Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-12-23 / 1661. szám

1950. december 23. BÉRMUNKÁS 3 oldal HETI KRÓNIKA ÖSSZEGYŰJTI (f.) Ha jól emlékszem már volt lapunkban szó arról az uj ma­gyar filmről, mely a forradalom után Budapesten készült. Mégis úgy érzem, hogy meg kell Ír­jam, hogy én is elmentem meg­nézni ezt a mozi képet, melyet most mutatnak be a new yorki Stanley színházban a Broadway közelében. “Talpalatnyi Föld” a cime ennek a filmnek, melyről csak kizárólag azért akarok kri­tikát írni, mert azt szeretném, ha minden amerikai magyar munkás megnézné ezt a képet. Ha igaz az, hogy csak az a mű­vészet, mely a természet valódi­ságát adja vissza, úgy a “Talp­alatnyi Föld” a legtökéletesebb művészet, mely valaha is a vá> szonra került. Művészet, elsősorban az ame­rikai magyar munkások részé­re, akik szemeik előtt látják le­peregni azt a tragédiát, mely­nek részesei voltak a régi föl- desur Magyarországon, mely tu­lajdonképpen az igazi, okozója volt annak, hogy több mint két millió magyar vándorbotot vett a kezébe és otthagyta az orszá­got. Még a szerelmi mesébe vont része is a filmnek, a falu életét tökéletes valódiságában tükrözi vissza. A film lakodal­mi jelenetét végignézve, úgy néz ki, mintha egyetlen színész sem szerepelne abban, hanem a fa­lu népe úgy, ahogy van jelenik meg ottan. Ami azonban kiválóan meg­különbözteti ezt a filmet min­den más eddigi filmtől, az az, hogy sem a szerelmi rész, sem pedig a felvételi színezés nem törpiti le a filmnek fő célját, melyben talpalatnyi földel ren­delkező földmunkás életét és kenyérharcát vezeti végig. A csendőri felügyelet alatt történő árverezés, a kubikosok életét s az állati nívóra sülyesztett mun­kaviszonyait látva, nem is csoda, hogy minden külföldre mene­kült magyar boldognak érezte magát, hogy otthagyta a földes­úri Magyarországot. Nem tudjuk, hogy a filmnek melyik részletét vágta ki a cen­zúra és mennyivel van megrövi­dítve, de igy ahogyan van, való­ságos élményt jelenthet minden­ki részére, aki megnézi. S egész nyugodtan hozzátehetjük azt, hogy a világ legnagyobb film­ipari vállalkozások mellett, me­lyet elsősorban az amerikai, majd az angol filmipar képvisel­nek, nem kell szégyeljék magu­kat a jelenlegi magyar filmipar vállalkozók. Nem mondhatjuk azt, hogy technikailag egyvonal- ra helyezhető a millió dolláro­kat felemésztő egyes amerikai filmekkel, de ami a felvételeket illeti, valamint az adott helyzet­nek szóval, játékkal és dekorá­cióval való tökéletes beállítása, vetekedik a legjobb amerikai filmekkel is. Nézze meg hát min­denki és örüljön neki akárcsak mi, hogy a régi népnyuzó földes­úri Magyarországot már csak a filmen lehet látni. Persze az ilyen dicsérő kriti­kát nyomban kommunista pro­pagandának minősitik az ame­rikai magyar reakciós berkek­ben, ahol az újonnan érkezett nyilasok kezdik teljesen kiszorí­tani a régi amerikásokat és ha­talmas orditozással a McCarran törvény mellett, számítják elte­relni a figyelmet, hogy tulajdon­képpen a McCarran törvény alapján elsősorban őket kéne fü- löncsipni. Egyébként is, nem va­lami teljes az összhang ebben a díszes társaságban s náluk “az egyik holló nem vájja ki a másik szemét” közmondás tel­jesen csődöt mondott. Most például, hogy az Ameri­kai Magyar Népszavának refor­mátus pap a főszerkesztője, hát bizony a katolikus berkekben ezt nem valami jó szemmel né­zik, bármennyire is túllicitál minden eddigi szerkesztőt haj­meresztőén nyilas szelemmel el­látott írásaival. Egyébként is