Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-09-23 / 1648. szám
1950. szeptember 23. BÉRMUNKÁS 7 oldal TÁRCA Kutasiné énekel Finom, ezüstszínű köd lebeg reggelenként a dombok hajlatain, gyorsan felszívja a reggeli nap. Félig tél ez még, de már érződik valami a tavaszból. A csizmasarok már délelőtt nyomot hagy a földben — a megmaradt hófoltok tünedeznek, szürkülnek. Naptár nélkül is tudni lehet: március van. Kobzos elvtárs is tudja, naptár nélkül. De az almárium tetején azért ott áll a naptár is, azon vastagbetüs Írással — látszik, hogy jól megnyomta a ceruzát, aki irta —, hogy “március 5 Magtisztitás.” Ezért a pár betűért ott a naptáron, — ami a havi terv egyik részét jelenti a csoport számára — tizenkét csoporttag jönne- menne a zsákokkal ki a magtárból, a nagy, napfényes udvarra, ahol most csak négyen árválkodnak és lassanként már nyögnek is. Férfi mind a négy. Hogy kik? Hát először is a csoportelnök, öreg Kobzos Anti bácsi, aztán Csankó, Juhász Lajos, meg az EPOSZ-sapkás Cseres Pali. A másik nyolc, aki most itt hordaná a zsákokat, ha itt lenne, valami huszonhat kilométerrel odébb műtrágyát meg épületfát rak ki a városi állomáson. Este jött a telefon, hogy megjött az anyag — éjjel neki is vágtak a gépállomás vontatójával. — Na, itt hagytak, osztánt most ehet a fene — morgolódik Csankó. — Ennek meg kell lenni — szól oda félvállról Cseres Pali. — meg köll lenni, meg köll ■—, eszi a méreg tovább Csankót —, de az a kettő is csak ott az istállóban tátja a száját. Persze, Csankónak nincs igaza, mert “az a kettő” a tehenészbrigád dolgait látja el . . . és aki a juhok bégetésétől hangos kistanya-épületben tesz- vesz, az se huszonegyest, vagy máriást játszik bizony. Hát szóval senki sincs ebbe a nagy rengeteg határba, aki idejönne segíteni a négy árva embernek? Kobzos bácsi a csoportelnök, ugylátszik nem talált más megoldást, mert olyan képpel szórja a tavaszi árpát a rostába, mintha a fogát húznák. Fogynak a zsákok, de lassan. Ahogy emeli Csankó, olyat rán- dul a dereka, hogy frissiben emlegetni kezdi az aprószenteket, ahányat csak lehet. Félóra se telik, a négy ember egyre pirosabb arccal kerülgeti egymást meg a rostát. Kobzos elvtárs már kétszer leült pihenni, Csankó virtusból hordja, de a nyolc-tizméterek egyre nehezebbek: néha úgy szaporázza a lépést, mint akinek nagyon sür- getős. Csere Pali unja meg legelébb szól is mindjárt — persze nem sejti, milyen vihart kavar. “Kobzos elvtárs, szólnék én anyámnak. Még a Cifráné is itthun van.” Éppen csak ezt kell mondani Kobzos bácsinak, hogy levágja a zsákot és kiselőadásba fogjon a maga módján. “Elgyőzzük azt magunk is” — támad fel benne valami “férfi-önérzet“. — “Már vagy százszor megmondtam, abbul soha semmi jó se lett még. Először is, hogy is bírnák?” Csankónak is megvan a maga ellenvetése az asszonyok bevonása ellen: “Elég nagy a Rozi szája igy is, még csak az köll. Ha ma dolgozik, hónap már dirigálni is akar.” Juhász Lajos szerint “az asszonyok épp eleget dógoztak a régi világban, én megmondtam az enyémnek, bejöttünk a csoportba, most már jobb élet gyün, akár ki se jöjjön a szobábul. Elég szépen kerestem tavaly is. Mit kínlódjon?” Imigy leszavazza mát az “Uj Világ” csoport három tagja a negyediket. A kisebbség, aki méghozzá fiatal is, ennek ellenére sem hagyja magát. “Ketten többet keresnének” — mondja egyszerűen Juhásznak, mire az legyint, megy be a magtárba. Palit nem hagyja nyugodni, amit legutoljára hallott a rádióban ; azt veszi elő, mint főérvet. — Hát ahhoz mit szól Kobzos bácsi, hogy Rákosi elvtárs azt mondta, helyet köll adni a nőknek a csoportban, mert értelmesek, meg ügyesek? — Kobzos bácsi