Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-07-15 / 1639. szám

1950. julius 15. BÉRMUNKÁS 7 oldal A lehetőségek hazája El kell ismernünk, valóban nagy igazságot tartalmaz ez a megállapítás: Amerika a nagy lehetőségek hazája! Amikor e század elején a va­súti hálózatok kiépítése befeje­zést nyert, a gazdaságtudósok szomorúan állapították meg, hogy bezárult az utolsó terület is a meggazdagodásra, a nagy vagyonok szerzésére. Pedig va­lójában csak akkor nyíltak meg az uj határok; az automobil, a vegyitermékek, a,filmipar, a rá­dió és a repülőgépipar újabb és újabb területeket nyújtottak a vagyonszerzésre. El is dicseksze­nek ezzel az amerikai gazdasági rendszer hívei, de nem említik azt az uj területet, amelyen nagy vagyonokat szereznek vagyon- termelés nélkül is. Ezen az uj területen, amely napról-napra bővíti határait, csak gyűlöletet termelnek. Igen, embergyülöletet, amelynek ter­meléséből és szállításából jelen­leg ezer és ezer ember él, amely ma már valóságos nagy iparrá lett. Nem uj foglalkozás ez, hiszen akadtak követői már az őskor­ban is. De mint minden más ipart, úgy ezt is csak kicsinyben gyakorolták azelőtt, most azon­ban a technika minden csodájá­nak felhasználásával az egész világra kiterjedő nagy iparrá fejlesztették, amelyben az indi­viduális mestereken kívül szá­mos nagy céget külömböztetünk meg. Ilyen gyülöletgyártó, hir­dető és terjesztő amerikai nagy- vállalatok a következők: Committee for Constitutional Government National Economic Council Constitutional Educati o n a 1 League American Enterprise Associa­tion America’s Future, Inc. Constitutional and Free En­terprise Foundation Economists National Commit­tee Foundation for Economic Education Public Affairs Institution (Washington). íme egy csomó olyan cég, amelyek mindegyike a gyűlölet- hintésből, népellenes aktivitás­ból él. Legalább is azt mondja az a kongresszusi bizottság, amelyik a “lobby” (kijárás) ipart vizsgálja felül. Ez a bizott­ság, amelynek elnöke a csendes, de alapos képzettséggel biró Frank Buchanan (R. Pa.) képvi­selő, azt kutatja, hogy a képvi­selőket és szenátorokat milyen szervezetek (vagy egyének) akarják befolyásolni? Kik pén­zelik őket és általában mi a cél­juk? Ezt a bizottságot az utóbbi időben nagyon támadja a keres­kedelmi sajtó, mert a bizottság valami nyilatkozatot tett közzé, amelyben felsorolják az ország 166 legnagyobb korporációját és iparvállalatát, amelyek pénzelik a kijárókat és a munkásellenes, reakciós, fasizta intézményeket és szervezeteket. Ezen utóbbiak csoportjába tartoznak a fentebb felsorolt vállalatok, amelyek rendesen csak egy kis irodával bírnak, de abból aztán teljes gőzzel ömlik a gyűlölet minden formája; az sötét füst terjengett a város fö­lött, mert néhány házat, kazlat és csűrt már felgyújtottak a bé- kétlen vásárosok. — Ez az új­ság, Dublin apó — ismételte Vincent Brakuet —, megvertek a hajcsárok és méghozzá köz­ben, hogy hivatásomat teljesí­tettem. Én nem is tudom mivel szolgált rá erre az istentelen csapásra Rouen, miért kell a vá­sárosoknak, zarándokoknak er­re elvonulniok! És méghozzá minden esztendőben! És évről- évre mind vadabbul, mint fékte­lenebből ! Ilyen még, mint az idei év, még nem volt soha. A keres­kedőket kifosztották és nyílt ut­cákon, fényes nappal megtámad­ják a városi lakosságot, nőket, férfiakat, aggokat egyaránt . . . Thurron városi tanácsos ur lá­nyát a hid alá hurcolták, az al­sóvárosban pedig nem is egy szalmakazlat felgyújtottak gyer­tyájukkal már a zarándokok . . Ha a kormányzat nem avatkozik