Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-07-15 / 1639. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1950. julius 15. Hajszálon függő kormányok borút a korrupt, leszavazott south-koreai kormány robban­totta ki, hogy igy meneküljön a bukástól és Amerika beavat­kozása programszerű volt, hogy ürügy legyen az uj megszállásra és az ázsiai nép felszabadulási törekvésének a megakadályozá­sára. Ezt igazolja az, hogy Ame­rika elnöke elrendelte a kínai Formosa sziget és Vite Nam “vé­delmét”, ami azt jelenti, hogy fegyveresen avatkozunk bele a kinai polgárháborúba és a népek felszabadulási harcába. Az amerikai fiuknak azért kell meghalniok, hogy a kinai, south-koreai korrupt kormányok uralmon maradjanak, hogy a francia tőkések továbbra is igá­ban tartsák a népet. Ezek a kormányok és az egész rendszerünk nem érik meg egyetlen amerikai fiú életét, nem hogy miattuk egy világégés lehetőségét idézzük elő. EMELKEDETT LOS ANGE­LES LAKOSSÁGA Amerika leggyorsabban nö­vekedő városa Los Angeles. A lakossága száma tiz év alatt 2,916,403-ról 4,330,962-re emel­kedett. Az uj lélekszámba bele­tartoznak Los Angeles megye és Oranke megye összes lakói, akik összeségükben Greater Los Angeles lakosai. A város kiter­jedése tiz év előtt 1540 négyzet­mérföld volt; a mostani hozzá­csatolásokkal a város terület 2860 négyzetmérföldre széleseb- bedett ki. (Vi.) Már három hete a fran­ciáknak nincsen kormányuk, mégis minden jól megy, már ahogyan ment, akkor amikor még volt kormányuk. A legú­jabb kormány, melyet a reakci­ósok alakítottak, két napig léte­zett. Elismerik, hogy ha a szoci­alisták és a kommunisták együtt szavaznak, más, félig-meddig li­berális párttagokkal, akkor azok nélkül nem lehet ottan kormány. De ugyan akkor az amerikai pa­rancsra, ezeket nem szabad vol­na a kormányba bevenni, legin­kább a kommunistákat. Ez azt is bizonyítja, hogy na­gyon sok országban már a nép akarata ellenére nem igen mer­nék a politikusok háborúba vin­ni az országot. Mostan az ame­rikai beavatkozás Koreában, a harmadik világháború kitörésé­vel fenyegeti a világot és nem igen akad olyan erős francia párt, vagy csoport, amely fele­lőséget merne vállalni ezen be­avatkozásban. Ámbár szeretnék amerikai fiukkal és pénzel meg­védetni Indo-Kinában az ural­mukat, de még sem mernének nyíltan a háborús amerikai in­tézkedésekkel közösséget vállal­ni. BELGIUM A legújabb belga választások szerint, a királypárti katholiku- sok szereztek egy pár szavazat többséget. Most a királyt akar­ják vissza és valószínűleg visz- szaállitják az összeomlott trón­jára. Ezzel bizonyítják a vörö­sök azon állítást, hogy minden­felé, még az ócskaságok közzé tartozó trónokat akarják vissza­állítani és arra a szentnek, sért­hetetlennek hirdetett kisiste- nekké emelt királyokat felültet­ni. Mi tudjuk, állítottuk, hogy a katolikus egyháznak mindenfelé az a fő célja, hogy az ily szent­nek beállított királyokat, tróno­kat állítson fel, azért tiltakoz­nak kézzel-lábbal az ellen, hogy az amerikaiak visszaadják Ma­gyarországnak a királyi koro­nát, melyet még a pápa szeretne valamelyik Habsburg csemete fejére tenni, hogy azokon ke­resztül a pápa uralhatná Ma­gyarországot is. így megérthet­jük, hogy nem annyira a korona iránti szeretet, hanem inkább az a félelem, hogy még sok buta ál­tal szentnek hitt korona, vala­melyik Habsburg fejére tételé­vel, még bajt okozhatnának Ma­gyarországon, — ezért akarj a a magyar kormány