Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-12-16 / 1660. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1950. december 16. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre ...........................$2.00 Félévre ............................... 1.00 Egyes szám ára ............. 5c Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year ...........................$2.00 Six Months ...................... 1.00 Single Copy ...................... 5c Bundle Orders ................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 Félrevezető képek A kereskedelmi sajtó jelentése szerint az amerikai könyvpiac ez évi legnagyobb sikert elért terméke az egyik képes folyóirat által kiadott “Picture History of World War Two” cimü képes könyv, amelyből már eddig több mint félmillió példányt adtak el s a kiadónak legalább is két millió dollár hasznot hajtott. Ez a két millió dollár jelenti tehát a sikert s nem a munka igazi értéke, amely még a zérónál is kevesebb. Először is, semmi uj sincs benne, másodszor pedig a hazugságok tárházának lehetne nevezni és mégis ilyen fenominális hasznot hajtott a kiadóinak, amig az igazán értékes s hasznos munkákból alig adnak el annyit, hogy a kiadás költségeit fedezzék. Ez a visszás állapot nagyon jellemző az amerikai úgynevezett “tömeg” kultúrára, amely az irodalom és művészet terén az értéktelent részesíti előnyben. Ez a fölszínes tömeg-kultura eredményezte azt, hogy itt a nagyon alacsony színvonalon iró újságok milliós példányszámokban jelennek meg, mig a komolyabbak, értékesebbek pénzügyi nehézségekkel küzködnek. Ennek a tömeg-kulturának tudható be az úgynevezett képes újságok sikerei is, amelyek a pár szavas magyarázattal ellátott képekkel hozzák még a híreket is. Az utóbbi években mindnagyobb teret foglal el a híreknek, eseményeknek, művészeteknek s általában minden emberi aktivitásnak hirdetésszerü feltárása. A hirdetésekben a kép egy szem- pülantásra bemutatja az ajánlott árut, amelyhez elégséges pár soros magyarázat is. Miután a közönség ezt megszokta, a képes lapok és folyóiratok ugyanezt a módszert alkalmazva tárják eléje az eseményeket is. Amig az olvasó közönség jól tudja, hogy a hirdetések képei bizonyos tekintetben csalók, mert a hirdetett árukat csak a legelőnyösebb formában mutatják be, nem gondol arra, hogy a hirels ily bemutatásánál még sokkal nagyobb fokú csalást tárnak eléje» Közismert dolog, hogy a fotó-riporter mindig a nagyon “hatásos” kép felvételére törekszik és azért az igazsággal mitsem törődve, mindenféle trükköket alkalmaz a képek felvételénél. Példának felemlítjük azt a képet, amely azt mutatja, hogy a világháború idején a francia nép milyen kitörő örömmel fogadta az amerikai katonákat és az asszonyok meg lányok miként szórnak virágokat a “felszabadító hősök” lábai elé. Miután ezt a kér pet igen sok újság hozta, Ernie Pyle, a japán hadszíntéren elesett valóban kiváló haditudósító megírta, hogy a kép felvételnél a fotó-riporterek cigarettával, csokoládé és egyéb cukorkákkal vásárolták össze a virágokat szóró népet, persze a virágokat is ők vásárolták s négy-öt képet is vettek, mert az elsőkön a franciák nem mutattak elég nagy örömet s igy újabb ajándékokat kellett kiosztani közöttük. így készültek azon “hü” képek, amelyekkel most a Life magazin a második világháború “igaz” történetét mutatja be és igy készülnek azon képek, amiket mostanában Koreából kapunk, — különösen azok, amelyek az állítólagos atrocitásokról számolnak be. Azon fótó-riporterek, akiket Uyen atrocitások bizonyítására küldenek a hadszíntérre, ha nem találnak, hát CSINÁLNÁK adatokat megbízóik részére. A képes újságírás, a képes történetírás elfogadását és elterjedését az magyarázza meg, hogy azok tudomásulvétele kevesebb időbe, kevesebb gondolkozásba, kevesebb fáradtságba kerül, mint a hosszabb, részletesebb szöveg figyelmes átolvasása. De amig igy esetleg több dologról szerezhetünk tudomást, ugyanakkor az igy nyert ismeretek felületesek, headline-szerüek, amelyek nagyon alkalmasak a félrevezetésre. A mozgókép, a rádió és újabban a televízió még inkább segíti ezt a képes-ismeretszerzési módszert. És amily arányban terjed ez, ép oly arányban esik az emberek logikus gondolkozása, a kritikus ész használata. Ez adja magyarázatát annak, hogy az ily közönséggel a legképtelenebb meséket is el lehet hitetni; hogy hajlandó a háborús uszítok támogatására, hogy osztályérdekét képtelen felismerni. Természetesen nem a mozgóképet, a rádiót és a televíziót létrehozó technikai fejlődést okoljuk ezért a káros helyzetért, hanem inkább azt, hogy a modern világ ezen csodáit a tulajdonosok osztálya kisajátította és a népek felvilágosítása helyett azok félrevezetésére használja fel. A horogra került Tito A jelen kongresszus utolsó ülésszakát megelőző