Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-04-21 / 1677. szám
1 oldal BÉRMUNKÁS BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ...........................$2.00 One Year ................. $2.00 Félévre ............................... 1.00 Six Months ....................... 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ...................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki ' s közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azone k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Preventív háború Amikor az Egyesült Nemzetek hadai az északkoreai és kinai csapatokat kiszorították Délkoreából és az ellenséges hadseregek a 38-as szélességi vonal mentén helyezkedtek el az Egyesült Államokban észrevehető módon alább hagyott a háborús uszítás. Kitűnt, hogy a háborús hangulat tüze itt olyan felületes, hogy állandó fűtés nélkül azonnal kialszik. Ezt bizonyította az is, hogy az utóbbi hetekben a politikusok, alvilági alakok és vesztegetést elfogadó hatósági személyek szennyeseinek kiteregetése nagyobb érdeklődést keltettek a Koreából érkező híreknél. Ezt a jelenséget úgy magyaráztuk, hogy a háborúra uszító egyének és intézmények most pihennek egy keveset, miután a kongresszus már megszavazta a 70 billiós hadiköltségvetést, a hadirendelések egy részét már kiadták, a többi előkészületben van, —.szóval már megnyitották a határtalan profit-folyam zsilipjeit s amig a billiókból tart, a háborús uszítok pihenhetnek egy keveset. Azért mondjuk, hogy csak egy keveset, mert ma már gyorsabban költik a billiókat, mint azelőtt a milliókat s már halljuk is, hogy a 70 billió nem lesz elég és legalább 20-26 billióval még meg kell toldani. A háborút irányitó közegeknek azonban sehogysem tetszik az amerikai közönség apátiája. Azt szeretnék, hogy a nép lelkesedjen a háborúért, állandóan a háborús kérdésekkel foglalkozzon és megfelelő tisztelettel és hálával említse a háborús erőkifejtés vezetőit. Ezért az utóbbi napokban egyre-másra halljuk tőlük, hogy milyen rettenetes nagy veszély fenyegeti Amerikát, vagy akár az egész világot is, amelytől most csak ők menthetik meg az emberiséget. Előbb George Marshall honvédelmi miniszter kifogásolta az amerikai nép apáthiáját, holott a “háborús veszély sokkal nagyobb, mint novemberben volt”, — mondotta. Pár nap múltán az alsóház elnöke, Sam Rayburn kongressman figyelmeztette a népet, hogy soha még ilyen közel nem álltunk az újabb világháború kitöréséhez, mint most. És ezt a figyelmeztetést Truman elnök is jóváhagyta. Rayburn után a CIO központi titkára, James B. Carey sopánkodott azon, hogy a nép nem lelkesedik a háborúért, de annak az okát is megmondotta: “A szégyenteljes áremelések, a háborús racket (csalás) és a hihetetlen profitharácsolás”. Leutógbb aztán a mobilizációs direktor, Charles E. Wilson is csatlakozott a rémület- terjesztőkhöz, óva intette a népet a túlságos optimizmustól még a fegyverkezés gyors előmenetele dacára is, mert a veszély is egyre nagyobb lesz, — mondotta. Ezen veszély állítólag abban mutatkozik, hogy az oroszok is fegyverkeznek. Ezt bizonyítja az a tény, hogy legutóbbi költségvetésünkben felemelték a hadikiadásokat. Elhallgatják, hogy Amerika nyílt fenyegetéseire nem is lehet más a válasz, de azért ezen emberek oly módon Írnak a lapokban, nyilatkoznak a rádión, mintha az oroszoktól való félelem éppen oly módon erőt vett volna rajtuk, mint ahogyan elfogta s öngyilkosságba kergette annak idején James V. Forrestal honvédelmi minisztert. Úgy néz ki, mintha a Forrestal-betegség ragályos lenne s most számos vezető állást betöltő egyénen tört ki. A tüzetesebb, — bár nem orvosi — vizsgálat azóta kiderítette, hogy a Forrestal betegséget a PREVENTIVE (megelőző) HÁBORÚ csirái okozzák. Azt tudjuk, hogy nagyon sokan saját érdekeik előmozdítására szeretnék megindítani a harmadik világháborút. De valószínű, hogy vannak olyanok, akiken a háborús uszítás már annyira fogott, hogy a tőkés és az uj, kollektiv termelő rendszerek közötti háborút kikerülhetetlennek tartják. És ha ez a háború kikerülhetetlen, — mondják, — akkor jobb lesz, ha már most megindítjuk, amig úgy az atombombákban, mint a fegyvergyártásban nagy előnyünk van. A preventív háború gondolata nagy lökést kapott a szenátus hadügyi bizottságának azon kihallgatása óta, amelyen Eisenhower, Bradley, Collins és Marshall generálisok, továbbá Sherman admirális és más vezető katonai tekintélyek nyilatkoztak úgy, hogy a modern háborúban a kezdeményezés igen nagy előnyt nyújt a támadó félnek. A megelőző háború igazolására el kell hitetni a néppel, hogy az ilyen támadás jogos volt, mert az eUenfél úgyis megindította volna a háborút és mi csupán csak igen ügyesen megelőztük. Ha 1951. április 21. már aztán kitört a háború és az ellenfél védekezik, vagy esetleg még vissza is üt, az csak elég bizonyítékot nyújt háború szándékára. így gondolta ezt Forrestal s mert nem tudta érvényre juttatni, hát