Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-03-10 / 1671. szám

1951. március 10. BÉRMUNKÁS 3 oldal A passzív rezisztencia Nap, mint nap, tele vagyunk eseményekkel. Nekünk dolgo­zóknak nem mulatságos ese­mény, de az életünkkel összekö­tött valóság. Itt New Jerseyben meg járvánnyá lettek a tragédi­ák. A háború, az külön fekete lapra Írandó. A South Amboy dinamit rob­banás, a sűrűn megismétlődő automobil gázolások után jött a tragédiák legnagyobbika, a Woodbridge-i vasúti katasztró­fa. Ezzel az eseménnyel nyomult előtérbe, na meg a vasutas bér­harcai a passzív rezisztencia, ez a nyelvtörő szó. Talán mondani is fölösleges, hogy a mindent agyonhazudó sajtó, ebben az esetben is mellé beszél és a megölt 84 ember ha­lálát iparkodik a vasutas sze­mélyzet nyakába várni, ugyan­csak a bérharc célját is aláásni. Kötelesség köt bennünket, hogy szolidárisán lépjünk köz­be sorstársaink védelmében. Mi, magyar munkások, különösen a vasutasok, egy utón jártunk és ittuk a keserű levét a passzív rezisztenciának. Talán pár szó­val megjelölnénk ennek a nya- katekert szónak a valamirevaló értelmét. A szolgálati szabály — élet és vagyonbiztonságot szi­gorúan figyelembe véve — pon­tos betartása. A nemhivatalos, de ami hiva­talosan szigorúan betartandó, az igy szól: A szolgálati szabály­zathoz való betüszerinti ragasz­kodás, a legsúlyosabb szolgála­ti vétség, aki csinálja, az pasz- sziv rezisztenciát folytat és árt az intézmény érdekeinek. Szóval egy szigorú szabály, de betartá­sa szigorúan tilos. Ennek a bérharc eszköznek is megvan a maga története. Nem tudom hol alkalmazták először, valószínű mindenhol, ahol va­sút van, vagy közlekedési üze­mek. A magyar parlamenti ellenzék is alkalmazta a Habsburg laká­jokkal szemben sikeresen, amig a teremszolgákkal ki nem dobál­tatták őket. Minket vasutasokat a csendőrök vertek fejbe az al­kalmazásáért. Lássuk a Wood­bridge-i katasztrófa okait és ho­gyan akarják elkenni. Azelőtt hitekkel este, úgy hat óra körül egy láthatatlan vihar verte föl a lakosság nyugalmát Woodbridge-New Brunswick tá­ján. A száguldó ambuláncok nagy tragédiát árultak el. Hir­telen beszivárgott a köztudatba a vasúti katasztrófa. Napok teltek, amig az állan­dóan lobbanásra idomított lel­kek némileg megnyugodtak. Ez­után megindult a kutatás, a bű­nösök kinyomozására. “Az igaz­mondó” sajtó keverte a nyava­lyát, a gondolat összekuszálásá­ra. Végre bedobták az ismeret­len bolygót, a Passzív Reziszten­cia elrémitő képében. A Pennsylvania R. R. talán a világ leggazdagabb vasúttár­sasága. A felelőség csökkentésé­re táncol a paragrafusok között. A kórházban lévő mozdonyveze­tő vallomását próbálták a saját igazolásukra fölhasználni. A ki­hallgatott mozdonyvezető 25 km. sebességet vallott be. Ez megfelelt a jelzett helyen enge­délyezett sebességnek. De ebből könnyű megállapítani, hogy ak­kor a vasút pálya omlott össze, ami igaz is. A vonatvezetőt új­ból kihallgatva, az uj vallomás 60 km.-ről szólt. Ez amibe a közönség belezavarodott. Tud­nunk kell, hogy a nagy uató-ut építése miatt, a vasúttársaság­nak egy kisegítő mellékvágányt kellett építeni, amit természete­sen az állam megfizet. A vizsgá­lat megállapította, hogy a pá­lyatest összetákolt rossz volt, az autó átjáró alváza fából volt. Állítólag a sínek nem voltak a talpfához erősítve. Ilyen épít­mény még lábbal hajtott jár­gánynak sem megfelelő. A mozdonyvezető, ha tudta is, hogy a jelzett helyen 25 km. a menetsebesség, de azt nem mon­dották neki, hogy a jelzett he­lyen a pálya alja homokból ké­szült. Az amerikai vasútvonalakon a menetrend