közbe és a város körül el nem tiltja a vásárosokat, meg a za­rándokokat, egy-két év alatt el­pusztul Rouen . . . — Ez mind azért van, mert a lakosság érdektelen és nem tö­rődik a város, meg a közös né­pesség dolgaival — mondotta Dublin apó és riadt tekintetét a földre szegezve azon volt, hogy átvergődjön és visszajusson a korcsmába az ellenségesen kö­rülöttük álldogáló vásárosok ésj zarándokok sürü csoportja kö-1 zött. — Azt éppen nem lehet mon­dani, hogy a lakosság érdekte­len — válaszolta Vincent Bra­kuet éjjeliőr és nehéz mozdulat­tal felemelkedett. — Mindenki az utcán van és ki szép szóval, ki fenyegetéssel, ki könyörgés­sel és ki erőszakkal igyekezik belátásra bimi a vásárosokat . . Az egész város kinn van az ut­cán, kivéve természetesen Gusta- vot, aki évek óta csak a házában ül és talán még azt sem tudja mi folyik kinn a világban körös­körül . . . Most is ott ül és firkál rendületlenül . . . Még a füstön át is ide látszik tőle a vüágos- ság . . . És valóban, ahogy a dombról a város felé lemutatott, egy ma­gas kőfallal kerített nagy ház néhány kivilágított ablaka de­rengett a gomolygó füstön át, sürü fák és bokrok közül,. Benn a házban a falhoz tolt asztal mellett egy magas, szikár férfi ült, könyvek, irományok, jegy­zetek és üres papírlapok főié ha­jolva, egy zöldernyős petróleum- lámpa világában. Ez volt Gusta­ve Falubert. Hogy tépelődött-e, foglalkozott-e, egyáltalán törő­dött-e a város, a városi népes­ség és a világ bajaival, gondjai­val, ugyan akadt-e volna éjjeli­őr, korcsmáros, vásáros vagy ^zarándok, aki megtudta volna ezt akkor pontosan mondani? Mindenesetre éjjel és nappal irt, ! gondolkozott és dolgozott. Irta éppen a Bovarynét . . . antiszemitizmus, a négergyiilö- let, az idegenek elleni uszítás, a unionok gyalázása, a liberálisok elleni áskálódás és természete­sen a kommunisták elleni ádáz gyűlölet, amit az oroszok elleni harcra való felhívással egyesí­tenek. Az átlagos ember nem is hin­né el, hogy ilyen gyűlölet-gyártó gyár alakulhat, mégkevésbé azt, hogy prosperáljon is. Azért mon­dottuk, hogy Amerika a nagy lehetőségek hazája. Nézzünk csak közelebbről egy ilyen gyű­lölet-gyártó céget. És nézzük ezt egy közismert kolumnista, Fre­derick Othman szemén keresztül. Othmanról igazán nem lehet elmondani, hogy kommunista, még talán azt sem, hogy liberá­lis. Mégis a National Economic Councilról s annak elnökéről, Merwin K. Hart-ról igy emlék­szik meg: Merwin K. Hart nagyban űzi a lobby mesterséget, amivel évente legalább 140,000 dollárt keres. És éppen az érdekelte leg­jobban a törvényhozókat, hogy a National Economic Council őszhaju elnöke miként tudja oly játszi könnyűséggel kiszedni a gazdagoktól ezt az óriási össze­get? Mert ha megtanulhatnák a módszerét, akkor alkalmazhat­nák azt a választási kampányok­nál a pártkassza emelésére. Annyi bizonyos, hogy Hart igazi nagy művész ezen a téren. Senki nálánál jobban nem érti a gazdagoknak fájdalom-nélküli “letéjeltetését”, szinte megköny- nyebbülnek, amikor a zsíros checkeket kiírják neki. Természetesen aki ilyen “üz­letbe megy”, annak jól kell is­merni az “üzletfeleit”, akiktől kontribuciót, támogatást várhat. Ezek azon nagy mogulok, akik a “New Deal” meg a “Fair Deal”- ben jogaik megsértését látják. Ezek szívesen adnak támoga­tást a népjóléti intézkedések el­leni propagandára. A baj csak az, hogy az ilyen adományok nem esnek adókivétel alá s az Economic Councilt nem lehetett jótékonysági egyesületnek mon­dani. Az olyan lángész mint Hart, megoldotta ezt a problé­mát. Ahelyett, hogy