megáll, megvakarja a fejét. Körülményes kérdés ez, körülményesen vág hát neki a válaszadásnak. “Nizd, öcsém — töröl egyet a bajszán — hát az más dolog. Biztos, nem a mi vidékünk asszonyairól beszélt Rákosi elvtárs. Minálunk más ám a helyzet.” És most hosszas elmélkedést rögtönöz a vidék asz- szonyairől, az ember azt hinné: (már, aki elhiszi Kobzos bácsi fejtegetését), hogy itt csupa balkezes teremtés visel szoknyát. Palkó meg is mondja kereken. “Nem minden asszony ügyefogyott ám. Anti bátyám. Meg én azt hiszem maga is azért nem akarja az asszonyt beleavatni a dolgokba, mert féltékeny. Hogy hátha valamit jobban eltalál mint maga.” Kobzos Antal most már mérges. Csak éppen nem mutatja. Mert rettenetesen jól esne megmondani ennek a fickónak, hogy ő a csoportelnök, vele aztán ne járjon a szája —, de arra gondol, múltkor is azt mondta Csi- kány Miska, a pártitkár: “nem birod a kritikát Kobzos elvtárs”. Ugyanazon a taggyűlésen volt ez, amikor a “fickót”, Cseres Palit felvették tagjelöltnek . . . ő is kezet fogott vele, sok szerencsét kívánt. Hát most nyel egyet. De már a második mondatot nem nyeli le: “az én időmbe ilyen legény meg se mukkant”. De nem folytathatja, mit nem csinálhatott az “ilyen legény” a Kobzos Antal idejében, mert kilép a magtárból a következő fordulóval Csankó és levágja a zsákot, csak úgy durran. — “Nem hordom tovább na. Legalább vagy két asszonyt hijjatok már ide, hogy meregesse. Az öregisten se győzi derékkal. Valamit kéne csinálni.” Öt perc múlva négy asszony jön ki a hosszú épületből. így, távolról — nézvést, valóban nem sok remény van rá, hogy az a négy asszony oldja meg a csoport bármelyik bajos ügyét is. Két szürkekötényes meg egy kék klottkötényes idősebb asz- szony: ezek Cifráné, Kontáné meg Cseres Pali anyja, Bati Vica néni. Utóbbi arról nevezetes, hogy egyszer lábast vágott az öregebbik Csereshez, mikor az pityókásan tért haza. Ez már régen volt, ennek ellenére a gyors keze miatt Vica nénit még mindig sokan Istennyila Vicának hívják. Dehát semmi különös egyebet nem mondhatni róla. A negyedik, idős, szomorute- kintetü asszony mindig lehajtott fejjel jár, már jóideje. A két gyereke is csoporttag — hát belépett ő is, a hadiözvegy Kutasiné. De ritkán mosolyog és szívből tán nem is tud örülni. Most méghozzá mind a négy nagy csodálkozva jön. “Gyertek már egy kicsit segíteni — mondja Csankó — sok ez az árpa négyünknek.” — Mi a fizetség? — vág vissza Vica néni. — Megkapjátok munkaegységbe. — Ott ette meg a fene, elegyedik az ügybe Kontáné. Mér most az egyszer vagyunk jók? Anti bácsi, úgyis, mint csoportelnök, máris int a szemével Csankó felé. Ebben az intésben benne van, hogy látod, a bitang mindenségit, hát kinek van igaza? Első perc, hogy itt vannak, már a szájuk jár. Lesz itt fészkesfene, nem csoport, meg rend, ha ezeknek kinyílik a szemük. De Csankó Janinak hiába integet, mert az most a megrándult derekával törődik. Azt nyomogatja és a foga között sziszeg. No, fújjunk egyet — mondja az öreg, hogy valami népszerűbbet is mondjon az eddigieknél. — Bemék egy kicsit az istállóba, megnézem azt a beteg üszőt. Egy percre indult be, de tiz lett belőle, mert nemcsak a beteg üszőt nézte meg, de takarmányügyekről is tárgyalt a tehenészbrigád vezetőjével. Nem csodálatos tehát, hogy mikor újra visszament a rostához, kiejtette szájából a sebtében sodort cigarettát. A rostától a magtár ablakáig ugyan is, mint valami csúszda, ott vezet az öreg vályú. Az öreg itató vályú, amit még az Illés “méltóságos” rakatott ki a fészer alá és ott ette az idő nyolc éven át. A vályúban csak úgy szánkázik alá a vetőmag. Vica, meg a kékkötényes Cifráné ön- tik, Kutasiné a rostánál