ahogyan egyesek mondják, majd kiderül a vallatásnál, hogy olyan újságok, melyek a Horthy- Hitler kormány alatt szubven- cionális összeköttetésben voltak velük, hogyan kerülhetik ki a fejvágó baltát, ha majd a Mc­Carran törvényt a betű szerint számítják végrehajtani. Kérdés az, hogy nem úgy jár­nak mint annak idején egyes he­lyeken a gazdag magyar zsidók, akik állítólag a saját fejük meg­mentése révén, segítették a sze­gény zsidókat az égetőkemen­cék felé kiszállítani. Amikor az­tán a nácik ezzel készen voltak, őket hurcolták el ugyanoda. En­gedjék hát egy kicsit lejebb a hangos örömrivalgást, utóvégre az atombombát azért még min­dig nem dobálják s ha majd esetleg dobálni fogják, senki- sem tudja, hogy hová esik. Ha mi nem is hiszünk a vallá­si dogmákban, mint azok a pa­pi szerkesztők, akik már készen állottak külön miséken üdvözí­teni az atombomba dobálást, az emberszeretet vallását annyira a szivünkben hordjuk, hogy elle­ne vagyunk embertársaink le- gyilkolásának akár atombombá­val, akár más fegyverekkel. Kü­lönösen atombombával, melynek gyilkolási célpontja leginkább védtelen nők és gyermekek el­len irányul. Kiabáljanak hát reánk bár­mit, azok a régi amerikás ma­gyar urak, akiknek sajnos a múltjukat jól ismerjük, vagy azok az újonnan érkezett egyes nyilasok, akiknek kezéhez a ma­gyar nép vére tapad, melyet on­nan lemosni soha nem tudnak, mi mégis azt mondjuk, hogy eb­ben a vésztjósló időkben is el le­het és el kell kerülni, a harma­dik világháború eddig még soha nem ismert borzalmakat tarto­gató végpusztitását. A háború helyett a békére kell előkészíte­ni a világ népét és nem a béke híveit, hanem a háborús uszitó- kat kell lehetetlenné tenni, bár­hol dugják fel fejeiket. Ismerjük föl különösen most a krisztusi szeretet nagy ünnepén, a nép- ámitókat, akik a béke helyett háborúra, az emberi szabadság helyett a legelemibb emberi jo­gok eltiprására készülődnek. De jöjjön bármi is, végeredmény­ben mégis el kell jönni annak az időnek, amikor az egész világ emberisége egyesülni fog az igazi béke megteremtésére. Levelet irok Jézusnak .. Édes Jézusom: Nem tudom elképzelni, ho- gyon fogadod az álszenteskedők “Béke a földön a jóakaratu em­bereknek” sóhajtózásait, ami­kor onnan a magasságból jóllát­hatod a füstölgő romokat, ösz- szeégetett emberi testeket, az agyon fagyottak légióit, a víz­ért könyörgő, seblázban szenve­dők hiábavaló rimánkodásait. Még vizet sem kaphatnak, az is befagyott, csak jeget szopogat­hatnak, amely tüdőgyulladást idéz elő. Mindezt a Te nevedben, sőt az atyád, az isten dicsőségére csinálják. A neked tulajdonított Keresztény civilizáció védelmé­re, terjesztésére. Mond Jézu­som: dühösködöl-e, sirsz-e? Van-e olyan prófétád odafen az égben, aki megtudja neked mondani, hogy mi vár ránk, az emberiségre, a Te testvéreidre? Mennyit kell még nekünk retteg­ni ezen háború őrültek uralma alatt ? Mennyire elszomoríthat té­ged is, mint minket, hogy a taní­tásaidból gúnyt űznek, a feleba­ráti szeretet helyett testvér-gyil­kolásra uszítják az emberiséget. Még azon rémséges szentségtö­rést is elkövetik, hogy mindezen tömeggyilkolást, a Te atyád, az isten nevében cselekszik, azt idézik, hívják segítségül. De sajnos, vannak jámbor hívők, akik annyira nem értették a Te létezik egy olyan isten, meny- nyei ayta, aki a tömegyilkos- ságokhoz segítséget ad. Nem kö­pik szembe azokat, akik isten nevét hiába veszik takaróul ezen tömeggyilkosságokhoz. _ Amint mi értettük a Te taní­tásaidból, a koreai