Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-07-08 / 1638. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. julius 8. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A SZOLIDARITÁS “TÖRVÉNYELLENS” A SZTRÁJKTÖRÉS “TÖRVÉNYES” AZ UTÓBBI években uj morál alakult ki az amerikai szakszervezetekben, mely hosszú évtizedes harcok vívmányait semmisíti meg. A munkásmozgalom forradalmi ágának egyik legfontosabb vívmánya volt, gyakorlatba vinni azt a felfogást, hogy a termelés szinterén folyó harcok nemcsak a közvetlen érintett munkások harcai, hanem azok az összes dolgozók érdekeit szolgálják. Ha a harc a munkások győzelmével végződik, az összes munkások előnyét szolgálja, viszont ha ily harc elbukik annak hátránya kihatással van az ösz- munkásságra. Osztálytudatos műnk ások, vagy munkástömegek előtt ez annyira magától érthető, hogy felesleges arról beszélni, azonban sajnos az amerikai szakszervezetek tagságának tulynyomó része osztálytudatlan és önző és minden esetben csak a saját személyes érdekeit tartja szemelőtt és minden akciót ily szemszögből elemez. így volt az a régmúlt időkben, de fáradhatatlan munkával, tanítással sikerült ezekkel az osztálytudatlan tömegekkel is megértetni, hogy ha a munkások bármely gyárban, vagy iparban nyílt harcba állnak a munkáltatókkal, azt az összes munkásoknak támogatni kell. Ebben a tanító munkában oroszlánrész jutott az Industrial Workers of the World (IWW) tagjainak, akiknek a jelszava: “Egynek sérelme valamennyiünk sérelme” és ezt az elméletet minden esetben igyekeztünk a gyakorlatba vinni. így bármely más szervezet tagjai álltak bérharcba, szervezetünk és tagjaink minden erejüket a munkások győzelmének elősegítésére fordították. A sztrájkőrvonalat soha át nem lépték tagjaink és kitartó munkával sikerült megértetni az egyébként öntudatlan szakszervezeti tagsággal is a munkás szolidaritás magasztos eszméjét. ÉVTIZEDEKIG ez a morál meglehetős széles körben vert gyökeret a szakszervezeti tagság között, amig a harc közvetlen a termelés szinterén, az iparokban folyt és szinte már általánossá vált a szakszervezeti tagság között is az a felfogás, hogy a szolidaritás a legerősebb fegyver a munkásság kezében. Változtak azonban az idők és a szakszervezetek a harcot a közvetlen szintérről, mindjobban a közvetett, az iparokon kívüli térre — a parlamentbe — helyezték át. A rövid ideig tartott “new deal” éra — az azon idő alatt hozott munkásvédelmi törvények — annyira megtévesztették őket, hogy azt hitték, hogy a munkásságnak már mást se kell csinálni, mint befizetni a havi tagsági járulékot és a többit majd elvégezik a szakszervezeti vezérek a politikusokkal. Hiába volt a gyakori figyelmeztetésünk, hogy az ilyen elbizakodottságnak és tétlenségnek szomorú következményei lesznek. A munkásság csak a saját erejére támaszkodhat és csak abban bizhat, amit saját szervezett erejével harcol ki. A politikusok és véleményeik változnak és a munkáltatók sem alusznak, hanem ébren vigyázzák, hogy mikor lehet a támadást a munkásság ellen megindítani. AZOK a munkásvédelmi törvények, amelyeket a Roosevelt “new deal” érájában hoztak, vele együtt a sirbászálltak és helyüket a Truman “fair deal” érájával a Taft-Hartley törvény foglalta el, amelyben a sztrájktörés törvényessé vált és a szolidaritás törvényellenessé. Igen, ez nem légből kapott állítás, hanem való tény. És a szakszervezetek, amig elméletben méltatlankodnak ez