Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-04-28 / 1678. szám
1951. április 28. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI “ÁLLAMKAPITALIZMUS” Multheti rovatomban bemutattam a termelő eszközök tár- sadalmositásánek azt a formáját, amelyet Angliában a munkás kormány hajtott és hajt végre, amelynek azonban semmi köze sincs a szocializmus ama programjához, hogy az uralomra kerülő munkásosztály “kisajátítsa a termelő eszközöket”, mert az nem kisajátítás, hanem megvásárlás volt. Ennek a vásárlásnak következtében a munkásosztály helyzetében sgmmi változás nem történt. A terme- léshöz való viszonyát nem változtatta meg, mert a termelésből előálló értéktöbbletnek nem ő, nem is a társadalom a haszonélvezője, hanem a gazdaságilag továbbra is uralmon levő tőkés osztály, amely az előálló profitból most már ezt, mint kártérítést kapja meg. Ezt csak az amerikai tőkés újságok nevezik szocializmusnak, amelyek még Truman társadalmi biztosítását is annak tartják. Itt ténylegesen nem történt más a munkásosztályt illetőleg, mint az, hogy a kizsákmányolást most nem közvetlenül a tőkés, hanem maga az állam irányítja. Az igy előálló termelési formát lehet részleges államkapitalizmusnak nevezni, mert csak a termelő eszközök egy részét vette meg az állam, a termelés nagyobbik része ma is a tőkés termelés formájában van meg és mind a két termelési forma profitra termel és igy az osztályharc változatlanul fen áll. A “KELETI” TÁRSA D ALMOSITÄS Nagyon szükséges, hogy rámutassunk a “nyugati”, tehát az angol és a “keleti”, a Népi Demokráciákba bekövetkezett társadalmositás külömbségeire. Ezen kiilömbségek megállapításánál főleg Magyarországra fogunk hivatkozni, amelynek a termelési formáját jobban ismerjük, de ez nagyjában és egészében vonatkozik a Népi Demokráciák mindegyikére, mig a Szovjet Unióban már egy ennél előbbre haladott termelési rendszer van, amellyel most nem foglalkozunk. Nagyon helytelen az az állítás, hogy a Népi Demokráciákban ma már szocializmus van, vagy pláne mint a tőkés lapok állítják, hogy kommunizmus lenne ott. Maguk a Népi Demokráciák vezetői sem állitják ezt. Megállapításaikban azt hangsúlyozzák ki, hogy “építik a szocializmust, a mai állapot egy átmeneti időszok, a szocializmus és a kapitalista társadalmi termelési rendszer között. A szocialista termelési rendszer előfeltétele a termelő eszközök teljes társadalmositása, amely még Magyarországba nincs meg, bár a gyáripar, épi- táipar, bankok, közlekedés, kereskedelem, bányászat, közüzemek 100 százalékban társadalmositva vannak, de a mezőgazdaságnak csak 10 százaléka van társadalmositva és vagy 20 százalékán dolgoznak szövetkezeti alapon. így a mezőgazdaság 70 százaléka magántulajdonb a n van, a kisipar 80 százaléka, a kereskedelem 25 százaléka van magántulajdonban. A magán kézben levő termelés még használ bérmunkásokat és a saját hasznára válik a termelésből előálló értéktöbblet, amelyet ugyan az állam igyekszik magasra szabott munkabérekkel és emelkedő adókkal kissebbiteni, főleg a nagy parasztok, a “kulá- kok” esetében. A fenti adatokból látjuk, hogy ellentétben Angliával, a Népi Demokráciákban a termelő eszközök túlnyomó része a szocialista, ületve az állami szektorhoz tartozik. KISAJÁTÍTÁS ÉS NEM VÁSÁRLÁS A legfőbb külömbség a termelési eszközök társadalmositásá- nak a folyamatában állt be. Nevezetesen, amíg Angliában megvásárolták a termedési eszközöket, addig a Népi Demokráciákban kisajátították ezeket minden kártérítés nélkül. Itt keletkezett a