Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-12-16 / 1660. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. december 16. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. IJgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipar! szervezkedéssel az aj társadalom szer Oezetfit építőik a régi társadalom keretein belül. Ebben az eszeveszett társadalmi rendszerben, amelynek az alapja a “szabad ipar és kereskedelem” a termelő bérrabszolgák helyzete napról-napra nyomasztóbbá válik. Az élet szükségletei rohamosan emelkednek, dacára annak, hogy olyan bőséges termés volt az elmúlt nyáron, hogy hihetetlen mennyiségű élelmiszert, a mi — tervgazdaságot nem ismerő kormányunk — vásárol össze és raktározza el, hogy azokat a jövő évi termés előtt, vagy után, potom áron visszaadja a nagy birtokosnak, akik az állatok etetésére vagy földjeik termékenyítésére használják. Nevetséges is, bosszantó is, de igy van. Milliók és milliók itt ebben az országban, kellő táplálék hiányában, mint azt a sorozó bizottságok jelentése is szomorúan bizonyítja, súlyos társadalmi betegségekben szenvednek. Millió és millió iskolás gyermek, munkások gyermekei, rongyosan, éhesen tanulják az abc-t. Washington, Lincoln és a hazafias történelem feljegyzéseit. Az iskolák azok, ahol a jövő nemzedék gondolkodását irányítják, szabályozzák. Az Egyesült Államok kongresszusa, amely billiókat szavaz meg az amerikai demokrácia védelmére amerikai iskolás gyermekek táplálkozására, 83 és félmillió dollárt irányoztak elő az 1950- 51-ik évi időszakra. De mindennek dacára nem vádolhatjuk meg honatyáinkat, hogy nem töltik be az “irgalmas szamaritánus” szerepét. Korea déli részét az Egyesült Nemzetek, valamint a nyugat koreai seregek, sáskák módjára pusztítottak, mindent ami útjukban volt. Százezreket, milliókat tettek nyomorékká, öltek meg, hogy az egyik vagy a másik kormány által megszabott igazságot erőszakolják az életben maradt, nyomorgó tömegekre. Először nyugat koreai seregek söpörték keresztül-kasul dél Koreát, aztán az egyesült seregek, mindkettő óriási pusztítást, nyomort hagyott maga után. Most aztán az Egyesült Államok kormánya, hogy fen- tartsa a Rhee kormány gyalázatos rendszerét, 140 millió dollárt irányoztak elő, hogy dél Korea földesurait a koreai nép elnyomóit kártalanítsák. Ez aztán egy demokratikus rendszer, először fegyvereket, ágyukat, repülőgépeket szállítanak, lerombolnak mindent, nyomorékká tesznek mindenkit, aki ut- jukba vagy kezeik közé kerül és aztán milliókat adnak mézesmadzag gyanánt déli Korea népének. A tanítás és nevelésre, a nép egészségének fentartására nagyon szűkmarkúak a mi honatyáink itt az Egyesült Államokban. Sokkal szűkmarkúbbak, mint amilyenek az élelmiszerek “fölöslegének” a forgalomból való kivonásával. Az “uj” és az “igazságos osztás” kormányai évente több mint egy billió dollárt juttatnak a NAGY földesuraknak, hogy terményeiket csökkentsék, “szabályozzák”. Egyedül a cukor-répa és nád termelő farmeroknak évente 65 millió dollárt juttatnak. Kevesebb mint 35 ezer cukor anyag termelő farmer, azért, hogy kivonja földjét a termelésből 18 és fél millió dollárral kap kevesebbet, mint több mint 8 millió iskolás gyermek egész tanuló évük idején való élelmezésre. A cukor termelés három leghatalmasabb földbirt okosa, egyenként évente fél millió dollárt vesznek fel a fenti feltételek mellett az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumától. Nyolcán vannak azok, akik 400 ezer dollárt húznak egyenként. Tizenöten 300 ezer dollárt egyenként, 23-an 200 ezer dollárt, 41-en pedig fejenként 100 ezer dollárt. Florida 25 cukor termelő földbirtokosa az elmúlt évben egy millió dollárt vágtak zsebre. Hawaii és Puerto Rico 30 hatalmas cukortermelő föld- birtokosa 8 millió dollárt zsebelt be. A fenti százazer holdas föld- birtokosoknak, hogy megkaphassák a kormány támogatását, kötelezni kell magukat arra, hogy a kormány által megszabott. mennyiségnél TÖBBET nem termelnek, valamint, hogy munkásaiknak Louisiana államban (itt van az Egyesült Államokban) óránként 30 centet fizetnek. Floridában 50 centet, más államokban 60 és 65 cent között váltakozik (Puerto Rico és Hawaiiban 20 és 25 cent órabért). Mindezek tetejébe kötelezik magukat, hogy 14 éven aluli gyermekeket nem alkalmaznak. Ugye, hogy milyen demokratikus, humánus kormányunk van. Az elmúlt néhány esztendőben, amióta határtalan prosperitás uralkodik az Egyesült Államokban, Mexicoból, Puerto Ricoból és dél Amerika más államaiból hozatnak be földműves munkásokat, akik abban a Íriszemben jönnek, hogy ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban a “jó” megélhetés