Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-12-09 / 1659. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. december 9. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIYYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig amíg éhség és nélkülözés található a dol­gozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akik­ből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. É szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napi bért, tisztességes napi mun­káért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER­REL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ni társadalom szer öezetét épltOik a régi társadalom keretein he'ftl A nagy hü-hóval megindult prosperitás, amelynek a koreai háború kitörése adta meg a lük­tetést, rohamosan esik alá. A kizsákmányoló osztálynak és azok közegeinek nagy gondot okozott a háború előtti munka- nélküliség, amely az Egyesült Államok területén jóval felülha­ladta az 5 milliót, a háború kitö­rése óta leszállt csaknem felére. November havában, az elmúlt években mindig a munkaalkal­mak fellendülését észleltük, me­lyet a karácsonyi nagyobb bevá­sárlások idéznek fel, ebben az évben, éppen az ellenkezőjét lát­juk. A munkanélküliség réme új­ból beköszöntött. Amilyen gyor­san kirakták a “Help Wanted” táblákat a háború kitörésekor, éppen olyan gyorsan szedik azo­kat be és tízezrével, százezrével bocsátják el a nincstelen bér­rabszolgákat azzal az indokolás­sal, hogy nincsen elég anyag. Az aluminium feldolgozó üze­mek munkásai tétlenül várják a jó szerencsét. A Mellon család, ámely az Egyesült Államok te­rületén, kezében tartja az alumi nium monopóliumot, nem törő­dik azzal, hogy millió és millió bérrabszolgának és azok család­tagjainak, az örvendetes kará­csonyi ünnepek helyett, szomo­rú karácsonyuk lesz. A hadügy­minisztérium elrendelte az alu­minium kivonását a békés ter­melés minden ágából. Ugyan­csak a napokban elrendelték a réz, vörösréz, ólom, cin, lemez, stb. háborús szükségletek ki vo­nását a polgári termelésből. Ugyan ezt tették az acél hasz­nálatával is. Napok kérdése az, hogy meny­nyi automobilt, rádiót, televisi- ót, hűtőszekrényt, mosógépet, kályhát, stb. békés termelésre és az élet szükségleteire haszná­landó eszközök gyártását is megszabják. A mi tervgazdál­kodást nem ismerő kormányunk elrendelte a kölcsönök megszi­gorítását, mély százezrével dob­ja ki a bérrabszolgákat az ipa­rokból. Mit törődik azokkal a kormány, nekik a fő, hogy a “war mongerek”-nek meg le­gyen a betevő falatjuk. Hetekig, hónapokig fog tar­tani, amig a “békés” termelés­ből átmegyünk a gyilkoló eszkö­zök gyártására. Ágyuk, fegyve­rek, bombák és bombázó gépek gyártásához szükséges az alu­minium, a réz, az acél és amig ezeket gyártják, addig nem lesz anyag lakások, hűtőszekrények, mosógépek és az élet egyébb szükségleteire. A meglévőknek az eladási árát napról-napra emelik, hazafiul szent kötelessé­güknek tartják, hogy azokat csak ők élvezhessék, akik ki­zsákmányolásból szerezték dol­lárjaikat. Az Egyesült Államok kong­resszusa, mielőtt bezárult, hogy korteskodhassanak újból meg­választásuk érdekében, sok-sok billió dollárt szavazott meg, hogy nemcsak Koreában, hanem a világ minden más részében, ahol a munkásosztály saját ma­ga vette kezébe sorsának inté­zését, fegyverrel, bombákkal ál­lítsa vissza a régi földesurak, a feketelelkü csuhások és a nem­zetközi fináncz tőke demokráci­áját. A kommunizmus kiirtását határozták el és ennek elérésére nem kiméinek áldozatot, sem emberit, sem anyagit. Azt a kommunizmust határozták el ki­irtani, amelynek melegágyát ők maguk vetették meg. A mi demokrata kormányunk az elmúlt három és fél évtized alatt a harmadik világégésre ké­szül fel. A napokban lezajlott válasz­tásoknál nyomasztóan igazolta Amerika népe, hogy elégedet­len és a “warmongerek” egyik másikát kiszavazták a kongresz- szusból, dacára annak, hogy a mi szakszervezeti basáink hete­ken, hónapokon át korteskod- tak mellettük. A nép eme elége­detlenségében a reakció legszél­sőségesebb oldalára fordult, ab­ban a hiszemben, hogy az sem lehet rosszabb. Soha sem volt lázasabb a korteskodás, mint az elmúlt választásnál és mégis Amerikaszerte több mint 40 mi,- lió polgár nem élt szavazati jo­gával, úgy vélte, hogy egyik ku­tya a másik eb. Milliók és milliók az Egyesült Államokban és szerte az egész világon, akik egy igazi demok­ratikus szervezett rendszerért lelkesednek, nem tudják megér­teni, elképzelni, hogy Európá­ban, Ázsiában, egyik nemzet a másik után fordul egy újabb társadalmi rendszerhez, egy oly rendszerhez, amely kizárja az alvilági politikusok minden faj­táját, amely kizárja a magántu­lajdon rendszerére alapított ki­zsákmányolást és amely rend­szer végül megfogja hozni az emberiség igaz, boldog társadal­mát. A népek millióinak napról- napra nyitják