legnagyobb ellentét nem csak a tőkések és a tőkés termelési rendszerű országok és a Népi Demokráciák között, de magában az országban is az úgynevezett liberális polgárság és a szociáldemokrata vezérek és a kommunisták között. Hangsúlyozni kívánom, hogy nem a szoc. dem. munkások, hanem a vezérek között, mert, amig az utóbbiak nagy részben mindenütt a buzsoáziá- val való szövetség hívei egy amerikai rendszerű tőkés termelési rendszerért, addig a tömegek végeredményben a proletár szolidaritás alapján, hozzáidomultak a kommunista taktikához, mint amely biztosíték arra, hogy a termelő eszközök ne kerüljenek vissza a tőkések kezébe. A termelő eszközök és a nagybirtoknak a “kártérítés nélküli kisajátítása, fokozatosan megszüntette a tőkés osztályt, megtörte annak gazdasági hatalmát, kivette a kezéből nem csak termelési eszközöket és nagybirtokokat valamint az ebből eredő profitot, hanem annak a lehetőségét is, hogy továbbra is befolyása alatt tartsák a dolgozó tömegeket, mert elvette tőlük a sajtót, a rádiót, az iskolákat és korlátok közé vonta az egyházak működését is, illetve azokat csak a hitélet ápolására szorította. A szocializmushoz való ut előfeltétele a tőkések gazdasági hatalmának a megszüntetése. Mert ha ez nem történik meg, amint azt láttuk az elmúlt évtizedekben, ahol “szocialista” kormányok voltak mint Németország, Ausztria, Franciaország és legutóbb Ausztrália, New Zealand és legutóbb majd Ang- . lia, akkor a gazdasági hatalmá-, vaí a tőke visszaszerzi a politikai hatalmát is, ha lehet “demokratikus” módon, de ha nem hát erőszakkal is megteszi. Erre igen jó példák Hitler, Mussolini és Franco uralma. Néven nevezve a gyermeket, a Népi Demokráciák valójában nem mások, mint a Proletár Diktatúrának a viszonyoknak megfelelő uj formája, amelyekben a proletáriátus vezetésével és irányításával résztvesznek az uralomban a dolgozó parasztok, és a haladó értelmiségek, a kiskereskedők, a kisiparosok is. Ezeknek a szövetsége alkotja a Népi Demokráciák uralkodó osztályát, amely átmenet' alatt az osztálynélküli társadalomba irányítja az ország sorsát. BÉRRENDSZER “Amig a munkás bérért dolgozik, addig ki van zsákmányolva és végeredményben mindegy az, hogy a magántőkés vagy az állam veszi el a munkás által termelt értéktöbbletet, az előbbit magán, az utóbbit államkapitalizmusnak nevezzük” — állapítják meg gyakran nagyon jóhiszemű, osztálytudatos munkások is. Kétségtelen az, hogy a munkás bérért dolgozik mindkét rendszerben. Bizonyos az is, hogy a munkás nem kapja meg a munkájának a “teljes értékét”. Igaz, hogy mind a két rendszerben visszatartanak egy részt, amelyet értéktöbbletnek nevezünk, amely a magán kapitalizmus esetében a tőkés profitja, amelyet a maga céljaira használ fel, hogy munka nélkül éljen és hogy a fenmaradt értéktöbblettel uj befektetéseket eszközöljön, amely uj profitot eredményez, amely odavezet, hogy az összes termelési eszközök egy kis csoport tulajdonába kerülnek és az úgynevezett középosztály is bérmunkássá lesz. “TELJES ÉRTÉK” A társadalomban ilyen nem létezik, csak zavarosfejü kispolgárok és még zavarodottabb fejű anarchisták hirdették azt, hogy a munkás jogos termelésének teljes értékére. A legfejlettebb szocialista termelési rendszerben is a ’’teljes értékből” kell fedezni az uj termelési eszközök gyártását, elemi csapások esetére való tartalékolást, közszükségleteket, mint oktatás, közigazgatás, egészségvédelem tehát kórházak, üdülőtelepek építése. A munkaképtelenek, öregek, rokkantak eltartása stb., amelyekhez, amig