visszaszerezni a királyi koronát. A belgiumi parlamentben 90- 83 arányban szavazott arra, hogy visszaállítsák Leopoldot a trónra. Egyszóval hét szavazat- többség, melytől függ úgy a kormány, mint a királyság kér­dése. ANGLIÁBAN Ahol állítólagosán munkás kormány van, még arról sem mernének vitatkozni, hogy he- lyes-e a királyság? Ottan úgy a hivatalos (munkás) kormány, mint a toryk, a lordok, szinte természetesnek veszik, hogy ne­kik kell a király, anélkül nem is tudnának élni. Mégis ott is csak 6 szavazattól függ a kormány létezése. Ha valamikor a kon­zervatívok megakarják dönteni a kormányt, csak arra kell vár- niok, amikor a kormánypártiak közül egynéhány beteg lesz, vagy kiküldhetik az országból és megdönthetik a kormányt, bár­milyen kicsi kérdésből kifolyó­lag is. Most ez a kormány, illetve a munkáspárt kevésbé szereplő tagjai, akik még elég közel van­nak a tömegekhez, megijedtek a háború lehetőségétől, arra két rik indítványban a kormányt, hogy üljenek le az amerikai és orosz kormányokkal és teremt­senek békét, akadályozzák meg a háború felé való rohanást. Ezt nem csak a józanabb an­gol munkáspártiak követelik, hanem a nagy tömegek minden országban. A pártvezéreknek is az a része, amely már látja a há­ború felé való rohanást, legin­kább a tömegeket szeretné kie­légíteni a béke követelésével. Olaszországban is nagyon gyenge lábon áll a kormány, egy világháború kitörése elseperné ezen három fontos országban a kormányt, vagy a kormányok­nak kellene éppen olyan terror­hoz, erőszakhoz fordulni a nép és a képviselők többsége ellen is, amint a dél koreai kormány tette, bebörtönöztette a megvá­lasztott ellenzéki képviselőket, mert csak is úgy tudott megma­radni a hatalmon. Rendőri erő­szakkal, terrorral, mely viszont a polgárháborúkat robbantja ki mindenfelé, amint Kínában, Ko­reában, Görögországban tette. TÁRCA A VIRRASZTÓ Irta: Remenyik Zsigmond A Sayville felé vezető ország­úton már napok óta vonultak a fuvarosok, árusok, lacikonyhá- sok és mindama zagyva, mohó és tülekedő népség, mely szokás szerint és különösen az év erre rendelteit időközeiben meg szok­ta tölteni a vásártereket. Voltak akik csoportokba verődve vonul­tak szinte fürtökben lepve el az országutakat, de az országuta­kon kívül a járási dülőutakat is, sőt még a kocsi járásra alig-alig alkalmas, erdei ösvényeket is, szinte feldúlva és megbolygatva a rouenkörnyéki erdőségeket. És mintha összebeszéltek volna, vagy méginkább, hogy egymás szándékát kihívóan keresztez­zék, szinte akadályokat gördít­ve ennek a végeredményben bé­kés és hasznothajtó vonulásnak, az ellenkező irányból kegyes za­rándoklók haladtak át a síksá­gon a tenger felé, mert az évsza­kok fordultában éppen eljött az ideje annak, hogy a békés tenge­ri Szűz ünnepén a számtalan bis- cavai-öblök egyikében lévő kegy- helyen megjelenjenek. Mindez késő ősszel történt, mint minden évben hosszú idők óta, talán év­századok óta már. Ez volt az az idő és alkalom, méghozzá ember­emlékezet óta, amely kissé élet- rekeltett, bár ugyanakkor nyug­talanította és aggodalomba is ejtette az álmos roueni polgáro­kat. Erre természetesen meg is volt az okuk, hisz amióta akép- pen alakult ki a rend, hogy az őszi vásárok útvonalába került Rouen és ugyanabban az időben indultak céljaik felé zarándokok és vásárosok, sohasem múlt el békésen egy év. Tolvajlások, gyújtogatások, verekedések tör­téntek arról nem is szólva, hogy ezekben a hetekben mintha