Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-02-10 / 1667. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. február 10. HETI KRÓNIKA ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . . . Most már egyszuszra elintéz- tetett a magyar nép sorsa, sőt mi több a világhelyzet atom- bombás garnitúrája is csak az asztal alá került azzal a világrengető eseménnyel szemben, mely az amerikai magyar sajtó csatornán ömlengett keresztül, Ottó, a letűnt királyfi, eljegyzésével kapcsolatban. Ez az urfi akiről a nagyvilág semmi egyebet, mást nem tud, mint csak annyit, hogy született és él, a magyar sajtó kuvaszok által oly terjedelmű cikkekben volt a múlt napokban mutogatva, mintha a magyar nép évezredes j fájdalmára Otto eljegyzése és házassága lenne az üdvözitő balzsam. Ottó házasságával megindított oldalas cikkezések élénken eszünkbe juttatják Mindszenty biboros itélétét, aki habár tagadta, de a cselekmények alaposan rábizonyították, hogy amerikai utjának egyik főcélja az volt, hogy Ottót mint királyt visszatelepitsék a magyar nép nyakára. Mintha csak ennek a megkezdett lépésnek a folytatása volna azóta és most gztán a nagy eljegyzésben kidomborított propaganda a magyar királyság visszaállitására, melyről még mindig álmodoznak az amerikai magyar papok,, akiknek teljes kontrolja alatt áll ma az amerikai magyar reakció vezető sajtó orgánuma. Ez a társaság, akik alaposan megerősödtek az idesereglett nyilasokkal, valamint a.zzal az amerikai reakciós politikával, mely a köztársasági eszméket megcsufolva, a dollár hatalomért bármikor kész akár királyságot is nyélbeütni. Hiszen láthattuk ezt végrehajtani Görögországban, jó néhány száz milliós költséggel, melynek adóját még most is nyögjük. Nem az amerikai és az amerikai magyar reakción mullott, hogy Ottó királyfi ma nem üldögél a magyar királyi trónon, hanem a magyar népben. így hát hiába az ábrándozás az amerikai magyar berkekben és azok a nagy cikkezések mind-mind füstbe ment terv. A 40 év körüli királyfi, aki végre elhatározta, hogy igenis egy vérbeli hercegnőt vesz feleségül, bizonyára gondolván az évek múlnak és ha már őrá nem kerül a sor az életben, hogy magyar király legyen, hatha mégis megfordul majd a történelem és minden izében egy királyi leszármazott csemetére rá kerülhet a sor. Ne is csodálkozzunk azon, hogy akiben a királyi léhütő vér csörgedez, felejteni nem tud, valamint azok sem, akik a léhütők szolgálatában a nép elnyomását és kizsákmányolását elősegítették. De a nép sem felejtette még el, hogy mit jelentett a részére a ’királyi, földesuri-papi uralom. Ne kívánkozzék hát Ottó királyfi a magyar trónra, mert ott már volt tüzes trón, igaz nem királyok ellen, de viszont a* történelem fordított értelemben is megismétlődhet. Magyar ügyekről beszélve érdemes megemlíteni azt a cikksorozatot, melyet a Reuter hírszolgálat egyik alkalmazottja, aki hosszabb időn át tartózkodott Magyarországon, közöl az egyik new yorki napilapban a Daily Compassban. Az amerikai magyarok közül ezrek és ezrek voltak odaát, többek között képzett írok és újságírók, de a?nyira .,*argyilaS°s és minden reszrehajlas nélküli ismertetés ezideig meg nem volt látható se- holsem. J0 volna ha minden amerikai magyar elolvasná. R cikksorozat olvasásánál jut eszembe a Magyar Jövő szerkesztőjének kioktató, vagy inkább mondható megbélyegző irasa, egyik írógárdista társam ellen, akit vagy “tudatlannak vagy ellenforradalmárnak” titulált, azért mert a népi demokráciáknak nevezett és különösen Oroszországra vonatkozva meír-| jegyezte, hogy ott államkapitalizmus van. Nem is irógárdista társamat számítom megvédelmezni ezen állításokkal szemben hanem saját magamat, mert irogardista társam állításával teljes egészében megegyezek. Rátérve a Reuter ügynökség hírszolgálati ismertetésére, azt latjuk, hogy százszázalékban mutatja ki a különböző munkabéreket és hogy azoknak hány százaléka megy lakbérre és élelemre. Világért sem akarnám a magyar dolgozók által már eddig is elért eredményeket lekicsinyelni, sőt inkább csodálkozva tekintek azok felé, de ez viszont nem változtatja meg azt a tényt, hogy ahol “bérmunka van, ott kapitalizmus létezik”. Lehet ez aztán magánkapitalizmus, allam kapitalizmus, vagy1 ha már uj fejezet került a történelem lapjára, hát legyen kommunista kapitalizmus” Azért mondjuk mi ipari uni- onistak, hogy az ipari demokráciát akarjuk megvalósítani, megszüntetve a bérrendszert, , ?