Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-04-14 / 1676. szám
t oldal BÉRMUNKÁS 1951. április 14. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year ............... $2.00 Félévre ............................... 1.00 Six Months ........................ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ....................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki , közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon" ,k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A tőkés rendszer erkölcse A Faulbright és a Kefauver szenátorok által vezetett vizsgálatok az amerikai hatóságok oly erkölcsi züllöttségéről rántották le a leplet, hogy utána a méltatlankodás morajának hullámai öntötték el az egész országot. De hogyisne, hiszen a Kefauver bizottság vizsgálatainál kitűnt, hogy a törvények őrei és végrehajtói, a rendőrök és sheriffek szerte az országban sápot húztak az alvilági gangszterek törvényellenes lutri, lóverseny és hasonló hazár- dirozásaiból. A Faulbright bizottság viszont azt mutatta ki, hogy magasállásu tisztviselők, politikusok, sőt még kongressmanek és szenátorok is nagy összegeket kerestek mindenféle üzletek kijárásánál, amelyek között a Reconstruction Finance Corporation (RFC) kölcsönei kerültek előtérbe. Nem sok értelme van ugyan az “ugy-e mi már régen megmondtuk” felkiáltásnak, de jelen esetben fel keU hívnunk olvasóink figyelmét azon számos vezércikkünkre, amelyekben rámutattunk, hogy Truman székfoglalása óta az amerikai hivatalos körökben olyan erkölcsi felfogás lett úrrá, amelyben fehérnek mondják azt, amit eddik feketének neveztünk; jónak, amiről eddig úgy tartottuk, hogy rossz és igazságnak nevezik az általunk eddig legnagyobb igazságtalanságnak tartott dolgokat is. Újból meg újból megírtuk, hogy mi ezen változás okát az amerikai törvényhozó szövetségi, állami és városi testületek teljes erkölcsi lezüllőttségében látjuk. Ezen intézmények tagjait a nép válassza ugyan, de a pártgépezet jelöli ki őket a választásra. Viszont a két nagy politikai pártgépezetet a pártokat finanszírozó nagytőkések, alvilági gengszterek vagy vagyon- és hatalomvágyé opportunisták uralják. Az ilyen jelöltekből megválasztott törvényhozó testületektől nem várhatunk el magasabb erkölcsi színvonalat. Csakis ilyen törvényhozókkal lehetett meghozatni a munkásellenes törvényeket, rémületbe ejteni az országot úgy, hogy elnézik a sok-sok billió profitot nyújtó hadiköitség megszavazását és lehetett elnémítani azokat, akik ezen erköcsi züllöttség ellen szót emelnek. Nagy a sopánkodás és méltatlankodás, noha eddig még csak az olyan csalásokra és üzérkedésekre mutattak rá, amelyek törvényellenesek, vagy mondjuk — Ízléstelenek. Mert amíg az alvilági gangszterek üzelmeit mindenki elitéli és még a politikusok között is akad olyan, aki fejét csóválja, amikor hallja, hogy az alvilági alakok képesek voltak befolyást gyakorolni még New York város polgármesterének megválasztására is, addig az RFC kijárásokat már nem tartják olyan nagy bűnnek, legfeljebb csak ízléstelennek mondják s szó sincs róla, hogy bárkit is megbüntessenek a kölcsönkijárásokért. Külömben is, — mint Írják, -— akkor legalább is 600 képviselőt, szenátort és magasabb állami hivatalnokot kellene megbüntetni, akik mind felhasználták befolyásaikat, hogy valamely cég részére nagyobb RFC kölcsönt eszközöljenek ki. Egyesek aztán az ilyen befolyásért a kölcsönt nyert cégektől jólfizető állásokat, mások pedig mink-bundát, vagy másféle ajándékot kaptak. És végre* senkinek sem jut eszébe, hogy megbüntetését kérje azoknak, akik a háborús erőfeszítéssel kapcsolatban milliós, vagy billiós profitokat zsarolnak. Ezeket éppen olyan vizsgálat alá kellene venni, mint veszik például azon céget, amelyet Joseph E. Casey volt kongressman szervezett pár befolyásos politikussal, akik az RFC-től felvett 100,000 dolláros kölcsönnel megvásároltak több “háborús-fölösleg” hajót és azokon 2,800,000 dollár hasznot kerestek. Ezek éppen olyan jó hazafiak és kiváló üzletemberek, mint azok, akik most a Charles E. Wilson vezetése alatt biztosítják a maguk profitját. Erkölcsi szempontból nézve mi nem látunk külömbséget azon módszerekben, amelyekkel a népmilliókat megzsarolják a törvényhozók titkos vagy nyílt védelme mellett. Ezért igazat adunk a méltatlankodó Walter Lippman rovatirónak, amikor ezt mondja: “Kormányzatunk legalapvetőbb kérdése most aztán az lett, hogy M őrködjön az őrök felett? Ki ügyeljen a felügyelők felett? Ki őrizze ellen az ellenőröket? És ki zsandároskodjon a zsandárok felett?” Vájjon ezen kérdésekre választ nyujt-e Faulbright szenátor azon ajánlata, hogy most már egy olyan bizottságot kellene kiküldeni, amely a szövetségi kormány “ethikai” felfogását állapítaná meg. Másszóval olyan bizottságot akar, amely megmondaná, hogy a szenátor, a kongressman vagy más szövetsége tisztviselő nükor követ ei elítélendő dolgot, ha mindjárt nem is lehet törvényszegést rábizonyítani. Nem hisszük, hogy az ilyesmi útmutatóul szolgálni azon politikusoknak, akik éppen azért törtetnek