ki a szemeit, vilá­gosítják fel az agyát, amikor a mi honatyáink, ágyuk, fegyve­rek és a gyilkoló eszközök min­den fajtájának gyártására újabb és újabb terheket rónak az amúgy is roskadásig meg­adóztatott bérrabszolgák nyo­morúságos keresetére. A “war mongerek” az élelmiszer uzso­rások, minden korlátozás nélkül hallatlan magas profitra tesz­nek szert. Az élelmiszer, a ruhá­zat, a lakás árai nap-nap után emelkednek, úgy annyira, hogy nem messze van már az az idő, amikor a háziasszonyok nem szeletekre fogja kérni a húst, hanem falatokra. Hiszen ma már a sertés szeletből egy hara­pás belekerül 25 centbe, a steak harapásonként 35 centbe. Bá­rányszelet, hát hol van az a bér­rabszolga, aki bárányszeletbe képes ma sülyeszteni fogait? Hi­szen az már ma belekerül 50 centbe falatonként. Még mesz- sze van az az idő, amikor azt fogjuk észlelni, hogy az árak emelkedése megállt. A mi kizsákmányoló osztá­lyunk kapzsisága éppen olyan, mint a feneketlen papzsák. Nin­csen megállás. És ahelyett, hogy a bérrabszolgák nyomorúságos helyzetén javítanának, hogy megakadályozzák a kommuniz­mus terjeszkedését, inkább tör­vényeket hoznak a kommuniz­mus terjeszkedését, inkább tör­vényeket hoznak a kommuniz­mus elnyomatására. Ez ma ol­csóbb nekik. Millió és millió bérrabszolgá­nak nyitja ki, vagy kellene, hogy kinyitná szemeit a hon­atyáink ama határozata, hogy az egész világot, amely még mindig a magántulajdon rend­szerén alapszik, felfegyverzik if jainkat katonai szolgálatra, gyilkolásra, rombolásra kiképe­zik. Minden aljas náci, fasizta bitangokkal szövetkeznek. Fran- conak a demokrácia legaljasabb mészárosának milliókat ajándé­koznak, hadseregét a legbarbá- rabb gyilkoló eszközökkel szere­lik fel. De nem csak Amerika, hanem az egész világ reakciós államai Uncle Sam nyomdokai­ban haladnak. Németország azon területén, amelyet az angolok tartanak megszállva, néhány héttel eze­lőtt a nácik-náciját nevezték ki miniszterelnöknek, Dr. Walter Bartram személyében. Ez a ki­zsákmányoló számtalan szerve­zett munkást gyilkoltatott le, szállitatott a koncentrációs tá­borokba. Ez a fenevad az angol munkáspárt jóvoltából a tarto­mány miniszterelnöke. Az angol úgynevezett szocialista munkás kormány is igy terjeszti a de­mokráciát. Olaszország, ahová nagyon sűrűn gurulnak a Marshall dol­lárok, hogy megmentsék a pá­pát és vele együtt az olasz bur­zsoáziát a mi demokráciánknak, mert mint kormányunk jelenté­se igazolja, hogy “még abban az államban is, amelynek népe a római katolikus vallás kebelébe tartozik, rohamosan terjed a kommunizmus”. Hogy miért, azt nem mondják meg. Az éhség, nyomor, elnyomatás nem ismer vallást, nemzetiséget éppen úgy, mint a kizsákmányoló osztály­nak nincsen vallása, nemzetisé­ge. Amig Olaszországban a me­zőgazdasági munkásoknak nap­kelettől napnyugatig állatias munkát kell végezni, amelyért a földesurák, nőknek napi 30 cen­tet, férfiaknak 40-et fizetnek, de ez a fizetési rendszer meg van az utak építésénél, a sóbá­nyákban és sok más helyütt. Ezeknek a krisztusi szeretet tanítványoknak napi eledelük, olive olajba mártogatott kenyér. Az olasz kormány nem töre­kedik arra, hogy az országot fentartó, végletekig kizsákmá­nyolt páriák helyzetén javítson. Mint minden ózsdi társadalmi rendszerben, a kormány a ki­zsákmányolok, az élősdi papok oldalán van. Minden állam kor­mánya, igy az Egyesült Államo­ké is, a régi rendszer fentartása érdekében minden eszközt és bármilyen eszközt felhasznál­nak, hogy azt fentartsák. Száz és száz billiókat költenek, pocsé­kolnak el, háború célokra, amely nem csak vagyonban, hanem emberéletben is borzalmas pusz­títást vitt véghez 1914 óta és ma újból, még az eddiginél is borzalmasabb pusztításra va­gyunk kárhoztatva a profit ő- szentsége által. A mi politikusaink az egész világon, határtalan összegeket szavaznak meg háborús célokra, a tiz, húsz, száz billiókat úgy herdálják, mint csáki szalmá­ját. De ha egyszer béke lesz és még mindig ebben a társadalmi rendszerben leszünk, ugyan ezek a politikusok fösvények, szűk­markúak lesznek, ha arról lesz szó, hogy az állam éhező, szen­vedő népének helyzetén segítse­nek. Éppen úgy, mint ma van. Amikor arról van szó, hogy is­kolákat építsenek, hogy a tanu­lóknak ne kelljen túlzsúfoltan, egészségük veszélyeztetésével tanulniok. Zsugoriak lesznek, mint ma is, amikor arról lesz szó, hogy a szegények részére kórházakat építsenek, hogy ne kelljen nekik kórházi kezelés hi­ányában idő előtt visszakerülni a természet elenyészésébe. Ami­kor arról lesz szó, hogy a mun­kában megöregedett bérrabszol­gák nyomorúságos helyzetén se­gítsenek, életük hátralevő nap­jáig. Amikor a munkanélküli családok helyzetén kellene, hogy segítsenek, akkor eme jogosan megillető segítségeket KOMMU­NIZMUS-nak nyilvánítják és az ellene van a mi társadalmi be-

Next

/
Thumbnails
Contents