csak felforditották volna a várost, botrányos kurjongatások nyug­talanították éjszakánként a rou­eni népesség álmait. Mintha már ez lett volna a rend, itt és éppen Rouenben itták le magukat a vásárosok, kezdték véres vere­kedésüket a lacikonyhások, itt a város határában elterülő rétek mögötti erdőségek szélén károsí­tották meg egymást a kirakodó árusok, békétlen összetűzéseket kezdve a tenger felé vonuló za­rándokokkal, akiket nem egy­szer, sőt majdnem minden esz­tendőben kivétel nélkül véresre is vertek, illetlen és durva sza­vakkal illetve a szerencsétlene­ket. De a zarándokok között is akadtak békétlenek, hisz alig néhány évvel előbb, pontosan 1851-ben éppen egy eszétvesz- t-ett zarándok gyújtott fel egy kazlat, méghozzá a város belte­rületén, tiszta vigyázatlanság­ból, bár egyesek szerint gonosz szándékból, ami bár nem nyert bizonyítást a későbbi vizsgálat során, de a zarándokot a feldü­hödt polgárok mindenesetre agyonverték és még azt sem en­gedték meg, hogy hozzátartozói elföldeljék a város határában. 1857-ben is ez történt, még­hozzá a már megszokottnál is törvériytelenebb és vadabb for­mákban szinte már a megszo­kott méreteket is túlhaladva, kemény és kegyetlen felfordulá­sok között. Legalább is igy em­lékezett erre az évre Vincent Brakuet, az éjjeliőrök egyike, amikor még évek múltán is a városra zuduló bajra, gondra és szerencsétlenségre visszaemlé­kezett. (Ez a Brakuet éjjeliőr egyébként magas, csontos, ne- hézjárásu ember volt, széltől, hótól, hidegtől sötétbarnára szá­radt arccal. Csendes, békés em­ber volt és mint ilyen módfelett kedvelt a város lakói előtt. Va­laha mint favágó az erdőkben dolgozott, de egyik karját meg­nyomorította egy ledőlt fa, erre mint született roueni származé­kot, éjjeliőrnek alkalmazta a városi tanács.) Nos, ez a Vincent Brakuet mint aki maga is a rövidebbet húzta a féktelen vásárosokká dúló küzdelemben (a támadás, melynek áldozatául esett, kél hajcsár részéről érte őt, akiket a felfordulás napján éppen csak és méghozzá szépszóval figyel­meztetett, hogy kíméljék a vá­rosi tanács által ültetett fiatal hársfákat) — már éppen azon volt ezen az éjszakán, hogy meg­szakítja őrségét és kerülő utón hazavánszorog, hogy a további és még nagyobb veszedelmektől megmenedekjék. De amint haza­felé ment, hogy vackába térjen útja az öreg Dublin apó korcs­mája mellett vezetett el, amely most nyüzsgött, szortyogott és forrott az átutazó vásárosok és a tenger felé vonuló zarándokok zagyva, békétlen és egymással versengő lármájától. — Nos, mi az újság, Vincent? — kérdezte az öreg Dublin apó aggodalommal és még hozzátet­te, szinte már szokásból és mert jól tudta, hogy az éjjeliőrrel szembe mi a kötelessége: — Akarsz egy pohárka italt? — és már öntötte is a nehéz, sürü pálinkát egy kicsiny, vastag po­hárba, reszkető kézzel és szemé­ben hangjában riadt aggodalom­mal. Vincent Brakuet felhajtotta a pohárka italt, zubbonya szárával megtörölte száját és lassú moz­dulattal leemelte fejéről, vértől összecsomósodott szürke hajá­ról kucsmáját, megmutatta Dub­lin apónak arcán végighúzódó véres csikókat. Dublin apón kí­vül az éjjeliőrt most már nagy karéjban vásárosok és zarándo­kok is állták körül. — Ez az újság, Dublin apó — válaszolta Vincent Brakuet éjje­li őr és nehéz mozdulattal letele­pedett egy nagy terméskőre, a korcsma bejárata elé, szemben a korcsmaudvaron nyüzsgő vá­sáros haddal. Lenn a domb alján

Next

/
Thumbnails
Contents