Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-08-05 / 1642. szám
1950. augusztus 5. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI MEGEGYEZNI! Azokon kivül, akiknek nem érdeke az, hogy belerohanjunk a harmadik világháborúba, amelynek az előjátéka folyik ma Koreában, az ha nem sült bolond, úgy feltétlen arra az álláspontra helyezkedik, hogy a két nagyhatalomnak, Amerikának és a Szovjeteknek, meg kell egyezni, hogy az emberiség, köztük természetesen ez a gazdag, hatalmas, fejlett ország is elkerüljön egy oly katasztrófát, amely elpusztita- taná az emberiség és főleg a kul- tur emberiség nagy részét. Megsemmisítené az évezredes fejlődés és kultúra eredményeit, rom- badöntené a világ ipari városait. Akik pedig túlélnék ezt a katasztrófát, azokat a betegségek, járványok, éhség pusztítaná el. A megegyezésre meg van és meg kell találni a megértést. A Szovjet delegátus bejelentette, hogy megszüntetik az Egyesült Nemzetek elleni bojkotot és visz- szatérnek a, tanácskozó testületekbe, amelyet azért hagytak ott, mert az Egyesült Nemzetek Amerika befolyására, nem volt hajlandó elismerni a tényleges kormányát a kínai népnek, mert azok “vörösök” és továbbra is a Formosa szigetre menekült Chi- ang korrupt bandáját ismeri el a kínai nép követének. Az Egyesült Nemzetek többsége hajlandó ezt az elismerést megadni a Kínai Népköztársaságnak, ha ezt Amerika meg nem akadályozza. Ez lehetne a kiinduló pont arra, hogy a fen- álló krízist megszüntessék és utána meginduljanak a tárgyalások, amelyek ha az Egyesült Nemzetekben ott van a Szovjet és a tényleges Kina delegátusa azt eredményezik, hogy a koreai öldöklés megszűnik és ott is véglegesen rendezni lehet a lakosságnak óhaját, a kettészakadás megszüntetését. Minden gondolkodó ember úgy érzi, hogy ez nem csak alkalom a megegyezésre, de valószínű, hogy az utolsó alkalom is. Éppen azért aki ezt a megegyezést megakadályozza, rettenetes felelőséget vesz magára a bekövetkezendő világkatasztrófa felidézéséért. KOREAI TANULSÁGOK A koreai hadjárat nagyon súlyos tapasztalatokra nyújtott lehetőséget Amerika népének, amely nagyon alkalmas arra, hogy felrázza a nemtörődömségből, amellyel nézi, hogy miként rohanunk a pusztulás felé. Az első tapasztalat a hazai fronton történt. Azok, akiknek erre módjuk volt, értve, hogy kellő pénzzel rendelkeztek, a profitharácsolók suttogó kampányára, hogy nem lesz cukor, szappan, hús, autó, mosógép, gumikerék, stb. megrohanták az üzleteket és a lapok, a rádiók, magának az elnöknek a hazafi- ságukra való apellálást figyelmen kivül hagyva, megrohanták az üzleteket és összeharácsoltak mindent, amit kapni lehetett. A profitálók nem csak a feles áruktól szabadultak meg, hanem még külön profitot is csináltak ,az árak felemelésével, amely magasabb árak mesterséges inflációt idéztek elő, úgy, hogy a munkások négy hét előtti fizetésért 10-15 százalékkal kevesebb árut vásárolhat ma, mint a koreai háború előtt. Az életnívó lemorzsolódása jelentkezni fog a felemelt adókban is, mert természetesen a háború költségeit is a dolgozók fogják kiizzadni. Ha megegyezés nem történik, úgy az árak emelkedése fokozódni fog, újra megjelenik a black market, módot adva a lelkiismeretlen profitálóknak, hogy kirabolják a népet, a közszükségleti cikkek felhalmozásával. Ne felejtsük el azt sem, hogy a felvert árak, a magasabb adók megmaradnak a háború után is, mint ahogy megmaradtak az elmúlt háború után, amikor a keresetek 25-30 százalékkal estek. A katonai fronton a tapasztalatok még kevesebbek. Először is rájöttünk, hogy nem nagyon lehet hinni a politikusaink és tábornokaink nagyhangú