elég szigorúan pon­tos. De a laikus közönség nem tudja, milyen kockázat vezet a pontossághoz. A katasztrófa vo­nat, amikor a jelzett helyre ért, késett 5-10 percet, amikor kiért a szabad pályára iparkodott azt behozni. Mert ha késéssel ér az érkező állomásokra, jön a fe­gyelmi, és a passzív reziszten­cia vád. Vagyis: a szigorú sza­bályt, szigorúan tilos betartani. Hogy áll be 10-15 perces késés? (Vi.) A kínaiakat meggyülöl- tető propaganda között nagyon jól esik, igy megemlítésre mél­tó is, az olyan cikk, melyben az állásának megkockáztatásával is, megírja valaki az igazat, amint azt látta személyesen Kí­nában. Ezek között van Arthur Moo­re, aki a detroit Newsban soro­zatosan megírja, néhány hetes látogtását Kínában, valamint Pekingben, ahol szintén szaba­don járhatott, sok ott tartózko­dó külföldivel is beszélgetett. Ugyanis minden más Kínát járó iró és diplomata megemlíti, hogy nagyon sok külföldi, legin­kább tanárok, mérnökök marad­tak ott az uj kormány szolgála­tában. Kínában legtöbb egyete­met, magasabb iskolákat, kül­földi tőkével alapítottak és ta­nári karral látták el. Ezeket a kormány átvette minden taná­rával együtt, már aki ott ma­radt, vagy ott akart maradni. De beszéljen maga az iró: “Mielőtt elhagytam Hong Kongot már ott is, de még Kí­nában sem találkoztam olyan nem kínai egyénnel, akik nem azt állították volna, hogy a Né­pi Köztársaság összehasonlít­hatatlanul jobb, mint a Kuo- mingtang kormánya, vagy bár­melyik kormány, melytől az élet­viszonyok indulnak ki. “Először, egy generáció éle­tében az árakat állandósították, a felduzzasztott pénznek az ér­tékét csökkentették, stabilizál­ták. Először a kínai történelem­ben, amikor a kormány pana- mázásai, csalásai büntetve van és pedig a nagyközönség által. “Először a történelemben a kiríai katonaság megtanulta, Már a kiinduló állomáson több a csomagrakodás, segítséget nem adnak, 5 perc késés az in­dulásnál, ez fokozódik más állo­másokon, hogy ez behozandó és ezért fordul elő a katasztrófa. A másik vád a vasúttársaság ellen, hogy a viztartány, illetve a szeneskocsi rossz állapotban volt. Próbált volna a személyzet ez ellen szótemelni, azonnal mint fölforgatók lettek volna fölfüg­gesztve. Rendkívül gazdag és érdekes dolgokat lehetne evvel a kérdés­sel kapcsolatban az érdeklődők tudomására hozni. A mühelyvi- szonyokon nevetni lehetne, ha nem volna annyira tragikus. Kár, hogy a közlemények helye ennyire limitált. A régi magyar vasutasok életé, érdekes törté­nelem. Hogy, hogyan élt a sás­kahad a nép nyakán és a dol­gozó vasutas rabszolgák húzták az embertelen igát. Azok a “te­kintélyes” nyugaton élő arany­galléros tolvajok, milyen vehe­mensen akarják fölszabadítani a magyar népet. De minket, a magyar vasutasokat, egy darab kenyérharcunkban gonoszul ter­rorizáltak és illettek passzív re­zisztencia vádjával, akárcsak az amerikai élősdi társaik. Nagyon helyesen ecseteli Vi. munkástárs az Ipari Demokrá­cia szerepét. Egyedüli ez az ut, az üzemi anarchia megszünteté­sére, a dolgozók arányos képvi­selete a termelésnél. Vass Károly hogy ők a nép védnökei és nem urai. “Ők úgy értelmezik, hogy a kínai korrupció és az amerikai graftolás egyformák, azért imádkoznak, hogy a népi dikta­túra mentesítve legyen az ilyen amerikai demokrácia bűzétől. “Amikor Pekingben voltam, a Szovjet Union megerősítette a kínaiak beléje helyezett bizal­mát azon fontos nyilatkozattal, hogy a manchuriai vasutakat visszaadták a kínaiaknak, vala­mint azon nyilatkozattal, hogy a japánok tulajdonát képező, az oroszok által elszállított gyári felszereléseket