Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-12-09 / 1659. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1950. december 9.

OSZTÁLYELLENTÉT

AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELVIYYILATKOZATA

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

É szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napi bért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ni társadalom szer öezetét épltOik a régi társadalom keretein he'ftl

A nagy hü-hóval megindult prosperitás, amelynek a koreai háború kitörése adta meg a lüktetést, rohamosan esik alá. A kizsákmányoló osztálynak és azok közegeinek nagy gondot okozott a háború előtti munka- nélküliség, amely az Egyesült Államok területén jóval felülhaladta az 5 milliót, a háború kitörése óta leszállt csaknem felére. November havában, az elmúlt években mindig a munkaalkalmak fellendülését észleltük, melyet a karácsonyi nagyobb bevásárlások idéznek fel, ebben az évben, éppen az ellenkezőjét látjuk. A munkanélküliség réme újból beköszöntött. Amilyen gyorsan kirakták a “Help Wanted” táblákat a háború kitörésekor, éppen olyan gyorsan szedik azokat be és tízezrével, százezrével bocsátják el a nincstelen bérrabszolgákat azzal az indokolással, hogy nincsen elég anyag.

Az aluminium feldolgozó üzemek munkásai tétlenül várják a jó szerencsét. A Mellon család, ámely az Egyesült Államok területén, kezében tartja az alumi nium monopóliumot, nem törődik azzal, hogy millió és millió bérrabszolgának és azok családtagjainak, az örvendetes karácsonyi ünnepek helyett, szomorú karácsonyuk lesz. A hadügyminisztérium elrendelte az aluminium kivonását a békés termelés minden ágából. Ugyancsak a napokban elrendelték a réz, vörösréz, ólom, cin, lemez, stb. háborús szükségletek ki vonását a polgári termelésből. Ugyan ezt tették az acél használatával is.

Napok kérdése az, hogy menynyi automobilt, rádiót, televisi- ót, hűtőszekrényt, mosógépet, kályhát, stb. békés termelésre és az élet szükségleteire használandó eszközök gyártását is megszabják. A mi tervgazdálkodást nem ismerő kormányunk elrendelte a kölcsönök megszigorítását, mély százezrével dobja ki a bérrabszolgákat az iparokból. Mit törődik azokkal a kormány, nekik a fő, hogy a “war mongerek”-nek meg legyen a betevő falatjuk.

Hetekig, hónapokig fog tartani, amig a “békés” termelésből átmegyünk a gyilkoló eszközök gyártására. Ágyuk, fegyverek, bombák és bombázó gépek gyártásához szükséges az aluminium, a réz, az acél és amig ezeket gyártják, addig nem lesz anyag lakások, hűtőszekrények, mosógépek és az élet egyébb szükségleteire. A meglévőknek az eladási árát napról-napra emelik, hazafiul szent kötelességüknek tartják, hogy azokat csak ők élvezhessék, akik kizsákmányolásból szerezték dollárjaikat.

Az Egyesült Államok kongresszusa, mielőtt bezárult, hogy korteskodhassanak újból megválasztásuk érdekében, sok-sok billió dollárt szavazott meg, hogy nemcsak Koreában, hanem a világ minden más részében, ahol a munkásosztály saját maga vette kezébe sorsának intézését, fegyverrel, bombákkal állítsa vissza a régi földesurak, a feketelelkü csuhások és a nemzetközi fináncz tőke demokráciáját. A kommunizmus kiirtását határozták el és ennek elérésére nem kiméinek áldozatot, sem emberit, sem anyagit. Azt a kommunizmust határozták el kiirtani, amelynek melegágyát ők maguk vetették meg.

A mi demokrata kormányunk az elmúlt három és fél évtized alatt a harmadik világégésre készül fel.

A napokban lezajlott választásoknál nyomasztóan igazolta Amerika népe, hogy elégedetlen és a “warmongerek” egyik másikát kiszavazták a kongresz- szusból, dacára annak, hogy a mi szakszervezeti basáink heteken, hónapokon át korteskod- tak mellettük. A nép eme elégedetlenségében a reakció legszélsőségesebb oldalára fordult, abban a hiszemben, hogy az sem lehet rosszabb. Soha sem volt lázasabb a korteskodás, mint az elmúlt választásnál és mégis Amerikaszerte több mint 40 mi,- lió polgár nem élt szavazati jogával, úgy vélte, hogy egyik kutya a másik eb.

Milliók és milliók az Egyesült Államokban és szerte az egész világon, akik egy igazi demokratikus szervezett rendszerért lelkesednek, nem tudják megérteni, elképzelni, hogy Európában, Ázsiában, egyik nemzet a másik után fordul egy újabb társadalmi rendszerhez, egy oly rendszerhez, amely kizárja az alvilági politikusok minden fajtáját, amely kizárja a magántulajdon rendszerére alapított kizsákmányolást és amely rendszer végül megfogja hozni az emberiség igaz, boldog társadalmát.