ellen, a gyakorlatban elfogadják és aszerint cselekednek. így pl. ma már a rokonszenvi sztrájk, a bojkott, a sztrájko- lókkal való szolidaritás azáltal, hogy a sztrájkőrvonalat tiszte-, letben tartják, mind törvényellenes cselekedetek, amelyekért büntetés jár. Ha valamely gyárban a munkások beszüntetik a munkát sérelmeik orvoslására, a sztrájkotoknak a törvény tiltja, hogy akár saját soraikból a sztrájktörésre vállalkozókat, akár pedig a helyükre felfogadott sztrájktörőket megakadályozzák aljas cselekedetükben. A törvény azonban még ennél is tovább megy. Ha sztrájk esetén a munkáltatóknak sikerül sztrájktörőket toborozni, a törvény értelmében azok a törvény minden védelmét élvezik és a sztrájkolok, akiknek szoros gazdasági érdeke ezt megakadályozni, minden ily törekvésük “törvényellenes”. A törvény értelmében joga van a munkáltatóknak sztrájk esetén követelni a Taft-Hartley törvény értelmében kinevezett National Labor Relation Board- tól a szavazás elrenedlését kérni annak megállapítására, hogy a munkások mely szervezetet óhajtják képviselőjükül, azonban ily esetekben nem a sztrájkoló munkások szavaznak, hanem a sztrájktörők, akik elfoglalták a sztrájkolok helyeit. Ily esetekben a sztrájkolóknak egyáltalán nincs szavazati joguk. •És talán hihetetlennek hangzik, de akadnak szakszervezetek, amelyek hajlandók tagjaik sorába felvenni az ily testvér árulókat, sőt versenyeznek egymással, hogy a sztrájktörőket “beszervezhessék”. ILYEN esetek már többször megtörténtek amióta a T-H törvény érvényben van és a jelenben is folyamatba van ilyen sztrájk Morrostownban (Tenn.) az Enka Rayon Co. telepén. Az Enka telepi munkások már hosszabb idő óta a CIO-hoz tartozó Textile Workers szervezethez tartoztak és sérelmeik orvoslásáért már hetek óta sztrájkolnak. A sztrájk meglehetős viharos, mert az Enkának sikerült egy csorda sztrájktörőt toborozni, amelynek következtében napirenden volt az ösz- szecsapás a sztrájkolok és a sztrájktörők között, akik a ‘törvény teljes védelmét” éhezik, mig a sztráj kólókat naponta tartóztatják le a “törvény megsértése” címén. A morrostowni eset hire eljutott Washingtonba is és a szenátus munkaügyi bizottságának két tagja — Murray montanai és Humphrew minnesotai szenátorok — leutaztak Tennesseebe felülvizsgálni az ott történt eket. Amikor a morrostowni sztrájk először szerepelt a napi hírekben, úgy értesültünk, hogy a “szervezet fogdmegjei terrorizálják a lojális munkásokat (sztrájktörőket), autóikat felborítják s felgyújtják, a sztrájktörőket kövekkel és egyéb eszközökkel véresve verik” stb. Ezen hírek késztették a szenátusi bizottságot kiszállni a színtérre és saját szemeikkel meggyőződni az ott történtekről. A sztrájkolok által gyakorolt terror hírek azonban ugylátszik nem nagyon állták a nyilvánosságot, mert úgy az Enka igazgatósága, mint az állami törvényes közegek, nagy ellenszenvvel fogadták a szenátusi vizsgálatot és az állam kormányzója azt a kijelentést tette, hogy “azok (a szenátorok) nem a tényeket jöttek ide megvizsgálni, hanem agitálni”. Nagy a valószínűség, hogy nem minden úgy történt ott, mint ahogy a hírszolgálat azt világgá kürtölte, mert akkor nem tiltakoznának annyira a szenátusi vizsgálat ellen. Ez azonban az enyhébb részlete a sztrájk következményének. A súlyosabb és elitélendőbb az, hogy az AFL-hez tartozó Textile Workers szervezet és a munkáltatók is a szavazás elrendelését kérték a NLRB-tól annak