kijelentéseiben, akik odáig mentek a háborús uszításaikban, hogy elhitették Amerika népével azt, hogy mi olyan hatalmas fölényben vagyunk minden elképzelhető ellenség felett, hogy amint a hadügyi államtitkár nagy hangon jelentette. “Ha Jóska (értsd Stalin) valamit kezd 4 órakor, akkor mi már 5 órakor visszaütünk és alaposan elfogjuk őt nadrágolni”. Most nem “Jóska” kezdett, hanem a 8 millió north koreai lépett a tyúkszemünkre és bizony nem olyan könnyű ezt sem “elnadrágolni”. Rákellett jönnünk, hogy azok is visszalőnek, sőt, hogy jól és bátran lőnek vissza, sajnos a mi fiainkra lőnek vissza és kitudja hány ezer gyászruhát kell az amerikai anyáknak vásárolni azért, hogy a south koreai korrupt kormány a nép akarata ellenére is tovább uralkodhasson. Rájöttünk arra is, hogy még MacArthur nagy kijelentései sem állították meg a north koreai katonákat, pedig ismételten kijelentette, hogy “több visszavonulás nem lesz”. Keserves tapasztalat még az is, hogy hiába öltük bele a billiókat a Marshall tervbe, hiába öljük az újabb billiókat az Atlantic Paktumba, a szövetségesek nem hajlandók hadsereget küldeni Koreába, akik bejelentették is a segítségüket, csak szimbolikus jellegűek, egy bataliont vagy a jelentkező önkénteseket ajánlják fel. Ezért nem a kormányokat kell hibáztatni, azok készséggel hajlandók volnának népeiket a vágóhídra küldeni, de a népek azok, akik nem hajlandók imperialista célokért harcolni, még a saját imperialistákért sem, nem hogy az amerikai, vagy a koreai urakért. Amint Walter Winchell Írja, úgy Francia, mint Olaszországba polgárháborúval volna egyenlő egy háborús próbálkozás. Valójában egyedül maradtunk Koreábán, csak az áldásukat adják a halálba menő fiainkra és nagyon valószínű, hogy! Amerika egyedül maradna egy| világháború esetén is. Ezek a tapasztalatok nem csak Amerika népét, de Amerika kormányát is kell, hogy gondolkozásra késztesse és kell, hogy keresse a megegyezés lehetőségét egy uj, minden eddiginél nagyobb katasztrófa kitörésének a megakadályozására. NAGY A TÉT Amig ha egy ostoba felfuval- kodott politikus elrikkantsa magát, hogy Koreát, a szovjeteket ellehet és el kell intézni egy pár atombombával, a lapok nagy headlineokat adnak neki, a rádió komentátorok is napokig rágódnak rajta, addig amikor Amerika és a világ legynagyobb tudósai és gondolkodói nyilatkoznak az atombomba használata ellen, azt vagy egyszerűen agyon hallgatják, vagy legjobb esetben, elbújtatva, elferdítve közlik le. Pedig nagyon fontos volna, hogy egy Einstein, egy Joilet- Curie vagy Thomas Mann figyelmeztetését a nagy tömegek tudomásul vegyék. Ezek a kiváló elmék, nem választás előtti szószátyárkodásból, nem a muníció gyárosok megbízásából beszélnek, hanem komoly tényekre támaszkodva, az emberiség, az emberi kultúra iránti szeretet- ből kérnek mindenkit, hogy akadályozzák meg az atomenergia felhasználását háborús célokra. Hivatkoznak Hiroshimára és Nagaszakára, ahol a “kezdetleges” bombák 120 ezer embert öltek meg és majdnem annyi volt a súlyosan sebesült és akik megúszták a bombázást, elformálódnak, az asszonyok meddőké lettek, vagy szörnyszülötteket hoznak a világra és az életben maradtak fokozatosan megvakulnak. Hogy mit jelentenek a mai tízszeresen hatékonyabb bombák, vagy az ezerszeresen nagyobb hatású H-bomba, ahoz nincs elég fantázia felmérni. Képzeljük el a mi hatalmas ipari városainkat, New York, Detroit, Pittsburgh, Cleveland, Los Angeles, Chicago, stb. ahol milliós tömegek vannak összezsúfolva, akkor meg kell, ‘hogy borzadjunk még annak gondolatától is, hogy atombombát használjunk, de ha Koreára nézünk, akkor