A népek millióinak napról- napra nyitják ki a szemeit, világosítják fel az agyát, amikor a mi honatyáink, ágyuk, fegyverek és a gyilkoló eszközök minden fajtájának gyártására újabb és újabb terheket rónak az amúgy is roskadásig megadóztatott bérrabszolgák nyomorúságos keresetére. A “war mongerek” az élelmiszer uzsorások, minden korlátozás nélkül hallatlan magas profitra tesznek szert. Az élelmiszer, a ruházat, a lakás árai nap-nap után emelkednek, úgy annyira, hogy nem messze van már az az idő, amikor a háziasszonyok nem szeletekre fogja kérni a húst, hanem falatokra. Hiszen ma már a sertés szeletből egy harapás belekerül 25 centbe, a steak harapásonként 35 centbe. Bárányszelet, hát hol van az a bérrabszolga, aki bárányszeletbe képes ma sülyeszteni fogait? Hiszen az már ma belekerül 50 centbe falatonként. Még mesz- sze van az az idő, amikor azt fogjuk észlelni, hogy az árak emelkedése megállt.

A mi kizsákmányoló osztályunk kapzsisága éppen olyan, mint a feneketlen papzsák. Nincsen megállás. És ahelyett, hogy a bérrabszolgák nyomorúságos helyzetén javítanának, hogy megakadályozzák a kommunizmus terjeszkedését, inkább törvényeket hoznak a kommunizmus terjeszkedését, inkább törvényeket hoznak a kommunizmus elnyomatására. Ez ma olcsóbb nekik.

Millió és millió bérrabszolgának nyitja ki, vagy kellene, hogy kinyitná szemeit a honatyáink ama határozata, hogy az egész világot, amely még mindig a magántulajdon rendszerén alapszik, felfegyverzik if jainkat katonai szolgálatra, gyilkolásra, rombolásra kiképezik. Minden aljas náci, fasizta bitangokkal szövetkeznek. Fran- conak a demokrácia legaljasabb mészárosának milliókat ajándékoznak, hadseregét a legbarbá- rabb gyilkoló eszközökkel szerelik fel. De nem csak Amerika, hanem az egész világ reakciós államai Uncle Sam nyomdokaiban haladnak.

Németország azon területén, amelyet az angolok tartanak megszállva, néhány héttel ezelőtt a nácik-náciját nevezték ki miniszterelnöknek, Dr. Walter Bartram személyében. Ez a kizsákmányoló számtalan szervezett munkást gyilkoltatott le, szállitatott a koncentrációs táborokba. Ez a fenevad az angol munkáspárt jóvoltából a tartomány miniszterelnöke. Az angol úgynevezett szocialista munkás kormány is igy terjeszti a demokráciát.

Olaszország, ahová nagyon sűrűn gurulnak a Marshall dollárok, hogy megmentsék a pápát és vele együtt az olasz burzsoáziát a mi demokráciánknak, mert mint kormányunk jelentése igazolja, hogy “még abban az államban is, amelynek népe a római katolikus vallás kebelébe tartozik, rohamosan terjed a kommunizmus”. Hogy miért, azt nem mondják meg. Az éhség, nyomor, elnyomatás nem ismer vallást, nemzetiséget éppen úgy, mint a kizsákmányoló osztálynak nincsen vallása, nemzetisége. Amig Olaszországban a mezőgazdasági munkásoknak napkelettől napnyugatig állatias munkát kell végezni, amelyért a földesurák, nőknek napi 30 centet, férfiaknak 40-et fizetnek, de ez a fizetési rendszer meg van az utak építésénél, a sóbányákban és sok más helyütt.

Ezeknek a krisztusi szeretet tanítványoknak napi eledelük, olive olajba mártogatott kenyér.

Az olasz kormány nem törekedik arra, hogy az országot fentartó, végletekig kizsákmányolt páriák helyzetén javítson. Mint minden ózsdi társadalmi rendszerben, a kormány a kizsákmányolok, az élősdi papok oldalán van. Minden állam kormánya, igy az Egyesült Államoké is, a régi rendszer fentartása érdekében minden eszközt és bármilyen eszközt felhasználnak, hogy azt fentartsák. Száz és száz billiókat költenek, pocsékolnak el, háború célokra, amely nem csak vagyonban, hanem emberéletben is borzalmas pusztítást vitt véghez 1914 óta és ma újból, még az eddiginél is borzalmasabb pusztításra vagyunk kárhoztatva a profit ő- szentsége által.

A mi politikusaink az egész világon, határtalan összegeket szavaznak meg háborús célokra, a tiz, húsz, száz billiókat úgy herdálják, mint csáki szalmáját. De ha egyszer béke lesz és még mindig ebben a társadalmi rendszerben leszünk, ugyan ezek a politikusok fösvények, szűkmarkúak lesznek, ha arról lesz szó, hogy az állam éhező, szenvedő népének helyzetén segítsenek. Éppen úgy, mint ma van. Amikor arról van szó, hogy iskolákat építsenek, hogy a tanulóknak ne kelljen túlzsúfoltan, egészségük veszélyeztetésével tanulniok. Zsugoriak lesznek, mint ma is, amikor arról lesz szó, hogy a szegények részére kórházakat építsenek, hogy ne kelljen nekik kórházi kezelés hiányában idő előtt visszakerülni a természet elenyészésébe. Amikor arról lesz szó, hogy a munkában megöregedett bérrabszolgák nyomorúságos helyzetén segítsenek, életük hátralevő napjáig. Amikor a munkanélküli családok helyzetén kellene, hogy segítsenek, akkor eme jogosan megillető segítségeket KOMMUNIZMUS-nak nyilvánítják és az ellene van a mi társadalmi be-