Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-02-17 / 1668. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1951. február 17.

OSZTÁLYELLENTÉT

AZ INDUSTRIAL, WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELV1NYILATKOZATA

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL !”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer- kezeiét építjük a régi társadalom keretein belttJL

Az Egyesült Államok vasúthálózatának egyes vonalain a váltórőrök már egy hete, hogy nem jelentkeznek munkára, de azért a vonatok minden irányban vígan száguldoznak. Egyes nagy városok vicinálisait, amelyeken a külvárosokban lakó munkásokat szállították az ipar és kereskedelem lebonyolitására, a munkabeszüntetés idejére részben kivonták a forgalomból. A váltóőrök először a nagy vasúthálózatok gócpontjain jelentettek “beteget”. Bejelentették, hogy betegek és fáradtak (Sick and tired.) Most már aztán a több mint egy millió vasutas munkás közül csaknem 15 ezren sztrájkolnak, illetve lettek betegek.

De ki ne lepne “beteg és fáradt”, ha két és fél esztendeig kellene, várnia, hogy néhány rongyos cent bér javítást adjanak neki, a munkaidejüket a többi iparokban robotoló munkásokhoz mérten hozzák életbe és a túlórázásért pedig ők is kapjanak némi pótlékot. Ha ezt megadják a vasúti munkásoknak, akkor újból felveszik a munkát és egy-két esztendeig nem lesznek betegek és fáradtak. A vasúti munkások még ma is a negyedik bérjavitásért esedeznek. Azon idő alatt a vasúti mágnások, akik milliókat vágnak zsebre az év minden hónapjában, már a kilencedik vitel és szállítási dij emelésre kaptak engedélyt a kormánytól, néhány héttel ezelőtt is.

Az elmúlt év végefelé, az Egyesült Államok kormánya állami kezelésbe vette az amerikai vasútvonalakat. Ez ellen a vasúti mágnásoknak semmi kifogásuk nem volt. A vasúti szak- szervezetek vezetőségei pedig egyenesen követelték a kormánytól a vasutak állami kezelésbe vételét, amelyet a kormány a tizenkettedik órában meg is tett, hogy a nagy garral hirdetett vasutas sztrájkot megakadályozza. A vasúti szak- szervezetek basái úgy vélekedtek, hogy inkább a vasúti munkások veszítsenek millió és millió dollárokat fizetéseikből, semhogy a szakszervezet, a pénztárából. így a sztrájkot szépen elsimították. Azóta hónapról hónapra tanúi vagyunk az úgynevezett “vadmacska” sztráj ltoknak. Hol itt, hol ott hagyják abba a munkát. Hol a váltóőrök, hol a rakodó munkások, hol a műhelyek munkásai, hol a fűtők, de mindig csak egy parányi töredéke az egész hálózat munkásainak. De azért még ma sem látják be, hogy a szakszervezetekben való tömörüléseik annyit sem ér, mint a “veszett fejszének a nyele”.

Közel 46 esztendővel ezelőtt a Világ Ipari Munkásai-nak szer vezete félremagyarázhatatlanul lefektette, nem csak Amerika, hanem az egész világ szakszervezeti munkásságának tehetetlenségét, a folyton növekvő társaságok, ipartelepek, vasúti vállalatok hatalmával szemben, ennélfogva elvinyilatkozatába foglalta, hogy “Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné

teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek oly állapotokat ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyan azon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.”

Eme gyönyörűen lefektetett és meg nem cáfolható igazságot sehol a világon nem tapasztalhatjuk nyíltabban, mint itt az Egyesült Államokban, ahol nap- ról-napra tapasztaljuk, hogy az egyik ipari munkás a másik ellen harcol, az egyik ipar munkásai a másik ipar munkásainak érdekei ellen szervezkednek. És ezt a szakszervezetek basái a vasúti munkásoknál “Brother- hood”-nak nevezik.

Ma a vasúti munkások szak- szervezetének egy kis töredéke csak “Sick and tired” és mégis müyen nagy a felháborodás, a kitartott sajtó, a rádió óráról- órára uszítanak a sztrájkolok ellen. Fantasztikus hazugságokkal tömik az olvasók, a hallgatók agyát. A munkabeszüntetés ötödik napján, csak 15 ezer vasúti munkás sztrájkolt, illetve szüntette be a munkát, mert beleunt a szakszervezeti basák és a kormány által tett Ígéretekbe és “Sick and tired” lett bevárni, hogy egy nagyobb darab kenyérhez jusson. Mégis azt Írják és papolják, hogy a muníció gyárakat Joilet, 111., La Porte, Ind., Rock Island, 111 és az ország más vidékein le kell zárni, mert a lövegekhez szükséges anyagot nem kapják s azok a vasúti pályaudvarokon vesztegelnek. Aztán azzal a félrevezetéssel is táplálják a hiszékeny közönséget, hogy Koreában néhány napon belül muníció hiányban lesznek. A sztrájk előtt meg azt írták, hogy dacára a nagy veszteségnek, a visszavonulásnak és a rettenetes sok muníció felrobbantásának, hátrahagyásának, “bőven rendelkeznek a szükséges munícióval”. De amikor a munkások “Sick and tired”-ok lesznek a végtelen kizsákmányolás következtében, akkor mindig ők az okai, mindenféle vesztességnek és bajnak.