gyermekek, asszonyok, emberek, éppen oly kedvesek az istennek, mint az amerikaiak, sőt még vallások szerint sem válogatja ki az Is­tené, amint Te sem válogattad, hogy kik a kedves, vagy mosto­ha gyermekek, kiket kell elpusz- tiani, nem hogy éppen az ame­rikaiakat bízta volna meg az is­ten az ilyen halálra ítélt gyer­mekeinek a kipusztitására. A kínai, koreai gyermekek éppen olyan kedvesek lehetnek Te előt­ted és atyád előtt, mint azok, akiket Te földi életed alatt ma­gadhoz hívtál. Azok is mind a Te és a Mi testvéreink. Jézusom, Mi félünk! mert tudjuk, hogy “jobb félni mint megijedni”. De attól félünk, hogy ez még csak a kezdet a tö­meggyilkolásban. Spanyol föl­dön is csak kezdték a második világháborút, a testvérgyilkos­ság nagybani tervezését. Most ezt a véreskezü Francot keblük­re ölelték azok, akik a koreai földeken utánozzák, amit a spa­nyol földön megkezdték. Az a lehetőség áll fen, hogy attól vesznek leckét, nem csak a kore­aiak tömeges legyilkolására, ha­tanitásodat, hogy elhiszik, hogy l nem arra is, hogyan kell elbán­AZ OSZTÁLYHARC FOGLYAI anyagi támogatására a Gene­ral Defence Committee new yorki 8-ik csoportja december 23-án, vasárnap este 213 E. 82 St.-i Hallban PROGRAMOS TÁNCESTÉT rendez, amelyre ezúttal is meghívja a Bérmunkás olva­sóit. Belépő dij 50 cent. ni azokkal, akik a testvérszere- tetet nem csak imádkozzék, be­szélik, hanem gyakorolni is akarják. Éppen olyan tömeges kivég­zések, halomra gyilkolás folyik ma Koreában, mint a spanyol földön folyt, amikor Franco ha­talomra jutott és azóta minden vádaskodás, bíráskodás nélkül végeznek ki tömegeket. Még annyi alkalmat sem adnak ezen ártatlan embereknek, mint Te kaptál a zsidó papoktól Poncius Pilátustól. Téged ha hamisan is, de vádoltak, bíráskodtak felet­ted mielőtt kivégeztek. Ezen ár­tatlan testvéreinknek még csak azt sem adják meg. Kétezer évvel nem előre, ha­nem hátra haladt a világ. Ma nem kell még a Te ellened emelt hamis vádakkal sem bajlódni, csak gyanúsítás elegendő a ki­végeztetésre, úgy Spanyol, mint Korea főidőn. A Te édesanyád kínszenvedé­sei sok milliós számmal meg­sokszorozódik. Nem csak a fegy- be állítottak, hanem az ártatlan gyermekek, anyák legyilkolásai mellett, a fiaikért aggódó anyák forró könnyei is kellene, hogy égesse a háborús uszítok lelkiis­meretét — ha volna nekik. A Te anyád megérti, hogy mit je­lent ártatlanul a vérpadra, a ki­végzésre cipelt gyermekektől búcsút venni egy anyának. Mit jelent széjjel marcangolt, vagy összeégetett gyermekeik mellett roskadozó anyának a fájdalmai. Ezen rémséges dolgok tudatá­ban, nem tudok boldog kará­csonyt kívánni, még boldog szü­letésnapot sem. Nem tudok képmutató lenfti, amint Te sem voltál; azért vé­geztettek ki, azért halnak meg ma sok ezrek, de amint Te is hittél egy jobb, szebb jövőben. “Miképpen a mennyben azon- képen itt a földön is” úgy mi is hiszünk egy szebb jövőben, iga­zi békességben, boldogságban, melyért még sokat kell harcol­nunk, sokaknak kell meghalni- ok, de eljövetele már nem kés­het soká. Maradok testvéri szeretettel, Visi István NE ENGEDD EL ANYÁM! De sok is a szegény ember De sok is az éhező, Pedig mennyi kalászt ringat Nyár derekán a mező. Hogyha egy-egy bekopogtat Sorsa hozzánk vezeti El ne engedd édes anyám, Kenyerünkből adj neki. De sok is a szegény ember De sok aki didereg Pedig mennyi fát nevel fel Erdő, mező s a berek. Hogyha egy-egy bekopogtat Sorsa hozzánk üldözi, El ne engedd édesanyám, Tűzhelyünknél egy kis helyet adj neki.

Next

/
Thumbnails
Contents