is mind vissza­adták és üzembe állították. “Ezeket nagy lelkesedéssel és hálálkodással közölték az ösz- szes kinai kommunista lapokban. “A külföldiek Kínában nem érzik, hogy őket vigyáznák, vagy nyomoznák, kémkednének utánuk. Ámbár vannak túlbuz­gó tanulók, akik bevádolják ta­nítóikat. Nincs semmi akadály a külföldieknek társadalmi kap­csolatokat létesíteni a kínaiak­kal. Senki, még az oroszok sem tételezik fel, hogy Kina csak az oroszoknak lenne, vagy lehetne csatlós állama. “Kina legnagyobb kifogása Amerika ellen az, hogy még mindég támogatja, felszerelé­sekkel látja el Chiangot és ar­ról álmodoznak, hogy még segí­tenek neki visszahódítani az egész Kínát. “Chiang inváziója mint ame­rikai ügynök, csak felperzselné egész Kínát és győzelem esetén az amerikaiaknak adnák a do­mináló kereskedelmet és lehető­vé tennék a tömegek kizsákmá­nyolását. “Második kifogás az amerikai­ak ellen, hogy hasonló szándé­kaik vannak Rheevel Koreában. Azt hiszik, hogy Chiang és Rhee MacArthurnak a hátán lovagol­nak és nem látnak semmi kü- lömbséget szenátor McCarthy, Truman elnök vagy Acheson között.” Eddig közöljük kivonatokban három napon megjelent soro­zatból az érdekesebb részeket. Azonban a cikk tovább is foly­tatódik, meglehet, hogy a vége felé, erős nyomás következtében éppen az ellenkezőjét fogja Ír­ni. De mivel mi is úgy látjuk és tudjuk az kinai helyzetet amint eleinte hűen igyekezett leimi, azért idézzük és fentartjuk azt a jogot, hogy ha arra kénysze­rítik, hogy agyon bunkózza az igazságot, akkor már nem fog­juk idézni. De az is meglehet, hogy az amerikaiak már szeretnének bé- kétkötni a kínaiakkal és azért egyengetik az utat, megengedik az ehhez hasonló hangokat is. Mert az elvitathatatlan, hogy az amerikai sajtó egy jólirányitott cselekedettel úgy megtudja ezen igazságot beismerő írásokat fordítani, éppen az ellenkező, gyűlöletet szító hazugság had­járattá, mint a vízcsapot tudják elzárni, vagy ráengedni. AZ ÜZLET — AZ MÁR MÁS! Washington — Amig az ame­rikai háborús érdekeltség nagy örömmel fogadta a Japánból ha­zatérő John Foster Dullest, aki nem csak Japán felfegyverzésé­nek érdekében, hanem a kom­munista-ellenes Pacific Szövet­ség létrehozásán is fáradozott, most nagy megütközéssel tár­gyalja, hogy Japán a kereske­delmi hajóraját is újból fel akarja építeni. Japánnak a háborút megelő­zőleg már hat és fél millió ton­nát kitevő kereskedelmi hajóra­ja volt és ezzel uralta a Csen­des Óceán kereskedelmét. A ja­pánok most legalább 4 millió tonnás kereskedelmi hajórajt akarnak s azzal a jelenlegi Pa­cific kereskedelem kétharmadát kerítenék kezeikbe. Ezt azon­ban az amerikai hajóstársasá­gok nem akarják megengedni, így amig nagy lelkesedéssel vál­lalják a szövetséget volt ellen­ségeikkel a hadászat terén, az üzleteikből mitsem akarnak át­engedni a japánoknak. — Busi­ness is business! — tartja az angol közmondás. AZ ÚJSÁGOK REKORDJA New York — Az “Editor & Publisher” Cimü szaklap jelen­tése szerint 1950-ben az ameri­kai napilapok rekordot értek el, amennyiben a reggeli és az es­ti lapok együttvéve 53,829.072 cirkulációt értek el. Ez az előző évihez hasonlítva 1.86 százalé­kos emelkedést mutat. Ezen új­ságok nyomására 5,936,941 ton­na papírra volt szükség. Manila — Japánban tett láto­gatásáról hazatérőben Foster Dulles, Truman “speciális béke követe” meglátogatta a Phillip- szigeteket is. Manillában tett nyilatkozata szerint a japánok nagy örömmel vették azt az ajánlatot, hogy a megkötendő béke után is maradnak ott ame­rikai csapatok. Egynéhány igaz szó Kínáról

Next

/
Thumbnails
Contents