Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-03-10 / 1671. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. március 10. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELV1NYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉIIRENDSZER- KEL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. Valahol a végtelen mindenség- ben Adolph Hitler és Benito Mussolini véresre dörgölik szemeiket, füleiket, hogy jól látnak-e, hogy jól hallanak-e. Alig hat esztendővel az elmúlt világháború után, amelyben Hitler és Mussolini parancsára 25-30 millió férfi, nő és ártatlan gyermek életét oltották ki a fegyveres fenevadak. Ebben a gyilkolásban a nyugati államok “hőse” D. D. Eisenhower generális is résztvett, hogy a nyugati demokráciát védelmezzék. Ebben a védelmezésben borzalmas árakat fizettek az orosz hadsereg katonái és az orosz nép, vala-' mint Amerika fiatal virágai. Most a demokráciát védelmező amerikai kormány megbízásából ugyan ez a generális járta és járja be Európa minden országát, de legkiváltképpen a volt ellenséges országokat, amelyek még megmaradtak a nyugati “civilizáció”, a magántulajdon rendszer alapján. Hitler, Mussolini sírjukban fordulnak meg annak hallatára, hogy az a generális szövetségre hívja fel a volt ellenséges országok kormányait a volt szövetséges orosz nép ellen. Felszóllitja a németeket, az olaszokat, hogy mint egy ember egyesüljenek, hogy a “szabad népek szabadságát” egy csoportban védelmezzék meg. Ugyan ez a generális szervezi ma Európa magántulajdon rendszerén levő kormányait, hadseregeit, tekintet nélkül arra, hogy az elmúlt világháborúban szövetséges vagy ellenség volt, az orosz és a népi demokráciák ellen. Ugyan azon hadsereg ellen, amelyről 1944 november havában ezeket mondotta: “Egy végtelen megtiszteltetés számomra, hogy a vörös had- -sereg múltját és a három és fél év alatt elért sikereit méltathassam. Azok az áldozatkészségek elismerést és tiszteletet váltanak ki minden igaz katonából. Az elért sikereik nélkülözhetetlenek a szövetséges nemzetek életében.” A New York Times 1945 június 12-iki számában a következőket irta: “Az oroszok nagyon barátságos emberek .... Békét akarnak, hogy legyen alkalmuk saját magukat fejleszteni, éppen úgy mint mi, vagy bárki más kívánja azt. A velük való összeköttetéseim, szívből fakadó vonzalmakat hagy maga után.” Egy nappal ezelőtt London, Angliában tartott beszédében igy nyilatkozott: “Németország soha többé nem lesz képes egyetlen iparilag fejlett országgal sem versenyezni. Az Egyesült Államok, Anglia és Oroszország lehetetlenné teszik azt. Ugyancsak lehetetlenné teszik, hogy Németország egy újabb háborút kezdjen. Legalább is a mi életünkben.” St. Louisban 1947 február 24- én tartott beszédében igy nyilatkozott: “Ma amikor az éhség uralkodik a világ hagy részében, ma amikor az emberek éheznek, vagy amikor látják, hogy családtagjaik, szeretettjeik szemük előtt sprvadnak el az éhség következtében, ott meddő dolog békéről, szabadságról beszélni, vagy a törvényeket magyarázni.” Ma el ef élj tette a generális ur, hogy milyen igazságokat mondott néhány évvel ezelőtt. De lévén katonaember és ő felesküdött, hogy “Mindenkor és minden körülmények között hazájának érdekeit tartja kötelességének védelmezni.” Ma hazájának “Wall Street- nek érdekei” arra ösztökélik, vagyis azzal bízzák meg, hogy Hitler-Mussolini szellemében nevelt hadsereg főparancsnokaival tárgyaljon, hogy velük szövetkezve kiirtsák még a magvát is a népi demokráciának a föld kerekségén. Azokat az embereket kívánja kiirtani és kiirtatni a generális ur, akikről néhány esztendővel ezelőtt “szívből fakadóan” jelentette, hogy “nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy neki jutott ki az a szerep, hogy az orosz vörös hadsereget üdvözölheti, a nácik elleni sikereikben. És most gazdáinak érdeke úgy kívánja, hogy a náci generálisokat szabadon bocsássák zokat a generálisokat, akik a Dachau, Maidanek, Buchenwald koncentrációs táboraiban több mint hat millió zsidót irtottak ki a legbarbárabb eszközökkel. És ma, ez a generális hasonszőrű szaktársaival egyetemben arra szóllitja fel Amerika fiatalságát és a zsidó családok gyermekeit, hogy vállat-vállhoz vetve harcoljanak ezekkel a szabadjára eresztett náci gyikosok- kal. Lehet, hogy Eisenhower elfelejtette, vagy gazdáinak érdekei elfelejtették vele, de mi osztálytudatos munkások és a világ zsidóságának milliói nem felejthetik el SOHA. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK kormányának legújabban megállapított háztartása mérlege 71 billió dollárt állapit meg az 1951 második és az 1952-ik év első felének kiadására. A kormány tervbevette, hogy az oroszok sakkban tartására három és fél millió embert fog felfegyverezni. Ennek a három és fél millió katonának a felszerelése, ellátása és családjaik segélyezése fogja felemészteni a tervbevett 71 billió dollárt. A nácizmus ellehi háborúban 1945-ben 12 millió amerikai katona állt fegyverben és azoknak az ellátása, felfegyverzése csak 29 billió dollárral került többe. Hová fog menni az a borzasztó összeg, amelyet a kormányunk az adófizetők zsebéből vesz ki, hogy a hadsereget eltarthassa. Nézzük csak meg, hogy hová. Az Egyesült Államok hatalmas korporációi 1945-ben 19 billió és 700 millió dollár hasznot könyveltek el. Négy esztendővel később 1949-ben ugyan ezen korporációk 27 billió 600 millió dollár haszonra dolgoztak. 1950-ben ezek a korporációk szédületes gyorsasággal halmozták fel a billió és billió dollár hasznokat. Az év első negyedében 29 billió és 200 milliót, a második felében, amikor az amerikai fiuk tízezrei vérükkel és életükkel áldoztak a koreai harctéren a mi korporációink 48 billió dollár hasznot húztak ki Amerika mülió és millió bérrabszolgáinak zsebéből, munkaerejéből. Ezeknek a korporációknak vezéremberei bent ülnek a kormány hivatalaiban és intézik :tz ország, a nép ügyeit. Ők szabjak meg a hadsereg, a repülő, osztag, a tengerészek szükségleteinek árait, ők szabják meg a nép életszükségleteinek árait, ennélfogva halmozhatják fel a még a Chamber of Commerce által sem álmodott profit felhalmozását. Ezért kell Amerika népét addig adóztatni, amig az nem “fáj”. Ma, amint azt az Egyesült Államok költségvetését kidolgozó bizottsága jelenti, hogy minden dollárból amit adó fejében beszednek, 58 centet a militarizmus emészt fel. Ugyan akkor, amikor eme felsorolt borzalmas profit fel- halmozódását észleljük, a National Manufacturers Association és a Chamber of Commerce megbízottai Washingtonban székelnek, magas kormányhivatalokban ülnek és azon tárgyalnak, hogy az Egyesült Államok bérrabszolgáinak munkaerejét a szabad piacon állapítsák meg, mint ahogy azt Michigan állam egyik republikánus képviselője ajánlja, hogy törüljék el a Wagner-act, a Taft-Hartley-act törvényeket és a kormány szüntessen be minden szövetségi intézményt, amely a bérrabszolgák fizetésének, munkaidejének szabályozását intézi és a mai 40 órás munkahét helyett a 48 órás munkahetet ajánlja és ha az ország biztonsága úgy kívánja, hogy 48 órán felül kell dolgozni, azért se járjon tulórázási pótlék, vagyis mésfélszeres fizetés. Mr. Wilson, aki a General Electric hatalmas társaságnak volt az elnöke mielőtt Truman elnök kinevezte őt a Védelmi Bizottság teljhatalmú intézőjévé, egyenlőre csak azt. ajánlja, hogy az átlagos munkahét 44 óra legyen és az azonfelüli túlórázásért járjon másfélszeres fizetős. Az Egyesült Államok hatalmas iparvállalatai, élelmiszer trust- jai, hátborzongató haszonra tettek szert az elmúlt esztendőben és hogy azt megduplázzák Amerika bérrabszolgáit még jobban guzsbakötni, mint ahogyan azt a mi szakszervezeti basáink engedélyezik. Az AFL basái már csaknem teljesen szakítottak a “Fair Deal” kormányával, nem egészen azért, mert megakarják szüntetni a munkásosztály 50 vagy 60 éves, véres történelmének eredményeit, hanem azért, mert nem azt az egyént ültették a kormány egyik bársonyszékébe, akit ők akartak. A CIO még kitart és reméli, hogy vagy Murray vagy Reuther jut be valamelyes magas kormányhivatalba, ahonnan aztán dirigálni fogják a bérrabszolgák millióit, hogy hogyan és milyen körülmények között kell majd dol- gozniok, hogy a ’’veszedelmes” népi demokráciák ellen sikeresen harcolhassanak. A “Labor”, a vasutasok központjának lapja azt Írja, hogy az amerikai korporációk az elmúlt 10 év alatt 120 bülió dollárt fektettek be üzemeikbe. Hogy mennyi ez a 120 billió dollár, azt is megírja. “Hogy ha azt az összeget egy dollárosokba egymás végére helyeznék 684-szer övezné körül az egész világot, vagy 5.130-szor az Egyesült Államokat. És mégis nap-nap után, mindig sűrűbben halljuk, hogy az “Uj osztás és az igazságos osztás” kormányai tönkreteszik Amerika szabad iparát. Nem emlékeznek ezek az urak, hogy amikor Hoover volt az elnök az Egyesült Államok hatalmas ipari telepei vesztességre dolgoztak, ha egyáltalán dolgoztak. Az Uj Osztás és az Igazságos Osztás kormányai száz és száz billió dollárokat csúsztatott az elmúlt 16 esztendőben a korporációk telhetetlen papzsákjába. Ezt nevezik az Egyesült Államokban “Egyenlőr áldozatkészségnek”. KOREÁBAN még mindig nagyon nagy bajok vannak, nem azért, mert a kínaiak visszavonulnak, hanem mint az egyik újságíró Ed. Hunter Írja, a szövetséges hadsereg visszaemlékezteti a 'jámbor szemlélőt a bibliai mesebeli babiloni torony építőinek helyzetére. 14 vagy 16 (Folytatás a 6-ik oldalon)