van, a két férfi csak a magtár ablakához hordja a zsákot. Kobzos áll. Néz. Az árja vidáman ömlik. Bent a két asszony még dalol is. Hát ez mi a nyavalya? No, csakhogy kitalált valamit a Csankó. Mindjárt hozzám is fordul: “no, Jani, te hozattad a vályút ide?” Csankónak jólesne igent felelni, de Vica néni olyan szemeket mereszt rá a kendő alól, hogy őszintére igazítja a hangját: — Nem én. A Vica néni meg Kutasiné mondták, hogy minek törjük magunkat, mikor ott hever az a vacak, hozzuk ide, üssük ki a két végét, aztán kész a csúsztató. Kobzos megint csak néz. Hát ilyet. Még a cigarettát se vette föl, az ott ereget parányi kék füstfelhőket a lába előtt. Cseres Pali, aki büszke az anyjára, meg arra is, hogy ő javasolta az asszonyok kihívását, nem állhatja meg, hogy oda ne szóljon: “No Anti bá? Ki ismeri jobban a szilpusztai asszonyokat?” Kobzos Antal csoportelnök lassan felel, (de közben a múltkori taggyűlésre gondol); “Hát . i . igaz, no néha nem árt az asszony kéz se.” — Akinek egyszer van esze, máskor is van — vág vissza Pali. Erre nehéz felelni, hát Anti RAGASZKODNAK SZERVEZETÜKHÖZ LOS ANGELES — A Harry Bridges vezetése alatt álló hajós szervezet (ILWU) 13-as számú lokálja, amelynek több ezer tagja van, egyhangú szavazással kimondotta, hogy ellenállnak minden erejükkel a CIO azon törekvésének, hogy a rakparti munkásokat egymás ellen uszítsa egy újabb szervezet alakítással. A szervezet egyben bejelentette, hogy tiz százalékos bérjavi- tást fog követelni, a “Hiring Hall” megtartásáért pedig készek a legelszántabb harcra. Ez a lokál, amely vezető szerepet játszik az International Longshoremen’s and Warehousemen’s Unionban, úgy határozott, hogy egyenlőre függetlenek maradnak, nem csatlakoznak semmiféle munkás szövetséghez. AMI IGAZÁN SZÉGYEN WASHINGTON — A szenátus a 4 és fél billió dolláros hadiköltségvetés tárgyalásánál 36 szavazattal 34 ellenében elvetette a túlságos (excess) profit megadóztatását kérő indítványt. A túlságos profit megadóztatását követelő szenátorok nevében Joseph C. O’Mahoney (D. Wyo.) beszélt, aki számadatokkal igazolta, hogy a koreai háború kitörése óta az üzletemberek és gyárosoknak már eddig is igen nagy profitja “egyre emelkedik, emelkedik, meg még jobban emelkedik!” Azonban Eugene D. Millikin szenátor (R. Col.) felháborodottan tiltakozott a javaslat ellen és azt mondotta, hogy a túlzó profit megadóztatása “szégyen, gyalázat” lenne. A szenátus ennek az érvelésnek adott igazat és ezzel utat nyitott a túlzó profit még további emelésére. JÖN AZ OLCSÓSÁG . WASHINGTON — Az összes lapok örömmel jelentették, — sőt még Truman elnök is megemlítésre méltónak tartotta a Bureau of Labor Statistics iroda azon jelentését, hogy az élelmiszerek ára augusztus hónapban másfél percenttel esett. Ezt a hirt úgy adták tudtul, mint bizonyítékot arra, hogy az áremelkedés már megszűnt s már olcsóbb lesz a megélhetés. Ezen félreértés elkerülésére a nevezett iroda sietett bejelenteni, hogy az élelmiszerek esését a szezon okozta, amennyiben most kerültek piacra az olyan zöldségáruk, mint a paradicsom, káposzta, saláták, krumpli, stb. és azonkívül a gyümölcsök is. Augusztus hónapban az ilyen élelmiszerek árai mindig esnek, de újra magasabbra szöknek, mihelyt a nagy készlet fogyóban van. bácsi odébbáll, ezúttal a birkák megtekintésének ürügyével. Megy az öreg, de néha hátrahátrafordul. Még alig találja meg a szavát, ez az igazság. Mert a meglepetések egymást érik. Előbb ki találták ezt a vályú-dolgot. Most meg dalolnak. Mind a négyen. Tisztán, világosan hallatszik, hogy akit éveken át nem hallottak se nevetni, se dalolni, a hadiözvegy Kutasiné is énekel. Baktai Ferenc