egyszerűen támogatást (ajándékot) kérne ügyfeleitől, felajánlja azoknak a propaganda füzeteit és egyben szétküldését is. Ilyen füzet például az, amit a kommunizmusról irt, egy másik, amiben a demokráciát ismerteti, (amelyben azt ajánlja minden “hűséges” amerikainak, hogy fegyvert vigyen magával, hogy legyen mivel védelmezni magát, ha a kommunisták megtámad­ják). Nagyon jó füzetek lehet­nek ezek, mert számos nagy kor­poráció vásárolt belőle sok-sok ezer dollár árát. Sőt mi több, a füzeteket ijem is vették át, ha­nem Hartra bízták, hogy ossza ki a papok, a könyvtárak, isko­lák és hazafias egyesületek ré­szére. A leguagyobbszerü dolog az, hogy ebben az esetben a kor­porációk már nem adományokat adnak, hanem VÁSÁROLNAK VALAMIT, tehát az ily KIA­DÁS ADÓMENTES. Ugy-e milyen ügyesen elintéz­te Hart ezt a dolgot?! Még azt a listát is elküldi a korporációk­nak, amelyen kimutatja, hogy kiknek küldi el a megrendelt brosúrákat. Ezt a listát aztán kívánatra be lehet mutatni az adóhivatalban. Igaz, néha volt egy kis baj is, mint például ak­kor, amikor a Delaware állam­ba való Irene du Pont 11,000 dolláros rendelését tévedésből adománynak könyvelték el, mi­re du Pont panaszt emelt. Hart nyomban összeállította a listát, hogy hová küldte a füzeteket. Mindezeket Hart maga mondot­ta el a lobbyt vizsgáló kongresz- szusi bizottság előtt, mire Cla­rence Brown képviselő megje­gyezte, hogy azon füzetek nem lehetnek valami sikeresek, mert a “Fair Deal” még most is tart­ja magát. De Hartnak azt is be kellett ismerni, hogy a füzetein kívül még halomszámra küldi a távi­ratokat is a törvényhozóknak minden olyan javaslat tárgyalá­sánál, amely ellen, avagy amely érdekében az ügyfelei érdeklőd­nek. Azt a trükköt használja, — vallotta be szerényen, — hogy csak azon törvényhozókat igyek­szik befolyásolni, akik a válasz­tásnál csak kevés szavazattal győztek. Ezek félnek a követke­ző választástól és mindenkit ki akarnak elégíteni, hogy ismét többséget kapjanak. A Lobby Bizottság adatai sze­rint 166 nagy korporáció pénzeli állandóan az olyan irodákat, mint a Harté is. Óriási összege­ket költenek népellenes propa­ganda céljaira és méghozzá a Hart-féle módszer alapján még adómentesen. Ezen kongresszu­si bizottság adatai szerint csak maga Hart ilyen támogatást ka­pott néhány nagy korporációtól az említett Irene du Ponton kí­vül: Lamont du Pont $16.000, Ro­bert E. Wood (Sears, Roebuck) $16.00, T. F. Patton (Republic Steel) $10.000, R. A. Hummel (Lone Star Cement) $5.750, Do­naldson Brown (General Mo­tors) $5,000, F. M. Stesse (Nati­onal Steel) $5.000, Eastern Air Line (Eddie Rickenbackef) $5.500, John J. Raskob $4.500. És ezt csak egy gyülölethintő kapta, mekkora lehet tehát az az összeg, amit erre az iparra költenek Amerika gazdag embe­rei? Ugy-e igaz, hogy Amerika a lehetőségek hazája?! GYÁRI KOZMETIKA Budapesten eddig 15 üzemben, ahol sok nő dolgozik, villámgyor­san óriási népszerűségre tettek szert. Üzemi munka közben a gőz, a lerakodó por tönkreteszi a nők arcbőrét. Ezt azonban most már meg tudják akadá­lyozni a szakorvosok által veze­tett korszerű gyári kozmetikai intézetek rendszeres kezelésével. A népi demokrácia gondoskodá­sa most már erre is kiterjed. A munkásasszonyok, leányok már nem kormos, poros, foltos arc­cal jönnek ki az üzemekből, ha­nem a friss zuhanytól felfrissül­ve, az egészséges tiszta öltözők­ben utcai ruhába átöltözve, ápolt bőrrel, vidám arccal. Minden vo­nalon megkapják és élvezik a szocializmus építőinek kijáró megbecsülést.

Next

/
Thumbnails
Contents