megállapítására, hogy a munkások melyik szervezetet akarják — az AFL, vagy a CIO Textile Workerst? Figyelemre méltó, hogy ebben a szavazásban, CSAK a sztrájktörők szavazhatnak, mert a CIO- hoz tartozók a gyáron kívül vannak — sztrájkolnak — és igy nincs joguk a szavazásra. • EZ AZ a szégyenletes “uj morál”, amely az utóbbi években kialakult a szakszervezeteknél. A rokonszenvi sztrájk, bojkott, a sztráj körvonal tiszteletben tartása megszűnt, mert a “törvény tiltja”. A sztrájktörés “törvényessé” vált és a szakszervezetek nagyon kevés kivétellel hajlandók a törvény értelmében hátbaszurni sztrájkoló társaikat, testvéreiket, hogy az ellen szervezet tagságának havi járulékát ők kollektálhassák. A múltban ezt az aljas gyakorlatot az AFL szakszervezetek űzték, ma azonban már általánossá vált a CIO-nál.is, mint láttuk a gazdasági gépgyárakban, ahol a United Auto Workers szervezet Reuther vezérlete alatt minden alkalmat megragad, hogy az utóbbi hónapokig, mint “testvér szervezet” a Farm Equipment and Metal Workers tagságát átvegye. Az autó és ugyancsak az acélgyári munkások szervezete a villamossági eszközöket gyártó telepek munkásainak átvételéért támadta hátba az utóbbit. A hajógyári munkások szervezté- nok tagságát és igy végig az egész vonalon azon ürüggyel, hogy amannak vezetősége “kommunistákból” került ki. Ezen tényeket látva, minden józanul gondolkodó munkás megállapíthatja, hogy milyen mélyre süllyedt az amerikai szakszervezetekben a morál, mennyire talajt veszített a szolidaritás, amely nélkül a mun- kássák teljesen erőtlen a kizsákmányolok támadásaival szembe. “E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásság érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi par- ban — foglalkoztatott tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk, vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet, az ösz- szesség sérelmének tekinti.” — mondja az IWW elvinyilatkozata. Ennek gyakorlati megvalósulásához, azonban elengedhetetlenül szükséges, a munkásság osztálytudatra ébresztése és oly szervezet felépítése, amely nem széttagolja a termelő munkásokat, mint teszik a szakszervezetek, hanem az egy iparban dolgozó minden munkást egy ipari szervezetbe és az ipari szervezeteket Egy Nagy Szervezetbe tömörüljenek. Ezen megváltó eszmének megvalósulása mind égetőbb szük- gességé válik és ennek megvalósulását kizárólag a munkásság tudatlansága és nemtörődömsége akadályozza. A NEW YORKI KIRÁNDULÁSRÓL A múlt vasárnap volt az ez évi első családi kirándulás a new yorki Edenwald erdőbe, ahová évtizedek óta járnak ki az IWW tagjai és a Bérmunkás olvasói, összekötve a kellemeset a hasznossal és mintha csak példákép- nek állítanák oda a szabad természetet, ahoz az igazi szabad társadalomhoz, melynek az alapját az ipari demokrácia jelképezi. Az a hely, melyet az Edenwald erdő lombos fái tövében a new yorki IWW-isták úgyszólván magukénak vallanak, hosz- szu évtizedek óta számottevő anyagi bevételnek az alapját jelentette, úgy a régi Bérmunkás Otthon fentartásához, mint a Bérmunkás megjelentetésének anyagi küzdelmében. Egy-egy ilyen összejövetel valóban családias találkozó, ahol nemcsak a társadalmi események buját és örömét is közlik egymással és mire távozásra kerül a sor, mintha csak egy családban összetört munkástábor távozna onnét, áhítozva a másik családias találkozásra. A múlt vasárnap is ilyen hangulatban telt el a nap és alig vettük ész-