rájövünk arra, hogy atombomba nélkül is a teljes pusztulást jelent a modern háború. A repülőink, a hadihajóink, hogy az előnyomuló koreaiakat 'feltartsák, az összes hidakat, vasúti vonalakat és az elfoglalt városokat szétbombázták és mire majd a hatalmasra növelt haderőnk visszaszorítsa a koreaiakat, ott nem lesz más, mint rom, nyomor, pusztulás, az egész ország egy nagy temetővé fog változni, amelyben soksok ezer fiatal lamerikai fiú ott pusztul anélkül, hogy a legkis- sebb érdeke is megkívánta volna az amerikai népnek, hogy a fiaink oda menjenek elpusztulni. Ha az emberiség az utolsó órában észhez nem kap, úgy az egész kulturvilág Korea sorsára jut. Nem elég azonban ezt csak megállapítani, hanem, mindenhol és mindenkor harcolni is kell azért, hogy az emberiség fejefe- lől egyszer és mindenkorra elhárítsuk a háború lehetőségét. ELÉG VOLT BELŐLÜK A kongresszus által elfogadott törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy még több D.P. kerüljön be ebbe az országba. A különböző nemzetiségi csoportok reakciós vezetői, mindent elkövetnek, hogy a fajtájukból minél többet jutassanak be a kvótába. Természetesen a mi saját reakciósaink és papjaink is mindent elkövetnek, hogy minél több magyart találjanak, akik aláírják az affidavitokat, jótállásokat, amelyben lakást és munkát garantálnak a D.P. cam- pek magyarjainak, hogy ezekkel a szökött hazaárulókkal erősítsék az amerikai magyar reakció frontját. De a nagy propagandának nem nagy az eredménye, mert az amerikai magyarság, ez eddig bejött D.P.-k viselkedéséből újra megtanulta a régi leckét, hogy nem jó az urakkal egy tálból cseresznyézni. Ezek úgy jönnek ide, azokhoz, akik jótálltak értük, mint akik megtisztelik őket, hogy leereszkednek hozzájuk. Annyira megszokták, hogy ingyenélők legyenek, hogy eszük-ágában sincs addig dolgozni, amig a sponsor- juk meg nem unja az élősködést és ki nem rúgja őket. Ha kényszerből rá is fanyalodnak a munkára, akkor szidják Amerikát, ahol nekik igazi magyar nemes uraknak dolgoz- niok kell. Ezt nemcsak azoknak mondják el, akik elég esztelenek voltak ezeknek a nagy többségben gyilkos uraknak a jótállást adni. De már megírják azoknak a lapoknak is, akik beugratták őket ebbe a szószba. Egy ilyen levelet leközölt a bányász lap, amelynek az Írója kertelés nélkül megírja, hogy túlnyomó részük nem rendes ember, hanem volt jegyzők, szol- gabirók, kapitányok, akik úgy érzik, hogy a munka büdös és hogy nekik tartozik a világ, mert többé nem uralkodhatnak Magyarországon. Ennek a bányásznak, mint annyi másnak, tekintélyes pénzébe került ez a tanulság és amint írja még a családi békéjét is feldúlták. A mi olvasóinkat nem kell arra biztatni, hogy ne Írjanak alá ilyen jótállásokat, ők nagyon jól emlékeznek ezekre az urakra még Magyarországról, de nagyon komolyan ajánljuk minden olvasóinknak, hogy a legnagyobb óvatossággal kezeljék ezeket a jövevényeket, ne dűljenek be az édes-mázos beszédüknek, bárhogy fogadkoznak is, hogy ők milyen antifasizták, mennyire munkás barátok. Persze amikor megkérded, hogy hát akkor miért emigrált, dadognak és hazudnak. Vegyék tudomásul, hogy ezeket még odaát a nyilas szervezetek beszervezték spicli szerepre. Nekik mindenkiről és mindenről jelentést kell tenniők a vezetőiknek. Nem állítom, hogy ezek mindegyike spicli, de annyi ilyen szervezetük van, amely besugással foglalkozik, hogy midannyiunk érdeke, hogy a legnagyobb óvatossággal kezeljünk minden egyes D.P.-t bármily köpönyegben is jelentkezik. Minden uj olvasó, a forradalom regrutája. Hány regrutát verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadseregébe?
