneműk, sátorok, cipők, harisnyák törülközők, stb., stb. 9 billió 700 millió dollár értékben maradt fen és a kormány igy pocsékolta el: 8 billió 200 millió dollár értéküt eladtak 2 billió 400 millió dollárért, 1 billió 500 millió dollár értéküt szétosztottak. De amint a vásárlást is azok eszközölték és az épületek elosztásában is azok részesültek, akik a repülőgépek százait kapták, a tengerjáró hajók százait, vagyis 4 billió dollár értéküt 1 billió 700 millió dollárért vásároltak meg, azok vagy azok hasonszőrű barátai élvezik a bérrabszolgák millióit keserves viszonyok között előállított termékeit. Kit ismernek a Bérmunkás olvasói széles Amerikában, aki az elmúlt világháborúból fenmaradt kellékekből csak egy rongyos pár bakancsot is kapott volna anélkül, hogy azért ne a napi árakat fizette volna meg.

Ama hallatlan pazarlásról, amelyet a kormány megbízottai az elmúlt világháborúból fenmaradt kellékekkel véghezvittek, fényes bizonyítékát adja a “Time” folyóirat egyik száma, amely idéz egy adás-vételi történetet és ezeket mondja: “Egy szép napon a War Asset Administration hírül adta, hogy van raktáron 168 darab repülőgép computers, amelyeket a legtöbAZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELVIN YILATKOZATA

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály álL v

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Egy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban —, vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hog folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer *»ezetét építjük a régi társadalom keretein belül.

bet ígérő vevőnek hajlandó rendelkezésére bocsájtani. Egy farmer, akinek nem volt tudomása arról, hogy miről is van szó, csupa heccből kiállította a valahogyan kezébe került érlejtési ivet s elküldte a rendeltetési helyére abban a hiszemben,- hogy egy jókora viccet csinált velük. A nevezett farmer már elfelejtette a viccet, amikor kapott a War Asset Administrationtól egy levelet, hogy az árlejtését elfogadták és jöjjön San Anto- nioba azokat átvenni. A farmer visszairt, hogy küldjék el postán, nem is sejtve, hogy ezek a repülőgép alkatrészek egy fürdőkád nagyságú, darabonként 270 fontot nyomó géprészek. A kormány tudatta őt, hogy ezek az áruk bepakolva, több mint egy aker földet foglalnak el s azt nem lehet postán szállítani. Erre a farmer visszairt, hogy neki bizony nem kell az a bolond dolog, ő nem tud azokkal mit csinálni. A kormányhivatal visz- szairt, hogy nem oda Buda, a szerződés, szerződés s posta fordultával küldjön 6 dollár és 89 centet az árukért és 4 ezer dollárt szállítási költségek fedezésére. A farmer ügyvédtől-ügy- védhez szaladgált, de mindenütt azt a tanácsot kapta, hogy a kormány behajthatja rajta az általa aláirt szerződést, sőt még börtönbüntetést is nyomhat a nyakába. A farmer kénytelen volt kölcsönt venni a földjére, es alaposan elkeseredve elküldte a kívánt összeget. Megérkeztek a “Computerek” és azokat a farm egyik elhagyatott részében rak- tároztatta el, az idő viszontagságainak kitéve. Időközben kiütött a koreai háború, a farmer tudatta az Egyesült Államok hadseregének repülő osztagát, hogy neki van 168 darab “Parallax Computers” a földjén és ha hasznát vehetik, vigyék el. Erre a repülőosztag irodájából megindult a búcsú járás, végtelen örömükben, hogy ilyen szükséges és nélkülözhetetlen dolgokat találtak, amelyeknek az előállítása ma több mint egy millió dollárba kerülne, 63 ezer dollárt fizettek a farmernek, aki 58.993 dollárt csinált az általa vélt viccen.”

A “Time” folyóirat úgy közli ezt a történetet, mintha az egy jó szerencsét hozott volna, egy megrémült farmernek. Esze ágában sincs ezért a kormányközegeket felelőségre vonni. Eme őrült termelési rendszer, nem csak a hadiszükségletek előállításánál rabolja meg a bérrabszolgákat, hanem a termelés és szétosztás minden ágában.

Hogy ezt és hasonló üzérkedéseiket, minden akadály nélkül folytathassák, hogy nem csak a háborúra való felkészülés előtt, nyúzhassák meg a termelő bérrabszolgákat azáltal, hogy a ki- szákmányoló osztálynak bülió és billió dollárokat ajándékoznak, hogy minél hatalmasabban építsék ki a bérrabszolgák kizsákmányolására ipartelepeiket. Az élelmiszer trusztoknak nem engedélyt, hanem biztatást adnak, hogy fokozatosan, minél gyorsabb tempóban emeljék az életszükségletek árait, hogy a bérrabszolgák nyomorúságos béréből minél többet zsaroljanak ki, profit fejében. De nem csak az igy elért profitot vágják zsebre a szabad ipar, a szabad kereskedelem zsarnokai, hanem a bérrabszolgák kereseti adójának túlnyomó részét is. És hogy még az eddiginél is hatalmasabban rabolják meg a termelők hadseregét.

Honatyáink napról-napra rágják a csepüt, hogy honnan szerezzenek újabb büliókat a “haza védelmére”, hogy kiket adóztassanak meg, a bérrabszolgák millióit, vagy a hatalmas korporációkat. Az egész csak szemfényvesztés, közöttük már befejezett tény, hogy az újabb terheket arra a 34 millió adófizetőre vetik ki, akiknek keresetük nem haladja meg az évi ötezer dollárt. Ezektől kívánnak még újabb két billió dollárt bevasalni. Ezeknek az évi bevételük illetve keresetük 98 billió dollárt tesz ki, amelyért véres verejtéküket izzadták és nyomorúságos viszonyok között tengették életük legjavát. Hét millió 200 ezer azok száma, akik 5 és 10 ezer dollár kereset után fizetnek adót, ezeknek az évi bevétele 72 billió 600 millió dollár. Ezeknek az adóját 846 millió és 500