beleőrült. Nem tudjuk, hogy azoknak, akiken fogott a Forrestal-betegség, sikerülni fog-e megindítani a mindent elpusztítással fenyegető nagy világégést, de annyi bizonyos, hogy az utóbbi időben nagyon megszaporodott a számuk s azért valóban aggódva mondjuk, hogy a Forrestal-betegség az emberiség legnagyobb veszedelmét rejti magában. Katonai diktatúra Most már kétségtelen, hogy a preventív, vagy megelőző háború egyik legeminensebb képviselője az állásától elmozdított Douglas MacArthur generális, “három háború győztese”, igy tehát az igazi, jól “felépített” nemzeti hős. Ezt a “nemzeti hős” jelleget még Truman elnök is megemlítette a MacArthurt elcsapó rendeletének megindokolásában, noha soha még arra eset nem volt, hogy tényleges szolgálatban üló főtiszt ily merészen szembeszállt volna az elnökkel és általában az egész adminisztrációval. Ezért MacArthur esetében a preventív háború kierőszakolásán kívül mást is látunk. Mi úgy látjuk, hogy a háborús veszedelem ijesztgetést MacArthur és hívei, akik a republikánus és a dé- U reakciós demokraták soraiból kerülnek ki, a hatalom kézbeke- ritésére akarják felhasználni. Ezeknek a biztatására szállt szembe MacArthur az elnökkel és ijesztette halálra az angol és francia kormányokat. Ha ebben a vitában MacArthur győz, — gondolták, — akkor az Egyesült Államok, sőt az egész világ az ő KATONAI DIKTATÚRÁJA ALÁ KERÜL, ha vészit, akkor megkísérlik, hogy 1952-ben a nagy nemzeti “mártírt” az elnöki székbe juttassák. MacArthur kivágásával egyenlőre a katonai diktatúra kérdése eltolódott. Szégyenletes győzelem Ezen sorok Írásának idején washingtoni hírek szerint a szak- szervezetek vezetőségének közös bizottsága “eredményesen” tárgyalt President Trumannal es igy az adminisztráció és a szak- szervezetek között hamarosan megint szent lesz a béke. Ezen hir szerint a szakszervezeti vezérek elfogadták Truman azon ajánlatát, hogy a mozgósítási program sikerének előmozdítására 17 tagú tanácsadó bizottságot szerveznek. Ebben a tanácsban 4- 4 taggal képviseltetik magukat a munkáltatók, a szakszervezetek, a farmerok és a közösség (public), a 17-ik tag pedig az elnök, Charles E. Wilson, mobilizációs direktor. Mint ismeretes a szakszervezeti vezérek február 28-án haragosan kivonultak a mobilizációs irodákból, ahol csak jelentéktelen szerepeket kaptak s azzal vádolták Trumant, hogy Wilson vezetése alatt a “big business” kezére játszotta a mozgósítást és miután a béreket befagyasztották, de az árak emelkednek, igy a fegyverkezésből csak a nagy munkáltatók profitolnak. A szakszervezeti vezérek, — akik között ott láttuk úgy a CIO, mint az AFL és a nagy vasúti szervezetek egész vezérkarát, — azt hitték, hogy ha ilyen egyöntetűen durcáskodnak, akkor Trumanék majd megijednek és azonnal útilaput kötnek Wilson talpára. Truman elnök azonban ájuldozás helyett lement halászni a floridai vizekre és azt mondotta, hogy a szakszervezeti vezérek, ha megharagudtak, majd meg is békülnek. Szóval kimutatta, hogy nem törődik velük. Truman könnyen megtehette ezt, hiszen nem az első eset, amikor a szakszervezeti vezérek ellene esküdtek, de rövid idő múltán megint csak talpat nyalni mentek hozzá. Láttuk ezt pár évvel ezelőtt, amikor a vasúti sztrájkot olyan keményen megtörte s az öreg Whitney égre-földre esküdött, hogy a szakszervezet utolsó centjét is elkölti Trumant ellenző propagandára, de a hamarosan következő választásnál már megint csak Truman mellett korteskodott. Lehet, hogy az ilyen példák bátorították fel Trumant annyira, hogy igy fittyet hányt a szakszervezeti vezéreknek, de lehet, hogy azt is számításba vette, hogy ezen vezérek minden hősködés dacára sem tudnak szavazatokat szállítani. Ez bebizonyult az 1950-es választásnál, amikor Truman legjobb hívei kibuktak. Ezért minden habozás nélkül elfogadta és megerősítette a Charles Wilson által kinevezett segítőket, akik mind valamilyen nagy iparvállalatot, vagy bankérdekeltséget képviselnek. A CIO hivatalos lapja, a CIO News legutóbbi számában közli ezt a mobüizációs igazgatók névsorát, akik között üyen nevek szerepelnek: Charles E. Wilson, General Electric; Sidney J. Weinberg, Sachs & Co.; Gen. Lucius D. Clay, Continental Can; Fred Searls, Rhodesian Anglo-American Mines; John. D. Small, Emerson Radio; Harry K. Clark, Carborundum Co.; William H. Harrison, Int. Telephone and Telegraph; Edwin T. Gibson, General Foods; Eric Johnston, Motion Pictures Association; Rufus I. Worrell, Pulp Paper Co.; stb., stb. Egész csomó üyen név van még a listán, amelyek mindegyike nemcsak egy-egy nagy iparvállalat feje, de direktora 4-5, sőt némely esetben 10 más nagy vállalatnak is. így tényleg igaz a szakszervezeti vezérek azon vádja, hogy a fegyverkezési program teljesen a nagytőkések kezébe került, akik abból horribilis hasznot húznak. És most mégis visszamennek a szakszervezeti vezérek ezen profitharácsoló kizsákmányolok mellé statisztálni. Visszamennék, mert látták, hogy Trumanék