mellett, néhány dollárra tesznek szert és boldogan vándorolhatnak vissza szülőföldjükre. Az elmúlt nyáron Michigan államban (ez is itt az Egyesült Államokban van) több mint egy ezer puerto ricoi földműves családot alkalmaztak a cukorrépa és a gyümölcs termelő vidékeken, akiknek órabére a kormány által megszabott 65 vagy 75 cent helyett 40 és 50 centeket fizettek. A gyümölcs szedésnél, alma, körte busheljé- nek szedéséért 10 centet kaptak, a szőlő szedésénél 30 fontért ugyan annyit, úgy, hogy nem voltak képesek naponta 4-5 dollárt keresni. Kedvezőtlen idő alkalmával egy centet sem kaptak, lakhelyeik a csűr, az istáló. A jobbmóduak, akiknek volt rozoga kocsijuk, abban húzódtak meg. Ha a földbirtokos istáló- ját használták, azért lakbért kellett fizetniük,az élelmezést is a földbirtokosok végezték. Amint azt az egyik chicagói polgári lap leírta, disznaiknak kü- lömb moslékot adtak, mint munkásaiknak. Amikor elvégezték a szüretelést, az alma és répa szedését, keresetük nagyobb részét élelem és lakás fejében a földes- ur magának tartotta. Voltak olyanok, akiknek nem kedvezett a “szerencse”, megbetegedtek vagy más valami jött közbe, a szüret végeztével adósak voltak, koszt és lakás fejében a földesumak. Több mint ezer puerto ricoi fjldmunkás család, a szüret végeztével cent nélkül, tanácstalanul álltak és a gazdag Michigan állam elhagyott erdeiben húzódtak meg és leírhatatlan szenvedés közepette, elhatározták, hogy saját kormányuk, a portöricoi kormányhoz fordulnak, hogy szállítsa vissza őket szülőföldjükre. És ez nem csak Michigan államban van igy, hanem az egész Egyesült Államokban. Csoda-e, ha a puerto ricoiak közül vakmerő elszántságra vetemednek ? Szülőhazájuk, amely az Egyesült Államokhoz tartozik, az amerikai tőke, a kormány hozzájárulásával a Michigan államhoz hasonló kizsákmányolásban részesíti Puerto Rico bérrabszolgáit. A cukor és dohány ültetvényeken, amely termék, csaknem kizárólagosan Puerto Rico területén 12 és 15 centes órabért kapnak. A statisztikai kimutatás szerint, amelyet az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma készíttetett a puerto ricoi bérrabszolga évi átlagos keresete 1940- ben 145 dollár volt, 1949-ben felszökött 305 dollárra, igen ám, de az élelmiszer 102 százalékkal emelkedett, tehát a puerto ricoi bérrabszolga helyzete nem változott. Az amerikai tőke sok százmillió dollárt fektetett be a cukor, dohány és a rum fokozottabb termelésébe. Az Egyesült Államok kormánya az elmúlt 8 évben egy billió 300 millió dollárt költött utak építésére és a földek termékenyítésére. Ennek a hasznát nem a puerto ricoi bérrabszolga, hanem az amerikai földesurak, szeszgyárosok veszik el. A munkaügyi minisztérium nagy kegyesen jelenti, hogy ez- ideig a puerto ricoi munkás nem fizetett kereseti adót. (Még azt is?) Hát mit tudna fizetni 305 dolláros évi keresetéből? De bejelentik, hogy 1951 január 1-től, másfél centet fognak le minden megkeresett dollárjaikból a társadalmi biztosítás adójának fejében. A U.S. News, amely a puerto ricoiak helyzetét vázolja és leírja, hogy Puerto Rico népének jobb helyzete van, mint latip. Amerika 20 állama közül 17- nek. Puerto Ricoban jelenleg a munkanélküliek száma közel jár a száz ezerhez, a bérrabszolgák túlnyomó része heti 30 órát dolgozik. Gyűlölik az Egyesült Államokat, mert megszabja nekik, hogy 1 millió tonna cukornál többet nem termelhetnek, dacára annak, hogy kétszeresét tudnák előállítani. Napirenden vannak az Egyesült Államok elleni tüntetések. A “Nemzeti Párt” amelynek két tagja az Egyesült Államok elnökének élete ellen tört, az amerikai hivatalos megállapítás szerint, nem rendelkezik több mint 800 taggal. A kommunisták a társutasokkal egyetemben, nem haladják meg a 4000-et. Dacára ennek, mégis olyan intézkedéseket hoztak be a sziget lakossága ellen, hogy minden kommunistára és nemzeti párti tagra, három fogdmeg esik. Itt az Egyesült Államokban, ahol nem csak a puerto ricoia- kat vagy a fekete bőrű munkásokat zsákmányolják ki a szégyenletes végtelenségig, hanem a bérrabszolgák minden fajtáját, színre, fajra, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül. Az élelmiszer, a ruházat, a lakásért egyik bérrabszolgának éppen úgy meg kell fizetnie, mint a másiknak. Az állam éppen úgy megadóztatja a fekete vagy sárgabőrü munkás keresetét. mint a fehérét. De miért siránkozunk mindig azon, hogy az életszükségletek rohamosan emelkednek, melynek következtében nekünk, bérrabszolgáknak nélkülö z nü n k kell. Hiszen nem csak az élet- szükségletek árai emelkedtek. Az Egyesült Államok hadügyminisztériuma is panaszkodik, hogy a hadsereg felszerelésének árai rohamosan emelkednek.