De azért vannak akik végtelenül örvendeznek a vasúti váltóőrök részleges munkabeszüntetésének s ezek az élelmiszer uzsorások. Ki nem tapasztalta, hogy amióta a fagyasztás történt, az árak éppen úgy, sőt némely áruk még nagyobb mértékben emelkedtek, mint a fagyasztás előtt. A gyümölcs és zöldség árukat a kormány nem fagyasztotta be, mert azokat még nem emelték eléggé. Itt Chicagóban egy billiárdgolyó nagyságú alma csak 10 cent, egy ökölnagyságu fejes saláta csak 25 cent, fejes káposzta fontonként szintén csak 25 cent és igy tovább. Ezeket az élelmiszer és mindenfajta uzsorásokat a kormány keblére öleli. Ezeknek szabad a vásár, sőt ösztökélik őket a határtalan uzsorára. De arra, hogy a vasúti bérrabszolgák nyomorúságos bérét vagy az 50-60 órás munkaidejét megjavítanák, arról nem is álmodoznak. Nekik a fő a vasúti mágnások, az élelmiszer uzsorások profit harácsol á- sa. Hasonszőrű lelkek, egymásra találnak.

A napokban az Egyesült Államok európai hadseregének fő- parancsnoka beszámolt egy rádió beszédében a közönségnek is, hogy milyen lelkesedéssel fogadták őt a külömböző európai országok illetékes körei. Ezt aztán mi is elhisszük, mert az európai háborús uszitóknak is érdeke, hogy az ő országaikban is minnél hatalmasabban fejlesz- szék ki a hadseregeiket. Igaz az is, hogy jóval a hadvezér ur látogatása előtt, az európai uralkodó osztály túlnyomó része utazó táskájukat megpakolva tartják és azon ülve várják a pillanatot, hogy mikor menekülhetnek, vagy meneküljenek az európai nép haragjától.

Európa minden országának népe borzalmas szenvedéseken ment át, nem csak az első és második világháború alatt, hanem Horthy, Szállási, Hitler, Mussolini véreskezü uralma alatt is. Ezek a vérfürdőt rendező fenevadak azt hitték, hogy a háború szülte nyomorgó nép szenvedéseit enyhítik, ha a progresszív forradalmi munkásság minden csiráját kiirtják. Sikerült nekik uralmukat egy-két évtizeden át, nyakig vérbe gázolva fentartani. De a végtelen nyomort nem tudták enyhíteni, sőt a második világháború borzalmasan megduplázta azt és elsöpörte az uralkodó osztályt, szemét bandájával egyetemben, a jól megérdemelt pöcegödörbe.

Kétségbe vonjuk azt, bármennyire is erőlködnek, hogy az európai országok kizsákmányolt páriáit egy újabb, egy huzamosabb vérontásra tudják rábírni. Európának ma még a nagyobb része a magántulajdon rendszerének alapján áll, de egy harmadik világháború, amelyet az Egyesült Államok kizsákmányoló osztálya kíván rájuk erőszakolni, mellékes az, hogy azon hadjárat sikerrel, vagy veszteséggel jár, az e.urópai országok gazdasági ereje, termelőképessége teljesen letörik és maga után vonja a nép haragját, bosz- szuját és a mai magántulajdon, vagy államtulajdon helyébe egy szebb, egy jobb társadalmi rendszert, a bérrendszer eltörlésével teremtik meg.

Azt zengik nekünk ezek a hadvezér és kormány férfiak, hogy nem csak nekünk itt Amerikában lesz mindannyiunk számára bőséges életmód, hanem az egész világ népének a számára, és ennek az elérésére nem kell egyéb, mint Kina, Oroszország és a népi demokráciák kormányainak megsemmisítése.

Azt mondják ezek az urak, hogy nagy bőségben fogunk élni. De a koreai háború, amely már nyolcadik hónapja folyik és a legutóbbi jelentések szerint az amerikai hadseregek vesztessége december végéig több mint 50 ezer, a kínaiak, koreaiak vesztesége több mint egy millió. Déli és nyugati Koreának városait, iparát, teljesen megsemmisítették, tíz és húsz milliók váltak teljesen hajléktalanná, dé eltekintve ezek helyzetétől, nézzük meg, hogy javult-e a mi helyzetünk. amióta fiaink Koreában öntözik vérükkel az idegen állam földjét.

Kell erről Írni, kutatni, hogy az életstandardunk, addig is, azután is rohamosan esett, hogy az élet szükségleteit, már ma, amikor még csak langyossá avatták a hideg háborút, amely Oroszország és a népi demokráciák és Amerikai között folyt, az élet szükségletei rohamosan emelkednek dacára annak, hogy a kormány állítólag befagyasztotta azt. De van bőséges életmód azok számára, akik sem a termelésben, sem vérük ontásá- ban nem áldoznak a “haza” oltárán. Van bőséges életmód az acél, az olaj, automobil, repülőgép, a szövőipar, a kémiai telepek, a vasút társaságok, a bányák, a hajózás, az élelmiszer, stb., stb. iparok jogtalan tulajdonosainak, de a munkásosztálynak csak végnélküli nyomor, robotolást, kizsákmányolást hoz és hozott minden néven nevezen(Folytatás a 7-ik oldalon)