napokban az ameriki sajtót elárasztották a Titot s általában a jugoszláv kormányt dicsérő cikkekkel. Erre a propagandára állítólag azért volt szükség, mert Tito amerikai hívei attól tartottak, hogy a kongresszus a novemberi választások hatása alatt nem fogja megszavazni azt az 50 millió dollárt, amivel a Truman adminisztráció segélyezni akarja a jugoszláv kormányt a már eddig adott 30-35 millió dollárt kitevő élelmiszereken kivül. A háborús uszitóknak nagyszerű szolgálatot nyújt Tito, akit most valóságos provokatőmek használnak. Azért a választások eredménye megijesztette őket, mert úgy vélik, hogy ezen választásnál az amerikai nép mandátumot adott a törvényhozóknak arra, hogy ellenezzenek mindent, amit a Truman adminisztráció kedvezményez. A Tito megnyerése a külügyek körébe vág s azt természetesen csak az adminisztráció kezdeményezheti. Ezért a túlbuzgó Truman-ellenes honatyák felvüágositására ilyen magyarázatot adnak: Tito barátsága nagyon megéri az 50 millió dollárt; amerikai nyelven szólva: igazi “bargain”. Tessék csak elővenni papirt és ceruzát: egy amerikai gyalogos divízió felszerelése 75 millió dollárba kerül, egyévi fentartása újabb 95 millióba. így tehát egyetlen divízió egyévi költsége 170 millió dollár. Titonak 32 divízió katonasága van. Hát nem igazi nagy “bargain” 32 divízió potom 50, vagy mondjuk 80 millió dollárért is?! Igen ám, — mondják az ellenzők, — de ne feledjük el, hogy Tito kommunista, most is mindig hangoztatja, mi a biztosítéka annak, hogy az a 32 divizó egyszer mégis csak majd ellenünk nem fordul? Ugyan, ugyan, — válaszolják Tito barátai, — arról gondoskodunk, hogy Tito teljesen elvágja maga mögött a kommunista hidat. Nem lehet kívánni tőle, hogy egyszerre feladja a kommunizmust, hiszen akkor 24 óráig sem maradhatna “businessben”, de egészen biztos, hogy ha ezt a segítséget megkapja, akkor többé már nem fordulhat vissza. Erre bizonyíték nem csak a tőle származó egyre erősebben oroszellenes nyilatkozatok, hanem hivatalos lapjában a Borbaban megjelenő cikkek is. A legutóbbi ilyen cikk nem csak azt mondja, hogy Jugoszlávia és a Szovjet Union között áthidalhatatlan szakadék támadt, de olyan leírást ad a szovjet elnyomásról, a szovjet imperiálizmus- ról, aminőhöz hasonlót még amerikai lapok sem Írtak. Ez azt jelenti, hogy Jugoszlávia rövidesen egészen csatlakozni fog a nyugati szövetséghez. Persze a jugoszláv hadsereg fegyverzete hamarosan elavulttá lesz. Miután a környező Kominform országokat a Szovjet union ellátja modern fegyverekkel, Tito csak úgy tarthatja meg Jugoszlávia függetlenségét, ha Amerika ellátja modern fegyverekkel. így az 50 millió dollár nem lesz elegendő, de kezdetnek megjárja. De taktikai szempontból nem is volna jó, — mondják a Tito propagandisták, — ha Tito egészen hátatforditana a kommunizmusnak, mert igy példát mutat a többi csatlós országoknak, hogy ha bátorságot vesznek, akkor elszkadhatnak a Kominformtól, a nyugati szövetség szívesen fogadja őket. Ezzel szemben, ha Tito nem kap elegendő segítséget, akkor megbukik, következik utána a káosz, azután pedig megint csak a kommunizmus, de nem az ellenzéki, hanem a Kominform fajta. íme igy hangzik a két nagy párt közös dollár politikája, ha a diplomatikus kifejezésektől megtisztítva, nyíltan, szinte nyers őszinteséggel megmagyarázzák, hogy dollárokkal mindent meg lehet vásárolni; államfőket, kormányokat, sőt nemzetek összeve- szitését is. Tito kétségkívül a dollárpolitika horgára akadt, amelyből többé nem fog tudni elszabadulni. FALVAK VÄROSITÄSA MOSZKVA — Az orosz lapok és folyóiratok sokat foglalkoznak az orosz gazdasági tanács legújabb tervével, amely ha megvalósul, Oroszország “képét” teljesen megváltoztatja. A terv szerint a jelenlegi orosz falvak helyett csupa városokat fognak építeni, — városokat a földművelő lakosság viszonyainak és követelményeinek meg- felelőleg. Azért ezen városokat “agró-városnak” nevezik. Ez a terv össze van kapcsolva a kollektiv fölmüvelés még további fejlesztésével. A jelenlegi kisebb kollektívákat és állami farmokat úgy egyesítik, hogy azokon a géptermelést még hatásosabban lehessen végezni. Az ily kollektívák tagjai részére építik a városokat, amelyekben mindenféle kényelemmel ellátott házak lesznek. A kerttel ellátott házak magántulajdont képeznek majd. A terv szerint egy-egy ilyen kollektive farmon 2-10,000 tag nyer foglalkozást, akik megszabott időben nagy autóbuszokon mennek a munkába, mintha a gyárba mennének. A várositott falvakban nem csak kényelmesebben élhetnek a munkások, de kulturális igényeiket is kielégíthetik. Miután Oroszországban jelenleg nem az izolált farmokon laknak a tulajdonosok, mint Amerikában, hanem falvakban, a változás általában véve ott nem lesz olyan nagy, mintha Amerikában csoportosita n á k igy a farmerokat.