§7 a dolgozó emberiség munkájának 'a teljes csümölcsét s annak nem egy kisebb vagy nagyobb részét kapja vissza. Az, hogy egy társadalmi rendszerben a dolgozó nép, nagyobb darab kenyeret kap, jobb lakásban lakik vagy jobban ruházkodik, meg nem szüntette meg a bérrendszert s a kapitalizmust sem. bot meg az sem vet véget a bérrendszernek, ha vakációt adunk az egész évben dolgozó munkásoknak, árvaházakat vagy kórházakat építünk. r Hogy aztan az ilyen reformi- zált^ utakon való haladás idővel a bérrendszer teljes megszünte- tesehez vezethet, hát erről aztán lehet beszélni és vitázni. De a meglévő tényt “tudatlansági es ellenforradalmi” megbélyegzéssel elvitatni nem lehet. Egyébként is sokkal jobb volna, ha azokat az embereket, akik 99 pártoló és dicsérő cikket írnak mig egy kritikai szakaszt írnak le, ha nem bántanák es legalább ezt az egy százalék kritikai jogot meghagynák a részükre. Ha a pártszerkesztő kioktatása a megbélyegző utakra tévelyedik, ebből csak további megbélyegző viták származhatnak, aminek aztán olyan áldatlan helyzet lehet a következmé- nye, melyre népi szívesen emlék- I szik vissza a régi amerikás ma- Igyar munkásság. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály álL E két osztály között küzdelemnek keU folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért" ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL.'” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer kezet ét építjük a régi társadalom keretein belül. | LACHKO ANTALNÉ | Ismét egy hasznos munkás élet után tett pontot a kikerülhetetlen halál. Lachko munkástársnőnk nem csak proletár volt, hanem öntudatos is és lapunk egyik leglelkesebb olvasója és támogatója. Személyesen inkább csak chicagói munkástársaink ismerték, ahol néhány évig tartózkodtak mielőtt Saugatuck, (Mich.) közelébe telepedtek le a farmon és a sors iróniája, hogy a lelkesedést és energiát amellyel lapunk és mozgalmunk iránt viseltetett képtelen volt a gyakorlatban érvényesíteni, amennyiben a környéken nagyon gyéren voltak magyarok és jármű hiányában képtelenek voltak még azokat is felkeresni. De a lapon keresztül az egész országban ismerték, mert nevük soha nem hiányzott bármilyen akcióról volt szó a lap hasábjain. Szemtanú bizonyítja, hogy sokszor bizony megnélkülözték, de az előfizetéssel, felülfizetéssel vagy bármilyen mozgalmi akció támogatását célzó adománnyal el nem késtek; mindig az elsők között igyekeztek lenni. Sokan, akik a gyakorlati mozgalomtól hosszú időn át elvannak zárva, közönyösökké válnak a mozgalommal szembe és misem bizonyítja jobban Lachkó- né szilárd meggyőződését a munkásosztály felszabadul á s i harcával kapcsolatban, mint az a tény, hogy 28 évi elszigeteltség után is éppen oly lelkesedéssel viseltetett; éppen oly érdeklődéssel volt a mozgalom iránt úgy itt az országban, mint az egész világon, mintha annak minden mozzanatában résztvett volna. A Bérmunkás olvasásán kívül a legnagyobb élvezetük volt, ha a chicagói munkástársak közül egyik-másik néha kirándult hozzájuk látogatóba és ily alkalmakkor 24 órán át szünet nélkül elbeszélgettek volna a munkásosztály gigászi harcának örvendetes előhaladásáról. Mivel a betegség az utóbbi 2 évben fizikailag csaknem teljesen felőrölte és a farmon maradás lehetetlenné vált, az utóbbi hónapokat Chicagóban, leánya Mrs. Edward Jeacks otthonába töltötték és itt szűnt meg nemes szive dobogni január 27-én, életének 68-ik évében. A kegyetlen, zord időjárás következtében chicagói munkástársaink közül is csak a közelben levők voltak képesek személyesen kifejezni részvétüket, a többiek pedig csak e sorok utján értesülnek Munkástársnőnk eltávozásáról. Akik jelen voltak vagy értesültek, úgy határoztak, hogy a szokásos virág helyett készpénzzel fejezik ki tiszteletüket a gyászoló családnak és ily módon 47.00 dollár gyűlt össze, melyhez hozzájárultak: Kathie Hensperger, Julia & Alex Köhler, Irene & Julius Sebestyén, Dorothy & Paul Pika, Vera & Louis Zára és Helen & John Zára. Az összeget átadtuk Lachko munkástársunknak, aki felkért, hogy ezúton tolmácsoljuk legőszintébb köszönetét az adakozóknak és Ő úgy érzi, hogy az ő “Mamukájának” legkedvesebb óhaját teljesiti, amikor ezen összeget a Bérmunkás fenntartási alapjára adományozza. Bár 72 éves korában az ember már nem sokra számíthat — mondotta Munkástársunk — és jöhet idő, amikor talán nem fogom tudni megfizetni az előfizetést, az volna az óhajom, hogy amig élek a Bérmunkást fennakadás nélkül megkapjam. Lachko Munkástársnőnk távozása nem csak férje Lachko Antal, leánya Mrs. Edward Jeacks és családjának okozott pótolhatatlan veszteséget, hanem a mi sorainkban is pótolhatatlan űrt hagyott, mert egy osztálytudatos munkás kidülése a sorból, a kapitalista rendszerben mindig pótolhatatlan. Zára.