két külömbö- ző rendszer létezik hozzájön az országvédelem is. Csak ezek után kerülhet szó arról, hogy miként történjen az elosztás. Egy szocialista termelési rendszerben, amelyben már nem csak a termelés formája, de maga ez ember is átalakult olyanná, amely levetette az önzést és társadalmi lénnyé alakult át, természetszerűleg a termeléshez mindenki képessége szerint járul hozzá és a fenmaradt javakból mindenki a szükséglete szerint fog részesülni. Ez a rendszer ma még csak egy a messze jövőbe kitolt vágy, amely csak fokozatosan valósulhat meg. A MUNKÁS ÉS A TERMELÉS A munkás viszonya a tőkés termelési rendszerhez ellenséges. A tőkés minél több termelést igyekszik kiszorítani a munkásból, hogy nagyobb profitot csinálhasson. A munkás viszont a profitból akar minél többet magának megszerezni bérének emelése folytán és igyekszik a munkaerejének a kímélésével minél kevesebbet termelni, mert neki csak kára van a megerőltetésből, mert a munkaképessége csökken azáltal. A munkásnak semmi haszna sincs a többtermelésből, mert ez csak a tőkés pro- " fitját növeli. Ez nagyjából áll a “nyugati” államosítás esetében is, ahol az egyéni termelés nem emelkedik, hanem csökken. Nem csak a szocializmusban, de az átmeneti idő alatt is, megváltozik a munkás viszonya a termeléshez. Miután a termelési eszközök köztulajdonba kerültek, a magántőkés osztály megszűnt a termelésből előálló értéktöbblet többé nem a tőkés kezébe vándorol, hanem a közösség haszna lesz, amelyből, mint Magyarországon is látjuk, uj gyárak százai, a lakóházak ezrei, iskolák, kórházak, üdülő telepek épülnek. A terméketlen földeket termővé alakítják át, gondoskodnak a betegek, rokkantak, gyermekek, stb. eltartásáról, vagyis amit az állam visszatart mint értéktöbbletet, azt a dolgozók visszakapják társadalmi szolgáltatások fejében. Ugyancsak látjuk azt, hogy a dolgozók életnívója folytonosan emelkedik és ez egy állandó folyamat, mert ahogy befejeződik az ország újjáépítése, ahogy fejlődnek a termelési eszközök, ahogy csökken az inproduktiv kiadás (honvédelem), úgy emelkedik az életnívó és a társadalmi szolgáltatások is. A Népi Demokráciákban a dolgozó viszonya a termeléshez megváltozott. Ma már érdeke az egyénnek és a közösségnek is a többtermelés, mert az már nem a tőkésnek, hanem a közösségnek a jólétét emeli. Sajnos, hogy a dolgozóknak — akiket a tőkés társadalmi rendszer nevelt és akiket különböző oldalról igyekeznek szembeállítani az uj rendszerrel — egy jórésze nem érti meg ezt a megváltozott helyzetet, nem hogy igyekezne a maga és a közösség javára a termelésnek a fokozására, inkább kívánja az alól magát kivonni és ezzel megkárosítsa a közösséget. Nem értik meg azt, hogy ma már nem a tőkéssel, hanem a társadalommal állnak szemben és ezt nem lehet azzal jutalmazni, még ha lehetséges volna is, hogy az elosztásból egyenlően részesedjen. Ez az egyik kényszerítő oka annak, hogy az átmeneti időszak alatt nem valósítható meg a termelésből való egyenlő részesedés, hanem a képesség, illetve a termelés értéke alapján részesül az egyén a kitermelt javakból. A Népi Demokráciák is a bér- , rendszer alapján állnak, de azért képtelenség államkapitalizmusnak nevezni, mert az értték- többletet teljes egészében a közösségnek juttassa vissza. Az uj államrend nem ismer el kiváltságos osztályokat, nincsenek gazdasági válságok, a munkások millióit nem dobják a munkanélküliség nyomor á b a, hanem biztosítja a dolgozók, anyagi és kulturális felemelkedését, építi annak a lehetősé-