közpályákra, hogy azokból annyi anyagi hasznot húzzanak, amire csak képesek. A párt- gépezetek kiépítése csupa ilyen embereknek nyit utat. Hiszen az ethikát megszabó bizottságot is ilyen emberek alkotnák. Itt még azt se mondhatjuk, hogy fejétől büdösödik a hal, noha tény, hogy olyan esetben, amikor puritán jellemű, tehetséges ember áll a kormány élén, a korrupció kisebb, mert az ilyen vezető valamennyire függetleníti magát a pártgépezet befolyása alól és itt-ott tisztább kezű és jellemű embereket helyez döntő pozíciókba. A fő és alapvető hiba azonban magában abban a termelő rendszerben rejlik, amelyben inig az egyik fajta zsarolást elitélik, a másik, sokkal nagyobb mérvű fosztogatást hazafias cselekménynek tartják, amelyet nagy hírnévvel, hatalommal és tiszteletadással jutalmaznak. A munkás sajtó fontossága Az első világháborút követő nagy gazdasági depresszió, amelynek hullámai 1929-ben érték el az Egyesült Államokat, a tőkés termelő rendszer urait világszerte megijesztette. Amig Európa éhező népeinek lázadása a fasizta uralmat vetette felszínre, addig Amerikában a Roosevelt “New Deal“ adminisztrációja által bevezetett gazdasági reformok csapolták le az elégedetlenséget. Ezen reformok nagymérvű gazdasági előnyöket nyújtottak a munkásságnak és azért kihívták a tőkések haragját. Amikor Roosevelt 1937-ben, tehát a második megválasztása után nyomatékosan hangoztatta, hogy a reformokat továbbfejleszti, mert mint egyik rádióbeszédében mondotta: A munkás a tulajdonnál (property) nagyobb tiszteletre jogosult. De a szellemi és kézi munkások nemcsak tiszteletre jogosultak, hanem arra is, hogy legyen alkalmuk a munkára és hogy munkájukért olyan javadalmazást kapjank, amelyből tisztességesen el tudják tartani önmagukat és családjukat, sőt valamit félre is tudjanak tenni előre nem látható balszerencse esetére. Vannak olyanok, akik nem látják az idők jeleit, akik tagadják, hogy a munkásoknak joguk van a kollektív egyezkedéshez, amellyel elérhetik a tisztességes életszínvonalat. Ezen szűklátókörű emberek és nem a' munkásság veszélyeztetik országunk jövőjét, mert ezek okozzák a gyűlöletet, a félelmet és vezetnek a diktatúrához. Az ilyen politikai és gazdasági elv által felbőszített amerikai tőkések egyik csoportja 1937-ben titkos gyűlést tartott a new yorki Waldorf Astoria hotelban. A gyűlésről azonban kiszivárgott elég információ s mint akkor a New York Times megírta, ott az “Associated Industries” név alatt szereplő iparbárók szervezete, akiket Roosevelt gúnyosan az “economic royalty” (gazdasági királyi család) névvel illette, tervet dolgozott ki a New Deal megdöntésére. Ezen célra igen nagy összeget adtak össze s csatlakozásra szóllitották az ország összes nagy korporációit, üzletembereit és bankárait. Miután ezen emberek eddig úgy tudták, hogy pénzzel mindent meg lehet vásárolni, céljukat is ezen már jól kipróbált utón vélték elérni. Az első lépésük volt tehát a sajtó és a közvéleményt irányitő intézmények teljes uralma. A közben kitört háború s Roosevelt óriási politikai hatalma és a tömegekre gyakorolt befolyása egy darabig korlátolták a “gazdasági uralkodók” célkitűzésének teljes elérését, de Roosevelt halála után egy-kettőre teljes lett az uralmuk. Köztudomású, hogy most Amerikában a pár munkásujságot és egy-két liberális lapot és folyóiratot leszámítva, a sajtó nemcsak teljes erejével szolgálja a munkáltatókat, 'hanem egyben vehemensen munkásellenes. Az iparbárók a hirdetések utján uralják a lapokat. A hirdetések megvonásával büntetik a nekik nem engedelmeskedő lapokat s tudjuk, hogy kereskedelmi újságot hirdetések nélkül nem lehet fentartani. E tekintetben a rádió még szolgalelkübb, mert ott a nagy hirdetők az időt vásárolják meg és az igy megfizetett időben természetesen a művészek és a kommentátorok csak azt mondhatják, amit a hirdetők megengednek. Mint ismeretes, a rádiókról az utóbbi években eltávolították még a csak valamennyire liberális kommentátorokat is. A “gazdasági uralkodók” mérhetetlen vagyonukkal annyira lefoglalták az amerikai sajtót, hogy* itt jelenleg a sajtószabadságot csak az említett kis cirkulációval rendelkező pár újság és folyóirat képviseli. Büszkén említjük, hogy ezek között van a mi lapunk, a Bérmunkás is. Sőt mi több, miután a Bérmunkásnak semmiféle párt vagy szervezet sem szabja ki a követendő “hivatalos vonalat”, annak szerkesztői és irói csak azt Írják, amit a munkásosztály iránt érzett hűségük és osztálytudatuk diktál. A társadalmi átalakulás nagy korszakát éljük, amelyben a szellemi fegyvereknek éppen olyan fontos szerepük van, mint a vagyont és embert egyaránt elpusztító eszközöknek. És miután a munkásosztály szellemi fegyvertárát most már itt annyira korlátolták, nagyon sokat számit még a legkisebb munkás-ujság is. Az osztálytudatot hirdető, az osztálytudatot tanító munkássajtó tartja össze a haladás fáklyáját lobogtatok kis csapatát, terjeszti az uj társadalmi rend eszméit s akadályozza meg a babonával szövetkezett kizsákmányolok korlátlan hatalomra jutását. A Bérmunkás irói és olvasótábora tudatában van annak a